A Kínai Népköztársaság kikiáltása

Ma van október 1-je, a legfontosabb nemzeti ünnep Kínában, a Népköztársaság kikiáltása, erről szól az alábbi poszt.

1949. szeptember 21-én Pekingben megkezdte ülésezését Kína Népi Politikai Tanácskozó Testülete (a pártok, a tömegszervezetek, a hadsereg, és a nemzetiségek képviselőiből) ahol elfogadásra került a Kínai Népköztársaság programja, mely az 1954-es alkotmány elkészültéig az állam alaptörvényeként funkcionált. A program a szocializmus bevezetésével kapcsolatban[1] fokozatosságra törekedett, s az egységfrontot hangsúlyozta. A Tanácskozó Testület szeptember 30-án megválasztotta Mao Zedongot a központi népi kormány élére, s Mao 1949. október 1-jén a Pekingben (melyet az új program fővárossá nyilvánított), a Tian Anmen téren kikiáltotta a Kínai Népköztársaság megalakulását, s felvonta az ország zászlaját, az ötcsillagos vörös lobogót.[2]E napon vált Mao Zedong ötszázötvenmillió ember tejhatalmú urává. Jóllehet a harcok ezzel nem fejeződtek be, csak október közepére sikerült Kanton elfoglalása, s Jiang Jieshi híveivel együtt csak decemberben kezdte meg evakuálás Tajvanra.[3]Ennek ellenére hosszú évtizedeket követően helyreállt Kína egysége, s a diszkreditálódott Guomindang helyébe a Mao vezette, népre hivatkozó hatalom került, mely „a munkásosztály vezette népi demokrácia diktatúráját valósítja meg, amely a munkások és a parasztok szövetségén alapszik és egybefűzi az összes demokratikus osztályokat és Kína valamennyi nemzeti kisebbségét. A köztársaság küzd az imperializmus, a feudalizmus és a bürokratikus tőke ellen,és az erős Kína függetlenségének, demokráciájának, békéjének, egységének és felvirágoztatásának megteremtésére törekszik”[4]A Kínai Népköztársaság megalakulása egyelőre csak a forradalom politikai kérdését – a hatalom kérdését döntötte el.

Az általános program meghatározása szerint az új kínai államhatalom a „népi demokrácia diktatúrája”, mely a munkások és a parasztok szövetségén alapszik. A katonai bizottságok szerepe meghatározónak bizonyult, miképp a hadsereg – a párt és az állam mellett – Kína legfontosabb nemzeti intézménye a fegyverrel történő országegyesítés után. Feladatuk közé tartozott a közrend megteremtése, a romokban heverő gazdaság helyreállítása, és a földreformhoz szükséges megfelelő körülmények megteremtése, az imperialista hatalmak kiváltságainak felszámolása, a bürokratikus tőke államosítása, a földosztás végrehajtása, megvédeni az állam és szövetkezeti tulajdont, valamint a munkások és paraszti gazdaság érdekeit.[5]Az új rendszer a hatalom nagymértékű koncentrációját valósította meg, a hatalmi ágak (törvényhozói, végrehajtói, adminisztratív, ügyészi funkciók, nemzetközi szerződések ratifikálása) elkülönülése nem ment végbe, az ország irányítását Mao Zedong vezetésével egy igen szűk pártelit - a Központi Népi Kormánytanács - ragadta magához, s kezdetét vette Kína történetének negyedszázada a „nagy kormányos” irányítása alatt.

Mao a népköztársaság megteremtésére vonatkozóan felemlegeti a Da Tong-ot, és a hagyományos kínai utópiát: „ily módon válik lehetővé a szocializmus és a kommunizmus megvalósítása a népköztársaságon keresztül, hogy felszámolják az osztályokat és a belépés a Nagy Harmónia világába.”

---

[1] Mao 1947-ben mondott beszédében: „Kína gazdasági elmaradottságára tekintettel még a forradalom országos győzelme után is hosszú ideig szükséges lesz engedélyezni a kispolgárság nagy tömegei által képviselt kapitalista gazdasági szektort.” Jordán Gyula: Kína története. Bp., 1999. 141.p.

[2] Várnai Ferenc: A maoisták útja. Bp., 1976. 95.p.

[3] Németh István (szerk.:) – 20. századi egyetemes történet. II. köt. Európán kívüli országok.169.p.

[4] A felszabadult Kína. Bp., 1949. 43.p.

[5] Várnai Ferenc: A maoisták útja. Bp., 1976. 98.p.