南京!南京!

A nanjingi mészárlás kapcsán ajánlatos a 南京!南京! Nanjing!Nanjing! című, a háború horrorját fókuszba helyező, erősen gyomorforgató film.

Dokumentumjelleggel pediglen:

张艺谋 - 活着

张艺谋 (Zhang Yimou) az egyik leghíresebb kínai filmrendező, producer, forgatókönyvíró média guru, az első kínai filmes, kit Oscar-díjra jelöltek. Nemrégiben néztem meg az 1994-es 活着 (Huózhe-Élni) című alkotását, mely egy végletekig megható mestermű. Története az 1940-es polgárháborús években kezdődik, Xu Fugui, egy helyi előkelő tékozló fiának, és annak családjának viszontagságos történetét követi végig a film a Guomindang és a KKP duellumán keresztül a Népköztársaság kikiáltása utáni évekig, a nagy ugrásig, majd egészen a kulturális forradalom időszakáig (1970-es évek végéig)bezárólag. Xu Fugui, miután eljátszotta saját házukat, s azzal együtt gyakorlatilag mindent elvesztett, a hagyományos kínai árnyjátszásból tengeti életét, mígnem akaratlan rekrutálódik a Guomindang seregbe. (Zhang Yimou faterja történetesen GMD-tiszt volt, így nem kis nehézségekkel kellett megküzdeni pályája kezdetén.) Rövidesen viszont sikerül visszatérnie családjához, és rajtuk keresztül ível végig a dráma, igen pontosan megvilágítva a kíméletlen Mao-i berendezkedés egyszerű emberek életére gyakorolt hatását, s érzékletesen szemlélteti, hogy az ideológia bizony nem jelentethet gyógyírt az egyén szívfájdalmára. A film egyértelműen magában hordozza a rezsim, illetőleg a kulturális forradalom kritikáját, a család utolsó tragédiája például abból fakad, hogy az egyetlen "reakciós" orvost elszállítják a kórházból, melyben a már idős Fugui lánya készül szülni, s mivel csak tapasztalatlan, a szülés során fellépő komplikációt kezelni nem tudó nővérek állnak rendelkezésre, Fugui lánya, Fengxia életét veszti. 葛优 Ge You és 巩俐 Gong Li játéka fenomenális, egy nagyszerű s megindító filmről van szó, melyet maximálisan tudok ajánlani mindenkinek.


A kommunizmus szarkasztikus interpretálása az alábbi dialógusban öltött testet, mely során Xu Fugui magyarázta kisfiának annak gyakorlati jelentőségét:
咱们家现在也就是一只小鸡了。鸡养大了就变成鹅。鹅养大了就变成了一只羊。羊再 养大了就变成了牛啦。牛了以后呢?牛以后就是共产主义啦。(Most csak egy kis tyúkunk van. A tyúkból, ha felnő lúd lesz. A lúd, ha felnő, bárány lesz belőle. A bárány, ha felnő ökör lesz belőle. És mi lesz az ökör után? Az ökör után megvalósul a kommunizmus.)

报刊 és a halál ereklyéi

A nehézkesen feltápászkodó, kókadt Nap csatakos virradatában szörnyű harcba bocsátkoztam egy förtelmes, ezernyi agyarú, kénkőtől bűzlő, diabolikus ébresztőórával. Alulmaradtam, s mocskos nagy karmainak húsomba vájó szorításával húzott át a Péntek reggel koponyák övezte, fásult valóságába. Gyorsan összeeszkábáltam egy teát, aztán mindazon ruganyossággal, mely mára jutott, megkezdtem közel száz méteres bús zarándoklatomat az előadó felé; hol az újságolvasás óra szigony-tekintetű, kérlelhetetlen, fekete köpenyeges, másodállásban halotti torokat rendező vén oktatója okvetlenkedik. A vaskosan meredő bejárat előtt kétségbeesett kazahsztáni és ukrán csoporttársaimat fojtogatták a gondok, no mi történt bogárkáim? Ma vizsga van, vérengzés, az elvtársnő még részt venni sem engedte őket, mert nem csatlakoztak elegendő alkalommal a kiscsoportos foglalkozáshoz. A szobatársammal, mintha éjszaki őrségben lennénk, felváltva járunk ügyelni a pénteki kurzusra, ergo oly végtelen nagy számban magam sem voltam jelen. Csodás kilátások, mondom azért mélyen a szemébe nézek a tanítónéninek, mielőtt megkapom elbocsátó szép üzenetem. Egy árnyban járó ninja nesztelen némaságával osontam be, s kis híján helyet is foglaltam, de ekkor egy rekedt, ám mégis erőteljes hang húzta vissza fülem: 窦琦, - szólított kínai nevemen, megfordultam, pislogás nélkül álltam bősz tekintetét: 窦琦, noha a múltkor nem voltál, te rendesen jársz órára, ezért vizsgázhatsz is. Nem tudom, melyik másik alacsony, kecskeszakállás-sapkás, sápadt arcú europoiddal kevert össze, de nagyot bólintottam.

A teszt felkészületlenül ért, királyszar lett.
Ha már szar volt a reggel, akkor a délutánt is ildomos lenne szinkronba hozni - gondolám, így hagytam magam elvonszolni a 哈利波特 (van, ahol Harry Potterként tudják) 7. epizódjára az itteni IMAX-be, és azt kell mondjam: jó volt. Olvasás tekintetében két és fél könyvig jutottam, aztán jobbára a filmeken követtem végig, nagyjából képbe voltam, de Katja készséggel felsorolta a Weasley-családfát, vagy a kvidics-kellékeket, ha valami homályos volt. Tényleg elég sötét, és horririsztikus, mint amennyi sötétséget és horrort ki tud erőltetni magából három tiniszínész, de mindettől függetlenül ajánlom megnézésre, és figyelmeztetek mindenkit: Doby, a kobold megdöglik a végén, ráadásul szívszorító is.

Egyébiránt a hetedik könyv első idézete igen tetszetős:

Kínja e törzsnek, ó, jaj, keserű nagy átok vérbevegyült csapása! Nyögő, el se viselhető gond! Verő, el nem emésztő kín! Máshol ezekre nincs ír sehol, csak e házban, máshol vérbevegyült viszályban. A lenti isteneké e himnusz. Boldogok ott lenn, az imám fületek érje el, és már küldjetek üdvöt, győzelmet a sarjaitoknak.	”
– Aiszkhülosz: Áldozatvivők

Tájfunban filmekért

Elfogytak a filmjeink, menni kellett hát újabbakat venni. Égi rekviem, terrorisztikus tájfun közeleg, mi sem tűnt természetesebbnek, mint elnézni az éjszakai piacra. Fogtunk egy esernyőt Julival, majd az esőfüggöny elől a hotelba húzódó kínaiak legnagyobb megdöbbenésére. Biztos mondták, hogy már megint a hülye amerikaiak. (Még a múltkor volt, hogy napszemüvegben, jégkrémmel jártuk az utcákat, echte elbaszott amerikai turisták benyomását keltve.) Az eső persze elmosta az egészet, még a papucsot is lemosta lábamról példának okáért egy kereszteződés közepén, ahol a kínai kocsik már startra készen vetődtek bele a közlekedési káoszba. Azért így is sikerült jó pár filmcsodával gazdagodnunk. Ma osztottak be csoportokba, három van összesen, az első éves kezdő, a második a haladó, a harmadik pedig a prók válogatottja, és ezek az évfolyamok további szintekre tagolódnak. A második évfolyamban négy szintű csoport van, a másodikba kerültem, Juli a negyedikbe, mi utóbbi a legjobb. De én is elégedett vagyok egyelőre saját szintemmel, az elmúlt évben eléggé elhanyagoltam a nyelvet, most pedig más dolgom sincs, csak ezzel foglalkozni, majd lesz ez még jobb is. Kivált, hogy év közben is van lehetőség akár csoportváltásra, de majd kiderül, hogy milyen lesz. Reggel nyolctól kezdődik a rock’n’ roll, délig kvázi folyamatosan, valamint három délután van fakultatív írásgyakorlat asszem’, amire szintén járni fogok.Maga a csoport eléggé multi-kultinak tűnt, amerikaitól japánig, indiaiig valamennyi náció képviseltetve lesz, egy-két arcot már most ismerek belőle, akik jófejnek tűntek, nem lesz itt para.

Én ilyennek képzelem...

Én ilyennek képzelem Kínát:

(A jelenet egyébiránt a 幫幫我，愛神 (Help meg Eros) című filmből származik, ami nem különösebben nyerte el tetszésem, ámde ezen fejezete viszi a pálmát, noha ez csupán egy részlet belőle, nem is az eredeti zenével.)

色,戒 - Ellenséges vágyak

Az előző XX. századi Kínáról szóló - némelyek számára bizonyára kissé száraz - bejegyzéseknek mintegy üdítő adalékául egy, a témával valamelyest releváns filmajánló következik. A második világháború idején japán megszállás alatt álló Kínával (egészen konkrétan az 1938-as Hong Konggal illetőleg az 1942-es Shanghaijal) kapcsolatban Ang Lee 色,戒 sè,jiè - itthon Ellenséges vágyakként fordított - , Eileen Chang 1979-es novelláján alapuló grandiózusan megvalósított kémtörténetéről lenne szó, mely tökéletesen ragadja meg a történelmi légkört, teljesen hitelesnek ható kosztümökkel, korhű díszletekkel; melyeket lüktető érzékiség, fülledt erotika, elfojtott és ugyanakkor zabolátlan kéj, valamint az akkori Shanghai valamennyi füstködös misztériumnak tűnő attribútuma leng körül. Mindez bónusz filmtörténeti ágyjelenettel. Igencsak javallom!

Wolfman 2010

Ha már ilyen farkasidő dúl, gondoltam megnézem a Farkasember 2010-es újrafeldolgozását, amúgy is valahogy szeretem a B-kategóriás horror és kalandfilmeket. Van Helsing, Álmosvölgy legendája, a 94'-es Frankeinstein valamint a jelen tárgyalt Farkasember persze nem vehető egy kaptafára, már csak műfajbéli eltérések miatt sem, ám az időintervallumot tekintve hozzávetőlegesen a XIX. századra esik valamennyi története, és szerintem ebbe a századba lehet belecsepegtetni a legtöbb sötét romantikát, mi az ilyetén filmek egyik legfőbb attribútuma. Cilinderes, (igaz, csak a század legvégétől-) 38-as Smith & Wesson-t forgató formák, nehéz bársony szoknyával, fűzővel, harisnyakötővel operáló nők, postakocsik, puskapor, és valami fülledt kéj, s mindezt egy meglehetősen sötét, gótikus keret fogja közre. Látványtervet tekintve fenomenális a megvalósítás, a történetek ezzel szemben pusztán az adott mítoszból táplálkoznak, amiben adott egy otromba bestia, egy pisztollyal-karóval-fokhagymával egyszerre vadul vagdalkozó hérosz, valamint egy szende mademoiselle, és ezek hárman kergetik egymást petróleumlámpával kiterjedt erdőségeken keresztül. A Farkasemberrel ugyanez volt a helyzet, az egész cselekményszövés banálisra sikeredett, ám a hangulata nagyon jól átjött, s különösen tetszettek a klasszikus filmelődökre jellemző triviális vágási technikák, példának okáért a Hold horizontra való egyszerű felhúzása, vagy éjsötétben lady-t üldöző fenevad kétdimenziósnak ható jelenete telitalálat volt. Volt sok köd, kastély, kripta, vér, vagyis a hagyományos, klisé szerű körítés. A szereplőket illetően Bernico Del Toro-n a maszkmesterek nemigazán tudták fitogtatni képzettségüket, hiszen elég neki, ha vicsorog, és azonmód benne manifesztálódik valamennyi kultikus rémalak. Anthony Hopkins meg mindig ilyen rohadt állatot játszik, tökéletes neki e szerep. Emily Blunt is tette a dolgát becsülettel: félt, sírt,csókolt... Hugo Weaving pedig szúrósan bámult cilindere alól, egyébként remekül testesítette meg vadorzó nyomozó alakját. Bár végig vártam tőle, mikor tesz javaslatokat a gyűrű elpusztítására. A cigányokat fölösleges volt belekeverni szerintem, no de ez már részletkérdés. Utána is nézek majd e mítosznak. Summa summarum egyszer azért meg lehet nézni. Kétszer már nem biztos.

Avatar

Leszedtem ezt az Avatart, úgy három hete. Már éjfél fele járt az óra, mondom belenézek, mit tud. Hát éjjel három fele, már a sötétben tapogattam leesett állam után, a torrentes film sanyarú minősége ellenére is. Noha egyszer már belenéztem ezen kívül is, de akkor oroszul se tudtam meg magamról sem. Most harmadszorra - két hét böjt után, minekutána két héttel ezelőtt foglaltam egy helyet - már kénytelen voltam elzarándokolni az IMAX-be, melynek eredménye rövid fejszámolást követően [(besza+behu*2)]² = megakolosszális vizuális-mentális-biológiai orgazmus, pontos összeget igazából nem lehet kapni, de az államat már visszarakni sem tudom helyére. Mondjuk a Kincs ami nincs óta nem sok filmet láttam - és én ahhoz viszonyítok- úgyhogy bármennyire is szeretem a hagymás babot, de van az a CGI ami Bud Specernek és Terence Hillnek is oda tud baszni. Amikor éppen nem patakzott nyálam tátott számból, akkor általában a vállamra öntöttem a kólám, és hozsannáztam. Ezt a filmet nem néztem, hanem benne voltam, ott a bokrok közt. Amikor a lélekfáról piheként hulló szellemek lengték körül Jake Scullyt, az egyik hang azt mondta a fejemben: kapd el, kapd el! - míg a másik, hogy : ez csak egy film, te nyomorult. De hát rendesen ott szállingóztak a szemem előtt...Anno Gardalandban voltam ugyan 4D-s moziba, amikor az ülésekkel együtt mozogtunk, de akkor egy jégkocka voltunk, most noha ez "csak" 3D volt, tizenkétezer-ötszázszor jobb volt; s sorsdöntő is egyszersmind: az Avatar után végre eldöntöttem: sem történész, sem sinológus nem leszek, hanem macskaember. Bár, míg az Eötvös Loránd Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola berkein belül vagyok érdemes lenne megtanulnom na'viul, mert most talán mosolygunk, hogy ilyen nem létezhet, de igazából olyan nyelv nem létezik, amit itt ne tanítanák: keleti góttól a mordvinig át a tündenyelven hozzávetőlegesen mindenre megnevelik az embert, sőt szóbeli vizsgáimat követően párszaszóul sziszegtek rám egyes felhergelt rutinos professzorok. Szóval akárhogy is, én kékre mázolom, és belevetem magam telkünk végén lévő akácfaerdőbe, melyet a horgászdobozban lévő úszóra való fényrudacskákkal fogok varázslatossá változtatni. De tényleg, amióta kijöttem döbbentem csak rá, mily szürke életet élek. Eredendően szar korba születtem: régen hátracsapó-íjazhattam volna a besenyőket lóháton, egy gigászi pallossal rohanhattam volna rá veszettül I.Edwardra, meghódíthattam volna az Újvilágot, lehettem volna az ötödik testőr. 2154-ben elutazhattam volna a Pandorára, ahol lett volna egy három méteres avatárom. Most 2010-ben, a büszke harmadik évezredben itt állok, servus casatus vagyok a Konfúzió Intézetben (sőt már az sem), CS-zhetek, msnezhtek, és integethetek az űrturistáknak. Meg most hiába lőnének át mondjuk a Holdra, csak hisztizve vágnám bele a kőzetdarabokat a kráterekbe, nincs ott szar se. (Hacsak nincs a Hold másik oldalán egy titkos náci bázis, amit biztos infóból tudok...) De ilyen hihetetlen, elbűvölő elképesztő világot sehol máshol nem találnék, csak James Cameron fejében. Nem tudom, de mióta ez jár a agyamban, azóta ezen analogon sasmadarak számát dúdolgatom magamban, főleg vizsgák előtt és munkába menet. Mert jó, ne legyenek klánháborúk és felnégyelések, ne váltsunk fel hipertérre, de legalább egy kurva Macskaember MA-szakot indíthatnának, ami Master in Na'vi Studies végzettséget adna, mellyel biztos talapzaton állnék a munkaerő piacon. És akkor erre mi van: 320 forintos benzin ár, valósítsd meg önmagad. Na mindegy, lemegyek a kertbe, megnézem mit lehet kihozni ebből az akácosból. Visszakanyarodva az Avatarra, sok negatív kritikát olvastam már róla (melyek főleg a gyenge történetet rótták fel), de valójában hazugság az összes. Most mégis mit csináljon James Cameron, - azon kívül, hogy elrepít minket képzeletünk földjére -, válassza ketté a Vörös-tengert?! Negatív kritikát írni nagyon menő, mert ezzel azt bizonyítja írója, hogy egyedül ő tudja, ki a fasza gyerek, egyedül ő tudja, mi a jó film, és ő már bizony többet megélt a nyomorult pórnépnél, nem dől be semminek. Filmnézés közben persze maga is háromszor elorgazmál, de mivel ugye sablonos volt a történet (könyörgöm, milyen legyen 100 évnyi filmtörténet után...másrészről pedig itt is alapvetően az univerzum a lényeg, akárcsak a Csillagok háborújánál, vagy éppen a Gyűrűk uránál: ezt leszámítva amióta ember az ember mindig volt egy jó, meg egy rossz/erősebb és gyengébb, és azok minduntalan összeakasztották a bajszukat vajmi antagonisztikus összekülönbözés miatt - Darth Sidious Windu mesterrel, Frodóék az orkokkal, Neytiriék az emberekkel. Ez a FANTASY - ez nem dráma, nem akciófilm, nem vígjáték, nem történelmi film, hanem egy sci-fi fantasy), jól lehúzza, mert neki hiányzott belőle például Adam Sandlers, meg nem tudom, Heltai Gáspár fabuláinak tanulsága. Fél, hogyha azt írja, amit érzett, akkor beleolvad a maintsreambe, s neve ködbe vész; ezért kell oltani. Ezeknek az embereknek talán akkor tetszett volna e film ha a Pandorán küzdene Optimus fővezér és Godzilla a szent Grálért miközben őket nézték volna az elsüllyedt Titanicon ideérkező Másnaposok; Jake-nek megjelent volna Frank, a nyúl álmában, és rázuhant volna az inkranjára egy repülőgép-hajtómű, amin tini-vámpírok és tini-vérfarkasok kúrták volna egymást Brian Adams I do it for You-ját énekelve, egészen míg Jack Sparrow le nem szúrta volna valamennyit Isildur kardjával, ám döféseit végül a steppelő William Wallace hárította volna egy fehér cápa szájából kilépve nyomában a foggal herélő Van Diesellel, akiket Ben-Hur küldött rájuk egy nitro-feltöltős Nissan Skyline-ból, hogy megbosszulja a herkás Neonak, hogy Jake a kiválasztott, nem pedig Will Hunting, vagy Chuky. Vagy nem tudom. Én mindenesetre rossz filmkritikus vagyok, mert kevés filmet látok és ezért minden új film tetszik. De akit nem hatott meg a na'vik nagy honvédő háborúja, az vagy az utolsó harcos, vagy pedig Andre, az óriás, mondjon akármit is. Mikor a végén Eywa földanya mozgósította az állathadsereget kicsordult a könnyem. Utoljára a szabadítsátok ki Willynél volt ilyen, úgy öt éves koromban. Ergo egy egészen kivételes 3 óra volt számomra - legyek a kritikusok szemében bármely silány ízlésvilággal megverve, akkor is. Amikor véget ért, azt se tudtam, ki kivel van, mintha magam is az avatar-programból szálltam volna ki. Ahogy jöttem kifele, jojózott a szemem, kissé fájt is, közben gondolatok és kérdések ezrei száguldoztak fejemben a szélrózsa minden irányába: hol is vagyok, ki is vagyok, Kóka, Pandora, sok csillag, Göncöl szekér, Póniország, mi van?! Az IMAX-el azonban nem értek véget a csodaszámba menő események, és ezt a pajkos MÁV-nak köszönhetjük. Mikor az indulásjelzőre vetettem figyelő pillantásom, azt kellett konstatálnom, hogy nincsen rajta semmi. Először furcsállottam, de hamar kapcsoltam: a Keletiben úgy gondolták, hogy az este folyamán még bárki megülheti egy ízben a fantazmagóriák paripáját, s olyan úti célt képzelhet magának a kijelzőre, olyan indulási időponttal, amilyet csak elő tud bányászni legmélyebb vágyaiból. Felőlük Pandorára is elmehet az utas, ha elég erős képzelőerővel bír, de helyjegyet kell rá váltani a nem működő pénztárnál. Mondjuk ezek után tényleg nem sok kedvem volt visszajönni a téglaházunkba. Inkább egy fára lett volna jó felmászni...Ezt nevezem igazi vizuális élménynek, amikor ennyire megmozgatja az embert valami. Az egyik szemem sír, a másik kifolyt. Még egyszer biztosan megnézem moziban. Nekem minden tetszett, a történet, a színészek, a négykezű lemúrok. Várom a folytatást. Az se érdekel, ha egy brazil szappanoperában fog megvalósulni, csak Neytiri legyen benne, ne José Almaradó. Hisz Neytiri egy punami.