Diaszpóra

A 2008-ban indult Tomázs traktátumajai egy kommersz énblogként kezdte pályafutását, s az idő előrehaladtával egyre inkább előtérbe került az érdeklődésemet lefedő történelmi, illetőleg orientalisztikai irányvonal; mely fokozatosan háttérbe szorította a magánélet egyes szegmenseit tárgyaló bejegyzéseket. E kettő pediglen már korántsem sem férhetett össze, s ebből adódóan született meg a http://doufukuai.blogspot.com/, mely kifejezetten a Kínára, esetlegesen Japánra vonatkozó bejegyzéseimet karolta egy csokorba - beleértve utazási élményeimet - s viszi tovább ezen tematikát.

A http://www.skandalum.blogspot.com/ ezennel viszont nem szűnik meg, ám meghatározatlan ideig inaktív stációba lép; mindazáltal az új blog kereteibe kevéssé illő, avagy egészen mással foglalkozó gondolatfoszlányok továbbra is jelen hasábokon kaphatnak majd helyet.

Az új blog is éppoly nagy szeretettel fogad minden nyájas olvasót, mint elődje.

Vissza Shàng​hǎi-ba

Visszaorientálódtam Shàng​hǎi-ba, a Japán partjait nyaldosó tájfun kegyelmes kedvében volt, ekképp gond nélkül visszatérhettem Kínába.

Szinte egy pillanat alatt eltelt ez az egy év Kínában, mely egyértelműen eddigi életem legjobb éve volt. Azt csináltam, amit a legjobban szeretek: kínaiul tanultam - ami a hobbim is egyben -, továbbá igyekeztem minél többet magamba szippantani a kultúrából, valamint járni az országot, amennyire időm-büdzsém engedte.

Viszonylag sok helyre eljutottam, voltam Északon és Délen, kvázi minden hónapban úton voltam, a kötelezőket mind megnéztem Kínában. Persze az elkövetkező százhúsz évre is van elég desztináció az országon belül, emiatt nem kell aggódni. Kína egy óriási, és végletekig izgalmas ország.

Jól megtanultam kínaiul? Ahogy vesszük. Bizonyára megtanulhattam volna jobban is, pusztán abból kiindulva, hogy egy nyelvvel sosem lehet leállni, vagy megelégedni. A régi HSK-n ötös szintig jutottam, nem nagy cucc, főleg, hogy már tavaly ősszel lenyomtam, és azóta nem sokat tettem hozzá. Jó, az új típusú HSK összesen hat fokozatú, na most ebből is nyomtam egy ötöst, ami papíron felsőfokúnak számít, de ezen a vizsgán egy félszemű ujgur is átmegy részegen.

Ettől függetlenül tudok beszélni az emberekkel, illetve bárhol megértetem magam. Összességében sokat fejlődtem, s még sokat kell fejlődnöm.

Az ösztöndíjas-létnél nincs jobb. Én élveztem ittlétem minden egyes napját. Talán azért, mert ahogy elkezdtem kínaiul tanulni, tudtam, hogy ki fogok jutni. Nem álomként,tényként kezeltem, ergo lelkiekben régtől fogva rá voltam készülve. Mivel azonban az elmélet és a gyakorlat nálam előszeretettel konfrontálódik, bankkártya és fényképező nélkül jöttem ki, hoztam jó sok meleg ruhát az ország egyik legforróbb városába, amiket aztán szépen hazaküldhettem, ezernyi allergia-elleni gyógyszert - melyből egy szemet nem kellett kivennem, etc., etc. Vagyis mégis teljesen felkészületlenül. Így is túl jól éreztem magam, hogy bárminemű honvágyam legyen. A külhoni magyarokat visszacsalogató gyerehaza.org oldal egyszerűen szánalmas. Túrórudi? Ki nem szarja le?! Nonszensz.

Az angol tanítással remekül kiegészítettem az ösztöndíjam, ebből tudtam utazni, meg eléggé szabadon ténykedni. Anyám persze ettől függetlenül is végig segített bármely felmerülő probléma esetében.

Shàng​hǎi-ba érve kezdő lǎowài-ként persze máris beszopattam magam a reptéren a hiéna-taxival - nem erre számítottam, de hát Kína drága hely, véltem. Kurvára tévesen. Átvergődtem magam első ízben Shàng​hǎi-on, majd Nán​jīng-ba érkeztem, ott még a biztonság kedvéért másodszor is lehúzattam magam a hiénásokkal, csak miután először ültem legális taxiba eszméltem rá, hogy legutóbb pofásan átkúrtak. Vagyis: a taxi olcsó Kínában. Ez aranyszabály. Mindenesetre megfizettem a tanulópénzt.

Végre valahára viszont elérkeztem a Nán​jīng Shīfàn Dàxué campusára, hol megpillantottam a üdvözlést, mely egészen szíven ütött. S e pillanattól kezdve infatigábilis mód zabáltam az egész országot. Sok liúxuéshēng került hullámvölgybe, hogy nem bírja Kínát, haza akar menni, etc. Nekem semmi ilyen problémám nem volt, én leginkább haza nem akartam menni. S nem akarok továbbra sem. Egy célom van csak mostantól: hogy visszajöjjek valamilyen formában.

Mégis a legnagyobb kincs, amit Kínában találtam japán, Yurie személyében, s mely természetesen kiterjesztette érdeklődésemet a felkelő nap országára is egyszersmind. Kínába jöttem kínaiul tanulni, az utolsó Nán​jīng-i hetemen viszont már a hiraganá-nak álltam neki, hazaérkezvén pedig felváltok rettenetesbe, mert mielőbb szeretnék valamely tudásra szert tenni. Ujabb fába vágom fejszém, s ez Japán, valamint a japán nyelv.

Iszonyat nehéz volt elválnom Japántól, s legfőképpen Yuritől. Visszarepültem bár Shàng​hǎi-ba, ám szívemet Japánban hagytam...

Shanghai, Shanghai!

Shàng​hǎi immáron sokadszorra.

Szeretem ezt a várost.

Mely ugyan korántsem egy autentikus kínai város, sokkal inkább a Föld nációinak létteret adó világakol, mely első blikkre talán visszataszítónak hathat, valójában pedig minden képzeletet felülmúl. Nehezen hagytam ott Nán​jīng-ot, de mindig nagy izgalommal utazok Shàng​hǎi-ba, miként a felfedezésre váró zegek-zugok, korzók, negyedek száma nem ismer limitet.


Eltölthetsz két napot, két hetet, két évet, húsz évet Shàng​hǎi-ban, de sohasem fogod megismerni teljes igazában.

Talán pont ebben rejlik e rátarti s kissé groteszk urbanisztikai gargantua minden mocskos bája. Shàng​hǎi kámforos vákuuma magába szippant minden lelket, majd egészen más formában köpi ki, minthogy elragadta. "Kelet szajhája", véleményemben ez a legrávalóbb titulus: valami félhomályon átívelő neonhídon elegánsan lépkedő, füstködös egzotikum leple alól kivillanó vonzó női lábak, afféle letűnt korok kéjvonaglásának futurisztikus újraértelmezése, ergo sex és piacgazdaság. Szerintem ez Shàng​hǎi.

Shàng​hǎi értékét elsősorban az itt élő emberek adják. Az olyan itt élő emberek, mint teszem azt Shogo cimborám. Shogo a legjobb japán haverom, de ő - akárcsak Wáng - radikálisan eltér az átlagjapántól, mind gondolkozásmódjában, mind értékrendjében, s magához a világhoz való hozzáállásában. Shogo alapvetően egy állat, normálisnak kevéssé nevezhető, de hihetetlen egyéniség, kinek hatalmas szíve van, s végtelenül önzetlen. Olyan helyekre jutottam el általa, melyekre magamtól semmiképp sem lett volna módom, olyan emberekkel találkoztam rajta keresztül - köztük Yurivel is -kik egytől-egytig inspiráltak, felnyitották szemem világát, s annyi szakét ittam vele, amennyi egész Japánban nincs.

A ránk váró kemény estétől tartva óvakodva dobtam neki egy sms-t, ha ráér esetleg, ütközhetnénk egy sörre, vagy hasonló. Shogo erre felhívja a magyar nagykövetséget, hogy hol van magyar étterem Shàng​hǎi-ban, s csak nagy erőlködésre sikerül meggyőznöm, hogy nem kell úrisakodnunk. Rendben, akkor legyek kilencre a Simply Thai-ban, a Xīn​tiān​dì-ben (新天地). Xīn​tiān​dì, na remek. Kezdődik.

Sejtésem beigazolódott, ahogy odaértem a Simply Thai-hoz: baszki Shogo, hova hoztál már megint! Leülök a terasznál, gyanakodva méregettek a pincérek, bizonyára megböktek volna egy hosszú bottal, mint valami csótányt a sarokban, amennyiben Shogo nem érkezik meg időben.

De Shogo megérkezett, kaja, s rezignáltam vettem tudomásul: újfent széttépjük a Shàng​hǎi-i éjszakát!

Elsőként a Bar Rouge-ba mentünk, a Bund-nál, mely nem kevésbé exkluzív, mint mondjuk a Vue. Sőt. "White party" volt, dress-code, így a vörös kárpiton, mögöttem VIP-knek látszó tárgyak egész hada előtt kellett átvedlenem a placc által biztosított fehér pólót, s juthattam ezáltal bejutáshoz. A belépő árára pislantva mellévert a szívem, erre Shogo rám néz: "ezek az utolsó napjaid Kínában, emlékezetessé tesszük őket!" (Hozzávetőlegesen százötven évnyi adósrabszolgaságban lennék már, ha valaha is törlesztenem kéne azt az összeget, melyet Shogo állt nekem ismeretségünk kezdete óta. De nála a pénz persze nem számít. Más világban él, mint él, ám azon vagyok, hogy egyszer partnere, s ne vendége lehessek, hanem méltó módon viszonozhassam azt a rengeteg kedvességet, mit irányomban mért. Mondhatni a példaképem.)

A Bar Rouge ismételten arról tett tanúbizonyságot, hogy szar fogalmam sincs a klubokról, pedig voltam már néhány helyen. A felhőkarcoló tetőteraszáról lepillantva az alant elterülő látvány, s maga a bár olyan összhatást eredményezett, hogy csak nehézkesen tudtam egységes egésszé összetenni a képet. A Lùjiāzuǐ-ra (陆家嘴) vetve tekintetem, minden lehengerlő ereje mellett mégis az a gondolat ötlött eszembe, hogy ez nem más, mint a kibaszott kapitalizmus manifesztációja.

Talán tovább is vezethettem volna e gondolatsort, ha a rúdtáncos csaj a gravitációt meghazudtuló mutatványokat nem végez, de végzett. Shogo közben szállította a különböző koktélokat, もちょっとの飲んで、sincs megállás s indulás tovább a Node-ba, hol legutóbb is tiszteletünket tettük. Itt lettem bemutatva a Shàng​hǎi​-i japán közösség krémjének, kikkel egy további klubba sodort talán maga az isteni szél, vagy pusztán a jóakarat, ám az emlékek fonalát kettévágó kognitív korlát a további retrospektív vizsgálódásnak bús véget szab. Olyan messzire mentünk a Lùjiāzuǐ-tól (hol hostelem volt), hogy a taxira alig volt pénzem visszajutni kiindulási koordinátáimhoz. Viszont összehaverkodtam a sofőrrel, tudtára adtam, hogy szar pénzem sincs- kvázi minden ingóságom yen-be váltottam -, és volt olyan rendes, hogy a teljes összeg harmadáért sem vitt egészen a hostelig.

Másnap kissé megpocsíkolva ébredtem, rácsodálkozva a másnaposság burkából agysejtjeim sötét temetőjére, a fényes tegnap este ma már férgek dúlta, bűzhödt kriptájára. Kínai szobatársaim segítettek át a vészen, kiket nagy csodálattal töltött el, hogy beszélem nyelvüket: hiába, mindig tud meglepetést okozni egy laowai. Teljesen másképp kezelik az embert, ha tud velük beszélni. Amikor tegnap becsekkoltam a Hidden Garden Youth Hostel recepcióján, előttem amerikaiak mutogattak nagy bőszen az étlapra, hogy ezt, meg azt kérnek, közben dumáltam kicsit a portás csajjal, aki miután felmérte a helyzetet, meginvitált: gyere a konyhába, egyél velünk, nézünk valami finomat, neked nem kell a lǎo​wài​-okkal kajáznod. Apró gesztus, mely nagyon jól esett.

Aztán délután Shogo-val még egyszer elzúztunk kajázni, elbúcsúztunk, délután meg visszamentem a hostelba agonizálni. Másnap még Mirjammal összefutottunk egy ebédre a Zhēngdà Guǎng​chǎng-ban, tőle is szintúgy elbúcsúztam, majd tettem egy sétát a Lùjiāzuǐ elképesztő üvegpalota-rengetegében, hostel, cuccok összepakolása, és estére kizúztam a reptérre. Noha a gépem csak reggel indult, de mivel hajnalhasadtában (meg általában délelőtt) életképtelen vagyok, másrészről pedig úgyse nagyon tudtam volna már aludni, hát a Pǔ​dōng-ra tértem, kínai kiküldetésem kiindulópontjára. Több ízben harakiri-vel (腹切り) próbálkoztam, sikertelenül, így reggel becsekkoltam, s felpattantam az Ōsaká-ba (大阪) tartó gépre.

Búcsút mondtam Shàng​hǎi-nak, egyúttal Kínának, s útjára indult a Japán-tripem.

Az utolsó napok Nanjingban

Az utolsó napok Nán​jīngban -Kína egyik legkibírhatatlanabb klímával rendelkező városában - a pokoli hőség elviselésének megkísérlésével teltek, több-kevesebb sikerrel. Nán​jīng nyáron nem embernek való. De állatoknak sem. Talán egyes gombafajtáknak lenne egyedül létjogosultságuk e forrongó katlanban, ámde mégis közel 8 millió lélek gondolja úgy, hogy okvetlen itt kell ténykednie. Juli albérletében porciózott el, fejedelmi szálláshelyet biztosítva, mit ezúton is köszönök neki. A fennmaradó egy hetet arra szántam, hogy elzarándokoljak még azokra a helyekre, melyekre eleddig még nem tettem be lábam, ezekről külön bejegyzéscsokrok érkeznek majd. Ezenfelül elbúcsúztam a még Nán​jīng-ban lévő - többnyire kínai barátaimtól -kivált Tián​mì-től, s Wáng-tól. Tián​mì most átmenetileg egy full extrás apartmanban lakik, főnöke,a Finnigens Wake ír kocsma tulaja biztosítja számára pár hónap erejéig, mióta itt lakik, sokat lógtunk nála. Sajnálom, hogy szétmentek Ivan-nel, együtt ismertem meg őket még tavaly, s nagyon jó barátaim lettek, de meg sem kérdeztek, hogy szakíthatnak-e. Pedig nem engedtem volna őket.

Ergo most külön vannak, de ki tudja, mit hoz a jövő. Ivan közben el is költözött ki a picsába, az Andemen-en túlra, buszon vittük a könyvespolcát, ami mókás szituációkat hívott életre, mint a költözés maga. Ez is megvolt.

Csütörtök isten kegyelméből ingyenes sörpercek törzshelyünkön, az Ellen's-ben. Ellen's teljesen kihalt volt, csak mi voltunk, valamint a pusztulattól rettegő Qīng​dǎo​-k. Apropó, semmi sem a régi: mostantól pusztán egy ingyenes sört lehet egyhuzamban kikérni, s az üveget is vissza kell vinni.

Wáng a legjobb kínai haverom, ő igazából korántsem egy tipikus kínai. Nagyon nyitott, s felvilágosult szellem, a legnagyobb jövő előtt álló kínai, kit ismerek. Még a déli, Guì​lín-i tripem során ütköztem vele a maratoni vonatúton, s azóta gyakorta összejártunk, országos cimborákká váltunk.

Ő egy biztos pont Nán​jīng ban, az elkövetkező pár évben egészen biztosan itt lesz még. Az Ellen's után Wáng-ékkal és Juliékkal még egyszer idén utoljára az 1912-negyedbe infiltrálódtunk, s a

Mazzo-ba zúztunk, egészen a hajnal harmatába gázolva. Mazzo is különben kezd már olyan lenni, mint a Castle, legutóbb tömegverekedés csorbította hírnevét. Február óta nem is voltam: nem hiányzott. Ettől függetlenül még lecsekkoltuk egy ízben.

Pénteken okítottam utoljára négy-öt éves doktoranduszaimat, miután megtudták, hogy egy jó darabig - vagy talán egyáltalán nem - jövök újra, sírva fakadtak. Hogy örömükben, vagy bánatukban, nehéz megítélni, mindenesetre remélem, hogy az utóbbi okból kifolyólag, egészen meghatódtam. Persze órákon szartak rám, de legalább a végső órán eszükbe ötlött, mily jó fej is ez a Thomas - Candy, a kínai asszistens majd aprítja őket ezután.

Szombaton váltottam yent, és nem bírtam megállni, hogy vissza ne menjek még egyszer a Nán​shī​dà​ campusára, e tengernyi élmény mezejére, a "kelet legszebb campusának" tituált objektumára, mely valóságosan bukolikus környezetbe burkolja a Nán​jīng Normal University-t.

Egészen kivételes évet töltöttem el itt.

Nán​jīng e bolgyó legjobb helye.

Nem kifejezetten szép, de igazi egyetemi város, s minden adott, mire egy liú​xué​shēng-nek szüksége lehet. Hatalmas múltja van, ezernyi látnivalóval, emellett a szórakozásra sem lehet panasz. A képzés színvonala igen magas, marasztaló szóval nem lehet illetni, dicsérni annál inkább. Szívesen visszajönnék.

Gāo​tiě-re pattantam, még egyszer végigsimítottam pislantásommal a város ormótlan idomait, az ordibáló utca árusok kopasz fejét, a Xuán​wǔ​hū-t, s az állomást. Eszembe ötlött, mikor tavaly ideérkeztem, totálisan esetlenül egy totál idegen világban, önkéntelenül is elmosolyogtam akkori önmagamon. Megválasztott ez az egy év Kínában, Nán​jīngban.

七夕节- 牛郎织女

Qī​xī​jié (七夕节), a "hetek éjjele" Kína (valamint Japán [Tanabata 七夕], Korea, Vietnam) legromantikusabb napja, mondhatni a "kelet-ázsiai Valentin nap"[olykor pusztán kínai Valentin napként nevezik, de mivel más kultúrákban is éppúgy fontos, kár lenne kisajátítani] a kínai kalendárium hetedik holdhónapjának hetedik napjára esik(mely idén augusztus 6-a), mikor az Altair és a Vega csillag a legmagasabban van az égen, melyhez egy több variánsban ismert szerelmi történet köthető:

történt, hogy a fiatal marhapásztor - Niú Láng (牛郎) szemet vetett a gyönyörűséges szövőlányra -Zhī Nǚ-re (织女), az Ég úrnőjének hetedik leányára, aki kiszökött a szúette Égből a Földre kikapcsolódás képen, és botor módon rögvest meg is házasodott Niú Láng-gal az Égi úrnő tudta, s beleegyezése nélkül. Hatalmas boldogságban, és meghitt harmóniában éltek, két gyerkőc is született, ám Xī Wáng Mŭ (西王母) ("Nyugati anyakirályné") rájött, hogy a tündérleány (és halhatatlan) Zhī Nǚ a halandó Niú Láng-gal folytat intimebb viszonyt, feldühödött, s azonmód visszaparancsolta Zhī Nǚ-t az Égbe. (Egyéb alternatívában Zhī Nǚ-t visszakényszerítette korábbi feladatkörébe, hogy irizáló felhőket szőjön, amiről elfeledkezett, míg a Földön akciózott Niú Láng-gal. Niú Láng szíve pedig meghasadt, hogy kedvese egyik pillanatról a másikra egyszerűen eltűnt. Ekkor ökre hirtelen tudtára adta, hogy amennyiben lemészárolja őt magát - mármint az ökröt - s magára ölti annak bőrét, úgy az Égbe juthat. Niú Láng keserű könnyek közepette hentesbárdot ragadott, és próbára tette az ökör szavát. Magára öltötte az ökör bőrét, fogta két gyermekét, s elindult szíve választottjának, Zhī Nǚ felkeresésére. Xī Wáng Mŭ ezen meglehetősen megorrolt, és hajtűjével széles folyamot fakasztott az Égen, hogy elválassza a szerelmeseket, létrehozva ezzel a Tejutat - yín​hé (银河) az Altair és a Vega csillag között.

Zhī Nǚ örökkön a folyó egyik partján ülve, véget nem érő szövésfonásra kárhoztatott, míg Niú Láng a távolból figyeli őt két gyermekükkel a másik parton. [Oldalsó csillagai Hé Gŭ (河鼓) és Hé Gŭ sān ( 河鼓三)].

Mindazáltal minden évben egyszer a csókák (vagy szarkák) - kik megsajnálták a szerelmespárt - az Égbe repültek, s egy hidat hoztak létre - què​qiáo (鹊桥) "csókahíd", a Deneb, valamint a Hattyú csillagkép között, lehetővé számukra, minden évben egy estére ismét találkozhassanak, a hetedik holdhónap hetedik napján.

Legalábbis az egyik változat szerint.

A Qī​xī​ a Hàn-dinasztia (汉朝) korából [i.e. 206-i.u. 220], s az akkori emberek csillagimádatából eredeztethető. Qī​xī​ idején fűzérkoszorúval díszítették a kerteket, és a hajadon, avagy friss házas nők különböző áldozatokat mutattak be Niú Láng-nak és Zhī Nǚ-nek, (étel: gyümölcs, tea, valamint korabeli kozmetikumokat.) Az áldozat bemutatását követően e kozmetikumok (vagy smink, etc.) egyik részét a ház tetejére hajították, míg a másikat az adott háztartás fiatal leányzói közt osztották szét, biztosítva őket azzal, hogy éppoly bájossá sarjadnak majd, mint Zhī Nǚ maga.

Egy másik tradíció szerint a lányok Qī​xī éjszakáján egy varrótűt hajítottak egy tál vízbe, mintegy hímzési technikájuk ellenőrzése végett: ha a varrótű megmaradt a víz tetején, s nem süllyedt el, azt bizonyította, hogy a leán jártas a szövés-fonás-hímzés művészetében.

Ezen este a hajadon lányok a jövőbeli jó férjért imádkoztak, a frissen házasok pedig a mielőbbi gyermekáldásért.

A hagyományos meteorológiai koncepció szerint ez estére esőzés várható, az Ég potyogó könnyeiből adódóan.

Ráadásul, ha Qī​xī estéjén, szőlőlugas alatt hallgatózva még akár el is csíphetjük Niú Láng és Zhī Nǚ diskurzusát!

Nem fordulunk kétszer!

Nem bizony. Amit egy körben el lehet vinni, azt - minthogy az illusztrációk is szemléltetik - elvisszük. Kézen, lábon, biciklin, és a közkedvelt háromkerekű biciklin (三轮车). Olykor meglepő, olykor mókás, olykor szomorú, mégis annyira kínai. Északon, délen, bárhol feltalálják magukat.

És az Égi császár felfér még? Fel hát!






























Téglákat bicajon? Miért ne?














Ez a szomorúbb oldal...




















Ez pedig a mókásabb...














Vállról indítható drogéria.














Toljuk ki a konyhát, ha gurul!














Vas-gyűjtünk. Nem a népi kohókba, csak úgy.





























Így hozták a vizet a koleszba. No meg a kis motoron.






























Aquamobil 2.0. Hasonszőrű társa az alábbi bejegyzésben (az egyetem közelében).














Helykihasználási esettanulmány.

Mi ez, ha nem a logisztika újraértelmezése?

Shàng​hǎi!

S ugyan a Nagy Falat nem lehet látni az űrből, Shàng​hǎi-t bárhonnan lehet látni, s e város emberlelkek millióinak makrokozmosza, tulajdonképpen Kína sajátos univerzuma, mondhatni az űr maga.

Kína egyértelműen legvibrálóbb gigapolisza, a voltaképpeni igazi Kína - csakhogy ez az "igazi Kína" kép minden bizonnyal kissé másképp él fejünkben.

Látszólag évezredek alatt épült, de Shàng​hǎi mintha tegnap született volna, afféle elsőbálozó álcájú végzetasszony. Itt nincsenek grandiózus történelmi csemegék, királysírok, ősi templomok, miegymás, az ide érkezőknek a jövő nyit kaput: "az eget érintő nagy épületek" - mó​tiān​dà​lóu-k (摩天大楼) rántják a földre a felhőket, a suo placito emelik a várost a felhők közé, versenyt futva az esztendőkkel. Shàng​hǎi csillaga ég, villog, nem pusztán világlik.

A cselekvés városa, nem az ideáké. A Shàng​hǎi-iak gyakorta csevegnek semmiségekről, de amiről a valódi tárgyalások folynak, az a pénz. A modern Kínát mozgató bábmesterek lehet egy pislantást se vetnek Běi​jīng-re, miképp szemük a pénzükön - és Shàng​hǎi-on nyugszik.

Ambivalens érzésekkel pattantunk gāo​tiě-re, hisz mindig szeretek Shàng​hǎi-ba utazni, de most tudtam, hogy egyedül fogok visszatérni, hisz Yuri hazautazik, ezért tartottam is tőle. egyúttal. Ám az elválás még messze volt, és nem is a városra vonatkozott, ergo bele is vetettük magunkat kedvenc betondzsungelünkbe.A szállásunk egy lǐ​lòng​-ban (里弄) helyezkedett el, Le Tour Traveler's Youth Hostel fedőnévvel, igen jó helyen lokalizálódik, de a 11 metróvonalból kifolyólag Shàng​hǎi-ban minden könnyedén elérhető, alapvetően jó hely,viszont kicsit drágább, mint az átlag.

Mivel Yuri ajándékvásárlásra szánta a napot, ezért a Lùjiāzuǐ-ra (陆家嘴) tévedtünk, mely az 1980-as évekig egy meglehetősen lepusztult terület volt, néhány gyárépülettel, raktárral, hasonlókkal, ma pedig a Pǔ​dōng (浦东), és Shàng​hǎi pénzügyi központjává, gazdasági vénájává nőtte ki magát. Az urbanizáció zenitje, bámulatos felhőkarcolók enumerációja, futurisztikus optikai illúzió, mely mégis a jelen valósága, ergo egy döbbenetes fenomén. Han Solo és a Szárnyas fejvadász is itt üldözné a goauldokat, ha az Ezeréves Sólyomnak lenne parkolási engedélye, de nincs, mert túlságosan anakronisztikus szerkezet Lùjiāzuǐ képzeletbeli kozmodromjához. Technokraták ülik toruk a szürke szmogban lumineszkáló, neonpáncélt viselő száz emeletnyi toronyházak legfelsőbb tárgyalószobáiban, nekem legalábbis a sci-fi filmek tipikus gonosz vállalatai ötlenek eszembe Mr. Zorg-gal az élen, ha csak rávetem pillantásom egy-egy ilyen mérnökcsodára. Kivált a Keleti Gyöngy TV-toronyra, a Dōngfāng Míngzhūtǎ-ra (东方明珠塔), mely az est leszálltával fénygóliátként áll őrt a Shàng​hǎi-i éjszakában. Távolról is láttam, mily monumentális, de előtte állva az ember múló homokszemként tekint magára, mit máris odébb fúj a szél.

Estére visszazúztunk a hostelba, majd másnap elsőként is a szállásunktól pár perc sétára lévő Jìng'ān-templomba (静安寺) tértünk, melyet eredetileg i. u. 247-ben húztak fel, de az 1851-ben a tàipíng-felkelés ​során eléggé leegyszerűsítették vonásait, aztán a Nagy Proletár Kulturális Forradalom szintúgy tovább rombolta. Pusztán a közelmúltban renoválták. Ami különlegessé teszi - az általam eddig szemrevételezett templomoktól - az a felhőkarcolók, és szupermagas irodaházak alkotta kör, melynek gyújtópontjában lapul a pici, kis buddhista templom. Más városban nem lenne kifejezetten érdekes, de itt Shàng​hǎi-ban unikális buddhista oázisként funkcionál. Érdemes megnézni.

Ezt követően újfent a Yùyuán-be (豫园), de mint ahogy arról korábban is szóltam, ott nem lehet alkudni - ellenben, Yùyuán mögött van egy hely - nem tudom pontosan melyik utca, de az ott található bazárokban nagymértékben alkalmazhatjuk tán​jià-tudásunkat. Délután visszamentünk a Lùjiāzuǐ-ra, ütköztünk Mirjammal a Starbucks-ban, dumálgattunk, majd végigsétáltunk a Nánjīngdōnglù-ra (南东京路), Ajisen Ramen-ben egy vacsi, majd pedig újfent a Bund.

A Bund... Csak ültünk, és néztük a Lùjiāzuǐ-t, lágy szellő ringatása közben. Órákig lehetne nézni. Talán órákig is néztük. Aztán visszaorientálódtunk a hostelba. Az utolsó romantikus esténk együtt Kínában - legalábbis idén, majd másnap délelőtt már a búcsúzkodással telt az idő, nekem vissza kellett jönnöm Nán​jīng-ba...Yuri meg elvitte szívem Japánba...Elkezdtem hát tanulni japánul.

Dióhéjban vol. 5.

A június úgy elröppent, hogy mire eszméltem már július lett. Vége a második szemeszternek, vége a vizsgáknak, HSK-nak, meg úgy mindennek. A legtöbb jó barátom már hazautazott, vagy a napokban hazautazik. A múlt hét, illetve az azt megelőző hét a farewell-bulikról szólt. Europoid kolbászparti Mirjamnál (meg is lett az eredménye), az utolsó idei sörmaratonok egyike az Ellen's-ben Wang-gal, költözés majd shishá-zás Ivan-nel, vacsorázás Katjá-ékkal, majd Haruná-ékkal és Jeehun-nal, és persze Yuri-vel voltunk nap, mint nap. Sírva vigadás a rengeteg felejthetetlen élményen, remélhetőleg életre szóló barátságokon, az elválás fájdalmán s a majdani viszontlátás örömén - semmi sem biztos most. Kivel, mikor, hol hoz újra össze a sors, nincs megmondója. Ez egyszerre izgalmas, s rengeteg lehetőséget rejt magában, másodszor utálom az izgalmakat, és pontosan szeretném tudni, hogy hogy alakul a jövőm, de egy X. századi paradox viking prognózis szerint nincs semmi értelme fürkészni a jövőt. Sajnos túlzottan közhelyes fogalom Kínában, de én hiszek a yuán​fèn-ben (缘份).

Túl sok impulzus a szélrózsa minden irányából. Emellett Nán​jīng üres most és kihalt, azonkívül, hogy egy autokláv kemence, miként egyike Kína négy legforróbb városának (四大火炉). Egy hűtőben tengetem életem.

A koleszból kiebrudaltak bennünket 1-jén, miután visszajöttem Shàng​hǎi-ból Juli befogadott albérletébe, s mint megannyi másegyébért, ezért sem lehetek eléggé hálás neki. Elhagytuk a Níng​hǎilù 122-t. Ezen a héten még Nán​jīng-ban maradok, utoljára tanítok még péntek este, majd a hétvégén újfent Shàng​hǎi-ba helyezem át működésem, elköszönök pár ottani jó baráttól, majd indulok tovább. E hetet arra szánom, hogy megnézzem még azokat a helyeket a Déli Fővárosban, melyekre eddig nem vitt rá a lélek, vagy csak egyszerűen lusta voltam hozzá.

Gyűlölök minden változást. Nem akarok hazamenni, s tulajdonképpen ez minden hisztérikus megnyilvánulásom archimedesi pontja. Jó itt nekem.

Kínai szleng vol. 10. - Tojásátkok

Kínai szlengsorozat 10. fejezete, melyben különféle tojással kapcsolatos inzultálások lajstromba vételével operálunk:

笨蛋 bèndàn:hülye, barom, igen kommersz kifejezés.

倒蛋 / 捣蛋 dǎodàn: bajt okozni. "Felfordítani a tojást/zaklatni, csapkodni a tojást". Egyébiránt: 调皮捣蛋 tiáo​pí dǎodàn - rossz, csintalan.

滚蛋 gǔndàn: effektíve tűnj a franca! Literálisan gurulj el, tojás!

坏蛋 huàidàn: rossz ember, rossz tojás.

糊涂蛋 hútúdàn: összezavart, zavaros tojás - zavart, helyét nem találó, kevésbé sem nyomon lévő személy titulusa.

穷光蛋 qíongguāngdàn: pénztelen személy illetése, kvázi "szegény és még tojása sincs".

混蛋 hùndàn: barom, idióta. "Lókötő, naplopó, tohonya tojás". A 混 hùn szarakodni, semmit teni, időt pazarolni értelemben használatos [ par exemple 混日子]. Apropó, 混混 hùnhùn, vagy 混子 hùnzǐ szintúgy semmirekellő, időt fecsérlő, mihaszna embereket jelölhet.

王八蛋 wángbādàn: "teknőstojás", hülye, idióta, szararc, etc. A "teknős fiáról" az alábbi bejegyzésben esett szó.

Daft Punk

Daft Punk-ék itt bicikliznek Nán​jīng-ban.