Nanjing idén először

Kétségbeesett külföldi egyetemisták jajveszékelését viszi a Jangce - felettébb aggasztó híreket hallottam Nanjingból, miszerint véget ért az Ellen's csütörtök esténkénti ingyen sör-akciója  Nem, ez nem lehetséges - véltem, ezért a hét elején Nanjingba utaztam a mendemonda alaposabb kivizsgálása végett. A Shanghai levegőminőségéről tájékoztató alkalmazásom szerint a héten kritikusan szar a város levegője, már csak azért is kézenfekvő volt Nanjingba menni. Meg idén még nem is voltam Nanjingba. Sőt, tavaly augusztus óta nem voltam Nanjingba, ez sem tűrhetett halasztást. A legfőbb indok viszont az volt, hogy Katja és Farrukh átugrottak Shanghaiba, én meg már hónapok óta csak ígérgettem, hogy megyek Nanjingba, és most már tényleg be kellett váltanom szavam. 

Nanjingba, akárha haza jönnék. Ahogy kilépek a vasútállomásról, máris magába burkol a kedves kis (nyolc milliós) déli fővároska sármja, és imádom azt mondani a taxisnak, hogy irány a 南师大，宁海路！A Nanshida campusánál aligha ha van szebb Kínában, ha pedig van, az sem érdekel. Az élményrengetegben turkálva elsőként is vissza a Nanshan hotelba, ismerős arcok a koleszban, kaja a kedvenc kis koreai éttermünkben, Baha, Selim, további ezer éve nem látott barátok kebelre ölelése, a Talking bar, ahonnan még két éve hátunkon cipeltük haza Shogót, bowling, a Shanghai úti Skyways pékségben készült minden szendvicsek szendvicse (drágult is), kedvenc kávézóm a S.I.T., némi forralt bor, majd az új bárok és klubok, amiket nem ismertem. 

Bizony, a mostani menő helyeket nem ismerem már. Hajdanán az én időmben az emberek az Ellen'sbe, meg a Mazzóba jártak. Mindkét placc a feledés homályába merült, helyette viszont ezernyi új, és izgalmas hely nyílt. A régi távozása nélkül az új nem jön - 旧的不去，新的不来, úgy fest a mondás Nanjingra is érvényes. Ettől függetlenül elképesztően jó időt töltöttem kedvenc kínai városomban. Teljesen más emberek, mind a kínaiak, mind a külföldiek, mint Kelet Párizsában, az egész barátságosabb. Shanghait persze nem barátságosságáért szeretjük. 

Shanghaiból az utóbbi hónapokban nem voltam hajlandó kimozdulni, mert mindenem megvan itt. De csak most tudatosult bennem, mennyire hiányzott mindez. 

Ergo megyek Februárban is, vár a "svéd családom", azaz a régi barátok. Meg Nanjing is! 

Búcsúbuli - utózöngék

Azt hiszem, ilyen egy igazi búcsúbuli, mint amilyenre a tegnapi sikerült. Igen, valóban sok buli volt e nyáron, mely túlzás nélkül állíthatom, hogy az egyik legjobb volt valamennyi megélt közül. De ez a buli kissé más jellegű volt, mint a többi, nemcsak különleges apropója végett, hanem mert egy olyan érzelmi-impulzus kolosszust keltett életre bennem, mely árnyékában valahogy sokkal nyugodtabb szívvel vágok neki a nagyvilágnak. És ezt barátaimnak köszönhetem, kik eljöttek a bulira, ugyanis igazán kiváltságosnak érzem magam, hogy ilyen embereket tudhatok barátaimul.

A meglepetések hatalmasak voltak, kivált, hogy a legkevésbé sem számítottam rájuk. Először Dávid adott egy korabeli fotót gyerekkori önmagunkról, majd Dóriék átnyújtották az útravaló elsősegélydobozt, melyben iránytűtől a húsgombóclevesen, legón át az óvszerig, és kedvenc sörömig, a Gösserig bezárólag gyakorlatilag minden helyet kapott, minek hasznát vehetem a későbbiekben. Ráadásként olyan nüanszokra kitérve, mint egy szolnoki vonatjegy... A Kóka Like-os pólóról meg nem is szóltam, minek hátoldalán a srácok neve szerepel. Végem volt.
Most is végem van.

Ezt követően néztük meg a videót, melyet szintén ez alkalomra készítettek régebbi képekből összeválogatva. Jókat derültünk rajtuk, e nagy nevetések mögött azonban igencsak elérzékenyültem, noha jelét nem adtam neki, mert kurva kemény vagyok. Rendesen meghatódtam. Hihetetlenül jól esett. Akárcsak Ági ajándéka, egy montázs régi éveinkről, mely szintúgy mosolyt csalt orcámra.

Délelőtt lányokkal megpróbáltunk átmenni Sülybe, illetőleg átkísérni őket, ám a buszsofőr nem akart minket is átvinni Sülybe jegy hiányában, ezért megállította a buszt, szegény munkába igyekvők csak lestek, amikor hátramentem, hogy srácok, le kéne pattannunk. Ehhez mondjuk hozzátartozik, hogy egy félig széttépett papucsban, röhögve mentem hátra, majd ezt követően leszállítottuk saját magunkat.

Mikor visszaértünk a helyszínre, keresni kezdtem a házunkat, mert a buli vasgolyója a földdel tette egyenlővé. Riadtam beléptem, hogy egyik kezemmel egy falat állítsak, a másikkal vakoljak, a harmadikkal meg ácsoltam volna, ha lett volna. Amikor megpillantottam azt alien-kaptárhoz hasonló, mindentől nyálkásan ragadó, kibogozhatatlan, sötét odvat, minden fantáziámat megmozgattam, hogy póniországba képzeljem magam, de egy idő után kénytelen voltam konstatálni, hogy nem szivárványsörényű pejlovakat simogatok, ellenben egy, a galériaágyamban lévő gigászi sörfoltot. Igen, felmerül ezzel kapcsolatban néhány kérdés, de kurvára nincsenek rá válaszok, egyszerűen valakinek ott kellett söröznie, és kész. Az egyes tárgyak a leglehetetlenebb helyeken köszöntek vissza rám, és olyan szinten felmostam, hogy beletört a felmosó, akár Isildur kardja. Néha, mint valami vipera mart belém a fel-felbukkanó gaz törött-üveg. Egy öt óra alatt hozzávetőlegesen olyan formát kezdett venni a ház, mint amilyennek született.. És ez örvendetes. Mondjuk ennyi pia egyértelműen a káosz véres magzatát hordozta maga alatt, nincs mit értetlenkedni.

Nagyon jó kis buli volt, remélem ti is jól éreztétek magatokat, és nagyon örülök továbbá, hogy eljöttetek. S mi legfontosabb, végtelenül örülök annak, hogy ilyen barátaim vannak, mint ti.

Kínába meg nem örökre megyek, ergo készüljetek, mert jövőre folytatjuk a bulikat, meg minden más egyebet. Kurvára fogtok hiányozni!