七夕节- 牛郎织女

Qī​xī​jié (七夕节), a "hetek éjjele" Kína (valamint Japán [Tanabata 七夕], Korea, Vietnam) legromantikusabb napja, mondhatni a "kelet-ázsiai Valentin nap"[olykor pusztán kínai Valentin napként nevezik, de mivel más kultúrákban is éppúgy fontos, kár lenne kisajátítani] a kínai kalendárium hetedik holdhónapjának hetedik napjára esik(mely idén augusztus 6-a), mikor az Altair és a Vega csillag a legmagasabban van az égen, melyhez egy több variánsban ismert szerelmi történet köthető:

történt, hogy a fiatal marhapásztor - Niú Láng (牛郎) szemet vetett a gyönyörűséges szövőlányra -Zhī Nǚ-re (织女), az Ég úrnőjének hetedik leányára, aki kiszökött a szúette Égből a Földre kikapcsolódás képen, és botor módon rögvest meg is házasodott Niú Láng-gal az Égi úrnő tudta, s beleegyezése nélkül. Hatalmas boldogságban, és meghitt harmóniában éltek, két gyerkőc is született, ám Xī Wáng Mŭ (西王母) ("Nyugati anyakirályné") rájött, hogy a tündérleány (és halhatatlan) Zhī Nǚ a halandó Niú Láng-gal folytat intimebb viszonyt, feldühödött, s azonmód visszaparancsolta Zhī Nǚ-t az Égbe. (Egyéb alternatívában Zhī Nǚ-t visszakényszerítette korábbi feladatkörébe, hogy irizáló felhőket szőjön, amiről elfeledkezett, míg a Földön akciózott Niú Láng-gal. Niú Láng szíve pedig meghasadt, hogy kedvese egyik pillanatról a másikra egyszerűen eltűnt. Ekkor ökre hirtelen tudtára adta, hogy amennyiben lemészárolja őt magát - mármint az ökröt - s magára ölti annak bőrét, úgy az Égbe juthat. Niú Láng keserű könnyek közepette hentesbárdot ragadott, és próbára tette az ökör szavát. Magára öltötte az ökör bőrét, fogta két gyermekét, s elindult szíve választottjának, Zhī Nǚ felkeresésére. Xī Wáng Mŭ ezen meglehetősen megorrolt, és hajtűjével széles folyamot fakasztott az Égen, hogy elválassza a szerelmeseket, létrehozva ezzel a Tejutat - yín​hé (银河) az Altair és a Vega csillag között.

Zhī Nǚ örökkön a folyó egyik partján ülve, véget nem érő szövésfonásra kárhoztatott, míg Niú Láng a távolból figyeli őt két gyermekükkel a másik parton. [Oldalsó csillagai Hé Gŭ (河鼓) és Hé Gŭ sān ( 河鼓三)].

Mindazáltal minden évben egyszer a csókák (vagy szarkák) - kik megsajnálták a szerelmespárt - az Égbe repültek, s egy hidat hoztak létre - què​qiáo (鹊桥) "csókahíd", a Deneb, valamint a Hattyú csillagkép között, lehetővé számukra, minden évben egy estére ismét találkozhassanak, a hetedik holdhónap hetedik napján.

Legalábbis az egyik változat szerint.

A Qī​xī​ a Hàn-dinasztia (汉朝) korából [i.e. 206-i.u. 220], s az akkori emberek csillagimádatából eredeztethető. Qī​xī​ idején fűzérkoszorúval díszítették a kerteket, és a hajadon, avagy friss házas nők különböző áldozatokat mutattak be Niú Láng-nak és Zhī Nǚ-nek, (étel: gyümölcs, tea, valamint korabeli kozmetikumokat.) Az áldozat bemutatását követően e kozmetikumok (vagy smink, etc.) egyik részét a ház tetejére hajították, míg a másikat az adott háztartás fiatal leányzói közt osztották szét, biztosítva őket azzal, hogy éppoly bájossá sarjadnak majd, mint Zhī Nǚ maga.

Egy másik tradíció szerint a lányok Qī​xī éjszakáján egy varrótűt hajítottak egy tál vízbe, mintegy hímzési technikájuk ellenőrzése végett: ha a varrótű megmaradt a víz tetején, s nem süllyedt el, azt bizonyította, hogy a leán jártas a szövés-fonás-hímzés művészetében.

Ezen este a hajadon lányok a jövőbeli jó férjért imádkoztak, a frissen házasok pedig a mielőbbi gyermekáldásért.

A hagyományos meteorológiai koncepció szerint ez estére esőzés várható, az Ég potyogó könnyeiből adódóan.

Ráadásul, ha Qī​xī estéjén, szőlőlugas alatt hallgatózva még akár el is csíphetjük Niú Láng és Zhī Nǚ diskurzusát!

Kínai kocsmológia vol.5. - 酒文化

A kínai kocsmológia eleddig pusztán sörcentrikus elukubrációk formájában képviseltette magát, mindazáltal Kína tradicionális alkoholkultúrájára a malátaszörp kevésbé súlyos bullával nehezedik, ergo elkanyarodunk az alapkövekhez.

Egészen a kínai civilizáció hajnalához, hiszen már a legelső szertartásokat - kivált a fontosabbakat -is alkoholtartalmú párlatok kísérték. Az elkövetkező hosszú századok folyamán különböző fajtájú alkoholos italneműk, illetve szeszfőzési módszerek fejlődtek ki, valamint a lepárlás is egyre kifinomultabbá vált. Ezzel párhuzamosan a szokások, és a kultúra élénk részévé váltak egyúttal.

Na mármost tudniillik a piának Kínában mélyebbre nyúló története van, mint a teának. (Punktum). Mint ahogy tanúvallomást tesz erről az 1986-ban Hé​nán​ tartományban talált több, mint háromezer évesre datált kancsó, és a benne lévő szeszfőzet.

Az ital tehát végigkíséri a kínai történelmet, vegyük mindjárt példaként a költőket: Táo​ Yuān​míng​ (陶渊明), a Három királyság korabeli Jin-dinasztia prominens irodalmára olyan szinten alkoholszimpatizáns volt, hogy egy napot nem bírt volna nélküle. Vagy éppen a Tang-dinasztia költőnagysága, Lǐ​ Bái​ (李白) egy kis rásegítés után száz költeményt szült(汁酒诗百篇), mi több minél részegebb volt, annál jobb verseket írt. Viszont időnként a héroszok is erősre itták magukat: Wǔ​ Sōng​ (武松), a Sòng​-dinasztia Liáng​shān​bó​-ból (梁山泊) való hős haramiája (Vízparti történet megvan?) tizennyolc serlegnyi italt adagolt be magának egyhuzamban, majd hirtelen felindulásból puszta kézzel való tigrisölést követett el.

A kínai szó az italra - jiǔ​ (酒) - egy eléggé általános fogalom, és valamennyi alkoholtartalmú főzetet jelentéstartományába foglal, a sörtől - píjiǔ​​ (啤酒) a rövidig (csak simán jiǔ​-nak illetik), vagy éppen a borig pú​tao​jiǔ​ - (葡萄酒). Az első gabonapárlatok a legendák szerint már négyezer éve is mosolyra fakasztották felhasználóikat. S mint minden fontosabb dolog Kínában, a földműveléstől a könyvnyomtatásig természetesen egy-egy konkrét személy - kultúrhérosz - nevéhez fűzhető. Nincs ez másképp a piával sem, a mitikus Xia-dinasztiabeli Yǔ​ (禹) király felesége(!) találta fel.

Akárhogy is, Kína az első civilizációk között tudható, akik italként kezelték az alkoholt, illetőleg az alkoholos tartalmú megoldásokat. Hogy tetézzem a dinasztikus zűrzavart, máris a Shang-dinasztiáig (amiről csak annyit érdemes tudni, hogy a Xia-val ellentétben első bizonyítottan létező dinasztia), az i.e. XVIII-XI. századig ugrunk, hol is már igen széles körben elterjedt a gabonafélék italformátumba való transzformálása. A csontokon és teknőcpáncélokon fennmaradt feljegyzések (甲骨文), valamint az egyes bronztárgyak világosan tudtunkra adják, hogy már a Shang-éra emberei közt igen nagy népszerűségnek örvendett az ital, továbbá igen nagy szerepet játszott az őskultuszban is egyszersmind.

Sok más egyéb mellett a Tang-dinasztia az alkoholkészítés aranykora is volt, kivált hogy a nép körében is ismertté váltak az alkoholkészítési módszerek. Ennélfogva népszokások részévé is vált, példának okáért mikor a lányok feleségül mentek, a hozomány részéhez tartozott a pia is. A hú (胡) nemzetiségbéliek italboltokat nyitottak a fővárosban, Chang'an-ban, hogy a nyugati régiókat elláthassák, a Yuan-dinasztia piacain pediglen már ipari méretekben folyt a pia-kereskedelem.

A hagyományos kínai piáknak - az elkészítési eljárásból adóadóan - két fő csoportja van. Először is a ​​ huángjiǔ (黄酒) "sárga likőr", [a huáng amúgy nem teljesen sárgát, inkább sárgás-barnás színt jelöl, pont olyasmit, mint amilyennel az ital rendelkezik, ami egyben hírnevét is adja] mely szintén ezredéves hagyományokkal bír, alkoholtartalma alacsony, 15% körül mozog, kis mértékben gyógyszer, nagymértékben orvosság, vagyis afféle gyógyászati (keserű)likőrként alkalmazták. Búzából, kölesből, de legfőképpen rizsből készítik. A lepárlási procedúrát követően kellemes aromájú, és minden él nélküli édeskés ízvilágú szesz tárul elénk. Hidegen, vagy felforrósítva egyaránt fogyasztható, mindemellett a kínai kulinária sem nélkülözi( utóbbi a 料酒). A leghíresebb huángjiǔ a Zhè​jiāng​-i ​Shàoxīng​ (绍兴), a Shān​dōng​-i ​Jímò​ (即墨), valamint a Fújiàn​​-i ​Chēngāng ​(沉缸) városából származik. Megkülönböztethetünk szárazat (干), hol a cukortartalom nem több 1%-nál, ilyen példának okáért a Shào​xīng-i Yuán​hóngjiǔ​ (元红酒). Félszáraz (半干), a cukortartalom 1-3% között ingadozik, igen sokáig eltartható, Kína huángjiǔ-exportjának nagy hányada félszáraz. Ilyen a Jiā​fànjiǔ​ (加饭酒) - "rizst hozzáadott likőr", melynél a fermentáció során nagyobb mértékben adnak hozzá rizst. Családi eseményeken - születés, eljegyzés, temetés - közkedvelt. Félédes (半甜), 3-10% közötti cukortartalommal, minél tovább tárolt, annál sötétebb szín jellemzi, bár tartósabb elraktározásra nemigen alkalmas. Legjobb példa rá a Shào​xīng-i specialitás, a Shàn​niàng​jiǔ​ (善酿酒). Édes (甜), 10-20%-os cukortartalom, úgymint a Fēng​gāng​jiǔ​ (封缸酒), a tradicionális elkészítési eljárásnak köszönhetően az év bármely szakaszában elkészíthető. Extra-édes (浓甜), a cukortartalom 20%-os, vagy annál több, ilyen a Xiāng​xuě​jiǔ​ (香雪酒) is.

​A másik nagy csoportosulást pediglen a báijiǔ​ (白酒) "fehér likőr" [avagy alternatív elnevezésben shāo​jiǔ​ 燒酒, a Tang-dinasztia egy igen híres báijiǔ​-ja végett] képzi, mely Kína unikális röviditala, készülhet kukoricából, búzából, rizsből, cirokból. Alkoholfoka igen magas, 55-65% közötti, s leginkább Dél-Kínában termelik. Felmelegítve, vagy szobahőmérsékleten tálalható, üveg vagy porcelánkancsóban, illetőleg shot-pohárkákban, kupicában. Egyik leghíresebb és legdrágább fajta a Wǔ​liáng​yè​ (五粮液), melynek ára csillagászati összeget ölthet. Közkedveltebb fő változatai - az eljárási különbségekből fakadó karakterisztikusság, illetőleg az aroma alapján: jiàngxiāng (醬香), pácolt ételek (醬菜) mellé tökéletes választás lehet. Nóngxiāng vagy lúxīang (濃香/瀘香), édeskés, mintegy olajos textúrájú, mint az előbb említett Sìchuān provinciabéli Yíbīn (宜宾) város Wǔ​liáng​yè​-je. Qīng​xiāng​ vagy fēnxiāng (清香/汾香), mely kellemetes, könnyedebb, szárazabb fajta. Mǐ xiāng (米香), hosszú történelemmel bíró fajta, melynek jellegzetessége a Rhizopus nemzetségbe tartozó gombák felhasználása az erjesztés során. Jeles képviselője a Guìlín​​-i Sān​huā​jiǔ​ (三花酒). Fēng xiāng (蜂香), mézaromájú kivitel, ekképp édeskés ízvilágú. Jiānxiāng vagy fùxiāng (兼香/復香), a jiàngxiāng, nóngxiāng valamint a fēnxiāng egyfajta kombinációja, legismertebb reprezentánsa a Xī​fèng​jiǔ​ (西凤酒). A báijiǔ ​nevezetes típusai: Fénjiǔ (汾酒), mely a a Déli- és Északi-dinasztiák koráig nyúlik vissza, s az eredeti kínai báijiǔ, mely cirokból készül. Alkoholfoka: 63-65%. Èrguōtóu (二锅头), erős, olcsó, ergo a kékgallérosok bálványa Észak-, illetve Északkelet-Kínában, par exemple Peking kommersz piájának számít, kivált a Hóng xīng (红星) márkájú. Máotái (茅台): talán Kína legismertebb piája, a déli Guì​zhōu​ tartomány Máotái városában termelik. Az Usquebaugh és aquavit mellett a máotái-t a világ három híres italának tartották anno. Az 1915-ös panamai világkiállításon lett szó szerint világhírű, hol is Kína máotái-jal jelent meg, ám az amerikai szervezők nem tartották eléggé attraktívnak a sárga porcelánkancsót - melyben tárolták -, így megtagadták a részvételét. A legenda szerint nem meglepően eléggé bepöccent a kínai delegáció, és igen vad viták bontakoztak ki, minek eredményeként földhöz vágódott egy üveg máotái, s a széttört üvegből kiáramló mesés aroma balzsamozta körbe a jelenlévőket, kik úgy elbűvölődtek, hogy azonmód aranyéremmel jutalmazták a nedűt. Emellett Máo​ is természetszerűleg máotái-jal kínálta Nixon-t kínai látogatása során, és állítólag Kissinger megjegyezte Dèng​ Xiǎo​píng​-nek, hogy "amíg van elég máotái, addig bármilyen problémát meg tudunk oldani". Egyébiránt 54-55%-os. Gāoliángjiǔ (高粱酒): gāoliáng alatt a cirok egy bizonyos fajtája értendő, Dà​zhí​gū (大直沽)​, Tiān​jīn​-től keletre lokalizálódó városban tűnt fel először, még a Míng​-dinasztia korában. Ma leginkább Taiwan-on termelik. Dàqūjiǔ (大麴酒): Sìchuān-ból származik, több, mint háromszáz éves történelemmel bír, búzából, cikorból készítik, a fermentáció igen hosszadalmas. Alkoholfoka 52% körül ingadozik. Shuāngzhēngjiǔ (雙蒸酒), "kétszer desztillált likőr", vagy sānzhēngjiǔ (三蒸酒), azaz "háromszor desztillált likőr", nevéből adódóan többszöri desztilláción megy keresztül elkészítése során, előbbi 32, utóbbi 38-39%-os alkoholtartalommal operál. Méiguīlòujiǔ (玫瑰露酒), "rózsakivonat likőr", egy bizonyos fajta rózsával és kristálycukorral desztillálják. 54-55%-os. Ehhez hasonul a​​​ Guìhuāchénjiǔ​ (桂花陈酒), Osmanthus-virág ízesítésű, mindössze 17-18%-os likőr. Wǔjiāpíjiǔ (五加皮酒), tulajdonképpen gyógyszer, mivelhogy gyógynövények kiváló egybevegyítése - többek között az Angelica sinensis (当归) - forog szóban e fajta kapcsán. Yùbīngshāojiǔ (玉冰燒酒), vagy kevésbé ismert elnevezésében Ròuláoshāo (肉醪燒), kantoni rizslikőr immáron száz éves múlttal. A desztillációt követően a palackozásig disznózsírral tárolják. Az elnevezés vélhetően a szeszfőzési eljárásból adódik, miként a kantoni nyelvben a yuk (jáde) ejtése azonos a hússal, a bīng jeget jelent, ami a likőr tetején "úszó" zsírt, mint kvázi egy jégtáblát magyarázza.

achtung: folytatás következik.

清明节

Qīngmíngjié - 清明节 - "tiszta világosság ünnepe", egyéb elnevezésekben "ősök napja","a sír lesöprésének napja" tradicionális kínai ünnep 104 nappal a téli napfordulót követően, vagy 15 napra a tavaszi napéjegyenlőséghez kerül megrendezésre; ami általában április 4-6 között esik. Alapvetően a luniszoláris kínai naptárhoz kapcsolódik, melyet Kínán kívül más ázsiai kultúrák - Japán, Korea, Vietnam, etc. - is használtak, s tulajdonképpen ennek egyik fázisa(5.) a qīngmíng (vagy seimei)- 清明.

A tavasz eljövetelének, az újra élettől zöldellő táj ünneplése - tàqīng 踏青, "zöldre lépni", ugyanakkor az ősökre emlékezve, az elhunytak sírjainak "lesöprése", rendbe tételének ideje is egyúttal.

A kínaiak úgy vélték, hogy az ősök szelleme a család gondját viseli, s némi ételáldozat boldoggá teheti őket, mely által biztosítva volt az adott család jóléte, ennek kapcsán a Qīngmíngjié a Hán​shí​jié-ben 寒食节 (hideg étkezés ünnepe) gyökerezik.

Maga a Qīngmíngjié hagyománya Xuānzong Tang császárhoz nyúlik vissza, 732-re. Az akkori módosabb kínaiak egyfajta presztízsvállalkozásként gyakorta óriási fejhajtást rendeztek a saját őseik feletti tiszteletadásra, Xuānzong ennek letörésére elhatározta, hogy kizárólag Qīngmíng idején lehet az ősök oltárán tisztelettel adózni. Innentől kezdve az ünnep megcsontosodott a kínai kultúrában.

Az ünnep idején a leszármazottak az ősök sírja elé vonulnak, kitisztítják azokat, ételt és italt, tömjénfüstülőket ajánlanak fel az elődöknek; valamint aranypapírt (金纸), más elnevezésben sötét pénzt (冥币) vagy szellempénzt égetnek el az ősök egzisztenciájának biztosítása végett...

A Qīngmíng során gyakori a fűzfacsokor hordása, illetőleg az ajtókra való kiakasztása, melynek alapvetően gonosz szellemeket távol tartó funkciója van.

Ilyenkor kezdődnek a kültéri mókák, családi kirándulások, hagyományosan pedig a tavaszi földművelés nyitányát is jelentette egyszersmind.

Érdekes továbbá, hogy az olyan meghatározó, ominózus esemény, mint a Tiān'ānmén-incidens is a Qīngmíngjié idejére esett. Taiwanon pedig Jiang Jieshi (Csang Kaj-sek) halálára emlékeznek április 5-én.

A megosztott barack esete Kínában - 同性爱

Az éjszakai piacon van egy spanom, aki szorgalmasan szállítja a Mao-relikviákat, s másegyéb, amatőrök számára talán ódon, haszontalannak tűnő tárgyakat, korabeli plakátokat, nekem viszont kincseket, ergo alkalmasint be-benézek hozzá, van-e valami újdonsága; majd mélyen egymás szemébe nézve rituális töltetű alkudozások útján az eredeti - nyilván csak viccbéli - árat eléggé leamortizáljuk, majd jót röhögünk mindketten.

Én azért röhögök, mert úgy vélem jó bizniszt csináltam.

Viszont jó volna tudni, hogy ő min röhög, néha kétségeket ébreszt bennem.

Mindenesetre legutóbb egy igen szép plakátot sikerült zsákmányolnom tőle kvázi fillérekért, mely két szépreményű - talán leszbikus - perszónát ábrázol. Na mármost ennek apropóján-ha leszbikusak, ha nem - felvonultatok pár, az ókori Kínában létező egyneműek kapcsolatára vonatkozó, jobbára eufemisztikus kifejezést, melyek még napjainkban is ismertek.

断袖余桃 duàn xiù yú táo: ókori kínai irodalomból merített kifejezés homoszexualitásra, szabadosan fordítva "a levágott köntös barackot rejt", pontosabban a levágott köntös/ruharab után barack marad.

断袖 dùan xiù: a 断袖之癖 dùan xìu zhī pǐ rövidített változata, "a levágott köntös szenvedélye", melynek sztorija 哀 Āi, az i.e. 7-1 között regnáló buznyák Han-császárához kapcsolódik. Történt egyszer, hogy ki kellett kelnie ágyából, ám inkább, hogy felébresztette volna a köntösén alvó homár felebarátját, levágta saját ruháját, hadd aludjon az.

余桃 yú táo: "a megmaradt barack". A Han Feizi-ből fennmaradt anekdota (Han Fei i.e. 280-233) alapján élt egy fiatal legény- Mizi Xia, ki leszedte egy barackfa gyümölcsét, majd megízlelvén azt oly édesnek találta, hogy felajánlotta azt Ling-nek (i.e. 534-493), Wei uralkodójának, akit ez végletekig meghatott. Valószínűsíthetően túl a barátságon. Ebből adódóan a 分桃之爱 fēn táo zhī ài - "a megosztott barack szerelme", avagy 分桃 fēn táo - "megosztott barack" alatt melegeket kell értetünk.

龙阳癖 Lóng Yáng pǐ: "Lóng Yáng szenvedélye" - Lóng Yáng úr a XVIII. századi klasszikus kínai műben, a Vörös szoba álmában említett buzi nemes volt. Az elbeszélés szerint valamikor a hadakozó fejedelemségek korában (i. e. 5–3. század) tevékenykedett. Egy nap együtt horgászott homokozótársával, Wei uralkodójával, és hirtelen könnyekbe tört. A király megkérdé, mégis mi bántalmazza érzékeny lelkét, amit azzal magyarázott, hogy a nagy halak kifogása után a kisebbeket mind vissza akarja dobni, amivel arra utalt, hogy annyi szépség van a világon, hogy az uralkodó egy nap majd őt is mellőzi egy új szerető miatt. Erre az uralkodó azonmód kijelentette: ki más szépségről mer szólani, az családjával együtt kivégeztetik vala. Ergo Lóng Yáng neve azóta is homárokkal függ össze, mi több az ázsiai buzi hálózat neve is Lóng Yáng Club.

男风 nán fēng vagy 南风 nán fēng: férfi/déli stílus, a Ming-dinasztia (1368-1644) korából. A "déli stílus" elnevezés onnan eredeztethető, hogy a közhit szerint a buzik Kínában délről (Fujian-ből és Guangzhou-ból) jöttek; és egyébiránt igen nagyszámú dokumentáció létezik arról, hogy ezeken a helyeken dívtak is a homoszexuális tradíciók. Példának okáért a XVII. századi Fujian-ben magasan képzett és előkelő társadalmi osztályú férfiak házassága teljesen bevett gyakorlatnak számított, s a ceremóniák ráadásul a normális hetero-házasságok mintájára zajlottak. 契兄 qìxiōng - "fogadott bátyó", és 契弟 qìdì, "fogadott öcsi" alkotta a két felet. Több, mint húsz éven keresztül voltak ilyen "házasságok", és ami még inkább abszurd bennük, hogy pusztán odáig tartottak, míg a 契弟 qìdì elérte a "hetero-házasodás" életkorát, miként ekkor "elváltak", de az öreg buzi segített neki jó feleséget találni, meg egyáltalán valamely úton visszailleszteni a társadalomba.

对食 duìshí: leszbikusokra egyelőre pusztán csak ez a kifejezés játszik most, "szemtől-szembe enni". A legelső feljegyzés a kínai leszbikusokról Cheng (i.e 51–7.), Han-császártól háreméből származik, melyben - a leírások alapján - élt két nő, kik mindig gyanúsan egymással szemben ettek, s mindig együtt háltak.

Hogy valami szleng is kerüljön a dologba, ma egyszerűen 拉拉 lālā-nak titulálják a leszboszi érzelműeket. Emellett egy másik, a melegeket illető másik közkedvelt kifejezés úgy általánosságban: 断背 duànbèi Ang Lee magyarul Túl a barátságon-nak fordított című filmje (-Brokeback Mountain) után.

Nincs vége!

学习雷锋好榜样

"Tanulj Lei Feng-től, jó példakép" - a szlogen szerént. Ki ez a gépkarabélyával a messzeséget pásztázó, már ránézésre is echte kínai hazafi?

雷锋 Léi Fēng (1940-1962) a Kínai Népi Felszabadító hadsereg katonája volt, kiből fiatalkori halálát követően a KKP propagandájának zászlóvivője, a szerénység s önzetlenség manifesztációja, a fiatalság útmutatója lett.
Mao Zedong kezdeményezte személyének ilyetén való - mint nemzeti példakép - "felhasználását" az 1963-ban indult posztumusz-kampánnyal, a 向雷锋同志学习 - "tanuljunk Leifeng elvtárstól", mely elsősorban az ifjúság számára szólt.
Közvetlen Mao halálát követően sem merült feledésbe neve, sőt afféle kulturális ikonná nőtte ki magát, s továbbra is az önzetlenség, szerénység és munkának élés megtestesítőjeként forgott neve szájról-szájra.
A poszt-Mao éra politikusai viszont nem látták jónak a Leifeng-propaganda erőltetését, lassacskán elhalványult a Leifeng-láz, bár ma is lehet képével ellátott pólókat, cigisdobozokat, kitűzőket, másegyéb relikviákat vásárolni.

Lei Feng akárcsak Mao, Hunan-tartományában született, Wangcheng-ben, igen hamar árvaságra jutott, s mintegy a kommunista párt oltalmazó szárnyai alatt bontakozott ki. Édesapját a propaganda szerint a japánok élve temették el, a testvérei halálra éheztek, az édesanyja felakasztotta magát, miután megerőszakolta egy földesúr. Ergo az effajta konfabuláció felsorakoztatott a Népköztársaság kikiáltása előtti valamennyi szörnyet: a japánokat, a kapitalistákat, a korrupciót, a gyalázatos földesurakat.

Lei Fenget ellenben a KKP "nevelte fel". Először is annak ifjúsági szervének tagja lett, majd húsz esztendős korában a Népi Felszabadító Hadseregbe lépett, majd huszonkét évesen érte a halál, mikor katonai teherautójára dőlt egy telefonpózna.

1963-ban publikálták állítólagos illusztrált naplóját (a KKP kissé rásegített e naplós élményekre), mely javarészt Mao és a KKP dicshimnuszát zengi, vagyis autográfnak aligha mondható.

A naplóban szereplő fényképeken munkásoknak segít, fülig érő mosollyal, korántsem spontán lőtt képekről volt itt szó. Lei Feng kampánya a Nagy Ugrás miatti gazdasági recessziót követő konszolidációval esett egybe, és tulajdonképpen a Mao-kultusz szilárdítását szolgálta, miképp a napló sorai a Nagy kormányos bölcs vezényletének megkérdőjelezhetetlenségére intette az ifjúságot. Lei Feng személye a Mao-éra morális karakterének etalonjává vált, személye a nemzeti oktatásügy fontos részét képezte: 活雷锋 huó Léi Fēng kifejezés- "élj Lei Feng-ül" az önzetlen és segítőkész emberekre alkalmazott terminussá vált. Lei Feng, a hőssé tett celeb-katona példája a Kínai Népi Felszabadító hadsereg a kormányra gyakorolt erős befolyását is indikálja egyúttal.

Március 5-e volt Leifeng napja, a "tanuljunk Lei Feng-től nap". Iskolai rendezvények kísérték, parkok, nyilvános terek rendberakása, illetőleg a gyerekeknek ildomos volt aznapra jó cselekedettel készülniük. Személye legnagyobb megbecsülésnek a szülővárosához közeli Changsha-ban örvend, hol szobra, és emlékcsarnoka is áll. Emlékének őrzése végett számos út, iskola, bankfiók vagy éppen a Hangzhou-i pagoda viseli nevét. 1995-ben a népszerű Xue Cun 雪村 énekes követte el a 东北人当活雷锋 - "az északkeletiek Lei Feng példájára élnek" című opust. 2006 márciusában egy számítógépes játék jelent meg, az "Online tanulj Lei Feng-től", aminek végigvitele esetén a játék végén magával Maóval találkozhatunk.

Lei Feng példája engem is ösztökélt, hisz miként Lei Feng tuti nem fojtotta volna meg vietnami szobatársát, így én sem.

Emellett a Sárkánygerinc-rizsföldeken való kalandozásom során, egy Sanjiang-tól nem messze lévő kis Dong nemzetiségű falu kilátójára hágván, a szállingózó hóban, ködből kilépve usánkámban megpillantó kínaiak meghökkenve kiáltottak fel: 雷锋来了!

Kínai oroszlántánc

Az előbbiekben említett Nián szörnyeteg legendájához fűződik a kínai oroszlántánc mesés eredete is. A történet szerint egy buddhista szerzetes utasította a terrorizált falu lakosságát önnön oroszlán-szörnyük megalkotására, melyet legkiválóbb harcművészeiknek kellett működtetniük. A következő évben - minthogy arról már szó esett - piros színbe burkolózott falu, petárdák zsivaja és aduászként egy akrobatikus elemeket felvonultató oroszlán várta a meghökkent Niánt, ami maga alá székelését követően távozott. Az oroszlántánc nem pusztán a Nián fölött aratott győzelmet ünnepelte a későbbiekben, de folyamatos készülés is volt az esetleges visszatérése, valamint a gonosz szellemek elriasztására.

Az oroszlántánc(舞狮) wǔshī, széles körben ismert néptáncműfaj Kínában (de jelen van Japánban (獅子舞), Koreában (사자춤) és Vietnanbam is (Múa lân); mely során az oroszlán mozdulatait utánozzák kosztümökben, a gong fu és a színjátszás elemeit kombinálva. Az első információk e táncra vonatkozólag egészen a Han-korig (i.e. 205 - i.u. 220) nyúlnak vissza, zenitjét viszont a Tang-dinasztia érájában (i.u. 716-907) adta.

Általában örömteli alkalmakkor szokás előadni, úgymint holdújév, esküvők, megnyitók, etc., s az alkalom szignifikanciájától függően egy, kettő de akár több oroszlán bemutathatja koreográfiáját. Két táncos performansza, az egyik a jelmez fejét mozgatja, míg a másik a testét. Az oroszlán szerepét illetően megkülönböztethetünk harci/"civil" oroszlánt, mely ennek megfelelően lehet erőt sugárzó, büszke, avagy bohókás, engedelmes. (Az oroszlán szimbolikáját tekintve az erőt, fenségességet és bátorságot jelenti.) S míg a harci változatban jobbára a gong fu elemek dominálnak, addig a civil oroszlán könnyedebb, játékosabb hangvételű.

Az oroszlántáncban két fő irány létezik: az északi (北獅) és déli (南獅) stílus (valamint a tajvani stílust is önállónak volt szokás bélyegezni (台湾狮). Az északi oroszlán vörös, narancs és sárga (általában zöld bundával a nőstény oroszlánnál, vörös bundával a hím oroszlánnál), bozontos kinézetű, arany fejű állat.

Az északi tánc akrobatikus és leginkább szórakoztatás gyanánt mutatják be. Veszélyes mutatványokat is felvonultat, főképp a császári udvarban dominált. A Zhejiang-i Ninghai-t tekintik az északi tánc otthonának (狮舞之乡).

A déli tánc nagyobb népszerűségnek örvend, s inkább szimbolikus töltettel bír, melyet ceremóniaként adnak elő, hogy elűzzék a rossz szellemeket, és szerencsét, gazdagságot idézzenek elő. A déli oroszlán a színek széles skáláját alkalmazza, és jellegzetes feje van nagy szemekkel, tükörrel a homlokán és egyetlen szarvval a feje közepén. Mozdulatai elegánsabbak, és akrobatikusabbak is egyszersmind. Szülőhelye Kanton, alapítójának a kantoni oroszlánkirályt Féng​gēng Zhǎng​​-t (冯庚长) tartják.

A harmadik kategóriaként kezelt tajvani oroszlán is alkalmaz harcművészeti elemeket, ám radikálisan különbözik a déli tánctól, jobbára show-elemekkel bír, és többnyire cirkuszi előadásokra szánt műfaj. További eltérés a szárazföldi oroszlántánctól, hogy a tajvani oroszlán kevésbé díszesebb, és nem minden esetben lehet mozgatni szemét-száját, így két alkategóriája létezik: nyitott (开口狮) és csukott szájú oroszlán(闭口狮).

Az oroszlántáncra dobokkal, cintányérokkal, gongokkal kísért zenebona szól, miknek üteme az oroszlán mozgásával áll szinkronban.

Az oroszlántánc ma is a kínai kultúra fontos elemét képzi, mi több a kulturális expanzió kapcsán már világszerte ismert, s minden második évben oroszlántánc-világbajnokságot rendeznek a malajziai Genting-ben.

年 Nián​ - avagy miért is kell annyit petárdázni újévkor Kínában

Most a holdújév kezdete óta minden nap reggeltől-estig petárdázik itt béna-eleven, az úton sétálva meg kikel belőlem a lélek, ha mellettem robbantgatnak. Ennek az újévi petárdás őrületnek is megvan a maga előzménye, több fajta változatban, ám a lényegi mondanivaló gyakorlatilag valamennyi történetben egyező. Egy legenda szerint volt egy rettenetes szörnyeteg, a 年 Nián (mely szó a mai mandarinban évet jelent), ami előszeretettel fogyasztott embereket, hosszú pofája volt, és beretvaéles agyarai. Alaptermészetét tekintve tengerben élt, ám minden tavasszal eljött árvátlanítani, emellett fák-virágok pusztultak, ámde távozását követően az élet újfent virágzani kezdett.

Tartott ez egészen addig, míg egy piros gúnyát viselő öregembernek álcázott halhatatlan hős jobb belátásra nem bírta. S noha onnantól kezdve nem látták többé, a létezésébe vetett hit továbbra is fennmaradt, és a halhatatlan hérosz utasításait követve ezért díszítették fel - és a hagyományoknak megfelelően díszítik a mai napig - házaik ablakát, ajtaját piros papír-dekorációkkal (azokon pedig a jószerencsét jelképező 福 fú írásjegyekkel), mert a Nián félt a piros színtől. Nián elementáris félelmeinek további részét képezte a hangos zaj, ily mód került elő a petárda, mely most is fontos szerepet játszik a szörnyeteg visszatartásában. Ezen munkálkodnak az alább látható gyerekek is.

A baidu szerint az ókori kínai szótárak a 年 nián írásjegyét a gabonának kedvező jó időjárással (风调雨顺 -fēng​tiáo​yǔ​shùn)​ állították párhuzamba, illetőleg az öt alapvető gabonaféle (rizs, köles, árpa, szója, szezám) bőséges aratásával (五谷丰登 wǔ​gǔ​fēng​dēng​), mivel általában pont egy 年 Nián eljövetele után lettek lettek érettebbek a növények. Talán így bővülhetett ki jelentése az mai értelemben bíró egy évnyi intervallumra (azaz mint mértékegységre) bár a legendák szerint ez csak Fú​ Xī​ (伏羲) császár uralkodása után (i.e. XXIX. sz.) kapta meg mai értelmét.

Teknős és hal Kínában

Az úton botlottam bele e három kerék-meghajtású ócenáriumba, mely aranyhalakat s teknősöket kínált eladásra, alapvetően mindkét állathoz pozitív képzetek kapcsolódnak a kínai kultúrkörben. A hal a prosperitás, jólét szimbolikájával bír, étterembe az utolsó fogásként, az egész halat fejjel a tiszteletnek örvendő vendég irányában szokás volt felszolgálni, emellett - az újévi lencse analógiájára - év elején elfogyasztott hal sikert és gazdagságot (valamint a vágyak valóra válását) garantálja az újévre vonatkozólag. Ugyanis a hal írásjegyének - (鱼) yú - és a bőség, többlet (余) írásjegyének kiejtésének tónusai megegyezőek. Ennek kapcsán a "még több" szerencse, gyermek, etc. reménye társul a hal ősi jelképéhez, mely viszont a kortárs kínai kultúrában továbbra is fontos szerepet játszik. A képen látható árus portékáját képző aranyhalak pedig minő evidencia, az arany bőségét voltak hivatottak jelképezni, mi több az egyik leggyakoribb újévi szimbolika az aranyhal és a lótusz párosa, melyek szintúgy jólétet és harmóniát vonnak maguk után.

A szintén árult teknőcökhöz - (龟) guī -a kínaiak a hosszú élet, erő, kitartás tudatát társítják (egyaránt ajándékul szolgálhat fiatalnak-idősnek), ezenfelül az eredetmítosz szerint egy teknős segített a kultúrhérosz (盘古) Pángǔ-nak a világ teremtésében, így akárcsak Indiában (példának okáért Akūpāra világteknős), az univerzumot is jelképezheti. Mindezen túlmenően a Változások könyvének - (易经) Yì​jīng​ - hexagramjait is egy teknős hátán vélte felfedezni a mitikus (伏羲) Fú​ Xī​ császár, az írás feltalálója.

A mindennapi szóhasználatban ellenben nem épp szerencsés egy férfit teknősnek nevezni, vagy zöld sapkát adományozni számára, miképp zöld sapkát/kalapot (绿帽子 lǜmàozi) viselni - ergo a teknősre hasonlítani - a feleség hűtlenségét, a férj felszarvazását (绿头巾 lǜtóujīn)​​​ jelenti, minthogy a teknős a női hűtlenség megtestesítője is egyben. A (龟子) guī​zǐ​ "teknősbéka fia" avagy "teknőstojás" alatt fattyú értendő.

Laowai (老外)

Nanjing metropolisában rengeteg a külföldi, teljesen általános jelenség, ergo itt nem szokták laowai néven illetni a nyugatiakat, ám az eldugottabb falvak sikátorai közül még bajosan lehetne Mr. és Mrs. Smith-t, meg úgy egyáltalán a "nyugati" ember árnyékát előkotorni; ekképpen ezeken a helyeken a mai napig így illetik a külföldieket, csodálkozó tekintetekkel karöltve. A lǎo​wài​ 老外- szó szerint a "kintről jövő, kinti ember" (kvázi x-men-es "kívülálló"), a külföldiekre értett legáltalánosabb kifejezés, és a globalizáció minden dacára bizony még bárhol okozhat Kína-szerte meglepetést egy váratlanul betoppanó külföldi.

Wài​guó​rén​ 外国人 - "külföldi országbéli ember", egy fokkal illedelmesebb titulus, és elsősorban gyerekek szokták ráakasztani az erre tévedt Rőtszakállú Frigyesekre avagy Ulrika Eleonórákra. A legudvariasabb ilyetén jellegű megszólítás a wài​bīn​ 外宾 - "külföldi vendég"; de ezeken felül hallható még a wài​guólǎo​ 外国佬​, ami szintén "külföldről jött embert" jelöl, viszont jobbára csak bizalmas nyelvhasználatban fordul elő. Barátságosabbnak fest a wài​guó​péng​you​ 外国朋友 szókapcsolat, mely konkrétan "külföldi barátot"takar. Magának az országnévnek megjelölése is szóban foroghat, úgymint Yīng​guó​lǎo​ 英国佬, ergo "Angliából jött ember", ám ez némileg derogálónak hathat.

Alkalomadtán elérheti fülünket a kantoni saiyan (pǔ​tōng​huà​ban xī​rén​ 西人) ami szó szerint "nyugati embert" aposztrofál, de par exemple Guangxi-tartomány (广西) kantoniul beszélő területein még gyakorta gwailo-ként (mandarinul guǐ​lǎo​ - 鬼佬) vagyis enyhén pejoratívan "szellem/ördög emberként" illetik a külföldieket. Ennek egy variánsa a hakgwai (hēi​guǐ -黑鬼)​ , ami alatt "fekete ördögöt" kell értenünk, és az itteni feketékre/afrikaiakra vonatkozhat. Nőkre vonatkozólag (főképp) a kantoniban gwaipo (guǐ​pó​ - 鬼婆) - "öreg szellem-/ördögnő" játszhat.

Az idősebb kínaiak többnyire a ​​Rìběn​guǐzi​ - 日本鬼子-t preferálják a japánok esetében - ami "japán ördögöt" jelent. A koreaiak nem túl hízelgő elnevezése a bàngzi 棒子, ami bunkót/husángot, valamint kukoricacsövet is jelenthet.

A talán legritkábban használatos a yáng​rén​ 洋人 "az óceánon túlról jött ember", amiben még a Kínát hajókról elérő, elsőként partra érkező külföldiek emlékezete rejlik. (A yáng óceánt jelöl [海洋], és a legkülönfélébb külföldről érkezett, külföldi eredetű dolgok megjelölésére szolgálhat: yáng​cōng​ 洋葱 - hagyma; yáng​fáng​ 洋房 - modern épületek, "külföldi házak"; yángmǎ​zi​ 样码子 - arab, "külföldi számok"; yáng​qì​ 洋气 - divatos, nyugati stílus, "nyugati levegő"; yànghuǒ​​ 洋火 - gyufa, "nyugati tűz"; avagy éppenséggel yáng​guǐ​zi​ 洋鬼子 - "tengerentúli ördög".)

张艺谋 - 活着

张艺谋 (Zhang Yimou) az egyik leghíresebb kínai filmrendező, producer, forgatókönyvíró média guru, az első kínai filmes, kit Oscar-díjra jelöltek. Nemrégiben néztem meg az 1994-es 活着 (Huózhe-Élni) című alkotását, mely egy végletekig megható mestermű. Története az 1940-es polgárháborús években kezdődik, Xu Fugui, egy helyi előkelő tékozló fiának, és annak családjának viszontagságos történetét követi végig a film a Guomindang és a KKP duellumán keresztül a Népköztársaság kikiáltása utáni évekig, a nagy ugrásig, majd egészen a kulturális forradalom időszakáig (1970-es évek végéig)bezárólag. Xu Fugui, miután eljátszotta saját házukat, s azzal együtt gyakorlatilag mindent elvesztett, a hagyományos kínai árnyjátszásból tengeti életét, mígnem akaratlan rekrutálódik a Guomindang seregbe. (Zhang Yimou faterja történetesen GMD-tiszt volt, így nem kis nehézségekkel kellett megküzdeni pályája kezdetén.) Rövidesen viszont sikerül visszatérnie családjához, és rajtuk keresztül ível végig a dráma, igen pontosan megvilágítva a kíméletlen Mao-i berendezkedés egyszerű emberek életére gyakorolt hatását, s érzékletesen szemlélteti, hogy az ideológia bizony nem jelentethet gyógyírt az egyén szívfájdalmára. A film egyértelműen magában hordozza a rezsim, illetőleg a kulturális forradalom kritikáját, a család utolsó tragédiája például abból fakad, hogy az egyetlen "reakciós" orvost elszállítják a kórházból, melyben a már idős Fugui lánya készül szülni, s mivel csak tapasztalatlan, a szülés során fellépő komplikációt kezelni nem tudó nővérek állnak rendelkezésre, Fugui lánya, Fengxia életét veszti. 葛优 Ge You és 巩俐 Gong Li játéka fenomenális, egy nagyszerű s megindító filmről van szó, melyet maximálisan tudok ajánlani mindenkinek.


A kommunizmus szarkasztikus interpretálása az alábbi dialógusban öltött testet, mely során Xu Fugui magyarázta kisfiának annak gyakorlati jelentőségét:
咱们家现在也就是一只小鸡了。鸡养大了就变成鹅。鹅养大了就变成了一只羊。羊再 养大了就变成了牛啦。牛了以后呢?牛以后就是共产主义啦。(Most csak egy kis tyúkunk van. A tyúkból, ha felnő lúd lesz. A lúd, ha felnő, bárány lesz belőle. A bárány, ha felnő ökör lesz belőle. És mi lesz az ökör után? Az ökör után megvalósul a kommunizmus.)

少林功夫

Vagyis Shaolin Gongfu. Ma volt az első edzésem, egy csoporttársam már évek óta különféle harcművészetekben utazik, tájékoztattam, hogy engem is érdekelne a dolog, így ma bemutatott mostani mesterének, Hu-nak. Hu egészen konkrétan a Henan tartománybéli Shaolin-kolostorban nevelkedett, vagyis a shaolin gongfu szülőhelyén. Mióta elhagyta a kolostort, meghízott, meg eltunyult mondja végletekig szerényen, de igazából nem tartana neki sokáig pusztán mentális képességeivel kivonni bárkit is a szamszárából, avagy egy suhintással szilánkosra törni egy rozmár gerincét; de pont, hogy az ahimszá miatt nem bántana senkit. Csak illusztráció gyanánt mutatott egy-két kombót, afféle haláltigris-lecsapósólyom dupla-szaltót, alig bírtam szemmel követni mozdulatait, nagyon nagy penge. A világ nagy részét bejárta még ifjúkorában a gongfu bemutatók útján.

Iszonyat jó volt az edzés. Kivált, hogy egészen különleges aurát kapott a campus, holnap van október 1-je, a legnagyobb nemzeti ünnep Kínában, már érezhető a felhajtás, minek egyik mellékvágányaként a campus épületei, ősöreg fái irizáló fényekben tündökölnek a megvilágítás végett; hihetetlen volt ilyen körülmények közt gongfu-t tanulni.

Ergo holnap reggel kelés, újfent irány edzeni, igaz, most a shifu nélkül, de muszáj gyakorolnom. Tegnap voltam taiji-n, ami szintén érdekes volt, de az gyökeresen más jellegű, mint a gongfu, s utóbbi nagyon megfogott.

Tang Dynasty - The Sun

A 唐朝 Tang Dinasztia Kína egyik első rock bandája, mára a nagy öregek között tartják őket számon. A névadásról csak annyit, hogy a Tang-dinasztia korát tartják a kínaiak Kína aranykorának, talán nem véletlenül 1991-es Dream of Return to Tang Dynasty albumukkal futottak be igazán. Szerintem azért világszerte is egy viszonylag ismert formációról van szó, legalábbis ha rockról van szó a világ ezen szegletén, első helyen szerepelnek. Majd érkezik egy terjedelmesebb bejegyzés is róluk.

书法 - kalligráfia

Délutáni fakultatív program keretében hétfőként kalligráfiánk van, ami egy nagyon érdekes dolog. A kalligráfia egy intuitív művészet, melyhez 文房四宝 "a tanulás négy kincse" szükségeltetik, vagyis ecset, tus, tusdörzsölő kő, valamint a papír.

Az ecset egy bambuszcsőbe közvetlenül vagy csontgyűrűvel rögzített szőrpamacs.

A legfontosabb színanyag a fekete tus.

Hagyományosan ez a tus önmagában, szilárd formában nem lenne felhasználható. Ezért használtak egy másik eszközt, "a tanulás négy kincsének" sorában a negyediket, a tusdörzsölő követ. (Ez egy kerámia vagy kőlap, amelyen mélyedés található.) De manapság már persze bármelyik papírboltban lehet dobozos tust venni, így tusdörzsölőköre nemigen van szükség.

A kínai papír a hagyomány szerint Cai Lun okossága, mint ahogy arról már korábban beszámoltunk a kínai könyvnyomtatás kapcsán.

Nálunk általánosan "rizspapír" néven emlegetik a Távol-Keleti papírokat. (Azt mondjuk nem árt tudni, hogy bár elvétve és kis mennyiségben valóban jelen van a rizsszalma, mint alapanyag a papírkészítésben, azonban korántsem számottevő. A jobb minőségű papírokat részben bambuszrostból, részben egyes fák háncsrostjaiból nyerik.)

Módfelett érdekes volt az óra, viszont kurvára nem sikerült a táblán lévő vonásokkal megegyezőket produkálnom, illetve nekem tetszett, de a tanár szerint szerint randák lettek.

中秋节 - Őszközép ünnep - Chang'e története vol. 2

Chang'e és Houyi történetének egy másik változata szerint Chang'e egy gyönyörű, fiatal lányként szolgált a Jáde Császár égi palotájában, ahol persze halhatatlanok és másegyéb családi jó barátok tartózkodtak. Gondtalanul éldegélt, míg egy nap aztán sikerült összetörnie egy nagy becsben tartott porcelánvázát. A Jáde Császár azonmód adott neki a halandók világába szóló menetjegyet, viszont értékes földi szolgálatával akár össze is kaparhatta a porcelánváza ellenértékét, mely lehetőséget nyújtott neki a visszatérésre.

Chang'e egy gazdag földművelő család sarjaként inkarnálódott, és 18 éves korára felkeltette egy másik falu vadászának, Houyinak figyelmét. Igen hamar összebarátkoztak. Aztán hirtelen lett megint tíz Nap, globális felmelegedés, Houyinak meg sikerült kilencet levadásznia, az egy Nap meg önmagában nem jelentett fenyegetést az emberiségre. Houyi lett a legnagyobb hérosz szerte e világon, és kinek a keze lett volna az öve, ha nem Chang'e-jé.

Csakhogy Houyival meg eléggé elszaladt a ló, dölyfös, mohó, önző alakká lett, kit megrészegített saját sikere. Az örök élet titkát kezdte úton-útfélen fürkészni, illetve vette rá alattvalóit, hogy készítsék azt el neki. Már kész volt az örök élet elixírjének béta verziója, amit Chang'e - szándékosan, vagy sem - de le is tesztelt. Houyi éktelen haragjában rárontott kedvesére, aki kiugrott a palotaablakon, és megpróbált repülni, de az előző történethez hasonlóan ehelyett megváltozott a halmazállapota, és a Holdra illant. Houyi hiába lődözött ki rá egy halom nyilat, egy sem találta.

E verzió szerint Chang'e-nek szintén van egy nyúlpajtása, viszont itt nem tud életelixírt gyártani. A nyúlon túl lakozik még itt egy rejtélyes favágó, aki állandóan ki akarja vágni az itteni kínai fahéjfákat, de nem járhat sikerrel, mert midőn belevágja fejszéjét a fák törzsébe, azok azonnal regenerálják magukat; vagyis működése céltalan. A fahéjfa a halandóság szimbolikájával bír Kínában: noha az egyes ágakat a halál választja le, de a rügyekben mégis új élet fakad.

Ezt követően Houyi király elköteleződött a Nap mellett, palotát emelt az égitest tiszteletére, Chang'e természetszerűleg a Hold szolgálatába lépett, illetőleg azt szimbolizálja. Ketten együtt pediglen a yin-yangot reprezentálják.

Chang'e-nek igen nagy kultusza volt, van, alakja a 西游记 Xiyouji-től (Nyugati Utazásól) kezdve kétezres évekbeli kínai TV-drámákban egyaránt feltűnt. Még Mao is említette egyik versében, avagy éppen a 2007-ben útnak indított Holdat tanulmányozó kínai űrprogram is nem túl meglepően Chang'e nevét viseli.

Chang'e alakja pedig pontosan a korabeli szinodikus hónapokban való gondolkodás miatt kapott ily fontos szerepet az Őszközép Ünnepén. Ilyenkor az egész család összegyűlik, a fiatalok manapság a bulikat részesítik előnyben. Mivel telihold van, igen világos éj, mondhatni romantikába ringat, mi több, Kína egyik leginkább romantikus napjának, pontosabban éjjelének számít.

Az Őszközép Ünnep a Holdújéven kívül az egyik legfontosabb ünnepnek számít Kínában, valamint a világnak ezen szegletén.

中秋节 - Őszközép ünnep - Chang'e története vol. 1.

Holnaptól szünetünk lesz, miként most van Kínában az Őszközép ünnepe, vagyis pont, hogy holnap, a 中秋节 (Zhong Qiu Jie), melynek - akárcsak a legtöbb, ma is élő hagyományos kínai ünnepnek - alapját valamely ősi rítusban, szertartásban kell keresni, ezekben pediglen igen fontos szerepet játszott a mitológia, valamint a kozmogónia. Az ünnepek közt találni olyat is melyek valamilyen történelmi eseményhez vagy személyhez fűződnek. Az ünnepek jelentős részét a vallási ünnepek alkotják, melyek közt a legjelentősebbek a buddhizmushoz illetve a taoizmushoz fűződnek. A hagyományos ünnepek mindegyike a holdnaptárhoz kötődik, időpontját eszerint adják meg. Az Őszközép Ünnepe a 8. holdhónap 15. napjára esik, ilyenkor szokás éjszakai kirándulás során a teliholdban gyönyörködni, (mely egyébiránt a tisztaság és a teljesség szimbolikájával bír a kínaiak szemében) és a hold tiszteletére hold alakú süteményt 月饼 (yuebing) készíteni és enni. Órán is ettünk belőle, igen finom, persze rengeteg változata, illetve tölteléke ismert.

Az Őszközép ünnephez kapcsolódik 嫦娥 (Cháng'é) - egyfajta kínai holdistennő, kinek személye számos mitológiai történetben felbukkan. A vele kapcsolatos történetek visszatérő elemei között van a kultúrhérosz 后羿 (Huoyi) az íjász, egy galád császár, életelixírek, és persze a hold. (Egyes nézetek szerint alakját hindu Chandrától kölcsönözte.)

Az egyik - jelen bejegyzésben tárgyalt - történet szerint Chang'e férje volt Houyi, és teljesen kommersz életet éltek az Égben. (Megjegyezném, hogy a kínai Eget nem szerencsés a Mennyországgal párhuzamba vonni, vagy annak fordítani.) Épp lefetyelték isteni csintaójukat, mikor a Jáde Császár tíz fia tíz Nappá változott, ezáltal valósággal felperzselődött a föld, avagy az Égalatti, ahogy tetszik. Szegény Jáde Császár hiába próbálta meggyőzni rakoncátlan fiait, hogy ne pusztítsák már el a világot, dafke nem hallgattak rá. Ezért meginterjúvolta Houyit, hogy ő mit tenne, ha teszem azt tíz fia tíz Nappá változna, ő meg nem sokat teketóriázott, és legendás íjával kilenc Napot le is szedett, egyet meghagyott, azóta van egy darab Napunk. A Jáde Császár viszont nem ebben a formában képzelte el fiai jobb útra térítését, s mivel csak egy egy maradt életben belőlük, módfelett megorrolt Houyira, és kedvesével, Chang'e-vel együtt a halandók világába deportálta őket.

Chang'e, konstatálva új állapotot, a nyomorult földi halandóságot igencsak elszontyolodott, Houyinak tennie kellett valamit: veszélyes utazásra indult, hogy megkeresse a halhatatlanság forrását. Útközben belebotlott a Nyugati Föld Anya-királynéjába, aki egy vény nélkül kapható halhatatlanság-kapszulát tanácsolt neki, de mellékhatások elkerülése végett meghagyta Houyinak, hogy egy embernek egyszer fél adag is elég a halhatatlanság elnyeréséhez. Houyi nagy boldogan hazament, egy kis szelencébe rakta a kapszulát, megugatta Chang'e-nek, hogy ne nyissa ki a szelencét, míg haza nem jön, most viszont van egy kis dolga. Chang'e legalább annyira nem bírt magával, mint Pandora, és kisvártatva kinyitotta a dobozkát. Lám-lám, egy algopyrinnek látszó tárgy volt benne, ami nem volt valami érdekes, csakhogy Houyi vissza is jött, és hogy elkerülje férje dühét, bekapta a szedukszent. Az egy egész adag mellékhatása pedig az volt, hogy Chang'e egészen konkrétan elkezdett szublimálni, az ég felé szállni. Houyi már nyúlt nyújt is tegezébe, hogy valahogy megakadályozza felesége eltűnését, de hát semmiképp sem tudott rálőni, Chang'e pedig a Holdon landolt közben. Innentől fogva Chang'e-t a magány fojtogatta szeretett férje nélkül a Holdon, bár állítólag élt ott egy jádenyúl, aki másodállásban életelixírek kotyvasztásával fusizott. (A koreai és japán mitológiában is vannak utalások arra, hogy a Holdon nyulak vannak, noha a tudomány jelenlegi állása ezt sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudja.)

A történet variánsa a következő bejegyzésben kap helyet.

A vak kínai hegedűs

Az utcán engedte szabadon a vak 二胡 (erhu-s) mester multifunkciós stúdiójával szomorkás melódiáit, melyet egy járókelő díjazott.

Ba Jin: Az örök élet tornya

Ha már a japán agresszióról esett szó, akkor ímhol egy régebbi recenzióm az egyik legjelentősebb XX. századi kínai író, Ba Jin egy alkotásáról, az örök élet tornyáról, melyet az előző poszt által szült történelmi szituáció ihletett.

A 20. századi kínai irodalom történetét nagymértékben befolyásolta a nyugati eszmeáramlat. A régi rendszer írástudóinak eltűnésével párhuzamosan egy új értelmiségi osztály emelkedett fel, melynek tagjai Amerikában, Európában, Japánban folytattak tanulmányaikat. Ez a kínai értelmiség Kína megmentésének útját a hagyományok teljes körű elvetésében, és a Nyugat szisztematikus utánzásában látták[1]. A harmincas években született meg Kínában a modern, kritikai realista regény, kiknek képviselőihez tartozott Li Feigan (1904-2005) is[2]. Otthonában, majd Sanghajban tanult, ösztöndíjjal 1927-ben érkezett Párizsba. Fiatalkorában maga is az anarchizmus híve volt; erre utal írói álneve is, mely két kedvenc írójának, Bakutyin és Kropotkin neveinek első és utolsó szótagjaiból áll. Franciaországból való hazatérését követően kizárólag az irodalomnak szentelte az életét, rendkívül termékeny író volt. Változatos környezetbe helyezett cselekményeivel, egyszerű, könnyen érthető nyelvezetével nagy olvasótábort szerzett magának. [3]Műveiben a korabeli társadalom legfontosabb problémái kapnak helyet: a forradalom, az új erkölcsök, az elnyomatás elleni harc, és a nép élete, akárcsak az 1937-ben Sanghajban kiadott művében[4], mely 1954-ben került magyar fordításra Az örök élet tornya címmel. [5] A mű 4 önálló meséből áll, az igazságtalan világgal, a zsarnoksággal való szembenállásra fűzhetőek fel, mint közös szálra. A tulajdonképpeni tanmesék további jellegzetességnek tekinthető, hogy egy gyermek szemszögéből követhetjük végig a cselekményt, ki kitörő lelkesedéssel hallgatja azokat. A történetek narrátora egy férfi, aki fia számára adja el azokat, a hétköznapok munkavégzései, és vándorlások alkalmával. Az első elbeszélés a mű címét viselő örök élet tornya. A kulcsszereplő a császár, kinek gazdagsága és hatalma végtelennek tűnik, ám korának előrehaladtával emberi létének korlátaiba kénytelen ütközni. E felismerését követően már csak közelgő halálának gondolata foglalkoztatta: korábbi évtizedes boldogsága örökre szertefoszlott. A halhatatlanság elérése vált legfőbb törekvéséé. Ennek érdekében először küldöncöket bocsátanak útra a birodalom különböző, a császári rezidenciától távol eső vidékeire, a császári szemszögből plasztikus képet adva „semmirekellők", azaz a nép által lakott területekre. Az égész ország bejárása után egy legenda vet szárnyat, miszerint valaha egy huszonhét emeletes toronyban volt elrejtve az örök élet esszenciája, ám az összeomlott. A küldöncök eredménytelenül tértek vissza, a császár éktelen haragra gerjedt s többet ki is végeztetett közülük. A császár állapota folyamatosan csak romlott: a nagyhatalmú miniszterek a „rongyos és szomorú" aljanépet tették felelőssé. A nép sanyargatásával sem javult az uralkodó betegsége. Ekkor egy öreg miniszter felvetette az örök élet tornyának újbóli megépítését, mely a császár türelmetlensége miatt képtelen vállalkozásnak bizonyult: mindössze egy esztendő alatt huszonhét emelet felhúzása. A miniszterek és tábornokok a feláldozható „semmirekellő" nép nagy számából adódóan elrendelték az építkezés elkezdését. Szerte a birodalom teljes területéről özönlöttek az emberek, a teljhatalmú császár parancsának végrehajtására. Az iszonytató körülmények közepette, a hidegtől, éhségtől, meggyötörtségtől egyre csak hullott az aljanép. De mégsem törtek meg: a kínkeserves munka közben is folyton dalukat énekelték, melyből bánatuk tört elő. A megtébolyodott császár hiába ölette halomra a nép fiait, énekük akkor sem szűnt meg. A haldokló császár népes kíséretével végül eljutott az elkészült toronyba, mely váratlanul inogni kezdett, és omlásnak indult. A hűségesnek vélt talpnyaló miniszterek, tábornokok, ágyasok, mindenki-ki életében legfőbb éltetői voltak a császárnak- saját élete megmentésére törekedett; nem törődve az ekkor már semmilyen hatalommal nem bíró császárral. A nép utolsó erejének kihasználásával épített torony, a zsarnokságot jelképező torony összeomlott. A fia kérdésére –mi szerint hogyan dőlhetett össze e csodás épület- reagálván az apa válaszában ott rejlik a megoldás, és a bírálat is egyben: „a homokra épített tornyok sohasem állnak biztosan" mely allegorikus célzattal élve a kíméletlen elnyomás általi erők felhalmozódásának magától értődő bukását vonja maga után. A második elbeszélésben, a torony titkában a gyermek fantáziáját megragadó örök élet tornya jelenik meg ismét. Egy látomásszerű álomvilágba kalauzolván mutatja be Ba Jin a képzeletbeli építmény varázslatos gazdagságát, és mindennek tulajdonosát, a könyörtelen, rátarti uralkodót, ki óriási vagyonával sem tudja lenyűgözni az apja iránt esedező gyermeket. A fényűző torony emeletein haladva a császár által elnyomott népek tömegeibe ütköznek: ágyasok, rabok, szolgák, kik mind az őrült uralkodó kegyétől függnek. A huszonegyedik emelet elérésekor a fiú végre rátalált halálra váró apjára, ki az elhalt toronyépítők titkának birtokában van, mely által elpusztítható az oly sok szenvedés árán elkészült építmény. A titok felfedte előtt azonban véget ér az álom. Az elbeszélés hatásos jelenetei az erkölcsi világrend válságát is kifejezésre juttatják: a korlátlan hatalommal rendelkező császár kezébe van minden alattvalójának élete, egy személyben dönt sorsukról. A nép egyszerű fia azonban haláláig szembeszállva is képes kitartani fogadalma, a torony titkának őrzése mellett. A harmadik elbeszélésben, a Láthatatlanná tevő gyöngyben egy ártatlanul bebörtönzött falusi tanítót vádolt meg áruló barátja azzal, hogy lázadást szított, amit egy varázslatos gyöngy birtokában hajthatott végre. A válogatott kínzások ellenére sem tudtak vallomásra bírni. A hivatalok erre házát is átkutatták, de nem akadtak a gyöngy nyomára. A tanító fia megpillantotta a gyöngyöt, majd a hivatalnokoktól való félelem miatt lenyelte azt. Ezt követően sárkánnyá változott, anyja elvesztette ezzel fiát. Az utolsó történetben egy csodálatos fa elevenedik meg, mely a tövében menedékre lelt fiatalok kétségbeejtő helyzete, a megdöbbentő igazságtalanságok- a társadalom csúcsán lévő császár, és az általa nyomorba taszított nép- érzékelésével váratlanul kitörve adja elő a választ; mely a szerző tulajdonképpeni ítélete saját kora felett. Az elbeszélések vonzerejét a benne szereplő cselekvő „hősök” megrajzolása jelenti, kiket Ba Jin példaképpé téve a nép számára, dacolnak bárminemű elnyomással szemben. Az 1937-től kezdődő japán agresszió[6] miatt szükség is volt erre: a honvédő forradalmárok, és az idegen elnyomás ellen küzdő nép erőt merítsen e mű történeteiből.

Felhasznált irodalom:

Köpeczi Béla-Pók Lajos (szerk.): A XX. század külföldi írói. Bp., 1968

Polonyi Péter: Kína története. Bp.,1994

Tőkei Ferenc-Miklós Pál: A kínai irodalom rövid története Bp., 1960

Victor H. Mair (szerk.): The Columbia history of chinese literature.

---

[1] Victor H. Mair (szerk.): The Columbia history of chinese literature. 156.p.

[2] Tőkei Ferenc-Miklós Pál: A kínai irodalom rövid története Bp., 1960. 209.p.

[3] Köpeczi Béla-Pók Lajos (szerk.): A XX. század külföldi írói. Bp., 1968. 315.p.

[4] Cháng shēng tǎ 長生塔

[5]Tőkei Ferenc-Miklós Pál: A kínai irodalom rövid története Bp., 1960.209.p.

[6] Polonyi Péter: Kína története. Bp.,1994. 210.p.