Xuhui, baby!

Tomázs elvtársnak nem kell túlságosan megerőltetnie magát, hogy elviselhetetlen legyen - gondolhatták azt az egyetem tanulmányi osztályán, és furtonfurt obstrukcióm hatására visszatelepítettek a vágyva vágyott városrészbe, azaz a Xuhui campus kollégiumába. Ha el szeretnénk érni valamit Kínában, erőszakosnak kell lennünk. 

Nem, nem. 

Mondom erőszakosnak. Napról-napra, hétről-hétre, szívós deranzsálással akár a Nagy Fal téglái is lebonthatóak, nem beszélve a kollégiumi ügyek felelősének elhatározásán, hogy távol tartson minket minden pezsgés képzeletbeli kiindulópontjától, ergo a Xuhui negyedtől. 

Persze, már az elején megmondták, hogy deportálásom Minhangra pusztán átmeneti lesz. Mármost az átmeneti - zanshi (暂时) - szó a kínaiban igencsak kontextusfüggő. Jelen esetben, miszerint a Minhangon való ténykedésem csak átmeneti lesz, a 暂时 fordulattal élve a következő jelentéssel bír "tebizonyottfogszmegdögleni" (már amennyiben ezt sztoikus nyugalommal elhisszük, és nem teszünk a változtatásra irányuló erőteljes lépéseket). 

Noha már kezdtem egyre jobban megszokni Minhangot, azért minden szembe jövő embernek elmondtam, hogy meghurcoltak: elmondtam a metróban a jegypénztárosnak. Elmondtam a taxisnak, aki kihozott Minhangra. Elmondtam a minhangi tanulmányi osztályon a takarítónőtől kezdve minden egyes tanárnak. Elmondtam a koleszban minden ájínak (阿姨= portás/mindenes nénik megszólítása), minden nap reggel  - mikor elmentem, majd este - mikor megjöttem. Elmondtam a kolesz morózus portásának, aki rám se figyelt fapofával való tv-nézése közben. Elmondtam az éjszaka útmentén grillező ujgoroknak. Elmondtam a ba-s kínai "focistáknak", akikkel együtt rúgtam hétvégenként a bőrt. Elmondtam zöldség-gyümölcs árusoknak. Elmondtam mindenkinek, hogy volék sirolm tudotlon, sirolmol sepedik, búol oszuk, epedek. És mindemellett minden héten ad hoc jelleggel - ha már véletlenül úgyis arra jártam - bementem a Xuhui campus nemzetközi diákokért felelős intézetébe, üdvözölni az ott dolgozókat, illetőleg alkalmanként felolvastam egy éneket Dante Isteni színjátékából, a Pokol fejezetből. 

Talán ezért, talán más okból, de örömmel értesítettek, hogy legyek szíves takarodni a Xuhui campusra. Mostantól saját szobám van, bent a város közepében, mindenhez közel. Azóta elégedetten grasszálok fel s alá, az egész TO dühödten vonyít, farkat behúzva vicsorogva hunyászkodik. 

Ez csak vicc volt, mert még valaki képes elhinni. Egy a lényeg, visszatértem, három heti verítékes munkám eredményeképpen.