摩梭人的走婚文化 vol. 2. - dokumentumfilmek

Egyéb rövid dokumentumfilmek az előbbiekben tárgyalt Mósuō-k társadalmáról.

摩梭人的走婚文化 - avagy a Mósuō "gyalogló házasság"

Maradva Yúnnán​​-nál, egy másik kínai nemzetiség, a 摩梭 Mósuō-k egyedülálló matriarchális társadalmának egy szintén érdekes tradíciójára, a zǒuhūn-ra​ (走婚, egyéb elnevezésben Ā​xiàhūn​ 阿夏婚) vagyis a "gyalogló-házasságra" lesz kitérő.

A zǒuhūn voltaképpen egy yī​yè​qíng​ (一夜情), "egy éjszakás érzelem", s arról szól, hogy házasságkötésnél a férfi elgyalogol az ara házába, ott tölti az éjszakát, majd a felkelő nappal együtt távozik, látszólag a promiszkuitás jellegét öltve, ám nem pusztán erről van szó.

Hagyományosan a Mósuō​​ asszonyok tetszőlegesen meginvitálhatták magukhoz egy éjszakára a férfit, ki iránt érdeklődést mutattak, viszont ezen afférok többnyire titokban, s az éj leple alatt zajlottak: a férfi sötétedés után érkezett [a 11-es buszon (十一路车), mely alatt a modern szlengben lábbusz értendő, ergo a saját lábán, innen a "gyalogló házasság" elnevezés]; és a rózsaujjú hajnal cirógatásával távozott a kora reggeli órákban.

Tehát a Mósuō hölgyemények számára magától értetődő volt, hogy vágyuk szerint cseréljék partnereiket - ily mód mindössze egy szexuális partner ritkának számított. Egyes Mósuō asszonyságok egyidejűleg több férfit tartottak pórázon, amit az antropológusok "szeriális monogámiának" neveznek, miként az így létrejött kapcsolatok élethossziglan konzerválódhattak.

S mindattól függetlenül, hogy effektíve megházasodtak, ez paradox mód korántsem jelentette az összeköltözést: a férj soha nem költözött a nő családjához vagy vica versa; mindketten folytatták életüket saját családjukban, s nem vállaltak felelősséget egymás iránt. Magától értetődően vagyonmegosztás sem ment végbe.

A férfiak szerepköre e matriarchális társadalomban igencsak leszűkített, a gyermekek sokszor nem is tudták, kitől származnak. Amennyiben az apa részt kívánt venni a gyermeknevelésben, ajándékokat vitt az anya családjának, s bejelentett e szándékát. Ezzel bizonyos fokú státuszhoz juthatott a nő családján belül, viszont továbbra sem lehetett annak része.

Ennek tükrében azt gondolhatnók, a férfi kibújhatott minden gyereknevelési kötelessé alól, viszont ez nem teljesen így volt, ugyanis a saját családjában - vagyis a lánytestvérinek - született gyermekek gardírozásában felelősséggel osztozott. Ekképp a gyermekek a nagybácsik, nagynénik és unokatestvérek gyűrűjében nőttek fel.

A különös családi struktúra ellenére a gyalogló házasságok rendszere nagyfokú stabilitást mutat, par exemple a válás neuralgikus kérdésköre itt ugyebár nem játszik, a született gyerekek felügyelete a tág rokoni kapcsolatok végett adott (az anya családjára korlátozódik); valamint a vagyonmegosztás hiánya is számos problémát küszöböl ki. A szülök esetleges halála esetén is a kiterjesztett családi kapcsolatok útján lesz biztosítva a gyerek további sorsa. Mindennek eredményeként a nemek közti egyenlőség példája valósul meg.

Az idők viszont a Mósuō-k számára is változnak. A modernizáció előrehaladtával, s az infrastruktúra kiépítésével egyre inkább adottak a turizmus feltételei: járható utak, s a Lúgū-tó (泸沽湖) legeldugottabb szegletei is kapcsolatban állnak egymással. A turisták pedig meglehetősen felbolygatták az egykori életvitelt, a földművesek felhagytak munkájukkal, s idegenvezetőknek álltak, a nők tradicionális öltözetükbe bújva készítenek képeket az erre tévedtekkel. A fiatalok körében egyre inkább felhagyóban vannak a szokások, köztük a gyalogló házasságé is. Egy helyi asszony panaszkodásában: "ezt az életformát szántam lányaimnak, és unokáimnak, de nehéz megmondani, hogy e tradíciónk fennmarad-e a távoli jövőben. Részemről mindent megteszek, hogy a jövő generáció is ily mód éljék életüket."

Csak mint érdekességképpen, házsártos feleség (母老虎) birtokában a kínai férfiak gyakorta emlegetik fel a Mósuō férfiak jó sorát...

Extraként egy rövidke dokumentumfilm róluk.

泼水节

Pō​shuǐ​jié​ 泼水节 - vízöntő fesztivál - Délkelet-Ázsia újévi ünnepe, melyet Burmában, Laoszban, Thaiföldön (-songkran), valamint Yún​nán​-ban (云南) Kína déli tartományában celebrálnak, április 14-16 közötti napokon. Az ünnep alapvetően a béklyók nélküli vad mulatozásról szólt, akárcsak keresztény kultúrkörben a carne vale, a hús elhagyása, ergo a karnevál (nálunk farsang farka); s az tradíció nevéhez méltóan igen könnyen csuromvizes lehet az, ki ez idő alatt e vidékek bármelyikére téved.

Yún​nán-ban a Pō​shuǐ​jié​ kiváltképp a Dǎi-ok (傣族), Dé​'áng-ok​ (德昂族), valamint az Ā​chāng​ ( 阿昌族) Theravāda buddhista nemzetiségek számára jelentős ünnep, mely egyéb elnevezésében "Buddha megmártózásának" ünnepeként is ismert.

A legendát illetően réges-régen élt egy démon, ki nem győzte molesztálni a Dǎi népeket, ráadásul minden évben egy nőt követelt magának. S noha e démon a frusztrált Dǎi-ok szemében lángoló gyűlölettől égett, effektíve tehetetlenek voltak vele szemben, képtelenek voltak ugyanis kárt okozni benne, oly jól védte magát. Likvidálásnak módjáról pedig nem keringtek információk.

Egészen míg a démon soron következően a hetedik asszonya színre nem lépett, ki igen éles elmével volt megáldva: elcsábította, majd kellőképpen bonyolultra itatta az ördögöt, ki enyhén illuminált tudatállapotában elkotyogta neki titkát: csak önnön hosszú sörényének nyakára kötésével lehet megtörni erejét.

Az okos asszony azonmód értesítette hat sorstársát, kik suttyomban hajkozmetikai beavatkozásban részesítették a bekarmolt démont: megfosztották fürtjeitől, és szorosan annak nyakára tekerték azokat. Ugyanakkor egy démon elleni szabotázsakció ellenben bárkit könnyedén kibillenthet lelki harmóniájából, így a nagy kapkodás során véletlen a földhöz vágódott a démon hajkoronájától megfosztott feje, mely hirtelen zabolátlan lángokra lobbant.

A leánzók hiába locsolták vízzel a gaz ördög rút főjét, hasztalan volt, s a tűznyelvek nem csitultak. Ekkor egy közülük merészül a gonosz szellem fejére tette kezét, mire lám a tűz kialudt. De amint elvette azt, újra lángokba borult.

Nem adatott egyéb alternatíva, fogni kellett a démon fejét valamelyik nőnek, az idők végezetéig, így a leánok évenkénti rotációban jöttek fogni a démon fejét. Mind érezték, hogy az ördög feje mocskos bűnökben tobzódik, így az ördög fejét kezében tartó aktuális nő mellett mindig volt egy másik, ki vízzel öntözte annak testét, hogy ezzel mossa le a démon bűneit róla.

E hét bátor szívű hölgyemény megemlékezése végett ezért a Dǎi-naptár hatodik hónapjának 24. és 26. napja között minden évben nagyszabású ünnepségeket rendeznek nemzetségükben egymást követő generációk nagy száma óta, egészen a mai napig.

Sőt mi több, napjainkban már egy oltári nagy bulinak számít!

Yún​nán​-ban elsősorban a Xīshuāngbǎnnà​​​​ Dǎi autonóm régióban (西双版纳傣族自治州) ünneplik, mely elképesztő természeti gazdagságnak örvend, s gyakorta állatok- (动物之国), vagy növények királyságának(植物之国) titulálják.

Az 1980-as évek óta a prefektúra turizmusa óriási fejlődésen ment keresztül, és mára népszerű úti céllá nőtte ki magát. Eredeti thai neve - Sípsɔ́ng - "tizenkettőt" jelent, a Pǎnnǎ pediglen "ezer rizsföldet". A hat nagy teahegy (六大茶山) szintén e régióban lokalizálódik, s innen származik a híres Pǔ​'ěr​chá​ (普洱茶) is.

Hasznos tippek egy tripre vonatkozólag: lonelyplanet

Mesék az ünnepről itt, valamint itt érhetőek el.