Shogo farewell partija

Nagy sajnálatomra legjobb japán cimborám, Shogo holnap Shanghai-ba helyezi át működését, ergo elkerülhetetlen volt a nagykapuval szembeni Talking-ban elterülő képzeletbeli szeszföldek mezejére vágtatni.

Illetékesek körbetelefonálása, s kisvártatva több, mint húsz sörre elszánt mürmidón jelentkezett az utoljára való közös berúgás heroikus megmérettetésére. Yurietől s honfitársaitól egy bájos kis albumot kapott, tele közös bulis-Nanjingos képekkel, s megannyi szívfacsaró üzenettel.

A buli nagyon jól telt, csak az idő múlásával, s az egymást érő pintek elpusztításával Shogo egyre vállalhatatlanabb magatartásformákkal operált, aminek voltak nagyon/ és kevésbé vicces mementói; a vége az lett, hogy a többiek kimentek, és ketten romantikáztunk az egész kocsmában, miként a világért se akart hazamenni, ám végül hármunknak sikerült taxiba oktrojálni. Yurivel elkísértük a biztonság kedvéért, ami további érdekes élményeket szült, hiszen a mámor inkubátorában elég tisztességesen adta az ívet. A fel-feltörő, nem egészen e világi hahotázások után előbb meggyónt, majd sírni kezdett, hogy elrontotta a bulit. Egy, a számos feledhetetlen dialógusunkból:

- Oh come on Shogo, you're a samurai, don't cry.
- I'm not a samuuuraiii.
- Yes you are, trust me, man. So who is the samuraiii?
- I'm the samuurraii.
- Well then.

Végül visszacimbáltuk lakosztályába, ami azért nem volt minden nehézségtől mentes, lévén háromszor akkora, mint mi ketten Yurivel. Sajnálom hogy elzúz, jó barátom. Shanghai persze koránt sincs oly messze, de mégse úgy lesz, mint eddig, hogy este csak úgy elsétálunk hozzá. Ha van 缘分-ünk, akkor nem számít idő és hely - a Föld bármely szeglete évek múltán is - összefutunk.

Végül visszaorientálódtunk a Talkingba, még Aiwennel legurítottunk egy sört, s miként már mélyen az éjszakában voltunk, távozó üzemmódba váltottunk; majd óvatosan nyitottuk ki az egyetem nagykapuja melletti vaskos kiskaput, az alvó portást felébreszteni elkerülendő.

A kolesz furfangos biztonsági őrét könnyűszerrel, ninja-mód kicseleztük, saját tudatlanságára építve önnön kelepcéjébe csalva, jaj, micsoda este volt már megint!

Nehéz tudomásul venni, hogy mindenkinek másfele vezet útja: noha Nanjing egy intergalaktikus űrkikötő, de mindenki továbbáll innen, valószínűleg magam is. Kevés olyan barátom van itt, akiről tudom, hogy öt vagy tíz év múlva is találkozhatok vele e városban, ha van olyan egyáltalán. Ami egyrészről rossz, másrészről jó: kitágul a világ, s annak minden pontján lesz ismerős. A többi már csak a 缘分 dolga...