摩梭人的走婚文化 - avagy a Mósuō "gyalogló házasság"

Maradva Yúnnán​​-nál, egy másik kínai nemzetiség, a 摩梭 Mósuō-k egyedülálló matriarchális társadalmának egy szintén érdekes tradíciójára, a zǒuhūn-ra​ (走婚, egyéb elnevezésben Ā​xiàhūn​ 阿夏婚) vagyis a "gyalogló-házasságra" lesz kitérő.

A zǒuhūn voltaképpen egy yī​yè​qíng​ (一夜情), "egy éjszakás érzelem", s arról szól, hogy házasságkötésnél a férfi elgyalogol az ara házába, ott tölti az éjszakát, majd a felkelő nappal együtt távozik, látszólag a promiszkuitás jellegét öltve, ám nem pusztán erről van szó.

Hagyományosan a Mósuō​​ asszonyok tetszőlegesen meginvitálhatták magukhoz egy éjszakára a férfit, ki iránt érdeklődést mutattak, viszont ezen afférok többnyire titokban, s az éj leple alatt zajlottak: a férfi sötétedés után érkezett [a 11-es buszon (十一路车), mely alatt a modern szlengben lábbusz értendő, ergo a saját lábán, innen a "gyalogló házasság" elnevezés]; és a rózsaujjú hajnal cirógatásával távozott a kora reggeli órákban.

Tehát a Mósuō hölgyemények számára magától értetődő volt, hogy vágyuk szerint cseréljék partnereiket - ily mód mindössze egy szexuális partner ritkának számított. Egyes Mósuō asszonyságok egyidejűleg több férfit tartottak pórázon, amit az antropológusok "szeriális monogámiának" neveznek, miként az így létrejött kapcsolatok élethossziglan konzerválódhattak.

S mindattól függetlenül, hogy effektíve megházasodtak, ez paradox mód korántsem jelentette az összeköltözést: a férj soha nem költözött a nő családjához vagy vica versa; mindketten folytatták életüket saját családjukban, s nem vállaltak felelősséget egymás iránt. Magától értetődően vagyonmegosztás sem ment végbe.

A férfiak szerepköre e matriarchális társadalomban igencsak leszűkített, a gyermekek sokszor nem is tudták, kitől származnak. Amennyiben az apa részt kívánt venni a gyermeknevelésben, ajándékokat vitt az anya családjának, s bejelentett e szándékát. Ezzel bizonyos fokú státuszhoz juthatott a nő családján belül, viszont továbbra sem lehetett annak része.

Ennek tükrében azt gondolhatnók, a férfi kibújhatott minden gyereknevelési kötelessé alól, viszont ez nem teljesen így volt, ugyanis a saját családjában - vagyis a lánytestvérinek - született gyermekek gardírozásában felelősséggel osztozott. Ekképp a gyermekek a nagybácsik, nagynénik és unokatestvérek gyűrűjében nőttek fel.

A különös családi struktúra ellenére a gyalogló házasságok rendszere nagyfokú stabilitást mutat, par exemple a válás neuralgikus kérdésköre itt ugyebár nem játszik, a született gyerekek felügyelete a tág rokoni kapcsolatok végett adott (az anya családjára korlátozódik); valamint a vagyonmegosztás hiánya is számos problémát küszöböl ki. A szülök esetleges halála esetén is a kiterjesztett családi kapcsolatok útján lesz biztosítva a gyerek további sorsa. Mindennek eredményeként a nemek közti egyenlőség példája valósul meg.

Az idők viszont a Mósuō-k számára is változnak. A modernizáció előrehaladtával, s az infrastruktúra kiépítésével egyre inkább adottak a turizmus feltételei: járható utak, s a Lúgū-tó (泸沽湖) legeldugottabb szegletei is kapcsolatban állnak egymással. A turisták pedig meglehetősen felbolygatták az egykori életvitelt, a földművesek felhagytak munkájukkal, s idegenvezetőknek álltak, a nők tradicionális öltözetükbe bújva készítenek képeket az erre tévedtekkel. A fiatalok körében egyre inkább felhagyóban vannak a szokások, köztük a gyalogló házasságé is. Egy helyi asszony panaszkodásában: "ezt az életformát szántam lányaimnak, és unokáimnak, de nehéz megmondani, hogy e tradíciónk fennmarad-e a távoli jövőben. Részemről mindent megteszek, hogy a jövő generáció is ily mód éljék életüket."

Csak mint érdekességképpen, házsártos feleség (母老虎) birtokában a kínai férfiak gyakorta emlegetik fel a Mósuō férfiak jó sorát...

Extraként egy rövidke dokumentumfilm róluk.