Szilvavirágzás

Most már menthetetlenül furakszik be a tavasz télvíz képzeletbeli hóförgetegét napról napra a feledés homályába söpörve; s e voltaképpeni tavasztűz lobbantja bíbor lángokra a megszáradt téli lombokat. Ennek megcsodálása végett kerekedtünk fel újfent a Zǐjīnshān​​​-ra, az egyetem szervezésében.

A szilvafa a kínai kultúrában a "négy úriemberhez" tartozik a bambusszal, krizantémmal, valamint az orchideával együtt.

Számos esküvői fotózást tartanak a virágzó fák közt.

További attrakciókként a közelben található a világ kulturális örökségét képző Ming királysírok is.

Az élet újjászületésének szimbóluma, emellett az erélyességet s állhatatosságot reprezentálta a különböző műalkotásokban.

Bár elvileg februártól március közepéig tart a virágzás, igazából nemrég kezdődött csak el. Március közepe és vége a legjobb időszak megtekintésre, az óriási parkban található egyéb fafajták - barack, cseresznye, körte, etc. - egyszerre árasztják nyíló virágaikkal a tavasz illatát. Egész jól bírtam, ahhoz képest hogy allergiás vagyok az összes kurva nyíló virágra.

Nagyon jó kis kirándulás volt, szikrázó napsütésben, igazi tavaszi időben egy nagyszerű társasággal: Nanjing, én így szeretlek!

Nanjing - Underwater World

A mai nap újfent a Zijinshanra vetődtünk, egészen konkrétan egy akvarisztikai látványossághoz, mely az Underwater World - 海底世界 névre hallgat. Belépvén az elsőként megpillantott, tökéletesen haltalan formájú, komótosan keringő kopoltyús szardarabok (különböző fajta skorpióhalak voltak) sejtetni vélték, hogy nem a Tápió-mente vadvilágának meghatározó játékosai - teszem azt kárászok, szélhajtó küszök- fognak visszapislogni az üvegfalak mögül. S valóban, a későbbiek során látott lények közül egy másfél méteres óriás szalamandrát vagy egy arapaimát bajosan lehetne paprikás lisztben megforgatni, a rájákról már nem is beszélve. A tengeri-édesvízi kreatúrák seregszemléjét követően landoltunk a medúzák misztikus planétáján; egészen futurisztikus medencékben lebegtek a jövőből érkezett űrbéli-űrbelű, kocsonyákban kohabitáló, idegen galaxisok fel nem ismert képviselői, amiket az exopolitikának bizony komolyabban kellene vennie. Olyan összhatást eredményezett a terem, hogy a legkevésbé sem csodálkoztam volna rajta, ha valakinek ott a helyszínen tör ki a mellkasából egy alien, és szabadítja ki vízalatti börtönükben sínylődő rabtársait, hogy aztán leigázzák az emberiséget. Féreglyukak, sötét energia, goauldok, kvazárok, űrgammák, Hubble-teleszkóp, thetánok, csillagkapuk - ezek voltak agyamban e teremtményeket látván. Ezt követően egy evilágibb aurájú vízalatti alagút mozgólépcsőjére szálltunk (éppolyanra, mint a jetsonsban), hogy az óceánok népeinek mindennapjaiba nyerjünk nem mindennapi bepillantást. Színpompás halrajok, komoly, bús teknősök, cápák, s a cápákat etető (vagy a cápák eleségéül szolgáló) búvárok kokettáltak velünk az üvegfalon keresztül. Az Underwater World e pontig csodálatos, az alagútból kifele menet viszont leszállópályára áll: vannak ugyan nagyszámú fókák, császárpingvinek, mi több sarki rókák, valamint egy malamut (szánhúzókutyát üvegfal mögé zárni azért elég abszurd), viszont legtöbbjüknek nem a mosoly vágott barázdákat pofájukba, de az elkeseredés. Az egyetlen felvonultatott jegesmedve is a kötelet igazgatta nyaka körül egy sámlin állva. (Persze egy 1m x 0,5 m-es kalitkában magam sem jódliznék.) A második és harmadik szint tehát korántsem oly impresszív, mint az első, ettől függetlenül mindenképp ajánlatos kicsengetni a 120 yuant rá, már pusztán a medúzák miatt is. (200 yuan ellenében akár cápakajának is lehet jelentkezni búvárkodás címén.)

栖霞山 - Qixiashan

Ma Nanjing egy újabb fontos látványosságát vételezhettük szemügyre, a várostól mintegy 20 km-re fekvő 栖霞山 (Qixia-hegy) környékét, illetve az ott található buddhista kolostort, mely az egyik legrégibb alapítású Nanjingban, i.u. 489-re datálják létrehozását, mely a Hat Dinasztia korára érájára esik. Ezen periódus alatt Észak-Kína sztyeppei barbárok kezén volt, a dél-kínai han etnikum pediglen Nanjingban központosult, illetve annak vezetésével működött. Noha a most látható templom a késői Qing-dinasztia korában épült (1636-1912), a templomot övező több száz kis barlang ("ezer Buddha kőszirt") illetve kőbe vájt grotto (melyekhez hasonlókat Hangzhouban láttunk) többsége röviddel a kolostor alapítását követően nyerte el alakját. Utóbbiak a Qing-dinasztia korában, par excellence a Taiping-felkelés (1850-1864) során erősen megrongálódtak, aztán a kulturális forradalom (1966-1976) sem állította vissza a szobrok, és az épületek ph-értékét. (Kivált, hogy barakként használták őket...) Végül 1979-ben nyitották meg újra a nagyközönség előtt.

A kolostor egyik legérdekesebb látványossága a Sarira pagoda, melyet a legendák szerint eredetileg 602-ben húztak fel, a Sui-dinasztia idején, aztán nemsokára leamortizálták, ám az Öt Dinasztia korában rekonstruálták. (Nem biztos, hogy izgalmas volt az összes érintett dinasztikus érát felsorolnom, mindenesetre érdeklődök tovább búvárkodhatnak az elte kínai enciklopédiájának hasábjain.) A öt szintes, nyolcszög alakú torony 15 méter magas, igazán impresszív, úgy csukta be egy szerzetes a számat. (Egyébiránt valóban laknak is itt szerzetesek, de lakosztályuk persze elzárva van a turistáktól.) A toronyra visszakanyarodva érdekességét nem pusztán a számos dinasztián átívelő története adja, de elképesztő faragványai és ornamentikai megoldásai is - Buddha születése, aszketikus gyakorlatok, meditációs elmélyülések, gonosz szellemek legyőzése, etc. - melyekkel együtt gigantikus művészi remekműként hány fittyet az idő múlására. Muszáj volt egy imafűzért újítanom e kivételes aurával bíró helyről.
Noha a kolostorról sokat regéltem, utunk nagy részét mégis a Qixia-hegyen átvezető túra tette ki, a három csúcs érintésével a lenyűgöző őszi színekben megmártózó juharfaerdők ölelésében, ragyogó napsütéssel kísérve. Minél feljebb értünk, annál melegebb lett a meredeken felvezető utak megmászása miatt, és annál csodálatosabb panoráma terült el a méltóságteljesen hömpölygő Jangcére nézve, (és most tiszta idő volt, a múlt héttel ellentétben) melyeken uszályok százai araszoltak. Remek kis trip volt, s mint oly sok minden másegyéb nevezetesség errefelé szimplán elképesztő.

A többiről meg beszéljenek a képek. Egyelőre csak a telefonosak.

紫金山 - Bíborhegy vol. 3. - Sun Yat-sen mauzóleum

Lementek a vizsgák, végső soron jobbak is lehettek volna, 82 illetve 85 %-osak lettek, utálom a 90 alatti dolgokat. Pénteken este a legkevésbé sem volt kedvem kimozdulni, de hirtelen nagyszámú koreai és vietnami alakulatok árasztották el odvunkat, sebtiben bábeli zsibvásár és kancsal káosz kerekedett felül, mely zűrzavarban egyedül a Csintaó jelenthette Ariadné fonalát. Ezt követően ráálltunk arra a keringési pályára, mely során egynémely környező kozmodrommal konfrontálódtunk, és tüzetesebb vizsgálat alá vettük a grillezett megoldásokon túl a Harbin söröket. Mivelhogy a koreaiak kisvártatva kapituláltak, visszazúztunk a koleszba. A felettünk lévő szobában tevékenykedő Brémát megjárt koreai muzsikusok legújabb performanszukra hangolódtak éppen éjjel három fele, én meg felmentem, s legalább oly bájosan kiinvitáltam őket, mint Achilleus Hectort Trója falai mögül. Kijött a Majmok bolygójának a főszereplője, elmondtam neki, hogy az igaz ember járta ösvényt mindkét oldalról szegélyezi az önző emberek igazságtalansága, és a gonoszok zsarnoksága. Áldott legyen az, ki az irgalmasság és a jóakarat nevében átvezeti a gyöngéket a sötétség völgyén, mert ő valóban testvérének őrizője, és az elveszett gyermekek meglelője. Én pedig lesújtok majd tereád hatalmas bosszúval és rettentő haraggal, és amazokra is, akik testvéreim ármányos elpusztítására törnek, és majd megtudjátok, hogy az én nevem az Úr, amikor szörnyű bosszúm lesújt reátok. Hagytam egy perc gondolkodásidőt, majd biccentettem s továbbálltam.

Szombaton kipróbáltuk az új sportszereinket, vettem egy focit, mert már labda-elvonási tüneteim voltak, a délutánt ez tette ki, majd estebédre voltunk hivatalosak Aiwen svéd cimborámnál, a gongfu-brother-nél Miyával, meg egy koreai csajjal, Hong Zhenai-al (igen, rengeteg koreai van) és egy kínaiul nem tudó, de remek megfigyelőképességgel felruházott további koreai sráccal, akit nem ismertem. Aiwen, és a kínai barátnője, Tianmi rengeteg finomsággal készültek, nagyon aranyosak voltak. Remekül elvoltunk, eldumáltuk az egész estét, s mikor az jött sorban, hogy mit volt nehéz megszokni Kínában, vagy mi okoz nehézséget az ittlétben, azt kellett mondjam: semmit, semmi. Az első perctől fogva, hogy érkezésemet követően a taxival kifordultunk a vonatállomástól mindent szerettem, és most is szeretek. Igaz, minden másnap megnézem a kóka.hu-t, és aggódva figyelem, mi történt már megint a Kerékben, de imádom Nanjingot, és Kínát is. (Jóllehet a különböző földalatti klubokban dübörgő gyomorszaggató drum'n'bass pusztán képzeletem kietlen szegletében van jelen, de nem itt. Ez mondjuk komoly trauma, noha az itteni buliknak is megvan a maga KELETje. Tudom, szarok a szóvicceim.) Este szokatlanul nagy szél kerekedett, de azért nem gátolt meg abban, hogy visszabotorkáljunk a koleszba.
Ma pediglen immáron harmadszorra vettük az irányt a Zijinshan felé Katjáékkal, Hong Zhenai-jal, valamint a szobatársammal, Minfannal, miként ingyenessé vált november havától kezdődően, meg amúgy is kihagyhatatlan látvány a 中山陵, vagyis Sun Yat-sen mauzóleuma, melyet 1926 és 1929 között húztak fel. Sun Yat-sen-t remélhetőleg nem kell bemutatni, effektíve a modern Kína atyja, a mai napig Tajvanon létező Kínai Köztársaság megteremtője. (Mely nem összekeverendő a szárazföldi Kínai Népköztársasággal!) A mauzóleum területe - mint minden Kínában - óriási, a hegyen felívelve a tradicionális császári, valamint a modern kínai építészet sajátosságai keverednek az egymást követő grandiózusnál grandiózusabb pavilonokon. A hely szent aurával bír mind a szárazföldi, mint a külhoni kínaiak számára, mindazon nemes erőfeszítést reprezentálja, amivel Dr. Sun Yat-sen megszabadította Kínát a "mandzsu igától" - vélik a kínaiak. A hegy tetején lévő áldozati csarnokba - miben a sír is található - hideg eónokban való várakozást követően léphettünk be mindazzal az egymilliárd-kettőszázkilencvennyolcmillió kínaival együtt, akik ezt a kissé hűvös őszi napot választották arra, hogy velünk együtt megcsodálják a nevezetességet. Ahogy kiértünk, kissé furcsállva vettük tudomásul, hogy kint oxigén is van.
Az alant elterülő panoráma elképesztő volt, bámulatos ez az őszi táj, de a fák sárga levelei már mind ködgubába burkolóztak. A alattuk álló nagyszámú katonák pediglen zöld zubbonyukba, igyekeztem éppoly morózus lenni mellettük, mint ők, kevés sikerrel.
Majd lementünk a hegyről, s háromszáz spártai helyett háromszáz kínaival szálltunk fel a 20-as buszra, mely az ördögnek is eladta lelkét, hogy egyesben eltranszportáljon bennünket a belvárosba. Végül a Hunan lu korzójára tévedtünk, hotpot-ot főzni (火锅). Tetszőlegesen összeválogatjuk a kellékeket, húst, zöldséget, tofut, istennyilát, és azokat kotyvasztjuk bele az asztalnál lévő főzőüstbe, nagyon finom, és a hideg közeledtével még inkább aktuális. Jóllakottan hagytuk el az éttermet, s döbbenten konstatáltuk, ahogyan a Hunan lu irizáló csillagkoszorúja tükröződött a leszálló tükör-éjben, mintegy vakítva sugározva azt az irdatlan energiát, mely ezt a várost jellemzi.

Hangzhou - 3. nap

Délután kettőkor indult vissza a vonatunk, így volt még időnk egy látnivalóra, nevezetesen Yuefei (1103-1142) mauzóleumára, aki egy ármánynak és árulásnak áldozatul esett híres kínai hazafi volt a Déli Song-dinasztia ideje alatt. A dzsürcsi eredetű Jin-dinasztia ellenében harcolt, a hűség megtestesítőjének számít. Hiába harcolt eredményesen a dzsürcsik ellen, a velük lepaktáló Qin Hui győzködésére a császár visszahívta csapatait. Mivel Yue Fei, mint az ellenállás vezére kockázatot jelentett a galád Qin Hui számára, egy konspirációs eljárás keretében - hazaárulás rágalmával - kivonták az élők sorából fiával, az ugyancsak nagy érdemeket szerzett Yue Yun-nel egyetemben. Hangzhou-ban, a Xihu (Nyugati-tó) partján temették el. Qin Hui-nak és cinkostársainak térdeplő szobra is helyett kapott a mauzóleumban, melyeket azelőtt minden kínai szertartásosan leköpött, de ma már tábla figyelmeztet a köpködés tilalmáról.

A mauzóleum után már tulajdonképpen az állomás felé vettük az irányt, az Y2-es fegyencjáratokat idéző turistabusz végigvitt a városon keresztül. Vonatra pattanva ismét elkezdődött több, mint hat órás malenkij robotunk az emberekkel totálisan teletömött tüzes kocsin. Megint jöttek a mindenizűdrazsékat áruló zsúrkocsisok, az irgalmatlan nagy zsákokat cipelő vidékiek, az egyikük beszédbe is elegyedett velünk, vagyis leginkább Julival, mert én szart se értettem belőle, mit mond. A mellettünk ülő kínaiak tolmácsolták szava járását, történelmi témakörben értekezett. Estére visszaértünk meg visszaértünk Nanjingba.
Mint utóbb kiderült, sikeresen elkerültük a szünet ideje alatt szintén itt tevékenykedő többi eltést, pedig lényegében ugyanazokat a helyeket tekintettük meg, csak kicsit más időben...
Nem semmi egy hónap volt, ezen idő alatt kb. többet utaztam, mint idáig egész életemben.

Hangzhou - 2. nap

Egy újabb mondás Hangzhouval kapcsolatban: 生在苏州, 活在杭州, 吃在广州, 死在柳州 - Szüless Suzhouban, élj Hangzhouban, egyél Guangzhouban, halj meg Liuzhouban; ami arra utal, hogy Suzhou híres jó nőiről, meg általánosságban a szép emberekről, Hangzhou a város szépségeiről, Guangzhou az ottani kajáról, Liuzhouban pedig bámulatos koporsókat gyártottak.

Még mindig Hangzhou, illetőleg annak szépségeinek felderítése volt kitűzve, elsőként is irány a 灵隐寺 Lingyin-templom, a város egyik legrégebbi (chan-) buddhista kolostora, templomegyüttese. Számos romboláson ment keresztül a kolostor, az hogy egyáltalán a ebben a formájában megmaradt, nagyban köszönhető Zhou Enlai-nak, aki a kulturális forradalom idején számtalan történelmi objektumot védett meg a vörös gárdisták esztelen pusztításától. A templom bejáratától nem messze helyezkedik el a 飞来峰 Feilaifeng, ("az ide repült csúcs", vagy "repülő csúcs"), ami mészkőből van, és eléggé eltér a környező hegyek kőzeteitől, talán innen is ered elevezése. A legendák szerint egyenesen Indiából repült ide, mint az omnipotens buddhista törvények megtestesüléseként. Számos faragás, grotto díszíti, a fő barlangja Guanyin-nak, az legnépszerűbb bodhiszattvának van szentelve.
A kolostor számos grandiózus csarnokot foglal magában, olyan látnivalókkal, kegytárgyakkal, mint a 20 méteres Shakyamuni (vagyis a történelmi) Buddha-szoborral, vagy az arhatok csarnokával, ismételt Guanyin-szoborral, etc. A kolostorban persze a mai napig élnek szerzetesek, láthattunk is belőlük néhányat.
A templom előterében lévő zsibárusoknál Juli olyan szinten lealkudta a különféle karkötőket, másegyéb csecsebecséket, hogy hazafele - a vonaton mesélve - a kínaiak forgatták hihetetlenkedve szemüket, hogy ez már advanced kategória gyerekek.

Délután folytattuk utunk a híres 龍井 longjing ("sárkánykút) teaföldekre. A Zhejiang tartománybéli (melynek fővárosa Hangzhou) longjing-i zöld tea messze földön ismert, még a mandzsu eredetű Qing-dinasztia egyik prominens császárától, Kangxi-tól nyerte el a császári tea címet. Igencsak javallott volt tehát megvizsgálni. Már a buszon elkezdett minket mustrálni egy fogatlan kínai néni, akivel miután beszédbe elegyedtünk, kiderült, hogy maga is teatermesztő, van egy ültetvénye. El is kísért saját teaházába, és végül persze ránk tukmálta portékáját, bár eléggé jól sikerült lealkudnunk belőle, a megvett árnál olcsóbban nem kaphattunk volna máshol sem ilyen minőségű, és egyáltalán longjing-i zöld teát, ergo még a termoszt is megtöltve folytattuk tovább a tripet a párába vesző domboldalak lábainál a teaültetvények között, hol imitt-amott rizskalapok szorgoskodtak, valószínűleg emberek is voltak alattuk. Elég hosszúra sikeredett a túra, közben vagy hat esküvői fotózás mellett haladtunk el, egyik brigád nem bírta ki, hogy a waiguo pengyou-kkal, vagyis velünk is gyártson egy portfóliót, szigorúan a vörös csillagos lobogóval egyetemben.
Végül mégiscsak visszaértünk a városba, egy kis regenerálódás a hostelban, majd este még megvizslattuk a 雷峰塔 Leifeng pagodát, melyet eredetileg 975-ben húztak fel az Öt Dinasztia idején, de 1924-ben összeomlott (többek között mert a parasztok elhordták az idős torony tégláit), de 1999-ben elrendelték újjáépítését, és 2002-óta újfent látogatható. Igen impozáns épület, kivált az esti megvilágítás alatt. Tetejéről mellesleg nem mindennapi panoráma terül el a városra. Még egy óránk se volt zárásig, így meglehetősen kutyafuttában zúztunk végig a pagodán, azért a fontosabb látványosságait így is megcsodálhattuk, úgymint a belsejében lévő elképesztő térhatású faképeket.
Az utcák kissé kihaltak voltak estére, a kocsmákban sem tolongtak az arcok, így visszamentünk a hostelbe. A hostel bárjában azért még magamba oktrojáltam egy "Free Cuba" (nálunk inkább Cuba Libreként ismert) kotyvalékot. Amikor már egy húsz perce vártam, szóltam nekik, hogy nem kell Fidel Castro-t felhívniuk a receptért, akkor hozzanak inkább egy pohár vizet, de végül csak megoldották. Ezen este sem kellett álomba ringatni...

Hangzhou - 1. nap

上有天堂，下有苏杭 - tartja a mondás, melynek jelentése: fent az Ég, alant pedig Suzhou és Hangzhou, mint a földi paradicsom szinonimái, ezért is kerekedtünk fel szerda reggel Julival, hogy megbizonyosodjunk, valóban elmondható-e Hangzhoura nézve is. Elöljáróban annyit, hogy elmondható.

Előző este a TV-t az előszobából bevittük a szobánkba. Egy vetélkedőműsor ment benne, hol is a legkülönbözőbb homoerotikus nótákat vonyították, szobatársam Minfan, a házi koloratúrszoprán véletlenül az összeset ismerte, és mint egy dicső bárd zengte őket végig olyan elánnal, hogy a Varázsfuvola Éjkirálynői szerepét azonnal meg is kapta, engem viszont nem hagyott aludni, enyhén megpocsíkolva eszméltem reggel. Aztán csak összeszedtem magam, irány a vonatállomás: milliónyi emberszőlő, egy palack ingyen víz (melyet boldogságtól ragyogó arcú nemzetiségekkel reklámoznak az állomási kivetítőkön, Tibet Spring fantázianévre hallgat.) Múltkoriban nem tudtunk gyorsvonatra jegyet kapni, csak standard járatra, amivel több, mint hat órás út várt reánk, s mivel csak négyre számítottunk, igencsak lehervadt mosolyunk orcánkról az út végére. Különösképp, hogy ezt a fajta vonatot nem úgy kell elképzelni, mint a gaotie-t, erre lehet állójegyet is venni, ami annyi embert eredményez intim szférádba, hogy onnantól kezdve a privát életvitel már a múlt részét képzi. Megspékelve mindez bámulatos kínai melódiákkal, folyamatosan botorkáló zsúrkocsis személyzettel, kik omniszkóptól a mindenizűdrazséig valamennyi fontos kellékig bezárólag becsülettel betáraztak.
Végül csak Hangzhouban landoltunk, kaja, irány a szállás. A szállást az International Youth Hostel ágazatának Hangzhou-i tagja képezte, nagyon baráti árakkal, korrekt szobával, mosdóval, csak ajánlani tudom. Már igencsak leszállt az éj, mikor elindultunk felfedezni a Xi Hu-t, Hangzhou híres látványosságát, illetőleg környékét. Este talán még elképesztőbb látvány, mint nappal a hihetetlen megvilágítás miatt. Az a baj, hogy igazából kevés a szókészletem ilyen jellegű dolgok bemutatására: állandóan azt írom, hogy hihetetlen, elképesztő, bámulatos, káprázatos, csodálatos...
Pedig a néhány felsorolt jelző mindegyike ráaggasztható a tó profiljára, valóságos fényáradat vonta ölelésébe a tó körüli pagodákat, templomokat, épületeket, és magát a domboldalt is. A megvilágítást mondjuk a pára is indikálja, mert ha nem lenne, semmit se lehetne látni a kissé távolabbi helyekből. Az este folyamán tulajdonképpen körbejártuk a tavat, igaz levágtuk egy átjárónál, elég jó túra volt így is. Juli közben különféle lesállásokból brutál jó képeket lőtt meglehetősen pro camera obscurájával, ilyen képek még nemigen díszítették bejegyzéseimet.
Késő este visszabotorkáltunk a hostelbe, és nem kellett egyikőnknek se esti mese ahhoz, hogy mint egy darab kő zuhanjunk álomba.

Suzhou - Kelet Velencéje

Ha már az európai Velencébe nem sikerült eljutnom, itt a világ másik oldalán hát újfent megpróbálkoztam vele, lényegesen több sikerrel. Mivel szinte az éjszakába nyúlt a kolesz ármánykodása, nem sok időt hagyott aludnom, kiváltképp a kora reggeli ébresztés miatt. Így elég leharcolt állapotban kerestem fel Miyát, hogy együtt menjünk Suzhouba. Taxi, állomás, KFC reggeli hanbao, s 高铁, vagyis az átlag 250-el közlekedő 火车 (tüzes kocsi=vonat), reggel kilencre érkezés. Mivel meglehetősen ad hoc jellegűen útikönyvvel és gps-el vágtunk neki a tripnek, találomra vitettük magunkat taxival egy egyébiránt igen szép tóhoz. Ott motorcsónakba pattanva értünk el egy szigetre, hol a délelőttünket töltöttük. A sziget flórája, parkjai hozták a már kvázi megszokott beszarás kategóriát, szerintem Kínára igazából három emberöltő is kevés, hogy teljesen be lehessen járni, így minden új út alkalmával valami új csodát vél felfedezni az Égalatti lakója.

Olyan dél fele visszaorientálódtunk a szigetről a városba, Suzhou amúgy sokkal kisebb, mint Nanjing, mégis már-már tumultuózus benyomásokat kelt az emberben: elképesztően sokan voltak ma, igaz, ez egyrészről a hétvégének, másrészről pedig a nemzeti vakációnak, harmadrészről pediglen egyszerűen Suzhou, mint közkedvelt turistacélpont voltának tudható be. Ez a három szorzó összesen annyi népet produkált, hogy rendesen oxigénhiány lépett fel. (Ami a félreértések elkerülése végett csak vicc.) Suzhout Velencéhez hasonlóan kanálisok százai szabdalják szét, meglehetősen sajátos arculatot adva ezzel a városkának.
Délután elsőként a 网师园 (A háló mestereinek kertje?)-t tekintettük meg, mely mellesleg a világörökség részét képzi. Itt a természet és az építészet olyasmi harmóniában van, hogy az ember egyik szeme jobbra, a másik meg balra esik ki helyéről, aztán meg csak les a lyukon. Csakugyan elképesztő. Az eredeti parkot mintegy nyolcszáz évvel ezelőtt hozták létre, szelleme mégis érintetlen maradt. Magával ragadó ez a hely. A kínaiak igazán értik, mi szükségeltetik az eszményi kikapcsolódáshoz. Az itt található szuveníres boltocskákban egy kedves eladó minden egyes képnek elregélte festészeti technikáját, amire óvatlan pillantásomat vetettem, de így se sikerült vásárlási vágyamat felszítania. A 2m x 1m-es képektől eljutottunk a 20cm x 10 cm-es selyemképekig, mindhiába, így se vettem. De lelkére kötöttem: gazdag koromban visszatérek.
Kitérvén a szűk kis sikátorokra végigalkudtunk mindent, két szép vörös csillagos katonai kalappal lettünk gazdagabbak, illetőleg muszáj volt vennem egy Maós pólót is.

Ezt követően a Shizilinbe vitettük magunkat, mely ismételten egy idilli hely, csak nem annyira alkalmas 2983742846 ember befogadására, melyet összesen megszámoltam. Itt is rengetegen voltak, az objektumban való hosszas nézelődés és bolyongás után az emeleten megállapodtunk egy teára, amivel pofásan megvágtak: 20 yuan/fő, rablás, persze mi voltunk a hülyék, hogy nem kérdeztük meg mennyi, de hát erre azért nem számítottunk. Így legalább egy órát elhesszeltünk a tóra kacsintó panoráma ringatásában, az egész balon forróvizet elhasználtuk, ha már ilyetén drága volt. Továbbállásunk után egy riksással elvitettük magunkat egy korzóra, mely különösen a leszálló estével párhuzamosan nyerte el irizáló fényekben tündöklő valódi alakját. Egész kellemesen lefáradtunk e meglehetősen hosszú, s élménydús nap során, de mivel még volt bőven időnk a vonatunk indulásáig, megvizsgáltunk egy szocialista realizmusban utazó vendéglőt némi sör erejéig, majd távoztunk. Riksásokkal nem tudtuk megüzletelni, hogy 20 yuanért (kb. 600 huf) vigyenek át az esti dugóban a városon keresztül, de nem is baj, mert végül sikerült taxihoz jutnunk.

Visszatértünk a Suzhou-i vonatállomásra, ami Ferihegy 2-nél hozzávetőlegesen háromszor nagyobb, és egészen konkrétan Kóka komplett lakossága száll be vagononként. Hazafele a vonaton, egy guillotine-hoz hasonlóan csapódtak le szemhéjaim, át is aludtam az egész utat. Minden bizonnyal goauldok erőszakoltak meg álmomban, mert Nanjingban már meglehetősen viharvert állapotban érkeztem.

Az éjszakai Nanjing pedig egy káprázatos fénykatedrális, melyet miriádnyi vibráló-villámló lámpa tart örök mozgásban. A taxis sofőrünk is igyekezett örök mozgásban lenni, tett egy jó nagy kerülőt, szóltam neki, hogy shifu, rövidebbre vehetnéd, de a dugó elkerülésére hivatkozott...