Kínai kocsmológia vol.1. - Sörtipológia

Szubjektív kínai kocsmológiai sorozat nyitányaként elsőként is céltárggyal, vagyis a sörrel lenne ildomos megismerkednünk, illetőleg annak kínai elnevezéseivel, hiszen kínai kocsmában kínai sört iszunk; ellenben ha nyugatit, a Xǐ​lì​ alatt nem biztos, hogy kapásból a Heinekenre asszociálunk, ezért is lehet hasznos górcső alá vennünk a gyakoribb Kínában fogyasztott sörfajtákat.

青岛 Qīng​dǎo​: Kína legkommerszebb, s talán legjobb söre is egyszersmind. Kína szerte bárhol fellelhető, alkoholtartalma 2.6 % között mozog, könnyen hozzászokhat az ember. Kivált, hogy üveges formátumban ellenértéke 3 yuan, mely olcsóbb, mint a palackozott víz.

燕京 Yān​jīng​: Peking régebbi elnevezéseinek egyike, ergo fővárosi sör értendő alatta; s többnyire annak környékén kézhez kapható. (Noha személy szerint Nanjingban is harmadik típusú találkozásban volt részem e fajtával kapcsolatban.)

雪花 Xuě​huā​: "Hópehely", effektíve a kínai Kőbányai, ily mód definíciója: jómunkássör. Kína szerte népszerűséget élvez. Markáns, erőteljes ízvilág jellemzi, akárha egy népi kohó olvasztómunkása oktrojálná le torkunkon minden egyes cseppjét.

哈尔滨 Hā​'ěr​bīn: Mandzsúria fagyos szívű malátakirálynője, mely 3.6 %-os alkoholtartalmával kimagaslik az átlag kínai sörök közül.

三得利 Sān​dé​lì​: Suntory, Shanghaiban, Nanjingban, és Dél-Kínában dívik, magam véleményében szintúgy jómunkássör, és amennyiben a Xuě​huā a kínai Kőbányai, a Sān​dé​lì​ az Ászok inkarnációjára is jó eséllyel pályázhat. Egyébiránt japán illetőségű szeszipari vállalat.

百威 Bǎi​wēi​: nem más, mint a Budweiser. Ízvilága selymes, ám árfekvése a kínai sörökkel szemben különösen kedvezőtlenné teszi. 不方便.

科罗纳 Kē​luó​nà: Corona, drága női sör citrommal.

健力士 Jiàn​lì​shì​: Guinness-ről van szó, igen karakteres sör, bár időnként mintha valami kávészerűség lenne. Egyéb alternatívaként 吉尼斯 Jí​ní​sī​ is utalhat Guinnessre.

艾丁格 Ài​dīng​gé​: Erdinger, a német búzasör, nos, távolról sem preferálom, ez azonban ne riasszon el senki emberfiát, minként de gustibus non est disputandum.

虎牌 Hǔ​pái​: "Tigris" sör, nevéhez méltóan agresszív, egy karton földhöz vág, mint a Panthera tigris.

喜力 Xǐ​lì​: Heineken, bemutatásra nem szorul. Egyéb elnevezésben 海尼根 Hǎi​ní​gēn​-nel is összehozhat bennünket a sors.

朝日 Zhāo​rì​: Asahi, szintén japán illetőségű sörmárkáról van szó, a legjobb japán sör, amihez Nanjingban is hozzá lehet jutni. (Shogo általában igen nagy mennyiségben hozzájutott. )

泰象啤 Tài​xiàng​pí​: amennyiben jól tudom, észak-kínai sörfajta.

力波 Lì​bō​: reeb sör, ez alatt is barna sört kell értenünk.

Releváns terminus technicusok:

黑啤 hēi​pí​: barna sör

生啤 shēng​pí​: csapolt sör

扎啤 zhā​pí​​: csapolt sör

罐 guàn: számláló szó dobozos sörre.

将军肚子 jiāng​jūn​dù​zi​: sörhas

Alapvető kocsmológiai konverzációs sémák:

给我来一瓶 gěi​ wǒ ​lái​ yī​ píng​: Kérek egy üveg... [a fenti példák tetszőleges behelyettesítése]

给我来一扎gěi​ wǒ ​lái​ yī​ zhā: Kérek egy korsó...​

去死吧你 Qù​sǐ ​ba ​nǐ​! : Tűnj a pokolba! (Kocsmológia konverzációkról bővebben a következő bejegyzésben.)


Szintézis gyanánt pedig ajánlanám Bei Lili releváns posztját.

宿醉

Tegnap késő este az álomba taszító fáradság súlyos láncait próbáltam éppen elreszelni egy rozsdás ráspollyal, mikor csöngettek az ajtón. Kimegyek, három vietnami kiscsaj áll az ajtóban, ahogy kinyitottam a bejáratot, a huzattól becsapódott az ablak, meg szerintem villámlott is egyet, de olyan szinten megrettentek, mint a farkast megpillantó őzikék. Tény, hogy már borotválkoznom kéne, de szívélyes mosolyom valamelyest eloszlatta félelmeiket, s megkérdeztem őket, miben segíthetek. Mondták, hogy menjek le, mert fel kell hozni a sört. A sört? A sört. Így kezdődött.

Felhoztuk a sört, felráztuk az egész emeletünket. Mindenki szépen levette a cipőcskéjét, papucskáját, óvatosan lépkednek befele poszt-apokaliptikus kuplerájunkba, de aztán rájöttek, hogy nálunk más rendszer van, mint egy normális kolesz-szobában, par exemple Mel Gibson volt itt tegnap, hogy itt szeretné forgatni a Mad Max 4-et, aminek semmi akadálya, hisz ilyen szürrealista rémálmot még Dali sem tudna festeni.

Nem telt meg túlságosan szobánk, alig voltunk tízen, viszont betáraztunk rendesen a különféle földi javakból. Rágcsálnivalónak vietnami-koreai cimboráink ilyen összeaprított sült baromfi-nyakat hoztak, és nem, nem kell szörnyűségre gondolni: iszonyatosan csípős, de még pont az a vállalhatóan-iszonyatosan csípős csontos-húsdarabok, sör mellé eszményi párosítás.

Egyébiránt a boltban vettem ananászos-sört, de kb. olyan volt, mint a citromos Gösser, semmi értelme. Apropó ananász! A kedvenc rántotthúsos kajázdámban ananászos hamburgert próbáltam ki akaratomon kívül, nem túlzottan nyerő kombináció.

Az ázsiaiak valóban nem nagy ivók, olyan kettő fele már azt se tudták, melyik létsíkon rekedtek meg, de nekem is jó kedvem volt ám, na nem a sörtől, hanem mert általában jó kedvem van.

Reggel aztán volt szerencsém kezet rázni a Keleti Poklok Szent Császárával, adott nekünk egy felmosórongyot, meg egy seprűt, de most már olyan szintű tisztaság van, hogy Coccolino maci nálunk legelteti szivárványsörényű ezüstpónijait.

És még így is maradt annyi sörünk, amivel áttudunk telelni.

Megtudhattam továbbá, hogy kínai nevem - 窦琦 (Duoqi) - koreaiul egy rajzfilmkacsa nevével azonos kiejtésű.

A kínai kőművesek

Jó emberek. Délután megéheztem, leugrottam hát az utcára enni valamit, benéztem a szokásos kajázdába. A sarokban ült egy kínai kőmíves kompánia, Qinshi Huangdi terrakottahadseregével vetekedő nagyszámú sörhadsereggel. Leülök kis székecskémre, szívószálból iszom a kólácskámat, mikor az egyik felém fordul, s kérdi: tudsz kínaiul? Tudok valamicskét - bólintottam, majd meginvitáltak magukhoz, s rögvest rendeltek nekem is egy sört. Észak kínai munkások voltak, éppen a Nanshida-t, vagyis az egyetemünket toldozzák-foltozzák, messze földről jöttek ide. Azon röhögtek, hogy jobban értem őket, mint az itteni pincérek, ami persze túlzás volt, de nagyjából tudtam követni szava járásukat. Megdicsértek, hogy nem vagyok olyan, mint a többi elbaszott laowai, tudok beszélni, érdekel a kultúrájuk, és kuaizi-vel, azaz evőpálcikával eszem, ami szerintük mégiscsak nagy cucc egy magamfajtától. Az egyik szerint a fejem formája olyan, mint a mongoloké, és bizonnyal feltételezte ellenvetésem dacára is, hogy közös múltunk van a velük. Ez talán onnan eredeztethető, hogy a Magyarország kínaiul 匈牙利(ejtsd: szíongjálí), és ennek első tagját, a xiong-ot, (minek jelentése vad, heves)szokták párhuzamba állítani a 匈奴 (szíongnu) - kkal, egy ősi nomád népcsoporttal, melyet ázsiai hunoknak szoktak titulálni. Ezt követően megkínáltak istentelen pálinkájukból, és minden tiltakozásom ellenére kifizették a kajámat. Elszívtak még pár cigit, aztán továbbindultak, én meg visszajöttem a koleszba.

Csintaóba invesztáltunk

Mivel megjött az ösztöndíj, nagykirályokká lettünk, a koronázási ceremónia pediglen egy láda Csintaóban nyilvánult meg, amit a szomszéd szobák népességével egyetemben elpusztítottunk. Egy idő után a kínainak egy fejlettebb változatát kezdtük beszélni, bizonyos természeti népek nonverbális kommunikációs sémáinak, törzsi jellegű gesztikulációinak alkalmazásával; valamint különféle hangutánzós szavak nagyszámú használatával a világ összes dolgát meg tudtuk beszélni. Országaink különbözősége gyakorlatilag kimeríthetetlen tárházát adja a megvitatandó dolgoknak, és nagyon érdekes dolgokat tanulhatunk egymástól a sör útján.

Tegnap kipróbáltam egy Harbin sört (Harbin Mandzsúriában van - illetve annak volt történelmi fővárosa - fent északon), ami picivel erősebb alkoholfokában, mint a Csintaó, de így is csak 3,6-os, ám ettől függetlenül az íze mondhatni remek: kissé lágy, selymes, egy jégcsaphoz hasonlóan könnyen csúszik, az utóíze meg afféle tündérmesés harmóniát von magával, ergo igencsak ajánlani tudom.

Qingdao sör

A Qingdao (ejtsd:csintaó) sör: kiváló. Még németek alapították a sörgyárt a 20. század elején a boxerlázadást követően kezükbe került Shandong-félszigeten, hogy európai ajkúaknak gyártsanak sörcsit. Aztán a japánoké lett a gyár, majd végül a kínaiak privatizálták.

Az ízén ez mitsem változtatott, valóban jó sörről van szó.

Nyáreste némi szalonyikával megspékelve

Augusztus is egyre jobban szedi a lábát, csak úgy szökdécselünk az idő tengelyén. Ám igyekszünk azt a lehető legjobban kitölteni, tegnap sem tettünk másképp. Legújabb sikersztorink lezárásakor, minthogy mondottam volt összetalálkoztunk Fábival és Nórival, kik egy kapitális szalonnát húztak-vontak maguk előtt, éppúgy, mint hajdanvolt piramisépítők az asszuáni gránitot. A szalonnához viszont nem társul ilyetén geometriai kompozíció, sem szakrális tartalom, mindazáltal a magyar nutritív betevők zászlóshajója, pontosan ennek tükrében gyűltünk is össze.

De nem pusztán erről volt szó, Nóriék rendesen bekészítettek minden földi jót, hogy ne kelljen száraz torokkal diskurálni, miként az nem helyénvaló. Igen hangulatos kis kertben, Artúr király kerekasztalánál nagyszámú fáklyafények csintalan játszadozása mellett oktrojáltunk magunkba különféle ételt-italt. Nagyon jól elvoltunk, a csillagos égboltra vetve pillantásom eszembe ötlött, hogy egy hónap múlva a világ másik oldaláról fogok visszagondolni már-már vadregényes kis falvam miliőjére, s vele együtt barátaimra egyszersmind. Na de tudom, hogy iszonyat nagy trip lesz az is, valamint, hogy nem örökre megyek, és igen jó úton haladunk Újkenyér havának maradandóvá tételében. Jövő héten például ismét feláldozzák magukat a mátrai mártírok, és mint ahogy a nyár eleddigi - tulajdonképpen valamennyi - spontán bulijához hasonlóan rengeteg légből kapott ötlet nyerhet még megvalósítást, s üde színfoltot emlékeinkben. Hiába, csak telnek éveink! Bár így telne az összes.

Európa italkultúrája vol.1. - Bevezetés

Eleddig bejegyzéseim túlnyomó többsége a sör és a történelem Szkülla és Kharübdisze között oszlott meg. A következő, Európa italkultúrájával foglalkozó sorozatom megkísérli szinkronizálni a leggyakoribb kulcsszavakat, vagyis sör- (továbbá bor, és pálinka) történet van kilátásban; elsőként is egy rövidke áttekintés következik.

Tudniillik az italok nem tartoznak egyszerűen a táplálkozás kategóriájába. A legrégibb időktől kezdve izgatószerek is egyben, a környezettől, végső soron pedig a magunktól való menekülés eszközei. Egyes indián törzseknél a részegség ennél is több: voltaképpeni ugródeszka különböző transzcendentális világokba. Akárhogy is vesszük, az alkoholizmus - melynek ugyan a múlt század elejéig szerte a világon szigorú tradíció voltak - egyre nagyobb mértékeket öltött Európában az évszázadok folyamán. Az elmúlt fél évezredben Európában az erjesztett italoknak három fő fajtáját különböztették meg: sör, bor, pálinka. Nem volt ez mindig így.

A kora újkorig a legjelentősebb alkoholos italnak a bor számított, melynek - akkoriban - élvezeti értékével semmi sem vetekedhetett. Klasszikus termőterületnek számít a mediterrán partvidék, akárcsak a vele északról szomszédos hegyek déli lejtői és a dél felé irányuló folyóvölgyei, a kereskedelem végett azonban mindenhova eljutott, ahova el kellett jutnia. A középkort jellemző optimális klímaviszonyok kapcsán a bortermelés a IX.-XIV. század során a mainál jóval északabbra fekvő peremterületeken is virágzott, úgymint Angliában és Dániában.
A bor mellett ugyanakkor szerte Európában készítettek gyümölcsborokat, méhsert, vagy márcot, valamit gabonákból (búza, árpa) erjesztettek alacsony alkoholtartalmú sörszerű italokat. Utóbbiak hörpintése már az őskortól kezdve bevett metódus volt, viszont ezen szeszeket csak frissen lehetett meginni, azaz csak helyi fogyasztásra voltak alkalmasak, és a borhoz képest meglehetősen gyenge eresztésnek számítottak. Kivált Észak-Európában volt nagy keletjük.
Az általános italtriász legfiatalabb tagja a pálinka. Az alkohol lepárlásának módját köztudottan arab tudósok fedezték fel még a X. század környékén. A nagyszerű találmány Dél-Itálián keresztül kisvártatva Európa valamennyi szegletében felütötte fejét, noha a tömény szesz csak nagyon lassan kúszott fel az élvezeti italok lajstromára: még a XII.-XIII. században is (aqua vita néven) jobbára a gyógyszerkészítés drága, és megbecsült alapanyagának számított. (Manapság érdemes lenne reggel hatkor egy mélyinterjút készíteni a kókai Bisztró névre hallgató vendéglátóipari egység jómunkába négykézláb igyekvő kocsmológusaival, - kiknek pillantásaiban Kabul késdobálói tükröződnek vissza - hogy ők mennyiben tekintenek orvosságra, és mennyiben élvezeti cikkre a pálinkára, egyáltalán élvezik-e a szesz gyógyítását, avagy a ügyes-bajos dolgaikra leginkább a szesz jelenti-e a legmegfelelőbb gyógyírt.)
A XV.-XVI. században az európai italkultúrában hatalmas változás következett be: ekkor terjedt el a sörök komlózása, és a modern sörfőzési technológiák térnyerése is erre az intervallumra tehető, mely által nagymértékben növekedett az ital eltarthatósága, és szállíthatósága. Hozzávetőlegesen ebben a periódusban kezdenek szélesebb körökben alkalmazni desztilláló berendezéseket, melyek a korábbi, a tömény szeszek lepárlási mennyiségének többszörösét tudták biztosítani. Az erős túlzással "nagyipari" termelés egyből olcsóvá tette a felest.
A technológiai feltételek kialakulása mellett más tényezők, a klimatikus viszonyok is meghatározónak bizonyultak az italkultúra fejlődésére nézve. A XV. századtól kezdődően kemény telek, jégesőkkel végigvert, hűvös nyarak lettek gyakoriak, mely hatására a kontinentális Európának az Alpoktól északra eső területeiről nagymértékben visszahúzódott a borkultúra klasszikus szőlőtermelő területeire. És ezzel sokkal drágábbá is vált egyben. Nyugat-Európában, az ipari forradalom következtében felgyorsult az urbanizáció, továbbá valóságos demográfiai robbanás zajlott: emberek tömegei özönlötték el a városokat, melyek így óriási felvevőpiacokká váltak, természetesen a piát illetően is. Az olcsó piát (ma kis, üveges rakétáknak mondanánk) illetően persze.
Ekképp a nemes és drága bor a tehetős polgárság, és az arisztokrácia kiváltsága lett. Az alsó néprétegek pedig ekkor kaptak rá a sörre, jobb híján. Ugyanezen periódusban Kelet-Európában a zord klíma, és a gabonabőség miatt a pálinkafőzés tett szert népszerűségre.
A XVI. század közepére Európában a sör és a pálinka - rangját tekintve korántsem - mennyiségét illetően egy szintre lépett a borfogyasztással. Térhódításuk nem egymás rovására ment, ellenben három jellegzetes italrégió alakult ki az öreg kontinensen, melynek tónusai tulajdonképpen a mai napig láthatóak: Dél-Európa az atlanti-partvidéktől a Kaukázusig megmaradt borivó övezetnek. Az 50. szélességi foktól északra eső területeken sör és pálinka gyűrte maga alá az embereket. Nyugat-Európában pedig ettől kezdve vált hétköznapi, relaxációs itallá a sör. E két övezet határa - persze igen nagy kiterjedésű átmeneti zónákkal -a legújabb korig bezárólag valahol a német-lengyel síkságon húzódott.

A következő bejegyzésben lopótököt ragadunk, és a bor nyomába eredünk.

Irodalom:
Égető Melinda: Az italfogyasztás tradíciói. In: Rubicon. 18. 2007/6-7. 6-9.p.
Fernand Braudel: Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus XV-XVIII. század. I.köt: A mindennapi élet struktúrái: a lehetséges és a lehetetlen. Bp., 2004. 236-255.p.

John B - Corvintető

Tegnap egész barátságtalan időben indultunk útra barátságot kötni az antropos.hu invitálásának eleget tevő homoerotikus törtritmusharamia John B által hadba szólított - az ortodox drum'n'bass-erek számára fattyú -, nekünk hitehagyottaknak ellenben frenetikus partiélményt biztosító electro-dnb-robotzsaru-nintendo-punk fúzióval. Hangzásvilága saját frappáns megfogalmazásában: "a team of Robot Madonnas making Drum & Bass electro songs, mixed with monstrous D&B mashups and traces of trance - playing pointy guitars & drinking chocolate martinis and Premier Cru Chablis while squeezing boobies", és ez meglehetősen reális kép. Ám oda is kellett érnünk valahogy a tetthelyre. Szóval a sülyi késdobálóba kezdődött történetünk, erről annyit érdemes tudni, hogy a sülyi állomásnál két kocsma: egy jó kedélyű, valamint egy rossz kedélyű a világegyetem kezdő és végpontja; ahol a borvirágos szeszegerek gyakorta ősrobbanást szimulálnak, már ha nem az univerzum titkait fürkészik. És e két csillagvizsgáló közül a jó kedélyű már zárva van így szombat este, nolens-volens a lidérces messze fényektől szikrázó rossz kedélyűbe vagyunk kénytelenek beszerezni utazásunkhoz szükséges kellékeket, többnyire Ászok formájában. Vonatra pattanva lassan araszoltunk Pestre, majd a Blahára, hol is Corvin áruház tetején, kissé paradox módon fenn a magosban helyezkedik el egy underground placc. Legutóbb úgy tizenöt éve jártam arra anyámmal, csak akkor még nem merészkedtem a harmadik emeletnél magasabbra, egyébként pedig kaptam egy legó-markolót. Most meg egy belépőt, mert megvettük a jegyeket, illetve pusztán egy uv-fényben látszódó pecsétet kaptunk jegy gyanánt, majd mielőtt jobban elmerültünk volna a gyomorszaggató amen break-áradatban, a Hordó söröző felé vettük az irányt, hol már egy ideje Kapiék ügyködtek. Egy kis viszki, egy kis Koka kólát követően visszaorientálódtunk a Corvintetőre, és csakhamar a dühöngőben találtuk magunkat. Egyebek iránt rebesgették, hogy nem nagy hely, bár én meg amondó voltam, hogy a tavalyi Chachacha-nál bizonnyal nem lehet kisebb, mert az olyan volt, mintha egy polipot akartak volna egy gyufásdobozba oktrojálni, hogy tessék, táncolj. S csakugyan nem olyan szerény méretű, de annál rosszabb elrendezésű, mármint a dj-pult elhelyezése nem a téglatest alakú tánctér végén van, de valahol oldalt. Ráadásul oszlopok, meg küklopszok, meg már nem emlékszem micsodák van ott, ám a lényeg, hogy ugyebár mindenki a dj-pult előtt szeretne csápolni, de mindenki nem fér oda, ám ez senkit nem érdekel, az erősebbek kapnak oxigént, a gyengébbek elhullnak. És ekkor egy szende kiscsaj megró, hogy ne ugráljak. Kiscsillag, én ugrálni jöttem ide, kivált ha Chris Su & SKC -Blastah-járól van szó, és nemhogy ugrálok, Föld körüli pályán keringek, kacsintottam. Az első sorokban felettébb értelem dús megnyilvánulásoknak lehettünk megcsodálói, úgy mint a 'bocsi de első soron kell átvinnem ezt a három korsó sört, mert szeretem a kihívást és oly sok ráció van bennem'; egyszerűen nem értem az embereket. Aztán megérkezett John B, nekünk magyaroknak csak János, kissé meglepődött, mikor a tömeg skandálni kezdte: János! János! János!, és már indította is a dnb robbanófejekkel ellátott nu-electro rakétáit, valami orbitálisan nagy szettet nyomott, permanens kézerdőt állítva ezzel az égnek. Szokásához híven elég változatos szettet produkált, még dubstep-szerű momentumok is voltak. Elképesztő hőség volt, forrt a levegő, inkább csak afféle zavaros dioxidokat inhaláltam, mintsem tényleges levegőt. Ahogy a papa átvette a stafétabot Jánostól, kifele vettem az irányt a tánctérről, vissza a Fábiékhoz. Ücsörögtünk ott egy darabig kedvezőtlen árfekvésű söreinkkel, s a meglehetősen vegyes összetételű tömeget mustráltuk: mindenki tudott arról, hogy itt valami nagy buli lesz a Corvintetőn, de hogy ki fog játszani, illetve mit az a jelek szerint nem sok mindenkit érdekelt, mert ilyen drum'n'bass-t még reklámfilmek aláfestőzenéjében sem hallott emberek is adták neki, mintha Rolling Stones-koncerten lettek volna. Négy előtt távozó üzemmódba kapcsoltunk, elköszöntünk, majd rohantunk az éjszakai buszra, Keletibe persze nem maradhatott el a kecsöp-mustár-majonéz apoteózisa, majd újfent a vonaton találtuk magunkat. Nagyon fáradtak voltunk, félig elaléltan mordoriul beszéltem össze-vissza, miképp félig már az asztrális síkon vergődtem, de a testemet még haza kellett juttatnom Kókára. A buszon aztán már "elsüllyedt a világ és nem maradt élve más:dombon ült s fejet csóvált a mord Jerémiás", de mi is meglehetősen mordok lettünk; én meg ráadásul magamtól bebábozódtam, hogy valami csodás pillangóként kezdjek új életet, ami sikerült is volna, ha hét órakor nem tör ki a harmadik világháború az ablakom alatt. Valami gőzgépek, husziták meg transformersek csaptak össze a házunk előtt, legalábbis ezt vizionáltam magam előtt kínoktól vergődve, hogy még azt pár nyamvadt órát sem hagyják meg nekem békességben, mint ezen este után igazán megérdemeltem volna. Ergo most a belső fejem ezért bosszúból igyekszik szétnyomni a külsőt, valaki meg satuba fogva préseli szét az agyamat, de megérte, és a világ összes kincséért sem hagytam volna ki, mert megakolosszális buli volt.