Longsheng - a Sárkánygerinc rizsföldek (龙胜梯田) Guilintől mintegy
90 km-re északra találhatóak, s adnak teret a különböző nem kínai etnikumoknak, úgymint az előbbiekben említett zhuangoknak, yaóknak, dongoknak, etc. Guanxi tartományról egyébiránt ildomos tudni, hogy 75%-ban nem kínaiak által lakott terület, ellenben a kisebbségek által - bár Kínában a kisebbség alatt is 18 milliós számokban kell gondolkodnunk, pusztán a zhuangokat tekintve (igaz, ők vannak legnagyobb számban). Az egyik könyvesboltban vettem pár térképet, és szépen beikszelgettem az izgalmasnak tűnő falvakat rajta. Miután megvettük a jegyeket, olyan gyorsan felpattant
unk a buszra, hogy szegény sofőrnek még a busz tv-jében játszott retro-pornót sem volt ideje lekapcsolnia, bizonyára bántalmazta volna a repülőt inter
venciónk hiányában. Megkezdődött közel három órás utunk, és egy túrázásra leginkább alkalmas festői környezetben találtuk magunkat. Ámbár picsa hideg volt, mégis fűtött a kalandvágy, így Hepingből (和平乡), kiindulási koordinátánkból a 600 éves zhuang faluba, Ping'anba vettük utunk. Ping'an (平安壮寨) picike falucskája Guinness rekorder, ugyanis itt élnek a világon a leghosszabb hajú nők, ami kapcsán érdekes élményben volt részünk.Hangzhouhoz hasonlatosan itt is önkéntes idegenvezetőnknek szegődött egy fogatlan néni, úgy voltunk vele, hogy legalább a faluig elvezet minket, aztán majd meglátjuk, tartunk-e igényt szolgálataira, vagy sem. Hozzá hasonlóan valamennyi nemzetiség beszél kínaiul, nem kell megijednünk
az útikönyvek rémisztgetéseitől
. A néni legalább hatvanon túl volt, de olyan fürgén mászott fel a meredek, szűk ösvényeken, hogy még ő szólt vissza nekünk, hogy mehetünk lassabban, ha elfáradtunk...Beértünk a faluba, ahol éppen megbokrosodott lovakra próbáltak málhát pakolni, kerülgettük a kacsákat, kutyákat, és ámuldoztunk a faépületeken, meg ezen az egész tájon. A néni elvitt minket házikójához, főzött ebédet, és mindenáron azt akarta, hogy aludjunk nála 60 yuanért, ami nem is lett volna sok, de sok tervünk volt a napra nézve, és Ping'an magához láncoló szépsége ellenére is tovább kellett állnunk. Először a közel ezer méteres kilátókra másztunk fel, amit ott láttam, "gyönge nekem tollam, írni erről képet". Csak ültünk, előkaptuk a termoszt, kortyoltuk teánkat, szívtuk a friss levegőt, s legeltettük szemünket az alattunk elterülő vidéken. A rizsföldeken bandukolva hozzánk csapódott egy újabb zhuang asszony, mondom adok neked egy yuant, ha megmutatod a hosszú hajad. Elkezdte kibontani hajszerkezetét, azt mondja: fogd meg. Mit? - kérdem, és már a markomban is volt egy másfél méteres hajcsomó, miként ilyen részletekben volt neki a haja, ergo lecsatolható vált
ozatban, vagy én nem tudom mily mód, de aztán visszaadtam neki, ő meg visszaszigszalagozta a több hajához, és így lett fejétől a földig érő hajzuhataga.
Visszagyalogoltunk a faluba, és elnézve e végtelenbe nyúló ültetvényeken, egyszerűen felfoghatatlannak tűnt, mennyi ember hány évtizedes, évszázados munkájába került létrehoznia e lépcsőzetes földeket. Egyszerűen elképesztő.
A faluból kifelé vezető híd előtt zhuang nénik ültek a pislákoló tűz körül, édesburgonyát pirítottak, és meginvitáltak magukhoz, hoztak két sámlit, leültünk, beszélgettünk, s közben majszoltuk a hongshu-t (红薯). Megkérdeztem, mily úton juthatunk el a következő falucskáig, és meg is mutatták a lefelé vezető, erdőn átívelő csapást. Katja nagyon visszakozott, és út közben is furtonfurt vissza ak
art fordulni, de nem volt megállás, és közel egy órás erőltetett menet után már meg is p
illantottuk a völgyben elterülő házak kéményeiből feltekergő füstkígyókat. Lent éppen disznókat áldoztak fel szakrálisan a folyó partján, sürögtek-forogtak, a rövid nézelődést követően stoppal visszamentünk Hepingbe. Hepingből busszal Longshengzhenbe (龙胜镇), a régió központjába, ami egy undorító város, de innen bármilyen irányba el lehet indulni, és még az este nekivágtunk a több, mint hatvan km-re lévő Sanjiangnak (三江), a Dong autonóm régió fővárosának (侗族自治县) , illetve annak közelében található híres Chengyang-i Fengyuqiaonak (风雨桥 - és Chengyangqiao 程阳桥 néven is ismert híd). Útközben megadta magát buszunk a semmi kellős közepén, korom sötétben, farkashideg acsargása közben. Mivel az ablak szélén ültem, amin volt egy méteres rés, csak arra vigyáztam, hogy le ne törjem az orrom, fülem, meg az ujjaim úgy általánosságban, hiába is volt rajtam a Ping'anban újított Leifeng-es sapkám. Az elvtársaknak viszont sikerült életet lehelniük a szebb napokat is látott 
masinériába, így érkeztünk el az önmagában szintén deprimáló Sanjiang városába. Kis keresgetés után estére a Xinghui Hotelben (星辉兵馆) szálltunk meg, 70 yuanért teljesen korrekt szobát ad
tak, és még masszázsszalonjuk is volt. Reggelre hópalástot húzott magára az egész környék, én meg vagy három zoknit, így zúztunk tovább a 20 km-re lévő Dong (侗) faluhoz, és az ott található Fengyu-hídhoz. A 78 méteres fedett hidat 1912-re húzták fel, a helyieknek tizenkét év munkájába került. További érdekessége, hogy a pusztán fából vert hidat egyetlen szög vagy szegecs sem gazdagítja. A terület 108 egyéb fedett hídja közül ez a legimpozánsabb. Tökéletes kiindulópontjául szolgál a környező Dong falvak feltérképezésének, ám a hideg miatt megelégedtünk a Lainu-kilátó (睐努亭) megmászásával, ami dong nyelven "jó kilátást" jelent, utalva ezzel az innen látható varázslatos vidékre. Délután visszaindultunk Chengyangból Longshengzhenbe, onnan pedig Wenquanbe (温泉). Wenquanben szinte a fejünk fölött voltak a felhők, esős-párás, ködgubás, deres-elbaszott idő volt, és rendesen misztikus köntösbe bújtatta a hidegtől vacogó erdőségekkel tarkított hegységeket. Itt található a Shelin-park (森林公园), ahová nem tudtunk bemenni, mert egész konkrétan senki nem volt szolgálatban a park kis irodájában. Már félig átmásztam a kerítésen, de Katja visszaparancsolt, és átgondolva a dolgot lejöttem a kerítésről, me
rt hiszen nyilván 
a rossz idő miatt volt zárva a meredek hegyi ösvényeken átívelő park, ami az eső következtében igencsak csúszásveszélyessé vált; és ha ezekből a magasságokból csúszik le az ember, akkor többé nem kel fel. Elcsavarogtunk még itt egy kicsit, csakhogy már kezdett beesteledni, 6 óra felé járhatott, és valahogy vissza kellett volna jutnunk Guilinbe. Megkérdeztük, mikor megy az utolsó busz, és a helyiek azt mondták, hogy már elment, de nem kell aggódnunk, megszállhatunk náluk is. Már a taxiról alkudoztam, amikor megpillantottunk egy ködből kitörő páros fénycsóvát, és rohantunk rá, mint az őrült, ki letépte láncát: legnagyobb szerencsénkre az utolsó busz volt, mely visszaindult Guilinbe. (Egyébként tényleg vigyázni kell a kisebb falvakkal, mert az utolsó buszok általában ténylegesen 5-6 óra között indulnak vissza a nagyobb városokba. Noha szállással egyik helyen sem lesz gondunk.) Circa négy óra alatt meglehetősen megpocsíkolva, de elképesztő élményekkel értünk vissza. Guilinbe. Ezt a szerencsétlen Yuliannát nagyon megsajnáltam, visszatérve a hostelban ott feküdt szobájában, ennél nagyobb szopóka a világon nincs: eljönni Guilinbe, és négy fal között lenni. Magam sem voltam toppon, de hát menni kellett tovább, hogy aztán másnap Xing'an (兴安) ősi, Qin Shi Huangdi, az Első Császár által alapított kanálisán hajózzunk végig.
art fordulni, de nem volt megállás, és közel egy órás erőltetett menet után már meg is p
illantottuk a völgyben elterülő házak kéményeiből feltekergő füstkígyókat. Lent éppen disznókat áldoztak fel szakrálisan a folyó partján, sürögtek-forogtak, a rövid nézelődést követően stoppal visszamentünk Hepingbe. Hepingből busszal Longshengzhenbe (龙胜镇), a régió központjába, ami egy undorító város, de innen bármilyen irányba el lehet indulni, és még az este nekivágtunk a több, mint hatvan km-re lévő Sanjiangnak (三江), a Dong autonóm régió fővárosának (侗族自治县) , illetve annak közelében található híres Chengyang-i Fengyuqiaonak (风雨桥 - és Chengyangqiao 程阳桥 néven is ismert híd). Útközben megadta magát buszunk a semmi kellős közepén, korom sötétben, farkashideg acsargása közben. Mivel az ablak szélén ültem, amin volt egy méteres rés, csak arra vigyáztam, hogy le ne törjem az orrom, fülem, meg az ujjaim úgy általánosságban, hiába is volt rajtam a Ping'anban újított Leifeng-es sapkám. Az elvtársaknak viszont sikerült életet lehelniük a szebb napokat is látott 
masinériába, így érkeztünk el az önmagában szintén deprimáló Sanjiang városába. Kis keresgetés után estére a Xinghui Hotelben (星辉兵馆) szálltunk meg, 70 yuanért teljesen korrekt szobát ad
tak, és még masszázsszalonjuk is volt. Reggelre hópalástot húzott magára az egész környék, én meg vagy három zoknit, így zúztunk tovább a 20 km-re lévő Dong (侗) faluhoz, és az ott található Fengyu-hídhoz. A 78 méteres fedett hidat 1912-re húzták fel, a helyieknek tizenkét év munkájába került. További érdekessége, hogy a pusztán fából vert hidat egyetlen szög vagy szegecs sem gazdagítja. A terület 108 egyéb fedett hídja közül ez a legimpozánsabb. Tökéletes kiindulópontjául szolgál a környező Dong falvak feltérképezésének, ám a hideg miatt megelégedtünk a Lainu-kilátó (睐努亭) megmászásával, ami dong nyelven "jó kilátást" jelent, utalva ezzel az innen látható varázslatos vidékre. Délután visszaindultunk Chengyangból Longshengzhenbe, onnan pedig Wenquanbe (温泉). Wenquanben szinte a fejünk fölött voltak a felhők, esős-párás, ködgubás, deres-elbaszott idő volt, és rendesen misztikus köntösbe bújtatta a hidegtől vacogó erdőségekkel tarkított hegységeket. Itt található a Shelin-park (森林公园), ahová nem tudtunk bemenni, mert egész konkrétan senki nem volt szolgálatban a park kis irodájában. Már félig átmásztam a kerítésen, de Katja visszaparancsolt, és átgondolva a dolgot lejöttem a kerítésről, me
rt hiszen nyilván 
a rossz idő miatt volt zárva a meredek hegyi ösvényeken átívelő park, ami az eső következtében igencsak csúszásveszélyessé vált; és ha ezekből a magasságokból csúszik le az ember, akkor többé nem kel fel. Elcsavarogtunk még itt egy kicsit, csakhogy már kezdett beesteledni, 6 óra felé járhatott, és valahogy vissza kellett volna jutnunk Guilinbe. Megkérdeztük, mikor megy az utolsó busz, és a helyiek azt mondták, hogy már elment, de nem kell aggódnunk, megszállhatunk náluk is. Már a taxiról alkudoztam, amikor megpillantottunk egy ködből kitörő páros fénycsóvát, és rohantunk rá, mint az őrült, ki letépte láncát: legnagyobb szerencsénkre az utolsó busz volt, mely visszaindult Guilinbe. (Egyébként tényleg vigyázni kell a kisebb falvakkal, mert az utolsó buszok általában ténylegesen 5-6 óra között indulnak vissza a nagyobb városokba. Noha szállással egyik helyen sem lesz gondunk.) Circa négy óra alatt meglehetősen megpocsíkolva, de elképesztő élményekkel értünk vissza. Guilinbe. Ezt a szerencsétlen Yuliannát nagyon megsajnáltam, visszatérve a hostelban ott feküdt szobájában, ennél nagyobb szopóka a világon nincs: eljönni Guilinbe, és négy fal között lenni. Magam sem voltam toppon, de hát menni kellett tovább, hogy aztán másnap Xing'an (兴安) ősi, Qin Shi Huangdi, az Első Császár által alapított kanálisán hajózzunk végig. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése