2010. augusztus 29., vasárnap

Hezitációs stáció

Mibe ismét kerültem, tinédzserkori hangulatváltozások zaklatnak azóta, hogy megtudtam, irány Kína. Egészen odáig arra vártam, hogy összejöjjön, aztán, mikor megtudtam, hogy összejött, csak akkor eszméltem, hogy tényleg el kell tűzni. Aztán, mikor megtudtam azt is, hogy Nanjing lesz desztinációm, iszonyat rápörögtem, de még olyan szinten a tegnapi buli hatása alatt vagyok, hogy azon tanakodtam, hogy tuszkolok bele ennyi barátot két utazótáska Prokrusztész-ágyába.

Persze, egy év nem a világ, másrészről meg maga a világ, amiből már oly régóta szeretnék látni valamit, és olyan szintű kultúrfless lesz, amire talán mindig is vágytam. Viszont most azon gondolkozok, hogy mi lett volna, ha románul kezdek el tanulni, és nem kínaiul. Vagy szlovákul. Mindkettő közel van, és tulajdonképpen mindkét ország területe minket illett (nagyrészt). De nem, rendben van ez így, csak tudjátok úgy szeretnék jövő héten is egy ilyen bulit rendezni... Mert ki tudja, mikor lesz a következő.

Tegnap még ráadásul afteroztunk egyet a Hársfában, hol szokatlan zenés mulatságra került sor, ami nem minden tekintetben jelent pozitívumot: ha egy átlag magyar becsülettipró szórakoztatómotorját túlkalibrálják, akkor bizony a kiégett ötvenes szeszegerek fröccs helyett a buliba egyedül először elengedett tizenhat esztendős kiscsillagokra képzik át magukat; és az ezzel járó faszulós-nyomulós násztáncot végignézni embert próbáló dolog. No igen, itt nincs arckontroll, és másegyéb diszkrimináció sem, így az sem okozhatott feltűnést, hogy egy komposztálható hordtáskával beoldalazunk, leülünk egy asztalhoz, kiszolgáljuk belőle magunkat, és legalább három fajta sört iszunk, mikor a korcsma malátaszörp-repertoárja összesen az Ászokban ölt testet. Vakított a lézer, azonkívül csak megmutatkozott, hogy nem aludtam effektíve szart se, így kisvártatva hazakullogtam. Nanjingban mindenképp fel kell térképeznem az ottani kocsmakultúrát.

Tegnap még átjött Bálint is, ki a bulin nem tudott részt venni, örültem neki, mert legalább így elköszönhettem tőle is. De asszem' mindenkitől sikerült végül, ki kedves számomra, így egyrészt megnyugodva, másrészt kicsit búslakodva - hogy itt kell hagynom őket - ugyanakkor a kalandvágytól fűtve vágok neki a tripnek. Továbbá tényleg szeretnék jól megtanulni kínaiul, s tényleg szeretnék már látni belőle valamit, ha már ennyit olvastam-tanultam róla, de nehéz az elválás, miként: I like Kóka. És lájkolom a barátaimat, szeretteimet, családomat is, kik utóbbiak folyamatos támogatása nélkül sehol se tartanék. Soha se szóltak bele, mit csinálok, csak bízhattak, hogy csináljam, még ha ez nagy áldozatokkal is járt részüktől. Nem tudok eléggé hálás lenni nekik, illetve csak azzal, hogy befejezem, amit elkezdtem.

Ergo kicsit nehéz szívvel indulok meg holnap után, mindazonáltal boldogan is, hiszen van miért, kiért visszajönnöm, és e tudat velem lesz.

Ezt tartom most leginkább ideillő nótának:

2010. augusztus 28., szombat

Búcsúbuli - utózöngék

Azt hiszem, ilyen egy igazi búcsúbuli, mint amilyenre a tegnapi sikerült. Igen, valóban sok buli volt e nyáron, mely túlzás nélkül állíthatom, hogy az egyik legjobb volt valamennyi megélt közül. De ez a buli kissé más jellegű volt, mint a többi, nemcsak különleges apropója végett, hanem mert egy olyan érzelmi-impulzus kolosszust keltett életre bennem, mely árnyékában valahogy sokkal nyugodtabb szívvel vágok neki a nagyvilágnak. És ezt barátaimnak köszönhetem, kik eljöttek a bulira, ugyanis igazán kiváltságosnak érzem magam, hogy ilyen embereket tudhatok barátaimul.

A meglepetések hatalmasak voltak, kivált, hogy a legkevésbé sem számítottam rájuk. Először Dávid adott egy korabeli fotót gyerekkori önmagunkról, majd Dóriék átnyújtották az útravaló elsősegélydobozt, melyben iránytűtől a húsgombóclevesen, legón át az óvszerig, és kedvenc sörömig, a Gösserig bezárólag gyakorlatilag minden helyet kapott, minek hasznát vehetem a későbbiekben. Ráadásként olyan nüanszokra kitérve, mint egy szolnoki vonatjegy... A Kóka Like-os pólóról meg nem is szóltam, minek hátoldalán a srácok neve szerepel. Végem volt.
Most is végem van.

Ezt követően néztük meg a videót, melyet szintén ez alkalomra készítettek régebbi képekből összeválogatva. Jókat derültünk rajtuk, e nagy nevetések mögött azonban igencsak elérzékenyültem, noha jelét nem adtam neki, mert kurva kemény vagyok. Rendesen meghatódtam. Hihetetlenül jól esett. Akárcsak Ági ajándéka, egy montázs régi éveinkről, mely szintúgy mosolyt csalt orcámra.

Délelőtt lányokkal megpróbáltunk átmenni Sülybe, illetőleg átkísérni őket, ám a buszsofőr nem akart minket is átvinni Sülybe jegy hiányában, ezért megállította a buszt, szegény munkába igyekvők csak lestek, amikor hátramentem, hogy srácok, le kéne pattannunk. Ehhez mondjuk hozzátartozik, hogy egy félig széttépett papucsban, röhögve mentem hátra, majd ezt követően leszállítottuk saját magunkat.

Mikor visszaértünk a helyszínre, keresni kezdtem a házunkat, mert a buli vasgolyója a földdel tette egyenlővé. Riadtam beléptem, hogy egyik kezemmel egy falat állítsak, a másikkal vakoljak, a harmadikkal meg ácsoltam volna, ha lett volna. Amikor megpillantottam azt alien-kaptárhoz hasonló, mindentől nyálkásan ragadó, kibogozhatatlan, sötét odvat, minden fantáziámat megmozgattam, hogy póniországba képzeljem magam, de egy idő után kénytelen voltam konstatálni, hogy nem szivárványsörényű pejlovakat simogatok, ellenben egy, a galériaágyamban lévő gigászi sörfoltot. Igen, felmerül ezzel kapcsolatban néhány kérdés, de kurvára nincsenek rá válaszok, egyszerűen valakinek ott kellett söröznie, és kész. Az egyes tárgyak a leglehetetlenebb helyeken köszöntek vissza rám, és olyan szinten felmostam, hogy beletört a felmosó, akár Isildur kardja. Néha, mint valami vipera mart belém a fel-felbukkanó gaz törött-üveg. Egy öt óra alatt hozzávetőlegesen olyan formát kezdett venni a ház, mint amilyennek született.. És ez örvendetes. Mondjuk ennyi pia egyértelműen a káosz véres magzatát hordozta maga alatt, nincs mit értetlenkedni.

Nagyon jó kis buli volt, remélem ti is jól éreztétek magatokat, és nagyon örülök továbbá, hogy eljöttetek. S mi legfontosabb, végtelenül örülök annak, hogy ilyen barátaim vannak, mint ti.

Kínába meg nem örökre megyek, ergo készüljetek, mert jövőre folytatjuk a bulikat, meg minden más egyebet. Kurvára fogtok hiányozni!

2010. augusztus 26., csütörtök

Végső visszaszámlálás

Egy kövér hétvégém maradt Kóka védőszárnyainak oltalmazásában, miként jövő héten Kedden elragad a gépmadár rettenet karmaival. Mindenből az utolsót nyomjuk, az utolsó horgászat, holnap az utolsó buli, ma pedig szerintem az utolsó foci volt a pályán. Úgy beszélek, mintha legalábbis villamosszékre szíjaznának Kedden, és nem egy gyönyörű országba mennék azt csinálni, amit a legjobban szeretek; de egy szürkés, poros kéz csak fogja vállam, s folyton ráncigál. És azt is tudom, hogy ugyanez a kéz fog visszatartani Kínából.

Viszont most kint voltunk a kókai focipályán, hol egy dekádot végigfutballoztunk. Az edzések, a meccsek, tornák, a közös élmények nagyon összekovácsolták kompániánkat, a csapat többé-kevésbé most is együtt van, mindazáltal a gravitációs középpontban a fetisizált golyóbist felváltotta a sörkorcsolya, a passzolgatástól is hullott már hajunk. Időközben néhány keselyű szállt a keresztlécre, s várta, mikor döglik meg valaki kocogás közben.

Az emlékek ellenben mindannyiunkban nagyon élénken mozogtak, az évtized alatt száznyi sztori halmozódott fel. Példának okáért én évekig csere voltam, mielőtt a kezdőcsapatba kerültem, s ennek kapcsán is számos anekdota van, úgymint mikor beálltam az utolsó percben, kaptam egy sárgát - mivelhogy nem vártam meg a lejövő játékost -, jegyzőkönyvbe vették a szabálytalanságot, majd lefújták a meccset. Hiába no, ha már a nevemet hallottam, rohantam befele pályára, nem néztem se Istent, se embert. Pedig volt, hogy pusztán vízért küldtek.

Vagy éppen a tornák, Nike-kupa, szekszárdi általános iskolák tornája vagy mi 2002-ben, hol is másodikok lettünk, bizony. Egyébiránt valóban nagyon jó kis csapatunk volt, évekig aláztuk a környező falvak egyesületeit, csak aztán kimentünk Erdélybe egy tornára - 34235 meccs óta veretlenül, ebből adódóan nem kis mellénnyel - és valamennyi csapat szarrávert minket, becsúszott egy 16:2 is. (Ennek azért megvolt az előzménye, egy galád bableves elbánt alakulatunkkal, és azért nem voltunk képesek kihozni a maximumot magunkból. Meg a minimumot se.) Egy időben pár szezon erejéig NBII-NBIII-ba toltuk, ott is biztonsággal megálltuk helyünket, mindenkori szereplésünk edzőfüggő is volt persze. De a körzeti meccseknek is megvan a maga romantikája, afféle falvankénti összemérkőzés (melyet gyakorta verbális és fizikai jellegű összekülönbözés is kísért). Valóban nagyon jó kis csapat volt.

Jó volt újra a gyepen, még ha levegőt nem is kaptunk. Jó volt a fű illata, még ha allergiás is vagyok rá. Jó volt az öreg kútból inni, még ha vasoxidos is vize.

2010. augusztus 17., kedd

Én ilyennek képzelem...

Én ilyennek képzelem Kínát:

(A jelenet egyébiránt a 幫幫我,愛神 (Help meg Eros) című filmből származik, ami nem különösebben nyerte el tetszésem, ámde ezen fejezete viszi a pálmát, noha ez csupán egy részlet belőle, nem is az eredeti zenével.)

2010. augusztus 16., hétfő

一路顺风

Kóka-Budapest-Moszkva-Shanghai-Nanjing buszjárat nincsen. Viszont Budapest-Moszkva-Shanghai gépmadárral járható, majd Shanghaiban 350-el tépő vonatra szállok, és érkezem Nanjingba szeptember elsején optimális esetben. Remélhetőleg nem kell Kirgizisztánban kényszer-leszállnunk, pejlovakkal átkelni a Taklamakánon, és közben kumiszt köpülni. Ámbár ha Shanghaiba érkezem, én, aki egy korsó sörben képes eltévedni, akkor még hétpróbás mutatvány lesz a közel húszmillió lelket számláló metropolisban utat vágni magamnak, és megtalálni az említett vonatot illetőleg vonatállomást. Vízum és repjegy markomban, szereztem ma egy túrahátizsákot, már csak egy homár-bőröndre, egy camera obscurára, valamint a címben szereplő "egy útnyi jó szélre" volna szükségem, és e hónap 31-én megkezdhetem 9.000 kilométeres zarándoklatomat a Távol-Keletre...

2010. augusztus 14., szombat

Hello Nanjing!

Nagyon hasznos oldalt találtam a http://www.hellonanjing.net - formájában, naprakész infók a legkülönfélébb bárokról, kocsmákról, kávézókról, clubokról, éttermekről, látnivalókról, kulturális eseményekről, kiállításokról, egyszóval mindenről a város életével kapcsolatosan. Már ki is néztem pár helyet, úgymint a Castle-t, mondjuk nem éppen underground jelleggel bír, ámbátor most fog 21-én pakolni példának okáért a bájos Mia, de lesz egy bizonyos Nicole is, kitől korántsem idegen a drum'n'bass, és másegyéb amen break-manifesztációk. Találtam továbbá egy kocsmát, hol 8 yuan a 青岛 (csintaó) sör, de olyat is, hol 18, legalább lesz valami összevetési alapom. Ha pediglen van sör és dnb, akkor nagy gond bizony nem lehet!

A leírások alapján masszív egyetemi város, kellően nyüzsgőnek tűnik, már nagyon várom.

色,戒 - Ellenséges vágyak

Az előző XX. századi Kínáról szóló - némelyek számára bizonyára kissé száraz - bejegyzéseknek mintegy üdítő adalékául egy, a témával valamelyest releváns filmajánló következik. A második világháború idején japán megszállás alatt álló Kínával (egészen konkrétan az 1938-as Hong Konggal illetőleg az 1942-es Shanghaijal) kapcsolatban Ang Lee 色,戒 sè,jiè - itthon Ellenséges vágyakként fordított - , Eileen Chang 1979-es novelláján alapuló grandiózusan megvalósított kémtörténetéről lenne szó, mely tökéletesen ragadja meg a történelmi légkört, teljesen hitelesnek ható kosztümökkel, korhű díszletekkel; melyeket lüktető érzékiség, fülledt erotika, elfojtott és ugyanakkor zabolátlan kéj, valamint az akkori Shanghai valamennyi füstködös misztériumnak tűnő attribútuma leng körül. Mindez bónusz filmtörténeti ágyjelenettel. Igencsak javallom!

„Megegyezés, de nem barátság” - a japánellenes egységfront első időszaka 1937-1940

Folytatólagosan következik Mao Zedong és a Kínai Kommunista Párt története, a shaanxi-incidenst követően járunk, hol a japán invázió kapcsán látszólag felfüggesztődött a KKP-GMD antagonisztikus összekülönbözése, elsősorban a közhangulat nyomására. Mint láthatjuk azonban, egyik fél sem gondolta ezt igazán komolyan, viszont a komcsik remekül kihasználták a kvázi-fegyverszünet, a suo placito pszeudo-egységfront nyújtotta legitim kereteket: igencsak kiheverték a hosszú menetelés vérveszteségét...
Az ultimátumot követően a japán haderő bevonult Pekingbe és Tianjin-be, a nyomasztó technikai fölény ellenében fellépni képtelen kínai csapatok kénytelenek voltak visszavonulni. Ezt követően a japánok Sanghajba tették át hadszínterüket, feltételezve, hogy ezzel kapitulációra kényszeríthetik Kínát. November 12.-én Sanghaj elesett, Decemberben 12.-én Nanking is, hol irtózatos mészárlást végzett a japán haderő. Noha a japánok által lerohant közép-kínai országrészen számos nyugati érdekeltség tartózkodott, effektíve semmilyen lépést nem tettek az agresszió ellenében. 1937 novemberében a Népszövetség ismételten elítélte a japán agressziót, ám szankcióval ezúttal sem élt, majd 1938. február 12-13-án Londonban ugyan kiemelt rendezvényként tartották meg a Kínával foglalkozó világkonferenciát, mely során a Japán ellen alkalmazandó intézkedéseket vitatták meg, tényleges eredményt viszont nem tudott felmutatni.[1]

Kínának egyedül a Szovjetunió nyújtott hathatós támogatást, 1937. július 8.-án szovjet-kínai megnemtámadási szerződést kötöttek, mely igen fontos tényezőnek bizonyult Kína honvédelmi harcaiban. Az elkövetkező években a Szovjetunió Kína legnagyobb fegyverszállítója lett, s tulajdonképp az egyetlen forrás, melyből nehézfegyvereket, tüzérségi fegyvereket meríthettek.[2]

A japán-kínai háború kitörése kedvezőleg hatott Mao számára: Jiang beleegyezett a Vörös Hadsereg független irányításába, mely jóllehet formailag a Központi Kormány fegyveres erejéhez tartozott, csak Mao rendelkezett felette, hiába is volt Jiang a kínai hadsereg főparancsnoka. A Vörös Hadsereg ekkor körülbelül hatvanezer katonát számlált, az északnyugati új bázisterületen, Yenan-ban tartózkodó negyvenhatezer fő alkotta egységet 8. Hadseregre keresztelték át, vezetője Zhu De és Peng Dehuai lett. Mao a háború során mindenekelőtt haderejének megőrzésére, illetve a tanácskörzetek kiterjesztésére koncentrált. A tényleges japánellenes harc a Kuomintang haderejére hárult.

1937 áprilisában Yenanban került a KKP Központi Bizottságának Politikai Bizottságának tanácskozására, ahol bírálat alá vették Mao vetélytársát, Zhang Gutao-t, szakadár haditanácsai és kalandorpolitikája miatt, egy koholt összeesküvés váddal kísérletet tettek teljes eltávolítására, a Komintern nyomására azonban – az egység megőrzése végett – felmentette a haditörvényszék, mi több visszahelyezték parancsnoki tisztségébe. A pártvezetés számára komoly problémának bizonyult a parasztok helyzete, kik az agrárreform – vagyis a korábbi földosztás – intézkedéseinek elévülésétől, avagy végre nem hajtásától tartottak. A másik oldalról a vörös katonák pediglen kapitulációként tekintettek a Guomindanggal való megegyezésre. Ekképp a párt egy felvilágosító kampányt indított útnak a pártkáderek, valamint a tömegek számára egyaránt szóló magyarázattal, melyek a Guomindang Központi Végrehajtó Bizottságához intézett garanciapontok tartalmát mutatták be; melyek mint a japán ellenes harc alapvető feltételéhez szükséges belső béke biztosításához hivatottak elérni. Tudatosították ugyanakkor azt is, hogy ez nem jelenti a KKP beolvadását – ezáltal megszűnését, vagy szerepének korlátozását az egységfronton belül. A cél továbbra is a Kínai Kommunista Párt erejének és befolyásának növelése, a forradalom győzelemre vitele maradt.[3]

1937 augusztusában a KKP KB különleges ülésén elfogadta a „Japánnal szembeni ellenállás és a haza megmentésének” 10 pontos programját. Az értekezleten Mao Zedong nem a Komintern irányelveinek megfelelő a Guomindang seregekkel összhangban kívánta megszervezni seregét, hanem a kommunista haderő partizánháborújának folytatását. Szemléletes képet fest erről Lin Piao, a 115. hadosztály vezetőjének 1940-ben a Kominternhez intézett levele: „amikor megkezdődtek a harcok a japán hadsereg és a Guomindang hadserege között, nemegyszer kértem engedélyt a Központi Bizottságtól, hogy erős csapást szervezzenek a japánok ellen. Választ azonban nem kaptam, és ezért Pingxingguang-nál saját kezdeményezésemből kellett harcot kezdenem”[4] A hadműveleteket nem koordinálták a Guomindang csapatokkal, az „önálló és független” partizánháború gyakorlatban a KKP seregek kímélését foglalta magában, a Vörös Hadsereg 1940-ig nem vállalkozott nagyobb szabású hadműveletekbe.

1938. július 1-jén a Guomindang kongresszusi határozata támogatást nyert a KKP-nál a Nemzeti Politikai Tanács létrehozásáról, melynek összetételét a GMD határozta meg, a kommunisták részéről a tanácsot többek között Mao Zedong, Bo Gu, Wang Ming képvislete. A KKP nem táplált illúziókat a Nemzeti Politikai Tanács gyakorlati működéséhez, mindenestre lehetőséget teremtett a kommunista befolyás legális terjesztésére. 1938. október-novemberében került sor a KKP KB VI. plénumára, melynek fő beszámolóját Mao tartotta, s központi témáját a KKP és a GMD együttműködésének problémája adta. Moszkva utasításait követve egyelőre Jiang Jieshi és a nemzeti kormány támogatásáról hoztak határozatot.[5]

A japán-ellenes háború első évében a KKP betartotta ígéretét, és felfüggesztette radikális agrárprogramját, Jiang Jieshi a Nemzeti Politikai Tanács politikai demokratizálódást hivatott rendelkezéseinek értelmében engedélyezte a kommunista irodák létesítését a fővárosban (Nanking elestét követően Hankou-ban), valamint azok napilap terjesztését. A két oldal közötti kényszeredett együttműködés egyre inkább megkérdőjeleződött: 1939 után a Guomindang kormányzat egyre nagyobb aggodalommal tekintett a kommunista terjeszkedésre, s félelmük nem volt alaptalan. 1939 októberében Mao már úgy nyilatkozott, hogy „saját hátországunkban késedelem nélkül és teljes komolysággal politikai reformokat kell végrehajtani, véget kell vetni a Guomindang egypárt-diktatúrájának”[6]További aggodalomra adtak okot a szintúgy ezen időszak során adott kijelentései:„a jelenleg kommunista csapatok ellenőrzése alatt lévő körzetek közigazgatásilag függetlenek Jiang Jieshi-kormánytól. Kína nem válhat teljes egységessé a Guomindang-diktatúra megdöntéséig.”[7]Vagyis egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Mao a Guomindang-ot tekinti nagyobb ellenségként, s e nézetét katonai vezérkara is átvette. 1939. július-augusztusában ült össze a KKP KB Politikai Bizottságának ülése Yenan-ban Mao Zedong vezetésével, ki ekkorra már gyakorlatilag teljhatalomhoz jutott, amiben nagy szerepe volt a majdani Kínai Népköztársaság elnöke és hadügyminisztere – Zhou Enlai és Lin Piao – , valamint Mao testvére, Mao Zemin által folytatott, Wang Ming-et és Bo Gu-t, s az 1937-ben Moszkvába visszatért Otto Braun-t – sújtó lejárató kampánynak.[8]

A Yenan-i ülés témáját újfent a japánellenes nemzeti egységfront adta. Mao beszédében Kína nemzetközi helyzetének megváltozását, valamint ennek az egységfrontra gyakorolt hatását elemezte, s megítélésében Anglia, Franciaország és az Egyesült Államok „most érdekeltek a háború befejezésében”, és ez vezetett el a „kapituláns tendenciákhoz” Jiang Jieshi környezetében, mely okot adott az együttműködés megszüntetéséhez. A Politikai Bizottság azonban szükségesnek tartotta az egységfront fenntartását, de Mao provokatív kijelentései bonyolították Kína belpolitikai helyzetét. A Guomindang várható kapitulációjára építve a nemzeti oldal elleni harc helyességét voltak hivatottak igazolni az elhangzott beszédek. Mao és híveinek köre az egyes körzetek felszabadításában mindenekelőtt a Guomindang kiszorítását, s a Vörös Hadsereg hadipotenciáljának növelésének lehetőségét látták: „fő célunk, hogy a jövőben a Guomindang elismerje a jogunkat Észak-Kínára és a Központi-Kína egy részére is. Erőink Észak-Kínában felülmúlják a központi kormány csapataiét, Központi-Kínában pedig csapataink erősödnek.”[9]

1939-ben ezeknek értelmében a KKP hadereje a Guomindang serege ellen indult, s a japán frontvonalakon túl bocsátkoztak harcba egymással. 1940 januárjára jelentős növekedést mutatott a Zhu De és Pend Dehuai által vezeett 8. Hadsereg létszáma: a kezdeti hatvanezer főről kétszáznegyvenezerre növekedett; Liu Shaoqi 4. Új Hadseregének állománya is legalább harmincezerre bővült, s a vörös bázisterületek is jelentősen kibővültek. A japánellenes hazafias szólamokat a reálpolitika jelszavai váltották fel. Az 1942-ben Yenan-ba érkezett Vlagyimirov, a szovjet hírszolgálati iroda tudósítója is naplójában a következőképpen számolt be a Vörös Hadsereg taktikájáról: „amikor a japánok vereséget mérnek a Guomindang-istákra, a központi kormány hatalma meginog. Ilyenkor azonnal behatolnak ebbe a körzetbe a 8. Hadsereg egységei. Ha kell, olyan áron is megszerzik a hatalmat, hogy fegyvereiket a Guomindang-isták ellen fordítják, akik pedig szövetségeseik a japánellenes egységfrontban.”[10]Mao a kirobbant helyzetet, mint a Guomindang ellen való védekezést igyekezett feltüntetni a Kremlnek, Moszkvába küldött pártfunkcionáriusai –kivált Wang Jiaxiang a „vörös professzor”, és Ren Bishi voltak felelősek az egyoldalú magyarázatokkal, melyek Mao reputációját voltak hivatottak fenntartani. És fel is tartották.[11]



[1] Székely Gábor: Béke és háború. A nemzetközi békeszervezetek története. Bp., 1998. 256.p.

[2] Halmossy Dénes: Nemzetközi szerződések, 1918-1945. Bp., 1983., 425.p.

[3] Otto Braun: Menetelés Kínában 1932-1939. Bp., 1975. 287.p.

[4] Várnai Ferenc: A maoisták útja. Bp.,1976. 62.p.

[5] A Kínai Kommunista Párt története 1921-1969. Bp., 1974. 226-228.p.

[6] A jelenlegi helyzet és a párt feladatai. In: Mao Ce-Tung válogatott művei.3.köt. Bp., 1954. 134.p.

[7] Várnai Ferenc: A maoisták útja. Bp.,1976. 64.p.

[8] Jung Chang – Jon Halliday: Mao. Az ismeretlen történet. Bp., 2006. 234-235.p.

[9] A Kínai Kommunista Párt története 1921-1969. Bp., 1974. 236.p.

[10] P. P. Vlagyimirov: Kína különleges körzete 1942-1945. Bp., 1976. 98.p.

[11] Jung Chang – Jon Halliday: i.m., 234.p.

2010. augusztus 12., csütörtök

Úriemberek úri horgászata

Felráztuk a halászabroszt! A virradó nap szende fényének oltalmazásában indult útra veszedelmes halcserkésző kompániánk, zimbabwei buszjáratokat idéző tumultuózus megtestesülésben: bottartó zsákok, szákok, merítőhálók, búvártalpak, erjesztett kukorica, háromágú szigonyok, vasmacskák, anakonda jellegű földigiliszták, valamint egy engedelmes kanalas gém képezték expedíciónk kellékeit egy autóba gyömöszölve. Így értünk el az úri halastóhoz, hol már oszladozóban volt a tótündér tóra terítette ködpalástja, mely valamely sejtelmes misztériumba burkolta a szelíd víztömeget. Napijegy megvásárlását s további giliszta-pakkok újítását követően a kiszemelt hely felé vettük az irányt: egy igen széles partszakaszra, hol a három horgászó, továbbá Zoli, az egyszemélyes fröccs-öntő-készítő brigád gondtalanul tevékenykedhetett. Szerelék összeállítása, csonti-kukorica-girnyó koktélok összeshakezése majd horogra oktrojálása és vízbejuttatása, végül az már-már bukolikus idill következett, mely a horgászat legfőbb attribútuma: kényelmesen elterülve figyelő pillantásunk hol a nyugalomba ringató, csöndesen fodrozódó víztükörre, hol a kapást indikáló kapásjelzőkre vetettük, s valamennyien egyetértettünk, hogy a királyoknak sem lehetett jobb dolga.
Zoli lelkesen gyártotta a hűsítő fröccsöket, én meg elővarázsoltam pár strapapalackot táskám mélyéből, melyekből az egyre forrósodó környezet miatt gyakorta kortyolgatni voltunk kénytelenek. A helyünk ugyan valóban széles volt, viszont árnyékot adó fák teljes hiányát kellett elviselnünk, miközben Héliosz egyre szúrósabban figyelte működésünket. A hét legmelegebb napját választottuk akciónkhoz.
A folyamatos telepítések végett egyébiránt igen népes halnációk a kánikulából adódóan mind kiégett nihilistává váltak, nehezen jött meg az első hal: Dávid fogott egy méretes kárászt. Mi több, egyedül a kárász jelenti majd az egyetlen fajtát a nap folyamán, mi becsülettel eszi a számára felkínált csalétket. Kapások kisebb-nagyobb megszakításokkal mindannyiunk botján voltak, de jobbára mind blazírt, maximális intenzitásban egyes dél-afrikai törzsek születési szokásai kapcsán jelentkező, a szülő nő vajúdása során kezében lévő, férje heréire csatlakoztatott fonákkal történő here-ráncigálásai voltak jellemzőek. Mátéval összeeszkábált egy úszós-szerelést nekem, amivel kapitális szélhajtó küszöket emelhettem ki. Hihetetlenül izgalmas, az úszó, akár a kapásjelző apró fel-le ugrándozása, még here-ráncigálása is, hogy aztán végül bevágja az ember a botot, és tekerje ki zsákmányát. Noha ez összesen háromszor sikerült nekem, leginkább Dávid és Fábi érdeme a tíz kilónyi kárász, Mátéval a gyakori kapásoktól eltekintve nem sokat tettünk hozzá a kifogott mennyiséghez. Félig viszont fogtam egy kárászt: ez az istenátka Dávid szimulált nekem egy óriási kapást, amitől fejt veszve ugrottam pillanatnyi távolba révedésemből, hogy aztán bevágásomat követően nagy nevetésbe torkolljon az eset, el is dobtam a botom és a strapapalackhoz nyúltam, és egy fejünk felett röpdöső károgó varjút interjúvoltam meg, hogy mekkora többletköltséget jelentene neki, ha magáévá tenné Dávidot; aki közben kitekerte a szerelést, amin ott csüngött egy bánatos kárász! Vagyis valóban kapás volt, csak kissé rásegített, hogy azt hihessem: egy ámbráscet kívánta meg a kukoricát...A nap folyamán Dávid többször összekülönbözött egy tüzes leheletű borzasztó hattyűszörny-famíliával, akik furtonfurt deranzsáltak nekünk, ámde vér nélkül sikerült megúszni a kalandot. Fertelmesen sziszegő, irgalmat hírből sem ismerő pokolbéli bestiákról volt pedig szó.
Ezt követően minden egyes csontinak személy szerint elmondtam küldetését, minden egyes girnyónak kiadtam az ukázt, mit kell tennie, ha halat látnak, mégse voltak túlzottan kelendőek: hiába, melegben nem eszik a hal. Már azon voltam egy idő után, hogy magam mászok be az etetőkosárba egy háromágú szigonnyal, és Moby Dicket is magammal rántom, ha látom. De végül nem másztam be.
Így teltek-múltak az órák, a bor, mint lator bajnok mély álomba taszította Zolit, majd felkeltét követően csak úgy nyomta a moonwalk-ot térdig vízben, mintha magát Jackot láttuk volt. A trónját gőgösen elfoglaló Nap pediglen nem igazságot, hanem potom 35 fokot szolgáltatott, kiszipojozva ezzel lassacskán minden energiánkat. Arról nem is beszélve, hogy nálam alapjáraton csak az albínó kísérleti patkányok fehérebbek, bizonyos helyeken még a fényt is visszaverem, ergo minden egyes alakalommal inkább rózsaszínre, mintsem vörösre égek, épp egy süldő malachoz hasonlatosan, tegyem ki bármennyiszer is lábam odvamból. Már délután négy felé úgy izzottam, hogy a mellettem elrepülő szitakötők elmállottak: rendesen kezdett malenkij robottá válni a peca, mondhatni vergődtünk, mint hal a harasztban. Egy hóember járt-kelt a tóparton, és mindenkit megölelt, kivéve minket. Nem csoda hát, hogy valamennyiünket földre taszított a Nap sistergő dühe, még a fröccs sem tudott segíteni. Mindettől függetlenül remekül elvoltunk, hisz a horgászat nem pusztán a halfogásról szól, de inkább a természetben való jó kedélyű pihenésről. És ez maradéktalanul meg is adatott.
Olyan fél hat fele kezdtük összeszedni sátorfánkat, említett zimbabwei járatunk tíz kiló illatos kárásszal gazdagodott, a nemeshalak egészen konkrétan szartak ránk, - nem is hal, ha nem csuka, tartja az egyik mondás - mindazáltal ebből is kitelik egy Hencidától Boncidáig tartó traktamentum!

2010. augusztus 9., hétfő

Korabeli kókai képeslapok vol. 4.

Schweitzer-féle üzlet, piacztér, Hangya-szövetkezet, atyámfiai, őnagyságosan tekintetes urak-hölgyek, etc.


Korabeli kókai képeslapok vol. 3.

Igen, szemlátomást valaha stranddal és csendőrlaktanyával rendelkeztünk, de előbbi még az özönvíz előtt kiszáradt; utóbbit pedig maga az özönvíz mosta el.Nincs is attraktívabb turista csalogató, mint a csodaszép római katolikus temető.