Járnék én is, ha járhatnék

Vasárnap nagy futball mérkőzést játszottunk az egyetem focipályáján, nagy számban ontottam a gólokat, míg a térdem el nem romlott, éppúgy, mint tavaly nyáron. Anno a játékos kedvű orvosok jódlizva jengáztak a térdkalácsommal, meg az endoszkóppal püfölték egymást a műtét alatt, de effektíve nem változtattak rajta semmit, mert időnként futás közben egyszerűen összecsuklok, mint a balett-táncosok koreográfiájuk végezetével, csak nem oly kecsesen. Mondjuk ez általában olyankor fordul, amikor már elfelejtkezem arról, hogy ügyelnem kéne rá(és nem nyújtok semmit), de leginkább az idegesít az egészben, hogy miért kell ügyelnem rá, ha egyszer úgy hitegetett a hentes a műtét után, hogy jobb lett, mint újkorában. Ameddig lehet, nem megyek orvoshoz, egyelőre megvagyok tigrishere-őrlemény nélkül is.

Provizórikusan fel kell hagynom a gongfu-val, kárhozat.

Ergo sántikálva botorkáltam le a nagy bejárati kapuval szemközti kifőzdébe, és unottan kértem ki magamnak valami forró fémtányérban főtt finomtalanságot, csakhogy sült szalonna volt benne és hagyma (meg ezernyi más egyéb, de azokat nem is látta réveteg képem). Egytől-egyig eszelősen beleröhögtem a rizsszemek képébe, és katonákat gyártottam magamnak, igaz kenyerem nem volt. De micsoda jó volt ez a szalonna, rögvest eszembe ötlött augusztusi sütögetésünk. Néha azért elkap a honvágy.

Már csak drum'n'bass-re volna több szükség.

Nyáreste némi szalonyikával megspékelve

Augusztus is egyre jobban szedi a lábát, csak úgy szökdécselünk az idő tengelyén. Ám igyekszünk azt a lehető legjobban kitölteni, tegnap sem tettünk másképp. Legújabb sikersztorink lezárásakor, minthogy mondottam volt összetalálkoztunk Fábival és Nórival, kik egy kapitális szalonnát húztak-vontak maguk előtt, éppúgy, mint hajdanvolt piramisépítők az asszuáni gránitot. A szalonnához viszont nem társul ilyetén geometriai kompozíció, sem szakrális tartalom, mindazáltal a magyar nutritív betevők zászlóshajója, pontosan ennek tükrében gyűltünk is össze.

De nem pusztán erről volt szó, Nóriék rendesen bekészítettek minden földi jót, hogy ne kelljen száraz torokkal diskurálni, miként az nem helyénvaló. Igen hangulatos kis kertben, Artúr király kerekasztalánál nagyszámú fáklyafények csintalan játszadozása mellett oktrojáltunk magunkba különféle ételt-italt. Nagyon jól elvoltunk, a csillagos égboltra vetve pillantásom eszembe ötlött, hogy egy hónap múlva a világ másik oldaláról fogok visszagondolni már-már vadregényes kis falvam miliőjére, s vele együtt barátaimra egyszersmind. Na de tudom, hogy iszonyat nagy trip lesz az is, valamint, hogy nem örökre megyek, és igen jó úton haladunk Újkenyér havának maradandóvá tételében. Jövő héten például ismét feláldozzák magukat a mátrai mártírok, és mint ahogy a nyár eleddigi - tulajdonképpen valamennyi - spontán bulijához hasonlóan rengeteg légből kapott ötlet nyerhet még megvalósítást, s üde színfoltot emlékeinkben. Hiába, csak telnek éveink! Bár így telne az összes.