2011. március 18., péntek

Nem középiskolás fokon tanítani

Ma módfelett másnaposan mentem tanítani Nanjing külvárosába, már az odautam is egy elnyújtott agónia volt. A kínai asszisztens tanár meg is jegyezte, hogy szótlan vagyok ma. Tévedés: ma egy darab szar vagyok, kiscsillag. Ildomos volna énekelnem is, milyen dalokat ismerek? Nos, Hunting song, Swordmaster, Deadly sinners, Prince charming, etc. De a wicky-wocky-t nem ismerem?

Nem.

A wicky-wocky-t kurvára nem ismerem. Kár.

Kezdődne az óra, az Oscar fantázianevű kínai gyerkőc torkaszakadtából üvölt, visít.

Oscar, bazdmeg, nézz rám: abbahagyta a sírást. Belátta, hogy szarabbul vagyok nála. De nem pusztán a gyerekeknek kell megfelelni, hanem az üvegfalon, és a kamerán keresztül sasoló szülőknek is.

Óra után odajöttek a gyerekek, és átöleltek. Még William, az anarchista is. Szerintem szánalomból. Bár ők még nem tudnak hazudni, ha szeretnek, akkor őszintén szeretnek, és ez jó érzés.


1 megjegyzés: