A kínai kőművesek

Jó emberek. Délután megéheztem, leugrottam hát az utcára enni valamit, benéztem a szokásos kajázdába. A sarokban ült egy kínai kőmíves kompánia, Qinshi Huangdi terrakottahadseregével vetekedő nagyszámú sörhadsereggel. Leülök kis székecskémre, szívószálból iszom a kólácskámat, mikor az egyik felém fordul, s kérdi: tudsz kínaiul? Tudok valamicskét - bólintottam, majd meginvitáltak magukhoz, s rögvest rendeltek nekem is egy sört. Észak kínai munkások voltak, éppen a Nanshida-t, vagyis az egyetemünket toldozzák-foltozzák, messze földről jöttek ide. Azon röhögtek, hogy jobban értem őket, mint az itteni pincérek, ami persze túlzás volt, de nagyjából tudtam követni szava járásukat. Megdicsértek, hogy nem vagyok olyan, mint a többi elbaszott laowai, tudok beszélni, érdekel a kultúrájuk, és kuaizi-vel, azaz evőpálcikával eszem, ami szerintük mégiscsak nagy cucc egy magamfajtától. Az egyik szerint a fejem formája olyan, mint a mongoloké, és bizonnyal feltételezte ellenvetésem dacára is, hogy közös múltunk van a velük. Ez talán onnan eredeztethető, hogy a Magyarország kínaiul 匈牙利(ejtsd: szíongjálí), és ennek első tagját, a xiong-ot, (minek jelentése vad, heves)szokták párhuzamba állítani a 匈奴 (szíongnu) - kkal, egy ősi nomád népcsoporttal, melyet ázsiai hunoknak szoktak titulálni. Ezt követően megkínáltak istentelen pálinkájukból, és minden tiltakozásom ellenére kifizették a kajámat. Elszívtak még pár cigit, aztán továbbindultak, én meg visszajöttem a koleszba.

Közel egy hete Kínában

Holdfényes éjjel, bagzó macskák szerenádja ablakom alatt, min,deközben a London Elektricity likvidjei gurguláznak fülemben. Hiába, mégiscsak hoznom kellett 300 giga drum’n’basst magammal, hátha rendszerellenes, vagy ilyesmi érted, és ha egy évig 180 bpm nélkül kellene élnem, az már valóságos aszkézis lenne, arra pedig nem vállalkozhattam. Napok óta nincs net, ami gátolja a kapcsolattartást, de ma azt mondták, hogy menjünk vissza holnap, és akkor újra átbeszéljük a dolgokat. Az otthoni riadalomkeltéssel ellentétben nem fognak börtönbe zárni múltkori fészbúkos státuszjelentésemért. De azért az ismétlés, és egyáltalán a maradéktalan megértés végett még egy ízben hangsúlyoznám, nem fognak börtönbe zárni. Nem.

Az ágyam mögött leltem egy rejtélyes kábelt, mely felvezet a világhálóra remélhetőleg, onnantól kezdve a kommunikációval sem lesz probléma. Múlt héten otthoni idő szerint most 17:52-kor még otthon rohangáltam elbúcsúzni nagyszüleimtől, barátoktól, melynek megrengető ténye mintegy Indiana Jones korbácsához hasonlatosan kapaszkodott alkaromba, s rángatott visszafelé.

Most pediglen egy hete vagyok itt, és szeretem Kínát, szeretem Nanjingot. Szeretem az itteni életformám, ezt tudnám igazándiból aranyéletnek nevezni, mert tulajdonképpen semmi mást nem csinálok, csak ismerkedem a kultúrával, amivel valamilyen formában foglalkozni szeretnék. Ismerkedem az itteni emberekkel, akik mind gondolkodásmódban, hozzáállásban gyökeresen más attitűdöket képviselnek, mint odahaza tapasztalható. Kissé elenyészett a honvágyam, ami kizárólag országunk körülményeire érvényes.

Ma elvittek a kórházba, az otthon végigvajúdott orvosi vizsgálatokat ellenőrizték le, s mivelhogy esetünkben mindent rendben találtak, 380 yuan helyett mindösszesen 60-nal lettünk könnyebbek, ami örvendetes. Megírtuk ma a szintfelmérő vizsgát, ami korántsem volt para, mindezzel egyetemben azért szokásomhoz híven elbasztam. De e csoportbeosztást nem kell véglegesnek tekintenünk, ha időközben feltunkoljuk magunkat, lehetőség van ugrásra is, ami szintén jól hangzik. Már lassan végére érünk a dvd-pakknak, amit még a tájfunban vettünk az éjszakai piacon, a legkirályabb a Star Strek volt, aminek sztorijáról gőzünk sem volt, s ezen a kínai felirat sem segített sokat, de nagyon szép képek, meg egyáltalán felvételek voltak benne, meg kifejezetten akció dús volt, ergo viszi a pálmát. De most már be kell invesztálni egy újabb csomagba. Holnap lesz a tankönyvvásár, amit remélhetőleg nekünk nem kell vásárolni, lévén teljesen finanszírozott formátumban jöttünk ide. Ahhoz képest viszonylag bájos összeget leakasztottak rólunk idáig, mondjuk ebbe beleértendő a kolesz-kaució, miegymás is, de míg a vonatjegyem ki nem perkálják, nem alszom nyugodtan.

Egyébiránt azt tudjátok, hogy a Keletiben kiérve, a metró felé gyalogolva - illetőleg annak lejáratával szemben - az állomás melletti étteremre az van írva, hogy Nanjing étterem? Eddig is tudtam, viszont csak most jutott eszembe, hogy Nanjingban vagyok…

Apropó kaja! Nos, a kínai kulináris megoldások velejárói a zöldségek, amik szerintem nem erre a bolygóra valók, a hús meg ehhez képest visszafogottan szerepel, ami elviekben egészséges, de szeretnék már egy rántott húst enni. Mondjuk ma csirkeszárnyakat ettem az itteni mekiben, amik de iure panírozottak voltak, vagy legalábbis azt imitálták, hovatovább a rántott hús egy távoli leszármazottjának tekintettem rájuk, ami ha csak egy tiszavirág életéig is, de felidézte az itthoni ízeket. Ahhoz képest viszont, hogy itthon nem túlságosan rajongtam a kínai kajáért, itt nyilván teljesen elégedett vagyok vele, vagyis éhen dögleni bizonnyal nem fogok. S mivel 3 yuan (90 huf) az üveges Qingdao, ezért szomjan sem halok. Éspedig hogy csak 2,5%-os a Qingdao, még berúgni sem fogok.

"Ez kínai-fúj"

Állandóan kifakadok az emberi hülyeségen. A minap egyik ismerősünk magasan kvalifikált ismerőse holtig állította, hogy a budapesti kínai kolónia halottait a "sárgák" feldarabolják, és azt tálalják fel a kínaibüfékben. Ez egy tanárember szájából -nyugodtan tekinthetjük tehát értelmiséginek-hangzott el, akkor felmerül a kérdés, hogy mit várjunk egy kevésbé szofisztikált honpolgártól. Ezzel egyidejűleg folyamatosan hallom a kínai szervcsempészetről szóló rémhíreket, miszerint egy boltba bement nőt altatógázzal elkábítottak, és már zsákba helyezve vitték is volna ki, ha egy MAGYAR közbe nem lép. Ez persze egyértelműen in grop preferencia: a kínaik mint valami elburjánzott rosszindulatú daganat plántálódtak Mária országának anyatestébe, s mint ilyen magukban hordoznak valami visszatetszést és félelmet - vélik ezt magyarok tömegei. Éppen ez idioszinkráziájuk archimedesi pontja - nem ismerik a kultúrát, idegennek tartják és félnek tőle. A félelem, akárcsak egy sarokba szorított állatnál védelmi agressziót szül, ami jelen esetben csakhamar gyűlölködésbe csap át. Gyűlölködés, értetlenség, fogvillantás, acsarkodás, elégedetlenség: minden adva van egy feudális parasztfelkeléshez. Megvannak a bűnbakok: Jin és Csingcsang a Józsefvárosi piacról. Miattuk vagyunk ilyen szar helyzetben. (Csak zárójelben jegyzek meg egy olyan jelentéktelen tényt, a Négy Tigris piac már egy jó ideje a vietnamiak kezében van, de hát "sárga"-"sárga", ergo minden ázsiai kínai. Már megint a kínaiak...) Mert itt vannak a kínaiak és... - Stop. A lehető legnagyobb természetességgel siklunk át ezen a kijelentésen. Én pusztán egy kérdést tennék fel: melyik ország törölte el a vízumkötelezettséget 1989. január 1-től Kína irányában. Megfejtéseiket a Zsákbamacska Szerencsejáték Zrt.-nek küldjék el Budapestre. Mivel néhány év alatt nagyszámú bevándorló érkezett az országba, ez újabb félelmeket szült, különösen hogy nem integrálódtak a mi kultúránkba, hanem megtartották sajátjukat. További érdekes egybeesésre lehettek figyelmesek a világméretű konspirációs teóriákban gondolkodók: a kínaiak bevándorlása egybeesett azzal a trenddel, hogy a kínai termékek elárasztották a világpiacot, vagyis ez is a bevándorlók számlájára róható fel. Ráadásul a rendszerváltást követően elég magas volt a munkanélküliség, versenyképtelen iparágak mentek tönkre, a kínaiak meg csak jöttek. És ez a kép megmaradt. A mai napig ez él az emberek képzetében. Persze már megint Jinről és Csingcsangról, két kis kínai kereskedőről van szó, és persze nem a multinacionális mamutvállalatokról, melyek a kereskedelem túlnyomó többségét bonyolítják. Másrészről arról is megfeledkezik mindenki, hogy bizony volt és van kereslet a gagyi kínai árura, tehát potenciális felvásárlópiacot is jelentünk, amellett hogy tisztában vagyunk a minőséggel és szidjuk a kínai árut. Nyilván, mert megfizethető - ámde ez magával von még egy rébuszt: azért is a kínaiak felelősek, mert a magyar adórendszer kizsigereli a szittyákat', és ezáltal olcsó termékek megvásárlására kárhoztatja őket? Továbbá az sem hagyható figyelmen kívül, hogy Kelet - vagyis Kína Nyugat fegyverét fordította Nyugat ellen. Miről is van szó? A szabad piacról, kérem. Nyugati játékszabályok szerint lett legyőzve a Nyugat, bármily fájdalmas is, kedves nyugati übermensch. Vagy nem tudom, hogy szólítsalak. A kivándorlásról meg mit lehet mondani? Ubi bene, ibi patria. Az is fájdalmas, hogy Jin és Csingcsang megteremtette saját egzisztenciáját egy számára tökéletesen idegen országban, úgy, hogy még annak nyelvét sem ismerte. Ez fáj azoknak a magukat "nagymagyarnak" valló ismerőseimnek is, akik utálják a "sárgákat". Ők magukat, mint a jobboldali hagyomány zászlóhordozóinak tekintik. Rendíthetetlenek, rettenthetetlenek, és az igazság birtokában vannak. Hogy mi az ő igazságok, fogalmam sincs, de egyvalamiben kurva nagy hiányosságuk van: ismeretekben. Noha én jobboldali hagyományt írtam, nekik közük nincs hozzá. Nem is ismerik. Olyan, hogy Turán társaság, Magyarországi Turán Szövetség- életükbe nem hallottak róla. Trianon, Szálasi, balhé, zsidók, sárgák, balhé. Ezzel minden meg van oldva: ki kell őket irtani egy jófajta balhé keretében, és akkor visszatérhetünk az ezredéves határokhoz. A bűnbak mindig is pompás kohéziós erőt képviselt, mert hülyeség lenne is a magyar virtusban keresni a bajt. Valami külföldi hozta ránk ezt a ragályt, körbenézünk, és már fel is van nyársalva Jin és Csingcsang szúrós tekintetek lándzsáiban. Van Magyarországon kínai maffia, és vannak rossz kínai emberek is Magyarországon. Éppúgy, mint ahogy van magyar maffia, és vannak rossz magyar emberek Magyarországon. De mint rosszak, úgy jók is megtalálhatóak mindkét kultúrában, már amennyiben ezen örök érvényű dualista megközelítés Prokrusztész-ágyába akarjuk belegyömöszölni egy adott nemzet lelki-alkatát. Márai gondolatai nagyon találóak: az emberi jellem nem szűnik meg az országhatárok sorompóinál, nem lehet egy adott népcsoportot "jónak" vagy "rossznak" skatulyázni. Mi lenne akkor szükséges ahhoz, hogy könnyebb legyen azt együttélés? Talán a másik kultúráról való ismeretszerzés, megismerés és ezáltal megértés, vagyis: egy reális Kína-kép kialakítása.