Malleus Maleficarum vol.1.

Egy hírhedt 1489-től kiadott mű, mely intézményes keretek közé foglalta a boszorkányüldözést. De nem pusztán erről szeretnék beszélni, hanem úgy általánosságban a boszorkányságról, dióhéjban - hiszen gigantikus irodalma van neki, a boszorkányságot pedig számtalan - történészi, etnológusi, szociológusi, pszichológusi - aspektusból meg lehet közelíteni; én csak egy rövid áttekintést kívánok nyújtani, kitérve annak főbb jellegzetességeire, illetve mozgatórugóira.

Nos tehát az ember természetfelettibe való hite meglepően tartós, ha éppen nem örök életű. Sokrétű, melyet intenzív erővel jelentkező emberi szükségletek világítanak meg, s melyek a varázslás, a boszorkányság felé vezetnek. Elválaszthatatlanok az emberi közösségek társas életétől: a jó és rossz megkülönböztetésének követelményében fejeződnek ki. A képzetek ideológiai fundamentumául a hitnézet szolgál az isten és ember közötti fensőbb lények, szellemek befolyásáról, a rossz szellemek incselkedő, kísértő hatalmáról. A kereszténység térhódítását megelőző előtti ősi, népi hiedelmek - vagyis a pogány elemek- minden emlékét, művét, képzetét a kereszténység megszilárdulását követően átpasszolták az ördöghöz és egyéb rossz szellemek hatáskörébe - mely dualisztikus elképzelés valamennyi tételes vallás sajátja - s éppen ezért az ördögtől nyerték erejüket és befolyásukat is a különböző természetfeletti tényezők.(Az ilyen képességek birtokába jutott emberek létébe vetett hit nyomai mellesleg éppúgy jelen vannak a természeti vallások, a többistenhit de az egyistenhit időszakában is.) Na mármost ez egyúttal nemcsak a boszorkányság vétkes voltát, de létezését is szankcionálta egyszersmind. Persze a keresztény egyház gondosan ügyelt arra, hogy ezen képzetek nehogy, mint szignifikáns hitelvek lépjenek életbe, ezért is nyilvánította eretnekségnek ezeket. Igazából az egyház eretnekségnek nevezett bármilyen eszmekört, ami az útjában állt.

"A boszorkány - mint ahogy azt saját korának felfogásán keresztül néztük - akkor óriásivá nőtt alakjára a titokzatosság, a rettegés, kártevő hatalmába és a gonoszhoz fűződő szoros szövetségbe vetett hit vet fátylat. Ám ha mai szemmel közelítjük meg a dolgot, parányivá zsugorodik össze személye, mely nemhogy varázserővel, de még természetfeletti összeköttetésekkel sem rendelkezik" s "aki legfeljebb a természet behatóbb ismerete, vagy saját szuggesztív ereje által befolyásolja, illetve tanácsokkal látja el nála lelkileg és testileg is gyengébb felebarátait. Ez a jobbik eset, de megesik, hogy a boszorkánynak tartott egyének maguk is súlyos lelki és testi betegségek hordozói és egyúttal továbbadói is."
Az ördög és hívei - szólt a papok tanítása - varázslattal kincsekre vagy más előnyökre tehetnek szert, szerelmet kelthetnek, vagy gyűlöletet szíthatnak, betegséget, nyomorúságot, sőt halált okozhatnak. Arra is képesek, hogy megkössék a férfit, azaz elvegyék férfiúi erejét vagy éppen meddővé tegyék az asszonyokat. A középkor embere pediglen hitelt adott az efféle okításoknak, és valóban úgy érezte, hogy gonosz démonok és varázslók tömege leselkedik rá, igyekszik kárara lenni és bűnbe keverni őt. Az a férfi vagy nő, aki értett valamelyest a füvekhez, emberek, állatok gyógyításához már potenciális boszorkány/varázsló-jelöltnek számított. (Erre mondjuk az is rásegített időnként, hogy némelyek annak is tartották magukat) A boszorkányperek indítékát az is jelenthette egy részről, hogy ugyebár a varázslás - akárcsak az ókorban - büntetendő cselekménynek számított. (Szerintem igazából most se törvényes...)Az egyházi és világi hatóságok sok európai országban törvényeket hoztak ellenük, szórványosan ki is végeztek egy-egy varázslónak avagy boszorkánynak vélt formát. De csak a XIV. századtól kezdve foglalkozott az egyház a mágiával, boszorkánysággal, s ettől kezdve indult meg intenzíven, tömeges méretekben a boszorkányok üldözése. Eltérő vélemények vallanak arról, hogy miért éppen a XVI.-XVII. század a boszorkányhit és a boszorkányperek fellendülésének az időszaka Európa-szerte. Egyesek a feudalizmus bomlása nyomán keletkezett társadalmi megrázkódtatásban látja az okot. Mások viszont az egyház propagandatevékenységével állítják párhuzamba a jelenséget. A papság nagyon is kihasználta a nép tudatlanságát, s tulajdonképp ezzel is védte az egyház hatalmát és befolyását.
A boszorkányok mágikus hatalmába vetett hit általános jelenség volt a XVII. századi Európában. Voltaképpen az történt, hogy a reneszánsz korban a tudományokba befurakodott mágikus erők és törekvések a a XVI. század végi ellenhatásoknak köszönhetően fokozatosan a föld alá szorultak, s így a boszorkány afféle mágus-utód szerepkörben tetszelgett. A XVII. század során a legfelsőbb társadalmi körökben virágzó boszorkányhit avagy ördöghit lassan elkezdett átalakulni amolyan népi hiedelemmé. Ettől függetlenül a természetfeletti képességekkel bíró emberek továbbra is az ördög szövetségeinek, tulajdonképpeni földi végrehajtóinak számítottak, akik a kereszténység ellenében terjesztették a másik hatalom- vagyis az ördög - igéjét, romlást okozva ezáltal. Ezért a boszorkány istentagadó eretnek, akire a lehető legsúlyosabb ítélet várt.
Nos, a perbe keveredett "boszorkányok" általában a brutális tortúrát követően ismerték el boszorkány mivoltjukat, eszüket vesztve az embertelen fájdalmaiban, a szenvedéseiknek véget vető mielőbbi halál reményében. Ez után (-a közös megegyezés alapján ugye - aláíratták szerencsétlenekkel beismerő vallomásukat, ami persze magába foglalt pl.: egy ingyenes máglyán való elégetési lehetőséget a Bakó Tours jóvoltából) jó esetben megfojtották az elítélteket tűzbe vetés előtt. Ám a szadizmus nem igazán ismert határokat: volt akit vaslóra kötöztek, majd azt megtüzesítettek, kitolva így a nyomorultak agóniáját. A címben szereplő mű, a Malleus Maleficarum (Boszorkánypöröly) egy vallatási útmutató volt, a Bevezetés a tortúrába 1. tantárgy kötelező irodalma...Igen rövid idő leforgása alatt 13 kiadást ért meg. A szerzők - Jacobus Sprenger és Henricus Kramer tisztelendő atyák, dominikánus szerzetesek - a kínvallatást a puszta gyanú alapján opcionális megoldásnak tekintették, megengedhetővé tették. A mű óriási hatást gyakorolt a nyugat-európai boszorkányüldözésekre, és átformálta a népi boszorkányhit világát is. A boszorkányüldözés valóságos kézikönyvévé vált: elmélet és gyakorlat egyben. Az első rész a boszorkányok eretnekségét bizonyítja a Biblia és az egyházatyák teológiai fejtegetése alapján. A második rész a boszorkányok tetteit, varázslásuk módszereit, eszközeiket és eljárásaikat taglalja. A harmadik fejezet pediglen a vétkesek vallatási útmutatója, tortúra kezdőtől haladó szintig.(Csak zárójelbe jegyezném meg, hogy e kor brutális kínzásait és kivégzéseit nem lehet mai fejjel igazán megérteni. A társadalom nagy része nyomorúságos körülmények között tengette életét. Ami alatt nem azt kell érteni, hogy nem trágyázta meg senki a farmjukat facebookon, vagy nem volt otthon Heineken sörcsapolójuk vagy pink körömlakkjuk. Olyan nyomor, mely a XXI. század emberének kár is magyarázni.) Az effajta kivégzések pedig úgymond lehetővé tették a népnek, hogy megízlelje a hatalmat, az uralmat élet s halál felett. Az emberek ezen az alkalmakkor a halál legszörnyűbb arcával találkozhattak, és paradox módon vigaszt meríthettek ebből, hogy saját végzetük közel sem lesz ily rettenetes.) A vallatók a vádlottakból a bűntársak megnevezését is kikényszerítették, növelve ezzel esetenként a máglyára küldöttek számát. A boszorkányperekben a védő munkáját kissé megnehezítette az a körülmény, hogy a boszorkányságban való kételkedés is eretnekségszámba ment. Így a vádlott bűnösségét vitató prókátor is könnyen vád alá kerülhetett. Gondolhatjuk, mennyire voltak sikeresek a védő-perek: ments fel egy sátán szolgája boszorkányt ezer habzó szájú jó keresztény gyűrűjéből, anélkül, hogy kétségbe vonnád annak boszorkány voltát.
A Gyalog Galopp Monty Python remekében a boszorkányper viccének forrása maga a valóság - igen plasztikus képet fest a kor metódusáról:

(Az elhangzott vízpróbára tett utalás alapja a néphit szerint, hogy a boszorkányok testük természetes súlyát elvesztik, ezért aki nem merült alá, miután kezét-lábát összekötötték, nyilvánvalóan boszorkány volt. Ha elmerült - és megfulladt - felmentették a vád alól és üdvözülést nyert.)
A boszorkányság gyanúja életkorra, nemre, társadalmi pozícióra, vagyoni helyzetre való tekintet nélkül bárkire kiterjeszthető volt, s mint ilyen módfelett hatékony eszköznek bizonyult a hatalom birtokosainak a kezében bárminő ellenvélemény elfojtására, birtokgyarapításra, a hatalom növelésére, vagy pusztán a balszerencse, a keletkezett kár orvoslására. Klaniczay előadásában "a balszerencse (betegség, baleset, halál, természeti csapás) boszorkányrontásként való értelmezése tehát azt a gyógymódot írja elő, hogy fel kell kutatni, ki és miért okozhatta a kárt. Ehhez a kárvallottak gyanakvását, vádaskodását irányító, megerősítő divinációs eljárások adnak segítséget. A "megtalált" boszorkány kényszerítésével ezután helyrehozzák, ami még helyrehozható, vagy elpusztításával megbosszulják az általa okozott kárt, halált, s ez a szertartás egyúttal az egész közösség "megtisztítására", az erkölcsi normák megerősítésére is szolgál."
Ennek hátterében a rögeszmés félelem, a bűnbakképzés "pszichodinamikája"húzódik. "A bűnbak kifejezése az antik zsidóság egy szertartására utal, melynek leírása a Leviták Könyvének 16. fejezetében olvasható. Az engesztelés napján áldozatra kiválasztott két kecskebak közül sorshúzással eldöntik, hogy melyiket áldozzák az Úrnak, majd a főpap mindkét kezét a másik bak fejére téve "ráolvasta Izrael fiainak minden mulasztását, minden engedetlenségét és minden bűnét".Utána egy emberrel a pusztába vezettették a bakot, "s a bak elvitte minden bűnüket egy kietlen helyre". Ezzel a nép megtisztult." Vagyis a bűnbakképzés mechanizmusának megnyilvánulása a boszorkányüldözés is.
A a XVIII.-XIX. századig, azaz a természettudományok ugrásszerű fejlődéséig az ember teljesen ki volt szolgáltatva természeti- és társadalmi körülményeinek. A már korábban említett dualisztikus felfogás értelmében egyébként sok tekintetben igen nehéz különbséget tenni vallásos és mágikus cselekmények között: egy boszorkány eső érdekében végzett bűbájolása katolikus verzióban is megtalálható "Imádság esőért" fohász formájában. S alapvetően mindkettő voltaképpeni mágikus tőről - a túlvilági hatalmak létezésébe vetett hitből fakad. A különbséget pusztán a cselekedet címzettjének szemszögéből lehet megítélni: a gonosz boszorkány persze fekete mágiával él, míg a tiszta erőkre támaszkodó, segítő szándékú varázslást fehér mágiának nevezhetjük. Ez pedig eléggé homályos megközelítés, amit a kor embere sem látott át jobban, ergo: a megítélés csak erkölcsi felfogás kérdése. Vagyis ez egy társadalmi szankciórendszer is egyúttal, a jó és a rossz megkülönböztetése, mely válasz bizonyos emberi igényekre is: sőt, a boszorkányság éppen, hogy emberi szükségletek - például az okkultizmus közösségi és egyéni, avagy anyagi javak -kielégítésére adott válasz. A boszorkányoknak tehát igen sokrétű szerep jutott mind a társadalmak, mind az egyének életében. Válasz spirituális kérdésekre, érthetetlen és félelmetes eseményekre, mely enyhíti a bizonytalanságot, a gondokat és félelmeket azáltal, hogy a személyes hatalom képzetét - a boszorkány személyének létezését - kelti. A boszorkányságba vetett hit intézményesül és hagyományoknak vet gyökeret, olyan gyakorlattá alakul, amiket a társadalom elfogad, és amivel kiűzheti a gondokat a világból. Ugyanakkor ezek a gondok pedig nem csupán a néphit félelmeiből avagy a kereszténység ideológiájából, de hatalompolitikai, vagy pusztán anyagi jellegű aspirációkból is táplálkozhatnak - mint azt a későbbi, boszorkányperekkel foglalkozó posztból fog kiderülni - viszont mindennek középpontjában egyaránt a boszorkány személye áll.

Felhasznált irodalom:
Diószegi Vilmos (szerk.): Az ősi magyar hitvilág. Válogatás a magyar mitológiával foglalkozó XVIII.-XIX. századi művekből. Bp., 1971. 236.-253.p.
Nagy László: Erdélyi boszorkányperek. Bp., 1988.
Hans Sebald: Boszorkányok hajdan és ma. Bp., 2000.
Herner János: Rontás és igézés. Politikai boszorkányper Erdélyben 1668-1688. Bp., 1988.
+Klaniczay Gábor előadása a mindentudás egyetemén.