Latin-amerikai kitekintő vol.4. - Paraguay

VB-n részt vevő országok történetét folytatva jöjjön a negyeddöntős Paraguay újkori történetének egy rövidke szelete. Mint ahogyan azt az előző bejegyzések kapcsán láthattuk, Latin-Amerika államainak függetlenségi harcai során létrejött határai jobbára az erőviszonyok függvényei, mintsem a kollektív megegyezések eredményeiévé voltak. S e határok változása, az alakuló nemzettudat által diktált érdekek folyamatos határvitákhoz, és háborúkhoz vezettek, melyek a nem pusztán a XIX. századra nyomták rá a latin-amerikai országok egymáshoz fűződő kapcsolataira a bélyegét, de az elkövetkező korokra nézve is. A szinte állandóan fennálló háborús feszültség egyeneságon vezet a militirizmushoz, a hadsereg szerepének megerősödéséhez, s annak politikai befolyásának növekedéséhez. A XIX. század eme tipikus határvitáinak és területszerző háborúinak egyik legnagyobb elszenvedője volt - kalandorpolitikája folytán - Paraguay.

Paraguay, Uruguayhoz hasonlatosan a két nagy állam, Argentína és Brazília érdekszféráinak pufferzónája volt. A Paraguay ellen folytatott háború előzményei a Paraguay-Brazília közit határkonfliktusra vezethető vissza. 1864-ben egy bizonyos Francisco López, a paraguayi diktátor Brazília és Uruguay közt kirobbant bulit háborús provokációnak vette Brazília ellenében, egyébiránt folyamatosan beavatkozott a két ország összekülönbözésébe. 1864-ben López még egy brazil gőzöst is magáévá tett, ami persze azonmód hadüzenetet vajúdott ki Brazíliából. A brazil kormány sietősen lerendezte viszályát, és meggyőzte Uruguayt is, hogy Paraguayra nincs túl nagy szükség. López Argentínát is maga ellen fordította, mivelhogy követelte hadainak az országon való szabad átkelést Brazília ellenében. Argentína ehhez nem járult hozzá, ekképp López Paraguay kongresszusával hadüzenetet intézett Argentína ellen. Vagyis Paraguay az Uruguay-Brazília-Argentína kombinációjú harapófogó csapdájába zuhant. Paraguay kis létszámú, ám igen ütőképes haderővel rendelkezett, s magához ragadta a kezdeményező fél szerepét: a brazil Matto Grosso tartományába vonult, hol is jelentős katonai készletekre tett szert. Ez pusztán csak ideiglenes előnyt jelenthetett: a szövetségesek 1866-ban Paraguay területére léptek, véres harcok árán ugyan, de López kénytelen volt feladni fővárosát. A súlyos veszteségek ellenére López terrorja öregeket és gyermekeket is harcra kényszerített, még két évig folytatta gerilla-háborúját. Az értelmetlen ellenállásnak csak a diktátor 1870-ben bekövetkezett - máig tisztázatlan körülmények között történő - halála vetett véget. A háború mérlege Paraguay számára szerfölött megrázó volt: a háború kezdetén 525 ezer lakosú ország drasztikus emberveszteséget követően az 1871-es népszámlálás után 221 ezer lelket tudhatott magának (mindezt tetézte egy kolerajárvány is). A békeszerződések értelmében pediglen 55 ezer négyzetmérföld átadására kötelezték az országot Brazília, illetve Argentína javára. A kirótt óriási kártérítést Paraguaynak nem állt módjában, s lehetőségében törleszteni, így ez el is maradt.

A latin-amerikai országokkal kapcsolatos bejegyzések irodalma: Vadász Sándor (szerk.): 19. századi egyetemes történelem 1789-1914. Bp., 2005. 664-679.p.

Latin-amerikai kitekintő vol.3. - Brazília, Uruguay

A VB kapcsán előforduló latin-amerikai országok függetlenségi mozgalmainak sorában jöjjön hát Brazília, vagyis a portugál Brazil Alkirályság, melynek útja az önállósághoz valamennyi közül a legbékésebbnek mondható. A királyi udvar, a régens a francia inváziós erők elől iszkolva 1807. novemberében szállt hajóra Lisszabonban, majd Brazíliába vitorláztak, ahol szívélyes fogadtatásban részesültek. Az anyakirálynő oldalán kormányzó János régens herceg számos reformintézkedést (hajózási akadémia, orvosképzés, nemzeti könyvtár) vezetett be, amit igencsak díjaztak brazil földön. A kereskedelem, úgymint a cukor, kávé, dohány kivitelének ösztönzése, bank alapítása végett elnyerte az ültetvényesek és a kereskedők támogatását is. 1815-ben a régens Brazíliát királysággá nyilvánította, vagyis a gyarmat így egyenrangúvá vált az anyaországgal. 1816-ban meghalt az anyakirálynő, és a régens VI. János (1816-1826) néven lett az új uralkodó. Ekkor az anyaország politikusai, kivált a Cortez sürgette a király hazatérését, mivel a francia fenyegetés már nem volt életben. 1820-ban a Cortez azt is felajánlotta, hogy soraiba fogadja Brazília küldötteit is. 1821-ben VI. János vissza is tért Európába, máskülönben félő volt, hogy elveszti trónját.

Az uralkodó elindulását megelőzőleg azt a tanácsot adta 23 esztendős fiának, Pedrónak, hogyha úgy alakulna a helyzet, álljon az anyaországtól való elszakadási mozgalom élére. A helyzet úgy is alakult, a Cortez ugyanis követelte Pedro hazatérését is, és a készülő alkotmány értelmében a brazil kormány a Corteznek lett volna felelős, ami a magas fokú önállóságot élvező éveket követően a brazil elit számára elfogadhatatlan volt. Pedro így kijelentette, hogy eszében sincs visszatérni Portugáliába, majd a kormányzó konvenciót hívott össze, és a Corteznek is követeket küldött, a végső szakítást egyelőre elkerülendő. Ámde a brazil küldötteket acsarkodás, fogvillantás, és teljes elutasítás fogadta. Ezt megtudván Pedro 1822. szeptember 7.-én "függetlenség vagy halál", kissé teátrális kijelentéssel proklamálta Brazília függetlenségét. Október 12.-én az ország alkotmányos császársággá nyilváníttatott, s decemberben Rio de Janeiróban Pedro fejére került a korona, így lett belőle I. Pedro (1822-1831). A portugálok persze megorroltak, és már indították is csapataikat a brazíliai helyőrségek megerősítésére, és azzal a további céllal, hogy Bahia kikötőjében újabb egységek kihajózására hídfőállást létesítsenek. Ezt azonban megakadályozták, és 1823 végére a portugál katonaság végérvényesen elhagyta Brazíliát. 1825-ben Cortez is elismerte az ország függetlenségét.
Egyébiránt Brazília és a szomszédos Argentína számára Uruguay jelentette Érisz almáját, mely területileg akkor az előbbi posztban említett La Plata Alkirályság részét képezte. Amikor ugyanis Buenos Aires kikiáltotta függetlenségét, az újdonsült spanyol alkirály Uruguay területén vonta össze seregeit, mivelhogy Montevideo kikötője biztosíthatta az összeköttetést az anyaországgal. 1814 májusában az argentin erők elfoglalták Montevideót, majd a térséget az argentin unió részének nyilvánították. Az önállóságra törekvő uruguayi felkelők 1815-ben elfoglalták Montevideót, és Buenos Aires elismerte elszakadásukat. Uruguay és Brazília között viszont 1817-ben határviszály tört ki, és az akkor még jelen lévő portugál erők vették át az irányítást Montevideo fölött. A sikertelen ellenállási próbálkozásokat legyűrve 1821-ben kikényszerítették az uruguayiaktól, hogy csatlakozzanak Brazíliához, azaz beolvadjanak. Csakhogy 1825-ben argentin támogatással az uruguayi felkelők kerekedtek fölül a brazil erőkön, s Uruguay deklarálta Brazíliától való elszakadását, és csatlakozását Argentínához. Brazília erre hadüzenettel válaszolt, 1828-ig folyamatos harcok dúltak Brazília és Argentína között. Ekkor Anglia is beszállt a buliba, mindkét riválist visszavonulásra kényszerítette, s így nyert megerősítést Uruguay függetlensége (persze Nagy-Britannia nem repdesett volna, ha Montevideo kikötője is Argentínához kerül). Ergo így lehet most Forlan egyáltalán olyan, mint uruguayi válogatott.

Brazíliára visszatérve vajon a mi Pedró kocsmánk tudatosan választotta nevét a brazil császár iránti tiszteletéből?