A mindennapi wushu

A mai edzés után, a tornádó-rúgás tudásának birtokában túlzás nélkül állíthatom: potenciális életveszéllyé váltam. Mondjuk ha egy falábú-félszemű kínai kalóz megtámadna, egyelőre még saját taktikámat alkalmaznám, a "kámforrá tűnő vérnyúl-ökölt", ami jobbára a pszichológiai hadviselésen, illetőleg a jedi lovagoknak az Öreg Köztársaság korabeli harci meditációs technikáján alapul; a lényege, hogy olyan gyorsan felszívódok, hogy az ellenfelet kétségbe ejtem, nem tudja honnan várható a következő támadás, ami félelmet szül, eltereli a figyelmet a valóságról: nincs következő támadás, ergo egyszerűen hagyom, hogy a támadót saját gondolatai emésszék fel. De tény, ami tény, tényleg haladunk, az alap 五步拳-en kívül már a videón látható 规定拳 nagy részét is elsajátítottuk, persze nem ilyen sebességen. Nagyon jók az edzések, s mivel néhány forma még csatlakozott alapformációnkhoz, mérséklődött az ár, ami lehetővé teszi, hogy annyi rizst vegyek magamnak naponta, amivel nem döglök éhen. Apropó másfél hónap alatt 3 kilót fogytam. Ami egyrészt azért van, mert kvázi minden nap mozgok, és nem könyvekkel támasztom ki magatehetetlen nyakam, másrészt az első egy hónapban kissé bajos volt átállni a nem-bundáskenyerekre, továbbá az itteni kaják minden hús és értelem hiányában bizony egészségesebbek, mint az itthoniak. Tulajdonképpen nem is baj, hisz visszanyertem versenysúlyom, amire számos söröskorsó kiürítése után szomorúan vágyakoztam. A mostani nyáron egy, a teraszon való fröccsözés alkalmával eszméltem rá az ajtó tükörképéből kesernyésen méregető őslajhár mivoltomra, aztán meg "vak folyosók morajos üregébe lihegve haladtam, áporodott levegőn, fakuló lim-lom szalagában, s csalva a titkoktól, gyerekes csökönyös akarással mentem előre." S lám legalább lefogytam, de 李小龙-ot még nem merném inzultálni...