
A tavasz eljövetelének, az újra élettől zöldellő táj ünneplése - tàqīng 踏青, "zöldre lépni", ugyanakkor az ősökre emlékezve, az elhunytak sírjainak "lesöprése", rendbe tételének ideje is egyúttal.
A kínaiak úgy vélték, hogy az ősök szelleme a család gondját viseli, s némi ételáldozat boldoggá teheti őket, mely által bizt

Maga a Qīngmíngjié hagyománya Xuānzong Tang császárhoz nyúlik vissza, 732-re. Az akkori módosabb kínaiak egyfajta presztízsvállalkozásként gyakorta óriási fejhajtást rendeztek a saját őseik feletti tiszteletadásra, Xuānzong ennek letörésére elhatározta, hogy kizárólag Qīngmíng idején lehet az ősök oltárán tisztelettel adózni. Innentől kezdve az ünnep megcsontosodott a kínai kultúrában.
Az ünnep idején a leszármazottak az ősök sírja elé vonulnak, kitisztítják azokat, ételt és italt, tömjénfüstülőket ajánlanak fel az elődöknek; valamint aranypapírt (金纸), más elnevezésben sötét pénzt (冥币) vagy szellem

A Qīngmíng során gyakori a fűzfacsokor hordása, illetőleg az ajtókra való kiakasztása, melynek alapvetően gonosz szellemeket távol tartó funkciója van.
Ilyenkor kezdődnek a kültéri mókák, családi kirándulások, hagyományosan pedig a tavaszi földművelés nyitányát is jelentette egyszersmind.
Érdekes továbbá, hogy az olyan meghatározó, ominózus esemény, mint a Tiān'ānmén-incidens is a Qīngmíngjié idejére esett. Taiwanon pedig Jiang Jieshi (Csang Kaj-sek) halálára emlékeznek április 5-én.