2010: évértékelő beszéd helyett

Tisztelt Hölgyeim, Uraim!

Én, ki sosem hazudtam, évértékelés gyanánt összeválogatom az Úr 2010. esztendejének fontosabb mozzanatait. Először is Január havában a Kincs, ami nincs után életem második filmjeként megnéztem az Avatart, ami alapjaiban rengette meg a puffinba való hitemet. Három szösszenetben kaphattunk egy kis áttekintést Korea történetéről, valamint véget ért egy újabb vizsgaidőszak. Természetszerűleg drámenbézeltünk, avagy drum'n'lékeltünk a kutya hideg minden dacára is. Február havában megvolt a baj, rögvest a Morgó, majd a Kerék, haraguvék az Isten reám nagyon. Új Amszterdam, gésák, majd a kocsma halotti tora nyomta rá átkos bélyegét e hó végére. Március havában hőbörtönbe zárták Kókát, nem sok remény adódott az életben maradásra. Ennek ellenére mégiscsak felmásztunk a Corvintetőre B János sziporkázásának megtekintése végett. Szívták gyönge vérem, hol érték, kis híján magam is gumikoporsóba kerültem. Fát is vágtam, kevés sikerrel. Április havában dolgoztam, mint egy állat szakdogámon, így javarészt régebbi dolgozataimat állítottam hadrendbe, egyszer biztos elolvassa őket valaki. (Mondjuk nem vagyok benne biztos.) Volt egy borfesztiválunk is, rozmárbajszos űrtudósok a megmondói. Május havában végeztem Maós elukubrációmmal, kidőltem, mint mikor Harcpöröly Bruenor elkészítette az Égisz Agyart szeretett fiának, Wulfgarnak, aki valójában nem is a fia. Bizony bitang jó lett, meg kell hagyni. Ebből szemezgettem többek között a hosszú menetelésről is, etc. A XIX. századi makkoltatás és gubacsszedés dilemmája iránt érdeklődőknek továbbra is meleg szívvel ajánlom alábbi tanulmányom. Kóka szintet lépett, és autark városállammá vált a pizzéria végett. Jobban örültem neki, mint Majakovszkij meg a bolsevikok a zuhanyrózsának. Érdekes, ahogy elhagyok egy helyet, rögtön felvirágzik. Amint elhagytam az óvodát, telekúrták mászókákkal. Amint elhagytam az általános iskolát, felhúztak rá még egy szintet (na jó, az vagy tíz évvel utána volt, de akkor is). A gimis végzésem után jobbnál-jobb nőgenerációk követték egymást. Amint végeztem az eltén, kikaparták a szarból az egész főépületet, persze én egy évig nem tudtam könyvtárazni az őrült gépek hupákolása miatt. Van most egy hely Kókán, ahol lehet pizzát kapni erre átjöttem a világ másik oldalára tücsköt, bogarat, békát zabálni. (A csintaó sovány vigasz, de vigasz.) Június havában egy afgán lány képű macska kísértett, azért így is szó esett a kínai Kolumbuszokról. Az álomvizsga közeledtével por és hamu voltam. A hónap legtragikusabb eseményeként eltávozott közölünk Brezsnyev, hős mexikói fogaspontyom. Hiánya e percig nihil marta fekélyes seb lelkemben. Nyakamon volt végső megmérettetésem, alig tudtam pár tételt, elmentem hát strandolni. Kóka bizony nem felejt, hej, hó, lesz ribillió, ha Fiuméban kiköt a hajó! (Revíziós teóriák kapcsán pedig ildomos ide kattintani.) Vizsga-Ragnarök, tengernyi vér, mégis-morál: komoly, tekintetes történésszé váltam. Ennek megfelelően e naptól kezdve a blog, mint tudományos médium kápráztatja a blogoszférát. Elkezdődött a VB-országok történetének egy-egy szeletének bemutatása, mely többségében Július havára maradt. Július havában volt egy Volt-fesztivál, viszont kikaptak a hollandok, és még Davids sem játszott. Konklúzió: a hollandok pöcsök. Par excellence Davids nélkül. Kísérletet tettem leggyakoribb címkéim szinkronizálására, az első felvonásnál járunk még mindig. Volt egy kis buli nálam, jól sikerült, mint mindig. A sörivó koi-pontyok a megmondói. Átvettem diplomám, melynek láttán azóta is retteg a munkaerőpiac, mikor csapok le rá. Hó végezetével elérkezett ama végső harag napja. Augusztus havában megkezdődött a visszaszámlálás, megjöttek a fogadólevelek, mégis elég nyomorultak voltunk. Nagyszámú kókai képeslapokat szkenneltem be, módfelett érdekesnek találom őket, akárcsak a veszödelmes lóversenyeket. Volt sok finom szalonna, gyakorta gondolok rá, mikor elém rakják aktuális kosztom. Pecáztunk egy jót, majd toltam a gázt szar úton rendesen, hátha kisodródok és fejre állok az árokban, sikerült is. Animus meminesse horret. X-faktor, foci a pályán, valamint egy frenetikus búcsúbuli. Az útravaló dobozka máig könnyet fakaszt belőlem, kivált, hogy a sörnyitót elfelejtettem kihozni belőle. Szeptember havában áthelyeztem működésem mintegy kilencezer kilométerrel arrébb, Kínahonba, a kiérkezésem igazi magyaros, sírva vigadós volt. De Nanjingba értem végül, sose felejtem el, ahogy a taxiból végignyáladzottam az utat a campusig, akkor döbbentem rá, hogy Kínában vagyok. Igaz, valami mindennap rádöbbent erre. Gyorsan akklimatizálódtam, ebben a csintaó nagy segítségemre volt. Kisvártatva bemutatkoztam az itteni kocsmákban, klubokban, s elindultak a bulik is, annak rendje-módja szerént. Őszközép ünnep, Bíborhegy első ízben, etc. Október havában bizony kikiáltották a Kínai Népköztársaságot, nagyon örültünk és iskola sem volt. Elzarándokoltunk Suzhouba, majd Hangzhouba. Elindultam rohadt állattá válásom útján, vagyis gongfu edzéseken vettem részt, nagyon élveztem és most falábammal nagyon szomorú vagyok. Utolért a Halloween is. November havában antagonisztikus összekülönbözésem volt a felettünk lakó koreai kompániával, néhány elbeszélgetés a helyes mederbe terelte őket. Időközben magyarul is megtanultak, legalábbis helyesen értelmezik az énekszavukkal együtt felcsendülő emelt hangerejű, édesanyjukra vonatkozó üdvözléseimet. Bíborhegy már megint, Qixiashan, falábam felrögzítése, hétvégi hupákolás. Így érkeztünk el az év utolsó hónapjához, December havához. December havában kokinkínai cimbikkel tettük oda magukat, megnéztük az Underwater World-öt, segítettünk a jegesmedve öngyilkosságában. Elmentem kórházba, kifestették a falábamat. Eltelt a karácsony is, skypeon még nem énekeltem a mennyből az angyalt azelőtt. Ja, és télapó is voltam óvodában. És mi történt azóta? Összefolytak a napok, volt egy kis iszogatás, ötös szintű lett a HSK-m, amivel elégedett vagyok, remélem jövőre a hatos is meglesz. Utóbb forralt borok gyártásába fogtam, csodájára járnak. Négy hónapja vagyok idestova Kínában, Nanjingban, és továbbra a világ legkirályabb helyének tartom. Imádom úgy, ahogy van. Holnap pedig jobb, illetve egyáltalán választás híján újfent szobatársamék előadásos-buliját fogjuk először lecsekkolni. (Nagyon megsértődött volna, ha nem megyek. Először próbált rávenni a táncra, aztán a polcon lévő röntgenfelvételekre böktem, akkor legalább énekeljek valamit, hát mondom azzal se járnátok jól, akkor legalább csak nézzem meg őket. Rendben. Holnap reggel bérelek egy málhás öszvért, elvezetem a közeli szupermarketig, és telepakolom csintaóval, aztán valahogy csak átbukfencezek az újévbe. Remélhetőleg nem a hipertéren keresztül, de jóslásokba bocsátkozni értelmetlen s fölösleges dolog is egyszersmind. Összegezve egy élményekben, izgalmakban gazdag, kurva jó év volt, bár lenne mind ilyen!

Nem mellesleg pedig minden kedves erre tévedtnek sikerekben gazdag, boldog újévet kívánok!

Karácsony Kínában

Nem is tudtam, hogy a Jingle Bellsnek 983741369872342 változata van, hogy minden egyes itteni üzletben képesek megszólaltatni valamelyiket, karácsonyra hergelni ezzel is az esetlegesen felgyülemlett pénzük elköltésen eleddig még nem gondolkodó kínaiakat, a nagyszámú külföldieken túl. Karácsonyfák állnak terek közepén, a plázák minden egyes négyzetméterén, de még a legutolsó édeskrumpli árus is zsebből vág hozzád egy Csendes éj remix cdt, ám persze ezek ellenére sem találom az ünnep hangulatát, nyoma sincs a szent atmoszférának, mely valahogy magától generálódik odahaza. Itt inkább csak bulinak számít, de Szenteste nem feltétlenül szeretnék példának okáért kínai indusztriális-metál koncerten pogózni AK-47-re a 61-ben. De máshol sem. Először van honvágyam.

Ettől függetlenül persze Békes, Boldog Karácsonyt kívánok minden kedves erre tévedtnek!

Aki pedig tud, az egyen bejglit, és becsülje meg a töltött káposzta varázslatos ízvilágát, mert itt bizony egyikből se jut szar se.

Óda a töltött káposztához

Alapjában véve nagyon finomakat, s nagyon jókat (is) eszem nap, mint nap, de miután megtudtam, hogy a Nagyi persze töltött káposztást is főz, az olyan sóvárgást indított el bennem az otthoni kaják irányában, mely rögvest kivajúdta az alábbi sorokat.

Töltött káposzta, a magyar korona ékköve:

Te gyémánttal töltött smaragd-rubin,
te szivárványon bendőbe vágtató
ezüstsörényű, csillámpatkós unikornis,
eget fedő hatalmas, szaftos uniformis.

Te, honfiúi kebel legfőbb táplálója,
az éhező szittyák felvidítója,
te, te messze földön tofut zabálók
orcájára könnyet csalója,

a Kárpát-medence kolbászos hajója,
fenemód hiányzol, én vagyok megmondója.
Rizs, hozsanna,szeretetnek étke,
elzarándokolhatnál Nanjingba ebédre.

圣诞节老人来了

Méghozzá személyemben...

Igen gyorsan elkártyázom az ösztöndíjam, nem feltétlenül akarattal, de hozzávetőlegesen egy hétre felmarkolását követően újra a kolesz faliújságát figyelem, mikor is kapunk újfent szociális támogatást. S minthogy ez így nem mehet tovább, tanítási lehetőség után néztem, merthogy az jó esetben egyenest a bonvivánlét belépőkártyáját jelenti. Be is ajánlottak egy placcra, múlt héten Miyával elmentünk interjúra. Az "interjú" javarészt abból állott, hogy megnézték, mennyire vagyunk külföldiek. Miya szőke, nagyon külföldi. Én pusztán világos barna, de van egy Sherlock Holmes-os sapkám, ergo szódával külföldi. Majd értesítenek, mikor menjünk, és hova. Pénteken szól az egyik tanár, hogy ráérek-e a hétvégén, lenne egy kis meló. Végső során kurvára ráértem.
Elmegyek, átvezetnek a munkahelyre. A mászókákat elnézve rövidesen kiderült: de hisz ez egy óvoda, bassza meg. Igen, ráadásul Mikulás leszek. Mondjuk ennyi pénzért Pán Péter, vagy százegykiskutya is lehettem volna, így hát betanultam a Jingle Bells koreográfiáját, meg a többi mókát. Tegnap délelőtt első óra, 4-5 éves gyermekszemekből áradó elementáris félelem szakállas-borzolt hajú önmagam irányába, melyeket viszont egy széles mosoly eloszlatott. Először tanítani kellett nekik pár, az ünneppel releváns szót, karácsonyfa, zokni, etc., majd jöhettek a játékok a Mikulás totalitárius diktatúrája alatt, hogy a szülők láthassák, a külföldi oktatja a gyerkőceiket. A mikulás együtt táncolt, énekelt, lufit fújt, bohóckodott a többségükben egyébiránt nagyon aranyos gyerekekkel, csak műszak végén már tolta befele a csintaó-ampullákat fájdalomcsillapítás végett.
Óra után némely szülő odajött érdeklődni, hogy honnan is vagyok. Mondtam, hogy Hungary. Most hallotta először. Hungry? Nem, Hungary, a suo placito 匈牙利. Hát az meg hol van? Ránéztem: természetesen Amerikában, te, az erudíció csimborasszója. Ja, Amerikában, bólogat. Igen, ott. Akkor te amerikai vagy? Hát ha Magyarország Amerikában van, akkor annak kell legyek, nemde? De.
Ezen felbuzdulva a következő nyelviskolába már mint Sir Thomas, Nottingham grófja, a szegények és elesettek védelmezője vonultam be. Meg is dicsérték igazi angol kiejtésemet. Mert ugyanis pénteken kaptam egy telefont, hogy akkor szombat este fél hétkor a Greenkids-ben debütálhatok. Én úgy tudtam, hogy reggel kilencre kell mennem a Birdleedsbe. Nem, este fél hét. Közben kapcsoltam, hogy a kettő nem egy cég. Miután megtudtam, mennyi a honorárium, csak annyit mondtam: ott leszek, baby.
Ergo egész napos mikulás malenkij-robot után rohantam taxit vadászni az esti dugóban, át is értem nagy nehezen a másik suliba, kérdezik milyen játékkal készültem. Mondom a csendkirállyal, baszod, ki legtovább viseli magán a hallgatagság nehéz bársonypalástját, azt főkapitányommá léptetem elő. Nos, a játék élesben nem működött. Eleve nem volt semmilyen kép, flashcard, vagy bármi, amire személyemen kívül figyelmüket összpontosíthatták volna. A kínai tanárnéni, az asszisztensem belökött tizenöt-húsz megvadult, kiéhezett 5-8 éves közé, hogy itt legyen nagy a pofám, szó szerint. Csakhogy ezt követően ki is sétált. Egyedül maradtam az arénában. Bemutatkoztam, mint Old Shatterhand (Az ököl, mely pozdorjává zúz -kivált ha hangoskodtok.) Ez után jött az Ovizsaru iménti jelenete. Vattacukor-apokalipszis, infantilis keselyű-pokol, percenkénti ősz hajszálak.
Kérlek, ne üvöltözzetek, nana, ne vágd el a torkát egy pillangós hajcsattal; hé, nem rohangálunk, nem rohangálunk, tedd le a széket, tedd le a széket! Végül is csak sikerült letörnöm e gyermekded obstrukciót, de voltak folyamatos szabotőrök, kik szabálytalan időközönkénti class is over! class is over! - kiáltásokkal rontották a csipet-csapat harci morálját. Tanítás után bementem az irodába a cuccaimért, na milyen volt, kérdi a többi tanár: lots of fun, kacsintottam.
Majd ma ismételten a fiatalkorúak mészárszékére merészkedtem vörös, kommunisztikus gúnyámban, műszakállban, sapkában, legjobb barátommal a rénszarvassal, betanult koreográfiával hohohózni, lufit fújni, bukfencezni, grimaszolni, folyamatosan ugrálni és toporzékolni béna lábammal, Boldog Karácsonyt kívánni reggel kilenctől délután ötig.

Barna zacskóba burkolt csintaómat hurcolászom, mint valami halk automata ide-oda. Egyébiránt korántsem volt ez rossz, csak valamivel nagyobb dózis 5-8 évesekből, mint amennyit biztonsággal kezelni tudok.

南京!南京!

A nanjingi mészárlás kapcsán ajánlatos a 南京!南京! Nanjing!Nanjing! című, a háború horrorját fókuszba helyező, erősen gyomorforgató film.

Dokumentumjelleggel pediglen:

Dióhéjban vol.2.

Nem hatalmasodott el az unalom rajtunk az elmúlt hétvégén sem. Szombaton meglátogattuk a Ming királysírok közelében lokalizálódó 灵谷寺-t, vagyis a Linggu ("a lélek völgye")-kolostort, ahol elvileg Xuanzang ereklyéit is őrzik, noha én nem találkoztam vele. (Xuanzang a buddhizmusra gyakorolt óriási hatása mellett már csak a Dragonball végett is kulcsfontosságú figura, hiszen indiai tripje adta az alapot a Nyugati utazáshoz, akinek az egyik főszereplője 孙悟空 Sun Wukong, a majomkirály ihlette tízes éveink meghatározó rajzfilmhősét, Son Gokū-t. A Linggu pagoda mintegy hatvan méterre tornyosul, elképesztő panoráma nyílt kilencedik szintjéről a környékre, azt nem mondom, hogy Nanjingra is, mert abból a sűrű szmogtól - egynémely kikandikáló felhőkarcolótól eltekintve - szar se látszott.

Vasárnap esős délelőttjén szobatársam vágya végre beteljesült, és nővé változott - igaz, csak egy vicces videó erejéig, de mivel még este is megvoltak hátborzongató szempillái, jobbnak láttam eltűzni a koleszból, kapóra jött Shogo újdonsült japó cimboránk invitálása, aki minden földi jóval készült, leginkább rákokkal, amikből egynek majdnem sikerült dezertálnia, de végül mégiscsak a főzőüstben érte utol végzete. Igen bájos ital- és szivargyűjteménye van, néhányat okvetlenül meg kellett kóstolnunk belőle. Egyébiránt járt már Magyarországon, szereti a kolbászt mustárral. Igen sokáig elvoltunk nála, az idő előrehaladtával viszont meglehetősen megmacskásodtunk, Soguo-t a vállunkon vonszoltuk be szobájába, összetakarítottunk, majd leléptünk magunk is. Reggel olyan nehezen emeltem fel szemhéjaimat, mint egy kripta fedlapját, de dafke bezúztam órára, amit kisvártatva a mintegy húszperces szirénaszó szakított félbe: ma van a nanjingi mészárlás évfordulója, melynek során 1937-ben hat hét alatt háromszázezer kínait ölt le sok esetben brutális kegyetlenséggel a japán haderő. Aztán el is ment a délután, most pedig újfent deák-üzemmód.

Járnék én is, ha járhatnék vol. 2.

Bemásztam ma a leletekért, úgy fest részleges ínszalagszakadásom van, illetőleg az ízületek nem tartják annyira a kapcsolatot a múltkori sérülés óta, de nekem most erre nincs időm. A doki csak a műtét időpontját akarta lefixálni, á nem fáj, sziasztok - mondtam, aztán vissza is tipliztem. Mindegy, ezentúl borogatni sem kell, mert szart sem ér. Egyelőre felhagyok a gongfuval, de másban nem foghat vissza

Irány a K2, bassza meg.

Kórházban Kínában

Térdem, térdem mondd meg nékem, ki a legnyomorékabb e vidéken?

Adtam két és fél hét gondolkodási időt elromlott lábalkatrészemnek, jobb belátásra bírása céljából, ám nem élt a csodás meggyógyulás lehetőségével, gyógyító királyok (- vagy éppen császárok) ismeretének hiányában nolens-volens elvonszoltam a közeli tartományi kórházba, hogy legalább valami tigrishere-őrleményt adjanak rá. Mint minden Kínában, a kórház is óriási, megtaláltam a sebészetet, belépek a megadott helyre, három-négy orvos pirospecsenyézik, majd óvatosan felém vetik pillantásuk; de mintha egy harmincas évekből előpattant, az 1927-es sikertelen Hunan-i parasztfelkelés okait kínvallatva firtató, üvegszemű Komintern-ügynök tekintetében látták volna viszont megrettent önmagukat, úgy hunyorogtak reám hitetlenkedve. No, ki fogja nekem elénekelni az Internacionálét? Nyugalom elvtársak, mindösszesen térdemet kívánom helyrerakni. Vagy úgy, megnézi, forgatja jobbra: fáj? Fáj. Forgatja balra: fáj? Fáj. Akkor irány az MR.

Ma reggel kilencre kaptam időpontot, elbotorkáltam nyolc után, leültem az egyik röntgen szoba előtti kórház-zöld székre, s némaságba burkolózva vártam sorsom jobbra fordulását. Némely autentikusabb kínai még bent is köpködött, nem számít ez ügynek. Letelepszenek mellém a további várakozók, beszélgetnek erről-arról, aztán az egyik nagy sietségben volt, de a másik megnyugtatta, hogy úgyis bemegyünk a külföldi előtt. Mondom az lehet, de hogy nem én leszek az a külföldi, az tuti kurvaélet. Elkerekedett szemük, egyből 外国朋友 lettem, jaj hogyvagysehogy, hatalmas cimbizés, aztán végül előre is engedtem a sietőset.
Végül sorra kerültem, betolták térdem a masinériába, aztán ott el is aludtam félig, őrült reggel volt még. Holnapra jön meg az eredmény, akárhogy is lesz, választok magamnak Az öt talizmán katalógusából valami frappáns megoldást (a tigrisherén kívül), vagy veszek az éjszaki piacon egy új térdet, de valamit kezdeni kell vele, mert ez így nem mehet tovább. Dolgom van még a Csomolungmán.

Miheztartás végett

Mostanság szobatársam kezdi elvetni a sulykot, Celine Dion hátán kerget lepkéket, valamint reggelente sem udvariaskodik kihangosított telefonján keresztül bestiálisan végigugatni - a vonal másik felén tartózkodó hím és nőstény fajtársainak - primitív gondolatfoszlányai átkos rezdüléseit; miközben én közepes hangerejű szentségelés kíséretében tulajdon körmömmel növelem az ágyam melletti, falba kapart rovásokat.

Ennélfogva tegnaptól kezdve megváltozott az ébresztőórám simogató csengőhangja 3 Inches of Blood-ra, hogy ha én kelek, akkor nagy eséllyel ő is. (3:11 után egészen biztosan.)

Néha csak az eszembe ötlő Leifeng elvtárs példamutatása győz meg arról, hogy nem érdemes megfojtani.

Nanjing - Underwater World

A mai nap újfent a Zijinshanra vetődtünk, egészen konkrétan egy akvarisztikai látványossághoz, mely az Underwater World - 海底世界 névre hallgat. Belépvén az elsőként megpillantott, tökéletesen haltalan formájú, komótosan keringő kopoltyús szardarabok (különböző fajta skorpióhalak voltak) sejtetni vélték, hogy nem a Tápió-mente vadvilágának meghatározó játékosai - teszem azt kárászok, szélhajtó küszök- fognak visszapislogni az üvegfalak mögül. S valóban, a későbbiek során látott lények közül egy másfél méteres óriás szalamandrát vagy egy arapaimát bajosan lehetne paprikás lisztben megforgatni, a rájákról már nem is beszélve. A tengeri-édesvízi kreatúrák seregszemléjét követően landoltunk a medúzák misztikus planétáján; egészen futurisztikus medencékben lebegtek a jövőből érkezett űrbéli-űrbelű, kocsonyákban kohabitáló, idegen galaxisok fel nem ismert képviselői, amiket az exopolitikának bizony komolyabban kellene vennie. Olyan összhatást eredményezett a terem, hogy a legkevésbé sem csodálkoztam volna rajta, ha valakinek ott a helyszínen tör ki a mellkasából egy alien, és szabadítja ki vízalatti börtönükben sínylődő rabtársait, hogy aztán leigázzák az emberiséget. Féreglyukak, sötét energia, goauldok, kvazárok, űrgammák, Hubble-teleszkóp, thetánok, csillagkapuk - ezek voltak agyamban e teremtményeket látván. Ezt követően egy evilágibb aurájú vízalatti alagút mozgólépcsőjére szálltunk (éppolyanra, mint a jetsonsban), hogy az óceánok népeinek mindennapjaiba nyerjünk nem mindennapi bepillantást. Színpompás halrajok, komoly, bús teknősök, cápák, s a cápákat etető (vagy a cápák eleségéül szolgáló) búvárok kokettáltak velünk az üvegfalon keresztül. Az Underwater World e pontig csodálatos, az alagútból kifele menet viszont leszállópályára áll: vannak ugyan nagyszámú fókák, császárpingvinek, mi több sarki rókák, valamint egy malamut (szánhúzókutyát üvegfal mögé zárni azért elég abszurd), viszont legtöbbjüknek nem a mosoly vágott barázdákat pofájukba, de az elkeseredés. Az egyetlen felvonultatott jegesmedve is a kötelet igazgatta nyaka körül egy sámlin állva. (Persze egy 1m x 0,5 m-es kalitkában magam sem jódliznék.) A második és harmadik szint tehát korántsem oly impresszív, mint az első, ettől függetlenül mindenképp ajánlatos kicsengetni a 120 yuant rá, már pusztán a medúzák miatt is. (200 yuan ellenében akár cápakajának is lehet jelentkezni búvárkodás címén.)

Szülinap, KTV, Scarlet

Nos, történetesen a tegnapi napon adódott, hogy szobatársam, Minfan világra jött valahol Vietnam eldugott szegletében 22 esztendővel ezelőtt, így nem mulaszthattuk el ennek illő celebrálását. Először a sarki grillezős megoldásban ettünk össze mindenfélét, egy láda Harbin sör kérdezte meg, hogy csatlakozhat-e hozzánk, és csatlakozhatott. Ezt követően megvártuk a többi kokinkínai cimborát, taxiba pattantunk, és a Hunan lu-n található KTV-be vettük az irányt, (去唱K) ami alatt a Kína, Taiwan, Hongkong, és Japán olybá népszerű karaoke bárjait kell értenünk. Olyan az egész, mint Óz fényes palotája, önálló kis termekkel, melyekben mindenki Lady Gagaként inkarnálódhat, én leginkább az új, énekes Vazul szerepkörében próbáltam helytállni. Amilyen slágerhullámokon szörföztünk végig, csoda hogy nem vesztünk oda, de "gyönge az én tollam, írni erről képet". Megállás viszont nem volt, miképp a közelben ólálkodó Scarlet bárba vonzottak ismeretlen erők, és akik úgy hiszik, így buliznak a kínaiak, azoknak érdemes lenne ellátogatniuk ide, mert az bizony paradigmaváltást eredményezne. Sokáig elvoltunk a buli forgatagában, végül valamikor visszabotorkáltunk. Reggel szét akart tépődni az agyam, volt ám patkányharapás-láz, egész délelőtt csak sompolyogtam, és a nem a Poker Face-t, de a Dies Irae-t énekeltem.

Iuste iudex ultionis, donum fac remissionis ante diem rationis...

一份价钱一份货

Ma nagy üzletet csináltam: nem egészen hatszáz forintért vettem egy hajszárítót, majdcsak nem basz meg az áram gondoltam, ám amint bekapcsoltam vörösen izzani kezdett, mint egy hősugárzó, és fekete füstkígyó settenkedett elő belőle, így a kukában fejezte be működését. Először egy viszonylag drágát akartam venni, aztán ajánlkozott az eladó, hogy van még drágább is, mondom akkor add a legolcsóbbat, aztán oda is adta. Győzött a fukarságom. Olcsó hajszárítónak meg híg a leve.

Tegnap viszont egy tényleg hasznos képes szótárt vettem, de amin igazán meglepődtem, hogy Az én képes kínai szótáram névre hallgat, azaz magyar változatban juthattam hozzá. Hiába, Nanjing sem nélkülözheti a magyart!

蜈蚣, 你好!

A lefolyóból feltörekvő százlábú emlékére:

Éppen a százlyukú vasfelleg áldását élveztem, mint Majakovszkij, aztán színre lépett undormányos cimboránk, 你好你好! - emelte fel üdvözlésre ötven jobb lábát, majd sietett tovább dolgára. Sikoltoztam. Kivált, hogy 李立三 szimpatizáns, antibolsevista likvidátornak néztem.

Persze nem úgy néz ki a szobánk, mint a klipben. (Nekünk nincs aligátorunk.)

Hétvége: Hunan lu, hsk, hupákolás

Először is pénteken afféle csoport-atmoszférát oldó kollektív traktamentum keretében ültünk össze tanárainkat is meginvitálva, hogy magunkba oktrojáljunk a nanjingi nevezetes éltelkölteményeken túl nagyszámú, malátaszörppel töltött fiolát is egyúttal. Megismerkedtem végre az eddig még mindig nem ismert, karthauzi-barátok verbális visszafogottságával vetélkedő csoporttársaimmal, kik néminemű italnemű után már Marcus Tullius Cicerot sarokba szorítóan szónokoltak, én is éreztem valami bizsergést az ujjaimban. (Hiába, Thomas 千杯不醉, aminthogy mondottuk volt.) A végére tényleg nagyon jó hangulat kerekedett, viszont elég hamar zárt az étterem, így nolens-volens az egyetemmel szemközti bazárokban érdeklődtünk a csintaó-kérdéskör további részleteit illetően. Ekképp szabad szombat délelőttjén "égnek lendülten s százszor megbotoltan" a Keleti Poklok Szent Császárának transzcendens börtönében sínylődtünk. Délután átugrottunk Aiwenékhez, majd a Hunan lu közelében lévő lidércfényes hutong-béli, a szomszédos Anhui tartomány hagyományos ételeit feltálaló éttermébe tévedtünk, ami egy jó értelemben vett totál bolond placc, folyamatosan anhui dialektusban ordibáló sürgő-forgó pincérek deranzsálásával megspékelve, amint az itt dukál. Eléggé törték a putonghua-t, de végső soron a viccelődéseken túl sokat nem kellett velük beszélni, mert ezen a helyen nem a vendég rendel, hanem ők állítják össze a sokfogásos menüt, amibe ráktól a medúzának látszó tárgyakig mindent belevegyítettek, egyébiránt nagyon ízletes kivitelezésben. Majd visszatévedtünk a Hunan lu Vegast idéző fénykatedrálisába azokat a pálcikára fűzött cukormázba mártott, irgalmatlanul édes gyümölcsöket majszolni, s végül visszakullogtunk a koleszba. Este korán feküdtem, a virradó nap vérengzést ígért HSK, azaz kínai szintfelmérő vizsga keretében. Most először veselkedtem neki a 初中-nak, vagyis az alap-középfok egybevont vizsgának, mely bájos három órával ajándékozza meg a résztvevőit. Korántsem érzem jónak, jóllehet minden vizsgámat szarnak érzem, de ez izgalmas mutatvány volt. A hallás utáni még ment, (legalábbis azt képzelem, hogy ment), a nyelvtan meglepően durva volt, főleg a szinonimákkal kapcsolatos feladatok, mert ahhoz rengeteg szó ismerte szükséges. Az olvasás szintúgy buli volt, orvoshalakról meg a túlzott boldogság-depresszió pszichológiai indítékairól voltak szövegek, idő meg ellenben nem sok állt rendelkezésre, de szardonikus mosolyommal lelkesen töltöttem a rubrikákat. Az utolsó feladatkörben behelyettesíteni, illetőleg kiegészíteni kellett a megadott szövegrészeket, ergo csupa móka volt. Nem táplálok nagy reményeket bele, úgyis a jövő tavaszi vizsgára vértezem fel magam nyelvügyileg olyan szinten, hogy magasabb babérokat arathassak. Próbálkozni viszont muszáj, hisz mint tudjuk, lövésből lesz a gól...

16. Ázsiai játékok

Most van az ismétlése a 16. Ázsiai játékok megnyitóünnepségének a tv-ben, ami olyan szinten grandiózus, hogy szerintem vagy százhúsz évig készültek rá. Nagyon hosszú volt, és ezek csak szeletek belőle, de a videómegosztón a többi részlet is elérhető, egészen lehengerlő.

张艺谋 - 活着

张艺谋 (Zhang Yimou) az egyik leghíresebb kínai filmrendező, producer, forgatókönyvíró média guru, az első kínai filmes, kit Oscar-díjra jelöltek. Nemrégiben néztem meg az 1994-es 活着 (Huózhe-Élni) című alkotását, mely egy végletekig megható mestermű. Története az 1940-es polgárháborús években kezdődik, Xu Fugui, egy helyi előkelő tékozló fiának, és annak családjának viszontagságos történetét követi végig a film a Guomindang és a KKP duellumán keresztül a Népköztársaság kikiáltása utáni évekig, a nagy ugrásig, majd egészen a kulturális forradalom időszakáig (1970-es évek végéig)bezárólag. Xu Fugui, miután eljátszotta saját házukat, s azzal együtt gyakorlatilag mindent elvesztett, a hagyományos kínai árnyjátszásból tengeti életét, mígnem akaratlan rekrutálódik a Guomindang seregbe. (Zhang Yimou faterja történetesen GMD-tiszt volt, így nem kis nehézségekkel kellett megküzdeni pályája kezdetén.) Rövidesen viszont sikerül visszatérnie családjához, és rajtuk keresztül ível végig a dráma, igen pontosan megvilágítva a kíméletlen Mao-i berendezkedés egyszerű emberek életére gyakorolt hatását, s érzékletesen szemlélteti, hogy az ideológia bizony nem jelentethet gyógyírt az egyén szívfájdalmára. A film egyértelműen magában hordozza a rezsim, illetőleg a kulturális forradalom kritikáját, a család utolsó tragédiája például abból fakad, hogy az egyetlen "reakciós" orvost elszállítják a kórházból, melyben a már idős Fugui lánya készül szülni, s mivel csak tapasztalatlan, a szülés során fellépő komplikációt kezelni nem tudó nővérek állnak rendelkezésre, Fugui lánya, Fengxia életét veszti. 葛优 Ge You és 巩俐 Gong Li játéka fenomenális, egy nagyszerű s megindító filmről van szó, melyet maximálisan tudok ajánlani mindenkinek.


A kommunizmus szarkasztikus interpretálása az alábbi dialógusban öltött testet, mely során Xu Fugui magyarázta kisfiának annak gyakorlati jelentőségét:
咱们家现在也就是一只小鸡了。鸡养大了就变成鹅。鹅养大了就变成了一只羊。羊再 养大了就变成了牛啦。牛了以后呢?牛以后就是共产主义啦。(Most csak egy kis tyúkunk van. A tyúkból, ha felnő lúd lesz. A lúd, ha felnő, bárány lesz belőle. A bárány, ha felnő ökör lesz belőle. És mi lesz az ökör után? Az ökör után megvalósul a kommunizmus.)

조선민주주의인민공화국, te pukkancs!

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nem bír magával, olyan mint egy pofátlan kisgyerek, aki méregeti, meddig mehet el. Az 1953-as fegyverszünet (ergo még ma is hivatalosan hadállapot van a két ország között, nem köttetett béke) óta kisebb-nagyobb skandalumokkal hirdetik a szocializmus és a vörös csillag rendíthetetlenségét, még ha ezen energia-felhasználást mutató térképen sötétségbe burkolóznak is. Az alábbi dolgozat évekre lebontva sorolja fel a kisebb-nagyobb "turpisságokat", melyek alatt terrorakciókat, repülőgép eltérítéseket, (melyek közül az 1987-es 707-es Boeing felrobbantása volt a legsúlyosabb), véletlenül eltévedt torpedókat, s szinte folyamatos kémbotrányokat kell érteni. Kim Dzsong Il még Dr. Genyánál is szemtelenebb. Fia, a nemrégiben - akárcsak a kipusztulás szélén lévő szibériai tigriskölyköket bemutató állatkerti videókhoz hasonlatosan - felkonferált Kim Dzsong Un egyes elemzések szerint szintén gonosz és genya. Egyébiránt valóban abszurd, amit ezek művelnek.

A fontosabb hírportálokon nálunk is beszámoltak a krízisről, persze azért nem olyan jelentőségű, mint annak saccolgatása, hogy a Stohl Buci vajon belemegy-e 180-al szétcsúszva a Való Világ Villájába, vagy egyelőre nem megy bele, mert előbb el kell intéznie pár játszóteret, földi létet meg nem érdemlő szabályosan közlekedő gyalogost.

Imádom a propaganda-videókat:

Járnék én is, ha járhatnék

Vasárnap nagy futball mérkőzést játszottunk az egyetem focipályáján, nagy számban ontottam a gólokat, míg a térdem el nem romlott, éppúgy, mint tavaly nyáron. Anno a játékos kedvű orvosok jódlizva jengáztak a térdkalácsommal, meg az endoszkóppal püfölték egymást a műtét alatt, de effektíve nem változtattak rajta semmit, mert időnként futás közben egyszerűen összecsuklok, mint a balett-táncosok koreográfiájuk végezetével, csak nem oly kecsesen. Mondjuk ez általában olyankor fordul, amikor már elfelejtkezem arról, hogy ügyelnem kéne rá(és nem nyújtok semmit), de leginkább az idegesít az egészben, hogy miért kell ügyelnem rá, ha egyszer úgy hitegetett a hentes a műtét után, hogy jobb lett, mint újkorában. Ameddig lehet, nem megyek orvoshoz, egyelőre megvagyok tigrishere-őrlemény nélkül is.

Provizórikusan fel kell hagynom a gongfu-val, kárhozat.

Ergo sántikálva botorkáltam le a nagy bejárati kapuval szemközti kifőzdébe, és unottan kértem ki magamnak valami forró fémtányérban főtt finomtalanságot, csakhogy sült szalonna volt benne és hagyma (meg ezernyi más egyéb, de azokat nem is látta réveteg képem). Egytől-egyig eszelősen beleröhögtem a rizsszemek képébe, és katonákat gyártottam magamnak, igaz kenyerem nem volt. De micsoda jó volt ez a szalonna, rögvest eszembe ötlött augusztusi sütögetésünk. Néha azért elkap a honvágy.

Már csak drum'n'bass-re volna több szükség.

栖霞山 - Qixiashan

Ma Nanjing egy újabb fontos látványosságát vételezhettük szemügyre, a várostól mintegy 20 km-re fekvő 栖霞山 (Qixia-hegy) környékét, illetve az ott található buddhista kolostort, mely az egyik legrégibb alapítású Nanjingban, i.u. 489-re datálják létrehozását, mely a Hat Dinasztia korára érájára esik. Ezen periódus alatt Észak-Kína sztyeppei barbárok kezén volt, a dél-kínai han etnikum pediglen Nanjingban központosult, illetve annak vezetésével működött. Noha a most látható templom a késői Qing-dinasztia korában épült (1636-1912), a templomot övező több száz kis barlang ("ezer Buddha kőszirt") illetve kőbe vájt grotto (melyekhez hasonlókat Hangzhouban láttunk) többsége röviddel a kolostor alapítását követően nyerte el alakját. Utóbbiak a Qing-dinasztia korában, par excellence a Taiping-felkelés (1850-1864) során erősen megrongálódtak, aztán a kulturális forradalom (1966-1976) sem állította vissza a szobrok, és az épületek ph-értékét. (Kivált, hogy barakként használták őket...) Végül 1979-ben nyitották meg újra a nagyközönség előtt.

A kolostor egyik legérdekesebb látványossága a Sarira pagoda, melyet a legendák szerint eredetileg 602-ben húztak fel, a Sui-dinasztia idején, aztán nemsokára leamortizálták, ám az Öt Dinasztia korában rekonstruálták. (Nem biztos, hogy izgalmas volt az összes érintett dinasztikus érát felsorolnom, mindenesetre érdeklődök tovább búvárkodhatnak az elte kínai enciklopédiájának hasábjain.) A öt szintes, nyolcszög alakú torony 15 méter magas, igazán impresszív, úgy csukta be egy szerzetes a számat. (Egyébiránt valóban laknak is itt szerzetesek, de lakosztályuk persze elzárva van a turistáktól.) A toronyra visszakanyarodva érdekességét nem pusztán a számos dinasztián átívelő története adja, de elképesztő faragványai és ornamentikai megoldásai is - Buddha születése, aszketikus gyakorlatok, meditációs elmélyülések, gonosz szellemek legyőzése, etc. - melyekkel együtt gigantikus művészi remekműként hány fittyet az idő múlására. Muszáj volt egy imafűzért újítanom e kivételes aurával bíró helyről.
Noha a kolostorról sokat regéltem, utunk nagy részét mégis a Qixia-hegyen átvezető túra tette ki, a három csúcs érintésével a lenyűgöző őszi színekben megmártózó juharfaerdők ölelésében, ragyogó napsütéssel kísérve. Minél feljebb értünk, annál melegebb lett a meredeken felvezető utak megmászása miatt, és annál csodálatosabb panoráma terült el a méltóságteljesen hömpölygő Jangcére nézve, (és most tiszta idő volt, a múlt héttel ellentétben) melyeken uszályok százai araszoltak. Remek kis trip volt, s mint oly sok minden másegyéb nevezetesség errefelé szimplán elképesztő.

A többiről meg beszéljenek a képek. Egyelőre csak a telefonosak.

报刊 és a halál ereklyéi

A nehézkesen feltápászkodó, kókadt Nap csatakos virradatában szörnyű harcba bocsátkoztam egy förtelmes, ezernyi agyarú, kénkőtől bűzlő, diabolikus ébresztőórával. Alulmaradtam, s mocskos nagy karmainak húsomba vájó szorításával húzott át a Péntek reggel koponyák övezte, fásult valóságába. Gyorsan összeeszkábáltam egy teát, aztán mindazon ruganyossággal, mely mára jutott, megkezdtem közel száz méteres bús zarándoklatomat az előadó felé; hol az újságolvasás óra szigony-tekintetű, kérlelhetetlen, fekete köpenyeges, másodállásban halotti torokat rendező vén oktatója okvetlenkedik. A vaskosan meredő bejárat előtt kétségbeesett kazahsztáni és ukrán csoporttársaimat fojtogatták a gondok, no mi történt bogárkáim? Ma vizsga van, vérengzés, az elvtársnő még részt venni sem engedte őket, mert nem csatlakoztak elegendő alkalommal a kiscsoportos foglalkozáshoz. A szobatársammal, mintha éjszaki őrségben lennénk, felváltva járunk ügyelni a pénteki kurzusra, ergo oly végtelen nagy számban magam sem voltam jelen. Csodás kilátások, mondom azért mélyen a szemébe nézek a tanítónéninek, mielőtt megkapom elbocsátó szép üzenetem. Egy árnyban járó ninja nesztelen némaságával osontam be, s kis híján helyet is foglaltam, de ekkor egy rekedt, ám mégis erőteljes hang húzta vissza fülem: 窦琦, - szólított kínai nevemen, megfordultam, pislogás nélkül álltam bősz tekintetét: 窦琦, noha a múltkor nem voltál, te rendesen jársz órára, ezért vizsgázhatsz is. Nem tudom, melyik másik alacsony, kecskeszakállás-sapkás, sápadt arcú europoiddal kevert össze, de nagyot bólintottam.

A teszt felkészületlenül ért, királyszar lett.
Ha már szar volt a reggel, akkor a délutánt is ildomos lenne szinkronba hozni - gondolám, így hagytam magam elvonszolni a 哈利波特 (van, ahol Harry Potterként tudják) 7. epizódjára az itteni IMAX-be, és azt kell mondjam: jó volt. Olvasás tekintetében két és fél könyvig jutottam, aztán jobbára a filmeken követtem végig, nagyjából képbe voltam, de Katja készséggel felsorolta a Weasley-családfát, vagy a kvidics-kellékeket, ha valami homályos volt. Tényleg elég sötét, és horririsztikus, mint amennyi sötétséget és horrort ki tud erőltetni magából három tiniszínész, de mindettől függetlenül ajánlom megnézésre, és figyelmeztetek mindenkit: Doby, a kobold megdöglik a végén, ráadásul szívszorító is.

Egyébiránt a hetedik könyv első idézete igen tetszetős:

Kínja e törzsnek, ó, jaj, keserű nagy átok vérbevegyült csapása! Nyögő, el se viselhető gond! Verő, el nem emésztő kín! Máshol ezekre nincs ír sehol, csak e házban, máshol vérbevegyült viszályban. A lenti isteneké e himnusz. Boldogok ott lenn, az imám fületek érje el, és már küldjetek üdvöt, győzelmet a sarjaitoknak.	”
– Aiszkhülosz: Áldozatvivők

紫金山 - Bíborhegy vol. 3. - Sun Yat-sen mauzóleum

Lementek a vizsgák, végső soron jobbak is lehettek volna, 82 illetve 85 %-osak lettek, utálom a 90 alatti dolgokat. Pénteken este a legkevésbé sem volt kedvem kimozdulni, de hirtelen nagyszámú koreai és vietnami alakulatok árasztották el odvunkat, sebtiben bábeli zsibvásár és kancsal káosz kerekedett felül, mely zűrzavarban egyedül a Csintaó jelenthette Ariadné fonalát. Ezt követően ráálltunk arra a keringési pályára, mely során egynémely környező kozmodrommal konfrontálódtunk, és tüzetesebb vizsgálat alá vettük a grillezett megoldásokon túl a Harbin söröket. Mivelhogy a koreaiak kisvártatva kapituláltak, visszazúztunk a koleszba. A felettünk lévő szobában tevékenykedő Brémát megjárt koreai muzsikusok legújabb performanszukra hangolódtak éppen éjjel három fele, én meg felmentem, s legalább oly bájosan kiinvitáltam őket, mint Achilleus Hectort Trója falai mögül. Kijött a Majmok bolygójának a főszereplője, elmondtam neki, hogy az igaz ember járta ösvényt mindkét oldalról szegélyezi az önző emberek igazságtalansága, és a gonoszok zsarnoksága. Áldott legyen az, ki az irgalmasság és a jóakarat nevében átvezeti a gyöngéket a sötétség völgyén, mert ő valóban testvérének őrizője, és az elveszett gyermekek meglelője. Én pedig lesújtok majd tereád hatalmas bosszúval és rettentő haraggal, és amazokra is, akik testvéreim ármányos elpusztítására törnek, és majd megtudjátok, hogy az én nevem az Úr, amikor szörnyű bosszúm lesújt reátok. Hagytam egy perc gondolkodásidőt, majd biccentettem s továbbálltam.

Szombaton kipróbáltuk az új sportszereinket, vettem egy focit, mert már labda-elvonási tüneteim voltak, a délutánt ez tette ki, majd estebédre voltunk hivatalosak Aiwen svéd cimborámnál, a gongfu-brother-nél Miyával, meg egy koreai csajjal, Hong Zhenai-al (igen, rengeteg koreai van) és egy kínaiul nem tudó, de remek megfigyelőképességgel felruházott további koreai sráccal, akit nem ismertem. Aiwen, és a kínai barátnője, Tianmi rengeteg finomsággal készültek, nagyon aranyosak voltak. Remekül elvoltunk, eldumáltuk az egész estét, s mikor az jött sorban, hogy mit volt nehéz megszokni Kínában, vagy mi okoz nehézséget az ittlétben, azt kellett mondjam: semmit, semmi. Az első perctől fogva, hogy érkezésemet követően a taxival kifordultunk a vonatállomástól mindent szerettem, és most is szeretek. Igaz, minden másnap megnézem a kóka.hu-t, és aggódva figyelem, mi történt már megint a Kerékben, de imádom Nanjingot, és Kínát is. (Jóllehet a különböző földalatti klubokban dübörgő gyomorszaggató drum'n'bass pusztán képzeletem kietlen szegletében van jelen, de nem itt. Ez mondjuk komoly trauma, noha az itteni buliknak is megvan a maga KELETje. Tudom, szarok a szóvicceim.) Este szokatlanul nagy szél kerekedett, de azért nem gátolt meg abban, hogy visszabotorkáljunk a koleszba.
Ma pediglen immáron harmadszorra vettük az irányt a Zijinshan felé Katjáékkal, Hong Zhenai-jal, valamint a szobatársammal, Minfannal, miként ingyenessé vált november havától kezdődően, meg amúgy is kihagyhatatlan látvány a 中山陵, vagyis Sun Yat-sen mauzóleuma, melyet 1926 és 1929 között húztak fel. Sun Yat-sen-t remélhetőleg nem kell bemutatni, effektíve a modern Kína atyja, a mai napig Tajvanon létező Kínai Köztársaság megteremtője. (Mely nem összekeverendő a szárazföldi Kínai Népköztársasággal!) A mauzóleum területe - mint minden Kínában - óriási, a hegyen felívelve a tradicionális császári, valamint a modern kínai építészet sajátosságai keverednek az egymást követő grandiózusnál grandiózusabb pavilonokon. A hely szent aurával bír mind a szárazföldi, mint a külhoni kínaiak számára, mindazon nemes erőfeszítést reprezentálja, amivel Dr. Sun Yat-sen megszabadította Kínát a "mandzsu igától" - vélik a kínaiak. A hegy tetején lévő áldozati csarnokba - miben a sír is található - hideg eónokban való várakozást követően léphettünk be mindazzal az egymilliárd-kettőszázkilencvennyolcmillió kínaival együtt, akik ezt a kissé hűvös őszi napot választották arra, hogy velünk együtt megcsodálják a nevezetességet. Ahogy kiértünk, kissé furcsállva vettük tudomásul, hogy kint oxigén is van.
Az alant elterülő panoráma elképesztő volt, bámulatos ez az őszi táj, de a fák sárga levelei már mind ködgubába burkolóztak. A alattuk álló nagyszámú katonák pediglen zöld zubbonyukba, igyekeztem éppoly morózus lenni mellettük, mint ők, kevés sikerrel.
Majd lementünk a hegyről, s háromszáz spártai helyett háromszáz kínaival szálltunk fel a 20-as buszra, mely az ördögnek is eladta lelkét, hogy egyesben eltranszportáljon bennünket a belvárosba. Végül a Hunan lu korzójára tévedtünk, hotpot-ot főzni (火锅). Tetszőlegesen összeválogatjuk a kellékeket, húst, zöldséget, tofut, istennyilát, és azokat kotyvasztjuk bele az asztalnál lévő főzőüstbe, nagyon finom, és a hideg közeledtével még inkább aktuális. Jóllakottan hagytuk el az éttermet, s döbbenten konstatáltuk, ahogyan a Hunan lu irizáló csillagkoszorúja tükröződött a leszálló tükör-éjben, mintegy vakítva sugározva azt az irdatlan energiát, mely ezt a várost jellemzi.