Folytatólagosan következik Mao Zedong és a Kínai Kommunista Párt története, a shaanxi-incidenst követően járunk, hol a japán invázió kapcsán látszólag felfüggesztődött a KKP-GMD antagonisztikus összekülönbözése, elsősorban a közhangulat nyomására. Mint láthatjuk azonban, egyik fél sem gondolta ezt igazán komolyan, viszont a komcsik remekül kihasználták a kvázi-fegyverszünet, a suo placito pszeudo-egységfront nyújtotta legitim kereteket: igencsak kiheverték a hosszú menetelés vérveszteségét...
be, a nyomasztó technikai fölény ellenében fellépni képtelen kínai csapatok kénytelenek voltak visszavonulni. Ezt követően a japánok Sanghajba tették át hadszínterüket, feltételezve, hogy ezzel kapitulációra kényszeríthetik Kínát. November 12.-én Sanghaj elesett, Decemberben 12.-én Nanking is, hol irtózatos mészárlást végzett a japán haderő. Noha a japánok által lerohant közép-kínai országrészen számos nyugati érdekeltség tartózkodott, effektíve semmilyen lépést nem tettek az agresszió ellenében. 1937 novemberében a Népszövetség ismételten elítélte a japán agressziót, ám szankcióval ezúttal sem élt, majd 1938. február 12-13-án Londonban ugyan kiemelt rendezvényként tartották meg a Kínával foglalkozó világkonferenciát, mely során a Japán ellen alkalmazandó intézkedéseket vitatták meg, tényleges eredményt viszont nem tudott felmutatni.[1]Kínának egyedül a Szovjetunió nyújtott hathatós támogatást, 1937. július 8.-án szovjet-kínai megnemtámadási szerződést kötöttek, mely igen fontos tényezőnek bizonyult Kína honvédelmi harcaiban. Az e
lkövetkező években a Szovjetunió Kína legnagyobb fegyverszállítója lett, s tulajdonképp az egyetlen forrás, melyből nehézfegyvereket, tüzérségi fegyvereket meríthettek.[2]
A japán-kínai háború kitörése kedvezőleg hatott Mao számára: Jiang beleegyezett a Vörös Hadsereg független irányításába, mely jóllehet formailag a Központi Kormány fegyveres erejéhez tartozott, csak Mao rendelkezett felette, hiába is volt Jiang a kínai hadsereg főparancsnoka. A Vörös Hadsereg ekkor körülbelül hatvanezer katonát számlált, az
északnyugati új bázisterületen, Yenan-ban tartózkodó negyvenhatezer fő alkotta egységet 8. Hadseregre keresztelték át, vezetője Zhu De és Peng Dehuai lett. Mao a háború során mindenekelőtt haderejének megőrzésére, illetve a tanácskörzetek kiterjesztésére koncentrált. A tényleges japánellenes harc a Kuomintang haderejére hárult.
1937 áprilisában Yenanban került a KKP Központi Bizottságának Politikai Bizottságának tanácskozására, ahol bírálat alá vették Mao vetélytársát, Zhang Gutao-t, szakadár haditanácsai és kalandorpolitikája miatt, egy koholt összeesküvés váddal kísérletet tettek teljes eltávolítására, a Komintern nyomására azonban – az egység megőrzése végett – felmentette a haditörvényszék, mi több visszahelyezték parancsnoki tisztségébe. A pártvezetés számára komoly problémának bizonyult a parasztok helyzete, kik az agrárreform – vagyis a korábbi földosztás – intézkedéseinek elévülésétől, avagy végre nem hajtásától tartottak. A másik oldalról a vörös katonák pediglen 
kapitulációként tekintettek a Guomindanggal való megegyezésre. Ekképp a párt egy felvilágosító kampányt indított útnak a pártkáderek, valamint a tömegek számára egyaránt szóló magyarázattal, melyek a Guomindang Központi Végrehajtó Bizottságához intézett garanciapontok tartalmát mutatták be; melyek mint a japán ellenes harc alapvető feltételéhez szükséges belső béke biztosításához hivatottak elérni. Tudatosították ugyanakkor azt is, hogy ez ne
m jelenti a KKP beolvadását – ezáltal megszűnését, vagy szerepének korlátozását az egységfronton belül. A cél továbbra is a Kínai Kommunista Párt erejének és befolyásának növelése, a forradalom győzelemre vitele maradt.[3]
1937 augusztusában a KKP KB különleges ülésén elfogadta a „Japánnal szembeni ellenállás és a haza megmentésének” 10 pontos programját. Az értekezleten Mao Zedong nem a Komintern irányelveinek megfelelő a Guomindang seregekkel összhangban kívánta megszervezni seregét, hanem a kommunista haderő partizánháborújának folytatását. Szemléletes képet fest erről Lin Piao, a 115. hadosztály vezetőjének 1940-ben a Kominternhez intézett levele: „amikor megkezdődtek a harcok a japán hadsereg és a Guomindang hadserege között, nemegyszer kértem engedélyt a Központi Bizottságtól, hogy erős csapást szervezzenek a japánok e
llen. Választ azonban nem kaptam, és ezért Pingxingguang-nál saját kezdeményezésemből kellett harcot kezdenem”[4] A hadműveleteket nem koordinálták a Guomindang csapatokkal, az „önálló és független” partizánháború gyakorlatban a KKP seregek kímélését foglalta magában, a Vörös Hadsereg 1940-ig nem vállalkozott nagyobb szabású hadműveletekbe.
1938. július 1-jén a Guomindang kongresszusi határozata támogatást nyert a KKP-nál a Nemzeti Politikai Tanács létrehozásáról, melynek összetételét a GMD határozta meg, a kommunisták részéről a tanácsot többek között Mao Zedong, Bo Gu, Wang Ming képvislete. A KKP nem táplált illúziókat a Nemzeti Politikai Tanács gyakorlati működéséhez, mindenestre lehetőséget teremtett a kommunista befolyás legá
lis terjesztésére. 1938. október-novemberében került sor a KKP KB VI. plénumára, melynek fő beszámolóját Mao tartotta, s központi témáját a KKP és a GMD együttműködésének problémája adta. Moszkva utasításait követve egyelőre Jiang Jieshi és a nemzeti kormány támogatásáról hoztak határozatot.[5]
A japán-ellenes háború első évében a KKP betartotta ígéretét, és felfüggesztette radikális agrárprogramját, Jiang Jieshi a Nemzeti Politikai Tanács politikai demokratizálódást hivatott rendelkezéseinek értelmében engedélyezte a kommunista irodák létesítését a fővárosban (Nanking elestét követően Hankou-ban), valamint azok napilap terjesztését. A két o
ldal közötti kényszeredett együttműködés egyre inkább megkérdőjeleződött: 1939 után a Guomindang kormányzat egyre nagyobb aggodalommal tekintett a kommunista terjeszkedésre, s félelmük nem volt alaptalan. 1939 októberében Mao már úgy nyilatkozott, hogy „saját hátországunkban késedelem nélkül és teljes komolysággal politikai reformokat kell végrehajtani, véget kell vetni a Guomindang egypárt-diktatúrájának”[6]További aggodalomra adtak okot a szin
túgy ezen időszak során adott kijelentései:„a jelenleg kommunista csapatok ellenőrzése alatt lévő körzetek közigazgatásilag függetlenek Jiang Jieshi-kormánytól. Kína nem válhat teljes egységessé a Guomindang-diktatúra megdöntéséig.”[7]Vagyis egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Mao a Guomindang-ot tekinti nagyobb ellenségként, s e nézetét katonai vezérkara is átvette. 1939. július-augusztusában ült össze a KKP KB Politikai Bizottságának ülése Yenan-ban Mao Zedong vezetésével, ki ekkorra már gyakorlatilag teljhatalomhoz jutott, amiben nagy szerepe volt a majdani Kínai Népköztársaság elnöke és hadügyminisztere – Zhou Enlai és Lin Piao – , valamint Mao testvére, Mao Zemin által folytatott, Wang Ming-et és Bo Gu-t, s az 1937-ben Moszkvába visszatért Otto Braun-t – sújtó lejárató kampánynak.[8]
A Yenan-i ülés témáját újfent a japánellenes nemzeti egységfront adta. Mao beszédében Kína nemzetközi helyzetének megváltozását, valamint ennek az egységfrontra gyakorolt hatását elemezte, s megítélésében Anglia, Franciaország és az Egyesült Államok „most érdekeltek a háború befejezésében”, és ez vezetett el a „kapituláns tendenciákhoz” 
Jiang Jieshi környezetében, mely okot adott az együttműködés megszüntetéséhez. A Politikai Bizottság azonban szükségesnek tartotta az egységfront fenntartását, de Mao provokatív kijelentései bonyolították Kína belpolitikai helyzetét. A Guomindang várható kapitulációjára építve a nemzeti oldal elleni harc helyességét voltak hivatottak igazolni az elhangzott beszédek. Mao és híveinek köre az egyes körzetek felszabadításában mindenekelőtt a Guomindang kiszorítását, s a Vörös Hadsereg hadipotenciáljának növelésének lehetőségét látták: „fő célunk, hogy a jövőben a Guomindang elismerje a jogunkat Észak-Kínára és a Központi-Kína egy részére is. Erőink Észak-Kínában felülmúlják a központi kormány csapataiét, Központi-Kínában pedig csapataink erősödnek.”[9]
1939-ben ezeknek értelmében a KKP hadereje a Guomindang serege ellen indult, s a japán frontvonalakon túl bocsátkoztak harcba egymással. 1940 januárjára jelentős növekedést mutatott a Zhu De és Pend Dehuai által vezeett 8. Hadsereg létszáma: a kezdeti ha
tvanezer főről kétszáznegyvenezerre növekedett; Liu Shaoqi 4. Új Hadseregének állománya is legalább harmincezerre bővült, s a vörös bázisterületek is jelentősen kibővültek. A japánellenes hazafias szólamokat a reálpolitika jelszavai váltották fel. Az 1942-ben Yenan-ba érkezett Vlagyimirov, a szovjet hírszolgálati iroda tudósítója is naplójában a következőképpen számolt be a Vörös Hadsereg taktikájáról: „amikor a japánok vereséget mérnek a Guomindang-istákra, a központi kormány hatalma meginog. Ilyenkor azonnal behatolnak ebbe a körzetbe a 8. Hadsereg egységei. Ha kell, olyan áron is megszerzik a hatalmat, hogy fegyvereiket a Guomindang-isták ellen fordítják, akik pedig szövetségeseik a japánellenes egységfrontban.”[10]Mao a kirobbant helyzetet, mint a Guomindang ellen való védekezést igyekezett feltüntetni a Kremlnek, Moszkvába küldött pártfunkcionáriusai –kivált Wang Jiaxiang a „vörös professzor”, és Ren Bishi voltak felelősek az egyoldalú magyarázatokkal, melyek Mao reputációját voltak hivatottak fenntartani. És fel is tartották.[11]
[1] Székely Gábor: Béke és háború. A nemzetközi békeszervezetek története. Bp., 1998. 256.p.
[2] Halmossy Dénes: Nemzetközi szerződések, 1918-1945. Bp.
[3] Otto Braun: Menetelés Kínában 1932-1939. Bp., 1975. 287.p.
[4] Várnai Ferenc: A maoisták útja. Bp.,1976. 62.p.
[5] A Kínai Kommunista Párt története 1921-1969. Bp., 1974. 226-228.p.
[6] A jelenlegi helyzet és a párt feladatai. In: Mao Ce-Tung válogatott művei.3.köt. Bp., 1954. 134.p.
[7] Várnai Ferenc: A maoisták útja. Bp.,1976. 64.p.
[8] Jung Chang – Jon Halliday: Mao. Az ismeretlen történet. Bp., 2006. 234-235.p.
[9] A Kínai Kommunista Párt története 1921-1969. Bp., 1974. 236.p.
[10] P. P. Vlagyimirov: Kína különleges körzete 1942-1945. Bp., 1976. 98.p.
[11] Jung Chang – Jon Halliday: i.m., 234.p.
