2010. június 28., hétfő

Latin-amerikai kitekintő vol.2. - Argentína,Chile, etc.

A ma esti meccs végett ismételten Latin-Amerika kerül terítékre, többek között a tegnap kifelejtett argentinok és a ma játszó Chile históriája, mert a lesgól megadásáról azért mégsem az előbbiek tehettek. S mint Mexikóhoz hasonlatosan, valamennyi latin-amerikai állam önállóvá válásában, jelen tárgyaltaknál is meghatározónak bizonyultak a francia forradalom következményei, majd a kis káplár ténykedése, mely során Spanyolország és Portugália ellen intézett támadásokat. Mint ahogy arról már volt szó, Napóleon a spanyol trónra, VII. Ferdinánd helyére a tesót ültette, Józsefet. Az anyaország juntáinak ellenállását követően szerte Latin-Amerikában fellángoltak a gyarmati igát lerázni igyekvő törekvések, úgy mint Új Spanyolországban (a mai Mexikó és Közép-Amerika), Új Granadában(a mai Venezuela, Kolumbia, Ecuador), a Perui Alkirályságban(a mai Peru és Chile), valamint La Platában (Argentína, Bolívia, Paraguay és Uruguay). E területeken 1825-re megszűnt a spanyol uralom, s erre az időszakra tehető Brazília függetlenné válása is Portugáliától.
Délen, a La Plata királyságban már 1810-ben lemondatták az alkirályt, majd kilenc gyűrűlidércet választottak, vagy mi juntát na, mely 1811-ben háromtagú direktóriumnak adta át a hatalmat. A spanyolok ellen folyó harc sikerei ellenére sem sikerült az egységet biztosítani, így Paraguay nemcsak a spanyolokkal fordult szembe, hanem a felkelőkkel is, - köztük Argentínával - és lakói 1811-ben kikiáltották a tartomány önállóságát. Az argentin fővárosban, Buenos Airesben 1813 elején általános kongresszust hívtak össze, a direktórium helyébe egyszemélyes kormányzat került, s annak igazgatása alá helyezték a La Plata Egyesült Tartományokat. VII. Ferdinánd detronalizálása, a függetlenség deklarálására csak 1816-ban került sor a Tacumában tartott kongresszuson, a küldöttek a monarchikus államforma mellett voksoltak. Az argentin felkelők is igen jó mutatókkal vették fel a harcot a spanyolok ellen, Bernardo O'Higgins vezényletével északon betörtek Felső-Peruba (a mai Bolíviába) is. Itt viszont vereséget voltak kénytelenek elszenvedni, O'Higgins visszavonulásra kényszerült 1814-ben. A spanyol sikereket nagymértékben segítette Napóleon bukása, miként az anyaországból erősítés érkezhetett az európai hadszíntérről felszabadult seregek formájában. Ilyen erők érkeztek a Perui Alkirályság területére is, Chile déli partjaihoz, mely a megosztott erőket félig agyonverte 1814-ben. Ekképp Chile, - ahol szintúgy 1814-ben kezdődött az ellenállás - 1814-1816 között a royalista erők kezén maradt. Az ellenük való fellépést José Francisco de San Martin szervezte meg, aki 1812-ben tért vissza Spanyolországból, egyébiránt részt vett a Napóleon elleni harcokban is, majd 1812-től részesévé vált az argentin politikai és katonai eseményekben. O'Higgins vereségét követően San Martin amondó volt, hogy a spanyolok elleni harcot Chilében folytatja tovább. 1817-ben ennek megfelelően átkelt az Andok hegyláncain, s az év február 12-én aratta első nagyszabású győzelmét, majd két nap múltán bevonult Santiagóba. San Martin fegyvertársára, O'Higginsre bízta Chile kormányzását. A royalista erők feletti végső győzelemre azonban csak 1818 áprilisában került sor, noha már az év februárjában proklamálták Chile függetlenségét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése