A kínai Kolumbusz(ok)

A kínai Ming-kor (1368-1644) első fele híres volt a hosszú tengeri utazásokról, expedíciókról, amelyeket egy többek között egy eunuch, 郑和 Zheng He vezetett. Az eunuchok valamennyi nagy civilizáció - Egyiptom, Perzsia,Róma, Görögország történelmének gyakori arcai voltak. Kínában már a legendás ősi uralkodóház, a Xia-dinasztia korától (i.e. XXI.század) egészen az utolsó császári uralkodócsaládig, a Qing-dinasztiáig, vagyis több, mint háromezer évig folyamatosan és állhatatosan őrködtek a császár ágyasai és az udvar rendje felett. Igen irigyelt munkakört töltöttek be, ám ez bizonyos helyrehozhatatlan biológiai veszteséget és nélkülözést vont maga után; ám a császárnak ezután nem kellett attól tartania, hogy az ágyasok és az eunuchok kapcsolata túlságosan elmélyül.

Ugyanakkor az eunuchok a későbbiek folyamán egyre nagyobb feladatkörrel rendelkeztek, és a mandarinok kilencfokozatos hierarchiájában egészen a harmadik szintig tolhatták fel magukat, egyes főeunuchok akár még egy második helyet is elcsíphettek. Érdekes momentum, hogy némely családok a gyermek biztos jövője érdekében kasztráltatták a kis lurkókat, hogy majd belőled tekintélyes hivatalnok válik, fiam. (A non plus ultra már csak az lehetett, hogy ez után nem vették fel eunuchnak.) És egyébként, miután sor került a biológiai alkalmassá tételre, az egykori "fiú" nyakába akasztott kis bőrzacsiban megkapta a leválaszott, majd olajban megfőzve tartósított tegnap még meglévő testrészét, hogy halála után legalább teljes értékű ember válhasson belőle. (Foggal-körömmel védték is e zacsit haláluk végéig. Egyébiránt a 包 bāo - kis zacskó kínai szó egy szójáték értékű kifejezés, mert ugye zacskót, táskát jelent, de más hangsúllyal és írásjeggyel - 宝 bǎo kincset jelent, aminek értelmét így a zacskó tartalma magyarázza...)
S ezen eunuchok vezette kínai küldöttségek indultak útra nagyszabású tengeri expedíciókra, melyek a XV. századi Kína egyértelmű műszaki fölényéről tudósítanak Spanyolországgal és Portugáliával szemben, miként e nemzetek hajói csak a század végén indultak hosszú, nyílt tengeri utakra. Kína fölénye a XI. századi hajózási hagyományokra vezethető vissza. Ezzel kapcsolatban egyszer egy belga prof. tartott egy érdekes előadást, és ő a kínaiak hosszú távú tengeri hajóutainak megvalósíthatóságát a hajón való zöldségtermesztéssel magyarázta: a tengerészek legádázabb ellenfelei nem a Leviátánok vagy egyéb tengeri szörnyek voltak, de a skorbut. A skorbut pedig C-vitamin hiány. Vagyis: a hajón való egyoldalú táplálkozás miatt nem lehetett egészen a XV. század végéig hosszú tengeri utakat megtenniük az európai hajósoknak, ellenben a kínaiak "lebegő kertjeiről" már a híres arab utazó, Ibn Battúta is beszámolt. A hajón termesztett zöldségekből és gyümölcsökből biztosítva volt a vitaminellátásuk, mely így kizárta a skorbutot.
Így váltak lehetővé az első nagyobb expedíciók - melyek kereskedelmi és egyben diplomáciai jellegűek is voltak - 1403-ban indultak (a Yongle uralkodói korszakban) a délkeleti partvidékre, majd Jávára és Szumátrára, (ami nem véletlen, hiszen vízi úton történő szállítás és közlekedés sokkal olcsóbb és egyszerűbb volt, mint a szárazföldi, erre a mondás, hogy : "Délen szállj hajóra, északon pattanj lóra".) Ezt követően Malakába, sőt az India délnyugati csücskében fekvő Kochiba is elhajóztak. Valószínűleg az olyan nagy kikötők, mint Kanton, Quanzhou és Fuzhou már a 13. századtól rendszeres kereskedelmet folytattak ezekkel a távoli vidékekkel, mivel más módon igen nehéz volna magyarázatot adni a megújuló diplomáciai kapcsolatokra. Az is egyértelmű, hogy a Ming császárok expanziós elképzelései nagyban hasonlítottak a mongolok szemléletére, még ha a motiváció meg is változott: többé már nem pusztán a meghódított területek gazdaság zsákmányolása volt a cél, hanem a Ming Birodalom tekintélyének elismertetése szupremáciájának biztosítása Délkelet-Ázsiában és az Indiai-óceán térségében. A nagy tengeri expedíciókkal egy időben zajlottak a katonai hadműveletek Vietnamban, s az ország kínai megszállása is pontosan erre az 1406-tól 1424-ig terjedő időszakra tehető.
És ezeket az utakat vezette a yunnani születésű, muszlim eunuch, Zheng He (1371-1433) akinek apja haǧǧi volt, vagyis olyan muszlim, aki eleget tett a Ḥaǧǧ kötelessének, azaz elzarándokolt Mekkába. A Mingek pengéjétől megnyomorított ifjú húsz év múltán már a herceg egyik legfőbb támogatója lett. Életének csúcsa azonban a tengerésznagyként vezetett nagy expedíciói voltak.

Miután 洪武帝 Hongwu császár 1382-ben visszafoglalta Yunnan tartományt, Zheng He Pekingben. Yan hercegének, a későbbi Yongle császárnak a szolgálatába állt a hercegi ágyasok lakosztályában. Családneve eredetileg Ma (a Muhammad első szótagja) volt, de 1404-ben felvette a Zheng nevet. Miután már betöltött néhány fontos katonai posztot, megbízták annak ; tengeri expedíciónak a vezetésével, amelyekre Yongle (1403-1424) és Xuanri 1435) császárok uralkodása alatt került sor (és nem mellesleg stratégaként kulcsszerepe volt abban a lázadásban, amely Zhu Dit 1402-ben Yongle („Örök Boldogság”) néven a császári trónra juttatta.) Az expedíciók dátumai és útvonalai:

1. 1405-1407: 313 hajó és 27870 ember indult útnak. Az elért területek: Champa Királyság (Vietnam délkeleti partvidéke), Jáva, Szumátra, Malaka, Ceylon, Calikut (India délnyugati csücske). A jávai királyságban, Majapahitban Zheng He beleavatkozott a trónért folyó belviszályokba, a szumátrai Palembangban (Délkelet-Szumátra) pedig a helyi kormányzat és a kínai kolónia közötti konfliktusba.
2. 1407-1409: Calikut, Kochi (szintén a Malabar-parton), valamint Ceylon. Ezen a helyen a kínai admirális sztélét emeltetett, amelyen az állt, hogy Calikut, Kochi és királyságai immáron a Ming Birodalom adófizető államai, megszilárdítva ezzel a kereskedelmi kapcsolatokat az Indiai-óceán térségében.
3. 1409-1411: Sziám, Malaka, a Malabar-part, Ceylon. Zheng He, ellenszegülve Maiakat magának követelő Majapahit Királyságnak, itt is sztélét emeltetett. Ceylon szigetén vereséget mért a királyi hadseregre, mely a császári flotta egyetlen jelentősebb szárazföldi ütközete volt. Ugyanekkor történt, hogy ökumenikus szellemiségének jegyében a muszlim Zheng adományokat juttatott egy buddhista templomnak.
4. 1413-1415: Calikut és a Perzsa-öböl kapujában fekvő Hormuz. Miután elhagyta Szumátrát, a flotta egy része, anélkül, hogy kikötött volna, egyenesen Adanba (Áden) és Afrika keleti partvidékére hajózott, amelyet a szomáliai Magadisunál értek el. Az út hossza cirka 6000 kilométer volt. A negyedik expedíció során a kínai csapatai nem bírták megállni, hogy be ne avatkozzanak a Szumátra északnyugati részén elterülő Atjeh Szultánság belügyeibe. Ennek az útnak a nyomán, amely első ízben vezetett messzebb Indiánál s szelte át az Arab-tengert, csaknem húsz állam küldte el adóját, valamint követeit Kínába, ezzel is elismerve a Ming-császár tengerentúli befolyását.
5. 1417-1419: Hormuz. A flotta egy része Szumátráról az ádeni és a szomáliai partok felé indult, ahonnan Áden és Hormuz ismételt érintésével 1420-ban tértek vissza, mely a korszak leghosszabb tengeri útjának számított. Aden szultánja egzotikus ajándékokkal, zsiráfokkal, zebrákkal, oroszlánokkal, struccokkal és osztrigákkal kedveskedett Zheng hajósainak.
6. 1421-1422: Zheng He flottája Szumátrán kötött ki, míg egy másik hajóraj Kelet-Afrika és a Perzsa-öböl felé vette az útját. Zheng He flottája a császár diplomáciai ingajárataként folytatta küldetését: évek múltán hazaszállította a követeket, hogy utána újabb külföldi méltóságokkal a fedélzetén térjen vissza Kínába.
7. 1431-1433: a Champa Királyság, Jáva, Palembang (Délkelet-Szumátra). Malabar-part, Hormuz. Néhány hajó Calikutból al-Giddába, Mekka kikötőjébe indult, majd Áden érintésével, körülhajózva az Arab-félszigetet, ismét csatlakoztak a flottához. Ezzel lezárult a kínai felfedezők aranykora, egyben Zheng He élete is. A tengernagy feltehetően a hazafelé vezető úton halt meg, s a tengeren temették el.
Zheng armadájának hajói éppoly lenyűgözőek voltak, mint az általuk megtett távolság. A valaha készült legnagyobb faépítésű hajók mellett eltörpültek volna a portugál és spanyol felfedezők vitorlásai. A kisebb teher-, hadi- és ellátmányszállító hajók több tízezer főnyi legénysége elvitte Kína hírét a nagyvilágba. A Zheng He parancsnoksága alatt álló flotta összesen 62 óriási hajót számlált. Egyes hajózási szakértők szerint a 120 méteres vitorlások legnagyobb szélessége akár 50 méter is lehetett: ehhez kilenc árboc, 4600 négyzetméternyi főfedélzet és legalább 3000 tonna vízkiszorítás tartozott – tízszer nagyobbak voltak Vasco da Gama zászlóshajójánál. (S ha belegondolunk, hogy már az 1420-as és 30-as években ekkora hajóhaddal, és ennyi emberrel indultak útra a kínai felfedezők - legfőképpen Zheng He -, mikor Kolumbuszék évtizedekkel később, alig száz emberrel, 3 hajóval vágtak neki az Atlanti-óceánnak, akkor talán jogosabb lenne a portugál Zheng He cím...)
A kutatók véleménye eltér a tényleges méreteket illetően, de még a legóvatosabb becslések is arra mutatnak, hogy bizonyosan ezek voltak a valaha vízre bocsátott legnagyobb, fából készült hajók.
A kapcsolatok, amelyeket Zheng He a negyedik expedíció során létesített a Közel-Keleten, kétségkívül közrejátszottak abban, hogy az egyiptomi Mamlük Birodalom két követséget is küldött Nanjingba, egyet a 15. század első negyedében, egyet pedig 1441-ben. A kínai flotta egyértelmű erőfölényével magyarázható, hogy a 15. század első felében szinte teljesen eltűntek azok a japán kalózhajók, amelyek a dinasztia megalapításának idején jelentek meg először a kínai partok mentén. Minden bizonnyal megfontolt döntés eredménye volt, hogy egy muszlimot - aki mindezek mellett figyelemre méltó személyiség és nagy tudású férfiú volt - nevezzenek ki főparancsnoknak és nagykövetnek azokra a vidékekre, ahol már régen áttértek az iszlámra, illetve ahol éppen akkor kezdődött ennek a vallásnak a térhódítása. Zheng He sikereinek emléke olyan élénken élt Délkelet-Ázsiában, hogy egy voltaképpeni istenkultusz alakult ki a személye körül ezeken a vidékeken, amely még napjainkban is létezik. A tiszteletére emelt templomok a sanbao miao nevet viselik, amely Zheng He rangjára (sanbao taijian) utal. Az 1405 és 1433 közötti tengeri utakat földrajzi könyvek kiadása követte, amelyek gazdagították és pontosították a kínaiaknak az óceánokról és a part menti országokról felhalmozott tudását. A leghíresebbek a következők: a Xiyang fanguozhi (Értekezés a nyugati óceánok barbár királyságairól- 1434); a Xingcha shenglan (A csillagokba tartó hajó csodás felfedezései- 1436); valamint az 1451-ben megjelent Yingya shenglan (Az óceánok csodái), amelyet Zheng He egyik útitársa, egy Ma Huan nevű eunuch adott ki, aki részt vett az első, a negyedik és a hetedik expedícióban.
Zheng He tengeri útjainak következménye az volt, hogy általuk ismét előtérbe kerültek a kínai kereskedelem és a kínai kivándorlók egykori útvonalai Délkelet-Ázsia és Dél-India kikötői felé.
Azt gondolhatnánk, hogy miután Zheng He 1433-ban utolsó útjáról hazaérkezett, lezárult egy négy évszázadig tartó korszak az ország történelmében, amely során Kína Ázsia vezető tengeri hatalma volt. A kínai haditengerészet a 16. században, tehát éppen a leghevesebb kalóztámadások idején valóban hanyatlásnak indult, ezt bizonyítják azok a nehézségek, amelyekkel a flotta a kalóztevékenység felszámolása során szembetalálta magát, de ezt támasztják alá azoknak az európaiaknak a beszámolói is, akik akkoriban kezdtek feltűnni Kelet-Ázsia tengerein. A kínai hadiflotta gyengesége azonban nem zavarta a kereskedelmet és csempészetet: a kínai partvidék, Japán, a Fülöp-szigetek, Sziám és Délkelet-Ázsia más országai közötti kereskedelem soha nem virágzott inkább, mint a 16. században. Ebben az időszakban Kína többé már nem volt az a tengeri nagyhatalom, mini a 15. század elején. Zheng He expedíciói után ugyanis felhagyott azzal a politikával, hogy befolyásai kiterjessze az óceánokra.

Irodalom:
Bárdi László: Kína. Pécs, 2007. 209.p.
Raymond Dawson: A kínai civilizáció világa. Bp., 2002. 161.p.
Jacques Gernet: A kínai civilizáció története. Bp.,2005. 312-315.p.
+terebess.hu