
Vasárnap esős délelőttjén szobatársam vágya végre beteljesült, és nővé változott - igaz, csak egy vicces videó erejéig, de mivel még este is megvoltak hátborzongató szempillái, jobbnak láttam eltűzni a koleszból, kapóra jött Shogo újdonsült japó cimboránk invitálása, aki minden földi jóval készült, leginkább rákokkal, amikből egynek majdnem sikerült dezertálnia, de végül mégiscsak a főzőüstben érte utol végzete. Igen bájos ital- és szivargyűjteménye van, néhányat okvetlenül meg kellett kóstolnunk
belőle. Egyébiránt járt már Magyarországon, szereti a kolbászt mustárral. Ige
n sokáig elvoltunk nála, az idő előrehaladtával viszont meglehetősen megmacskásodtunk, Soguo-t a vállunkon vonszoltuk be szobájába, összetakarítottunk, majd leléptünk magunk is. Reggel olyan nehezen emeltem fel szemhéjaimat, mint egy kripta fedlapját, de dafke bezúztam órára, amit kisvártatva a mintegy húszperces szirénaszó szakított félbe: ma van a nanjingi mészárlás évfordulója, melynek során 1937-ben hat hét alatt háromszázezer kínait ölt le sok esetben brutális kegyetlenséggel a japán haderő. Aztán el is ment a délután, most pedig újfent deák-üzemmód.
