Leszedtem ezt az
Avatart, úgy három hete. Már éjfél fele járt az óra, mondom belenézek, mit tud. Hát éjjel három fele, már a sötétben tapogattam leesett állam után, a torrentes film sanyarú minősége ellenére is. Noha egyszer
már belenéztem ezen kívül is, de akkor oroszul se tudtam meg magamról sem. Most harmadszorra - két hét böjt után, minekutána két héttel ezelőtt foglaltam egy helyet - már kénytelen voltam elzarándokolni az IMAX-be, melynek eredménye rövid fejszámolást követően [(besza+behu*2)]
2 = megakolosszális vizuális-mentális-biológiai orgazmus, pontos összeget igazából nem lehet kapni, de az államat már visszarakni sem tudom helyére. Mondjuk a
Kincs ami nincs óta nem sok filmet láttam - és én ahhoz viszonyítok- úgyhogy bármennyire is szeretem a hagymás babot, de van az a CGI ami
Bud Specernek és
Terence Hillnek is oda tud baszni. Amikor éppen nem patakzott nyálam tátott számból, akkor általában a vállamra öntöttem a kólám, és hozsannáztam. Ezt a filmet nem néztem, hanem benne voltam, ott a bokrok közt. Amikor a lélekfáról piheként hulló szellemek lengték körül
Jake Scullyt, az egyik hang azt mondta a fejemben: kapd el, kapd el! - míg a másik, hogy : ez csak egy film, te nyomorult. De hát rendesen ott szállingóztak a szemem előtt...Anno
Gardalandban voltam ugyan 4D-s moziba, amikor az ülésekkel együtt mozogtunk, de akkor egy jégkocka voltunk, most noha ez
"csak" 3D volt, tizenkétezer-ötszázszor jobb volt; s sorsdöntő is egyszersmind: az
Avatar után végre eldöntöttem: sem történész, sem sinológus nem leszek, hanem macskaember. Bár, míg az
Eötvös Loránd Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola berkein belül vagyok érdemes lenne megtanulnom
na'viul, mert most talán mosolygunk, hogy
ilyen nem létezhet, de igazából
olyan nyelv nem létezik, amit itt ne tanítanák: keleti góttól a mordvinig át a tündenyelven hozzávetőlegesen mindenre megnevelik az embert, sőt szóbeli vizsgáimat követően
párszaszóul sziszegtek rám egyes felhergelt rutinos professzorok. Szóval akárhogy is, én kékre mázolom, és belevetem magam telkünk végén lévő akácfaerdőbe, melyet a horgászdobozban lévő úszóra való fényrudacskákkal fogok varázslatossá változtatni. De tényleg, amióta kijöttem döbbentem csak rá, mily szürke életet élek. Eredendően szar korba születtem: régen hátracsapó-íjazhattam volna a besenyőket lóháton, egy gigászi pallossal rohanhattam volna rá veszettül I.Edwardra, meghódíthattam volna az
Újvilágot, lehettem volna
az ötödik
testőr. 2154-ben elutazhattam volna a
Pandorára, ahol lett volna egy három méteres avatárom. Most 2010-ben, a büszke harmadik évezredben itt állok,
servus casatus vagyok a Konfúzió Intézetben (sőt már az sem),
CS-zhetek, msnezhtek, és integethetek az űrturistáknak. Meg most hiába lőnének át mondjuk a Holdra, csak hisztizve vágnám bele a kőzetdarabokat a kráterekbe, nincs ott szar se. (Hacsak nincs a Hold másik oldalán egy titkos náci bázis, amit biztos infóból tudok...) De ilyen hihetetlen, elbűvölő elképesztő világot sehol máshol nem találnék, csak James Cameron fejében. Nem tudom, de mióta ez jár a agyamban, azóta ezen
analogon sasmadarak számát dúdolgatom magamban, főleg vizsgák előtt és munkába menet. Mert jó, ne legyenek klánháborúk és felnégyelések, ne váltsunk fel
hipertérre, de legalább egy kurva
Macskaember MA-szakot indíthatnának, ami
Master in Na'vi Studies végzettséget adna, mellyel biztos talapzaton állnék a munkaerő piacon. És akkor erre mi van: 320 forintos benzin ár, valósítsd meg önmagad. Na mindegy, lemegyek a kertbe, megnézem mit lehet kihozni ebből az akácosból. Visszakanyarodva az Avatarra, sok negatív kritikát olvastam már róla (melyek főleg a gyenge történetet rótták fel), de valójában hazugság az összes. Most mégis mit csináljon James Cameron, - azon kívül, hogy elrepít minket képzeletünk földjére -, válassza ketté a
Vörös-tengert?! Negatív kritikát írni nagyon menő, mert ezzel azt bizonyítja írója, hogy egyedül ő tudja, ki a fasza gyerek, egyedül ő tudja, mi a jó film, és ő már bizony többet megélt a nyomorult pórnépnél, nem dől be semminek. Filmnézés közben persze maga is háromszor elorgazmál, de mivel ugye sablonos volt a történet (könyörgöm, milyen legyen 100
évnyi filmtörténet után...másrészről pedig itt is alapvetően az univerzum a lényeg, akárcsak a
Csillagok háborújánál, vagy éppen a
Gyűrűk uránál: ezt leszámítva amióta ember az ember mindig volt egy jó, meg egy rossz/erősebb és gyengébb, és azok minduntalan összeakasztották a bajszukat vajmi antagonisztikus összekülönbözés miatt -
Darth Sidious Windu mesterrel, Frodóék az
orkokkal,
Neytiriék az emberekkel. Ez a FANTASY - ez nem dráma, nem akciófilm, nem vígjáték, nem történelmi film, hanem egy sci-fi fantasy), jól lehúzza, mert neki hiányzott belőle például
Adam Sandlers, meg nem tudom,
Heltai Gáspár fabuláinak tanulsága. Fél, hogyha azt írja, amit érzett, akkor beleolvad a maintsreambe, s neve ködbe vész; ezért kell oltani. Ezeknek az embereknek talán akkor tetszett volna e film ha a Pandorán küzdene
Optimus fővezér és
Godzilla a
szent Grálért miközben őket nézték
volna az elsüllyedt
Titanicon ideérkező
Másnaposok; Jake-nek megjelent volna
Frank, a nyúl álmában, és rázuhant volna az
inkranjára egy repülőgép-hajtómű, amin tini-vámpírok és tini-vérfarkasok kúrták volna
egymást Brian Adams I do it for You-ját énekelve, egészen míg
Jack Sparrow le nem szúrta volna valamennyit
Isildur kardjával, ám döféseit végül a
steppelő William Wallace hárította volna egy fehér
cápa szájából kilépve nyomában a foggal herélő
Van Diesellel, akiket
Ben-Hur küldött rájuk egy nitro-feltöltős
Nissan Skyline-ból, hogy megbosszulja a
herkás Neonak, hogy Jake a kiválasztott, nem pedig
Will Hunting, vagy Chuky. Vagy nem tudom. Én mindenesetre rossz filmkritikus vagyok, mert kevés filmet látok és ezért minden új film tetszik. De akit nem hatott meg a
na'vik nagy honvédő háborúja, az vagy az
utolsó harcos, vagy pedig Andre, az óriás, mondjon akármit is. Mikor a végén
Eywa földanya mozgósította az állathadsereget kicsordult a
könnyem. Utoljára a
szabadítsátok ki Willynél volt ilyen, úgy öt éves koromban. Ergo egy egészen kivételes 3 óra volt számomra - legyek a kritikusok szemében bármely silány ízlésvilággal megverve, akkor is. Amikor véget ért, azt se tudtam, ki kivel van, mintha magam is az
avatar-programból szálltam volna ki. Ahogy jöttem kifele, jojózott a szemem, kissé fájt is, közben gondolatok és kérdések ezrei száguldoztak fejemben a szélrózsa minden irányába: hol is vagyok, ki is vagyok, Kóka,
Pandora, sok csillag, Göncöl szekér, Póniország, mi van?! Az IMAX-el azonban nem értek véget a csodaszámba menő események, és ezt a pajkos MÁV-nak köszönhetjük. Mikor az indulásjelzőre vetettem figyelő pillant
ásom, azt kellett konstatálnom, hogy nincsen rajta semmi. Először furcsállottam, de hamar kapcsoltam: a Keletiben úgy gondolták, hogy az este folyamán még bárki megülheti egy ízben a fantazmagóriák paripáját, s olyan úti célt képzelhet magának a kijelzőre, olyan indulási időponttal, amilyet csak elő tud bányászni legmélyebb vágyaiból. Felőlük
Pandorára is elmehet az utas, ha elég erős képzelőerővel bír, de helyjegyet kell rá váltani a nem működő pénztárnál. Mondjuk ezek után tényleg nem sok kedvem volt visszajönni a téglaházunkba. Inkább egy fára lett volna jó felmászni...Ezt nevezem igazi vizuális élménynek, amikor ennyire megmozgatja az embert valami. Az egyik szemem sír, a másik kifolyt. Még egyszer biztosan megnézem moziban. Nekem minden tetszett, a történet, a színészek, a négykezű lemúrok. Várom a folytatást. Az se érdekel, ha egy brazil szappanoperában fog megvalósulni, csak
Neytiri legyen benne, ne José Almaradó. Hisz
Neytiri egy punami.
Tegnap egész barátságtalan időben indultunk útra barátságot kötni az antropos.hu invitálásának eleget tevő homoerotikus törtritmusharamia John B által hadba szólított - az ortodox drum'n'bass-erek számára fattyú -, nekünk hitehagyottaknak ellenben frenetikus partiélményt biztosító electro-dnb-robotzsaru-nintendo-punk fúzióval. Hangzásvilága saját frappáns megfogalmazásában: "a team of Robot Madonnas making Drum & Bass electro songs, mixed with monstrous D&B mashups and traces of trance - playing pointy guitars & drinking chocolate martinis and Premier Cru Chablis while squeezing boobies", és ez meglehetősen reális kép. Ám oda is kellett érnünk valahogy a tetthelyre. Szóval a sülyi késdobálóba kezdődött történetünk, erről annyit érdemes tudni, hogy a sülyi állomásnál két kocsma: egy jó kedélyű, valamint egy rossz kedélyű a világegyetem kezdő és végpontja; ahol a borvirágos szeszegerek gyakorta ősrobbanást szimulálnak, már ha nem az univerzum titkait fürkészik. És e két csillagvizsgáló közül a jó kedélyű már zárva van így szombat este, nolens-volens a lidérces messze fényektől szikrázó rossz kedélyűbe vagyunk kénytelenek beszerezni utazásunkhoz szükséges kellékeket, többnyire Ászok formájában. Vonatra pattanva lassan araszoltunk Pestre, majd a Blahára, hol is Corvin áruház tetején, kissé paradox módon fenn a magosban helyezkedik el egy underground placc. Legutóbb úgy tizenöt éve jártam arra anyámmal, csak akkor még nem merészkedtem a harmadik emeletnél magasabbra, egyébként pedig kaptam egy legó-markolót. Most meg egy belépőt, mert megvettük a jegyeket, illetve pusztán egy uv-fényben látszódó pecsétet kaptunk jegy gyanánt, majd mielőtt jobban elmerültünk volna a gyomorszaggató amen break-áradatban, a Hordó söröző felé vettük az irányt, hol már egy ideje Kapiék ügyködtek. Egy kis viszki, egy kis Koka kólát követően 
visszaorientálódtunk a Corvintetőre, és csakhamar a dühöngőben találtuk magunkat. Egyebek iránt rebesgették, hogy nem nagy hely, bár én meg amondó voltam, hogy a tavalyi Chachacha-nál bizonnyal nem lehet kisebb, mert az olyan volt, mintha egy polipot akartak volna egy gyufásdobozba oktrojálni, hogy tessék, táncolj. S csakugyan nem olyan szerény méretű, de annál rosszabb elrendezésű, mármint a dj-pult elhelyezése nem a téglatest alakú tánctér végén van, de valahol oldalt. Ráadásul oszlopok, meg küklopszok, meg már nem emlékszem micsodák van ott, ám a lényeg, hogy ugyebár mindenki a dj-pult előtt szeretne csápolni, de mindenki nem fér oda, ám ez senkit nem érdekel, az erősebbek kapnak oxigént, a gyengébbek elhullnak. És ekkor egy szende kiscsaj megró, hogy ne ugráljak. Kiscsillag, én ugrálni jöttem ide, kivált ha Chris Su & SKC -Blastah-járól van szó, és nemhogy ugrálok, Föld körüli pályán keringek, kacsintottam. Az első sorokban felettébb értelem dús megnyilvánulásoknak lehettünk megcs
odálói, úgy mint a 'bocsi de első soron kell átvinnem ezt a három korsó sört, mert szeretem a kihívást és oly sok ráció van bennem'; egyszerűen nem értem az embereket. Aztán megérkezett John B, nekünk magyaroknak csak János, kissé meglepődött, mikor a tömeg skandálni kezdte: János! János! János!, és már indította is a dnb robbanófejekkel ellátott nu-electro rakétáit, valami orbitálisan nagy szettet nyomott, permanens kézerdőt állítva ezzel az égnek. Szokásához híven elég változatos szettet produkált, még dubstep-szerű momentumok is voltak. Elképesztő hőség volt, forrt a levegő, inkább csak afféle zavaros dioxidokat inhaláltam, mintsem tényleges levegőt. Ahogy a papa átvette a stafétabot Jánostól, kifele vettem az irányt a tánctérről, vissza a Fábiékhoz. Ücsörögtünk ott egy darabig kedvezőtlen árfekvésű söreinkkel, s a meglehetősen vegyes összetételű tömeget mustráltuk: mindenki tudott arról, hogy itt valami nagy buli lesz a Corvintetőn, de hogy ki fog játszani, illetve mit az a jelek szerint nem sok mindenkit érdekelt, mert ilyen drum'n'bass-t még reklámfilmek aláfestőzenéjében sem hallott emberek is adták neki, mintha Rolling Stones-koncerten lettek volna. Négy előtt távozó üzemmódba kapcsoltunk, el
köszöntünk, majd rohantunk az éjszakai buszra, Keletibe persze nem maradhatott el a kecsöp-mustár-majonéz apoteózisa, majd újfent a vonaton találtuk magunkat. Nagyon fáradtak voltunk, félig elaléltan mordoriul beszéltem össze-vissza, miképp félig már az asztrális síkon vergődtem, de a testemet még haza kellett juttatnom Kókára. A buszon aztán már "elsüllyedt a világ és nem maradt élve más:dombon ült s fejet csóvált a mord Jerémiás", de mi is meglehetősen mordok lettünk; én meg ráadásul magamtól bebábozódtam, hogy valami csodás pillangóként kezdjek új életet, ami sikerült is volna, ha hét órakor nem tör ki a harmadik világháború az ablakom alatt. Valami gőzgépek, husziták meg transformersek csaptak össze a házunk előtt, legalábbis ezt vizionáltam magam előtt kínoktól vergődve, hogy még azt pár nyamvadt órát sem hagyják meg nekem békességben, mint ezen este után igazán megérdemeltem volna. Ergo most a belső fejem ezért bosszúból igyekszik szétnyomni a külsőt, valaki meg satuba fogva préseli szét az agyamat, de megérte, és a világ összes kincséért sem hagytam volna ki, mert megakolosszális buli volt.
