Egy beszélgetés alkalmával nemrégiben felhozódott New York. Ami nem volt mindig New York. Első ízben ugyanis fapapucsos formák tipegtek körbe annak területén, vertek ott házakat és erődöt, az ő Nieuw-Amsterdam városkájukban. Ám kisvártatva a település átkeresztelkedett New Yorkká. Hogy történhetett ez?Nos, kezdjük mindjárt 1579-el, az Utrecht-i Unióval, mely során a németalföldi tartományok lerázták II. Fülöp spanyol király igáját, és 1581-ben kinyilvánították függetlenségüket Hét Holland Egyesült Tartomány Köztársasága néven, s a leggazdagabb tartomány után Hollandiának keresztelték el végül. Spanyolország ezt nyilván nem nézte jó szemmel, ám 1609. június 17.-én tizenkét évre békét kötöttek egymással; és az Egyesült Tartományok jogot kaptak arra, hogy az Európán kívüli spanyol kikötőkkel is kereskedjenek. A hollandusok torkossága azonban nem érte be akármivel, náluk Amerika volt a nyerő. Rendszeresen fosztogatták a spanyol és portugál kereskedőket, és az általuk meg nem hódított területeken kolóniákat hoztak létre. Hudson felfedezését követően 1610-ben számos holland hajó látogatott el a Hudson-vidékre, megszervezték a prémkereskedelmet, és a mai Albany közelében felépítették a Fort Nassau, későbbi nevén Fort Orange-t 1614-ben.
1618-ban az Egyesült Tartományok vezető politikusa, a békepárti Oldenbarneveldt elvesztette korábbi befolyását, így az egyik legvállalkozóbb szellemű holland kereskedő, Willem Ussenlinx hozzáláthatott egy, a Keletindiai Társaság mintájára szerveződő vállalkozás létrehozására, amit 1621-re sikerült is megvalósítania. Huszonnégy éves szabadalmat szerzett arra, hogy kereskedjék Afrika partjain egészen a Jóreménység fokig, valamint Amerika mindkét partvidékén és az Új-Guineától keletre fekvő szigeteken. Az alaptőke 7 108 161 holland forint volt, szervezeti felépítését tekintve pedig lényegében a Kelet-indiai Társaság kópiája volt. Ergo éppúgy kötött szerződéseket az idegen fejedelmekkel, épített erődítményeket, nevezett ki hivatalnokokat, tisztviselőket, bocsátott ki törvényeket és rendeleteket.
Ez a kereskedelmi vállalkozás politikai célokat is szolgált egyszersmind: elsődleges feladata, hogy a spanyolokkal vívott háború színterét áthelyezzék Amerikába, így törve meg annak hatalmát, "és annak gyökerét, az amerikai aranyat szakítva ki". A Társaság
flottái megkezdték a spanyol hajók és kikötővárosok elleni akcióikat, megkaparintották a spanyol gyarmatokat, és egyszerűen holland telepeket hoztak létre helyettük. A Társaság voltaképpen állami pártfogással működtetett kalózrészvénytársaság szerepét töltötte be.
1623 és 1636 között a Társaság 547 "ellenséges" hajót zsákmányolt 6 710 000 holland forint értékben, azoknak rakománya pedig 30 309 000 forintot tett ki. Ennyi pénz ma sem hangzik rosszul, közel négyszáz év távlatából el lehet képzelni, micsoda őrületes vagyont jelentett. A Nyugatindiai Társaság Észak-Amerikában, a mai New York-öböl területén virágzó kolóniát hozott létre, amelyet Új-Hollandiának neveztek el. 1623-ban érkeztek ide az első telepesek, mintegy 30 család. E családok döntő hányada a mai Manhattan szigeten telepedett le, Brooklynban és Staten Islandon. Ez az Új-Hollandia a Társaság amszterdami kamarájának felügyelete alá tartozott. Első főigazgatójának 1626-ban Peter Minuitot nevezték ki, aki biztosította Manhattan szigetét a hollandok számára azzal, hogy kemény 24 dollár értékű áruért megvásárolta az indiánoktól. Itt is erődöt emeltek, amit vagy 30 faház vett körül elszórtan. Az újdonsült települést Új-Amszterdamnak nevezték el.
Ezzel egyidejűleg megkezdődött az indiánok szisztematikus kiirtása, amiért leginkább az 1638-ban megválasztott új főigazgató, Willem Kieft a felelős. Az indiánokkal folytatott permanens harcok során 1645-ben a Manhattan-sziget alsó részénél védekezésül falat emeltek, innen kapta nevét a mai híres Wall Street. A gyarmatosok száma a szüntelen háborúskodások ellenére emelkedett, 1650 körül még mindössze 500, addig 1656-ban 1000, 1664-ben pedig 1500 lakosa volt Ú
j-Amszterdamnak. Eképpen a területe is jócskán megnövekedett: Manhattan, Staten Island, a Jersey folyó két partja, Long Island nyugati része, az alsó Hudson partjai, a Fort Orange körüli vidék, és a Delaware-ban elszórt telepek tartoztak hozzá.
Ezek az angolok azonban egyre galádabbakká váltak. Az angol parlamentben Cromwell uralma idején, 1651-ben megalkották a Hollandia ellen irányuló híres Navigation Act-ot (Hajózási Törvényt). Ennek értelmében Angliába csak angol hajók, vagy az illető terméket előállító ország saját hajói szállíthatták portékájukat. Ráadásul egy Downing nevű formát neveztek ki hágai angol követnek, aki már a múltban is számtalan jelét adta kíméletlen hollandellenességének. Mindezen felül egy újabb konfliktus volt kibontakozóban: az angol király által támogatott Company of Adventures és a Nyugatindiai Társaság a jövedelmező cukorkereskedelemért szállt harcba. A rabszolga-kereskedelem monopolizálásáért is komoly vetélkedés folyt, e nélkül ugyanis a karibi térség cukornádültetvényeit nem tudták volna munkáskézzel ellátni. A következő évben tehát kitört a háború Hollandia és Anglia között, 1654-ben viszont kénytelenek voltak békét kötni a hollandok. Ez az ellenségeskedés persze veszélyt jelentett a hollandok afrikai és amerikai gyarmataira is. A Connecticut-völgyben és a Long Islandon már korábban is voltak angol telepesek. Számuk nőttön nőtt, így végül felosztották egymás közt a Long Islandet 1650-ben. Az ezerhatszázötvenes és hatvanas években az angolok foko
zatosan terjesztették ki érdekszférájukat az egyes holland fennhatóság alatt álló területeken. Kezdetben a vitás kérdéseket tárgyalások útján sikerült megoldani, ám mikor a kereskedelmi versengések mezejére tévedt az ügy, az ellentétek igencsak kiéleződtek, a második angol-holland háború kitörőben volt, és Új-Hollandia sorsa megpecsételődött.
1664. márciusában II. Károly angol király hivatalos bejelentés nélkül nekilátott az észak-amerikai holland gyarmatok bekebelezéséhez. Szabadalomlevelet adott ki, amelyben Connecticuttól Delaware-ig az égész közbenső területeket testvérének, Jakab yorki hercegnek juttatott. Új-Hollandia birtokbavételét effektíve egy bizonyos Richard Nicholls ezredes kezdte meg a rendelkezésére bocsátott 400 katonával. A hajók július végén érkeztek Bostonba, majd augusztus végén az új-angliai csapatokkal egyesülve kopogtattak a New York-öböl küszöbén. Stuyvesant, Új-Hollandia akkori főigazgatóját szétvágta az ideg, ám a lakosság nyugalomra intette és a kapituláció mellet döntött. 1664. szeptember 8-án Új-Amszterdam története ezennel véget ért, és helyette megkezdődött New York-é.
Új-Amszterdam városi tanácsának szívfacsaró levele:
"Nagytiszteletű Uraim, a nagytiszteletű Nyugatindiai Társaság amsterdami kamarájának Igazgató Urai!
Mi, nagyságotok hűséges, szomorú és elhagyott alattvalói nem hallgathatunk arról az eseményről, amely Isten akaratából és nagyságtok hanyagságának eredményeképpen oly váratlanul következett be, mivel nekünk tett ígéreteikről megfeledkeztek. Legutóbb megérkezett ide négy királyi fregatt Angliából, amelyeket Őfelsége és testvére, a yorki herceg küldött, azzal a megbízással, hogy ezt a helyet, és egész Új-Hollandiát Őfelsége uralma alá hajtsa. Ebből a célból elegendő katonát is hoztak magukkal, és temérdek sok lőszert. Az egyik hajó fedélzetén 450 katona s tengerész volt, a többin hasonlóképp. Amikor a hajók a Najac-öböl elé értek, Richard Nicholls admirális, aki jelenleg itt kormányzóként uralkodik, levelet küldött a mi főigazgatónknak, és közölte vele jövetele célját, valamint a követeléseit. Etr a váratlan levelet elolvasva a főigazgató értünk küldött, hogy együtt döntsük el, mi a teendő. Elhatároztuk, hogy megbízottakat választunk. A főigazgató és három megbízottunk kétszer is megkísérelte, hogy tárgyalásokat kezdjen, de nem kapott más választ, csak azt, hogy ők nem vitatkozni jöttek ide, hanem azért, hogy a kapott parancsot végrehajtsák és megbízatásuknak eleget tegyenek, akár békés úton, akár erőszakkal. S ha ezzel kapcsolatban bármi tárgyalni-való van, azt csak Őfelségével, Anglia uralkodójával lehet megtárgyalni. Három nap haladékot kértünk a tanácskozásra, amit meg is adtak. De nem henyéltek ezalatt sem; négy fregattjukkal közelünkbe jöttek, kettő közülük az erőddel szemben helyezkedett el, a többi Nooeten Islandnál vetett horgonyt. Velük szemben a többi révnél öt század katona és egy újonnan felállított lovasszázad, valamit egy sereg újonc táborozott, akik mind északról, vagy a Long Islandról jöttek, és halálos ellenségeink lévén, alig várták a rablást, fosztogatást és vérengzést, amint az abból is kitűnt, hogy amikor a megadásról történt említés, átkozódásban törtek ki.
Végül is, minthogy teljesen körül voltunk kerítve, nem láttunk lehetőséget a megmenekülésre. Hiába vettük számba erőinket, csak azt állapíthattuk meg, hogy bár a település lélekszáma több, mint 1500 fő, közöttük alig van 250 fegyverfogható férfi a mindössze százötven főnyi katonaságon kívül. Sem a városnak, sem az erődnek nem volt elegendő lőpora. Az erődben alig volt több 600 fontnál; akadt ugyan még 700 font ezen felül, de teljesen hasznavehetetlen. Bár a telepesek vonakodtak, mi a lakosság nagyobb részének kérésére szükségesnek láttuk, hogy a főigazgatót és a tanácsot felszólítsuk, egyezzenek bele a megadásba, mivel úgysem lennénk képesek ellenállni az ellenségnek, amely még a jelenleg rendelkezésre álló erőnél sokkal nagyobbat is képes felvonultatni. A főigazgató és a tanács végül is hozzájárult: küldjünk megbízottakat az admirálishoz, és ezek közöljék vele, hogy a vérontás elkerülése érdekében elhatároztuk: beleegyezünk a feltételekbe, ha megfelelő megállapodást terjesztenek elő.
Hat személt választottak ki mindkét fél részéről ennek lebonyolítására. Ezek meg is egyeztek, de hogy mi lesz ennek a következménye, azt csak az idő fogja megmondani.
Minthogy többé nagyságotoknak a mi megvédelmezésünkre tett ígéreteiben már nem bízhatunk, mi, az egész szegény, szomorú és elhagyott községgel együtt csak a mindenható Istennél kereshetünk menedéket, az ő irgalmában bízhatunk, és nem kételkedünk abban, hogy ő mellénk áll majd megalázott helyzetünkben és többé nem is fordul el tőlünk.
Maradunk az Önök megszomorodott és magukra hagyott alattvalói: Pieter Tonnemann, Paulus Leendezen, van der Grift, Cornelis Sttenwyck, Jacob Backer, Tymotheus Gabry, Isaac Grevenraat, Nicolaas de Meyer.
Kelt Jorckban [York], amelyet ez ideig új-hollandiai Amsterdamnak neveztek, 1664. szeptember 16.-án."
1665-ben aztán kitört a második angol-holland háború: az összes angol kikötőben horgonyzó holland hajót embargó alá vették, többet a nyílt tengerről kísértek be- ami persze elfogadhatatlan volt a hollandoknak. Az első összecsapásra július 13-án került sor Lowestoft partjainál - ahol az Egyesült Tartományok hiába vettek be mintegy száz hajót és húszezer embert - csúfondáros vereséget szenvedtek. 1666ban a hollandok megnyertek egy tengeri ütközetet (az ún. "négynaposat"), viszont el is vesztettek egyet (a "kétnaposat"). A hadiszerencse akkor fordult meg, mikor 1666 szeptemberében Londonban tűzvész tombolt, s egy álló napig nem sikerült eloltani a lángokat, melynek következtében a város egy része porrá égett. Anglia gazdasága ezt komolyan megsínylette, ami hátráltatta az elkerülhetetlenné vált hajójavítást és a megsemmisült hajók pótlását. A hollandusok továbbá Chathamnál 1667-ben felgyújtották az angolok hajóit, akiknek viszont sikerült megtartaniuk New Yorkot. A harmadik angol-holland háború (1672-1674) során vívott Southwold-öböli és Texel előtt vívott csaták eldöntetlenül végződtek, a szárazföldön azonban az angolok fölénye érvényesült, kik megkaparintották az amerikai kereskedelem feletti ellenőrzést. E háború kis közjátékaként 1673 augusztusában az Egyesült Tartományok két tengerészkapitánya visszafoglalta Új-Amszterdamot és a tartományt, ám 1674 novemberében, a háború végezetével a békeszerződés újfent Angliának juttatta ezt a területet...
Felhasznált irodalom:
Németalföldi tengerjárók. Bp., 1961. 159.-174.p.
Maarten Prak: Hollandia aranykora. Bp., 2004. 47.-60.p.
1618-ban az Egyesült Tartományok vezető politikusa, a békepárti Oldenbarneveldt elvesztette korábbi befolyását, így az egyik legvállalkozóbb szellemű holland kereskedő, Willem Ussenlinx hozzáláthatott egy, a Keletindiai Társaság mintájára szerveződő vállalkozás létrehozására, amit 1621-re sikerült is megvalósítania. Huszonnégy éves szabadalmat szerzett arra, hogy kereskedjék Afrika partjain egészen a Jóreménység fokig, valamint Amerika mindkét partvidékén és az Új-Guineától keletre fekvő szigeteken. Az alaptőke 7 108 161 holland forint volt, szervezeti felépítését tekintve pedig lényegében a Kelet-indiai Társaság kópiája volt. Ergo éppúgy kötött szerződéseket az idegen fejedelmekkel, épített erődítményeket, nevezett ki hivatalnokokat, tisztviselőket, bocsátott ki törvényeket és rendeleteket.
Ez a kereskedelmi vállalkozás politikai célokat is szolgált egyszersmind: elsődleges feladata, hogy a spanyolokkal vívott háború színterét áthelyezzék Amerikába, így törve meg annak hatalmát, "és annak gyökerét, az amerikai aranyat szakítva ki". A Társaság
flottái megkezdték a spanyol hajók és kikötővárosok elleni akcióikat, megkaparintották a spanyol gyarmatokat, és egyszerűen holland telepeket hoztak létre helyettük. A Társaság voltaképpen állami pártfogással működtetett kalózrészvénytársaság szerepét töltötte be.1623 és 1636 között a Társaság 547 "ellenséges" hajót zsákmányolt 6 710 000 holland forint értékben, azoknak rakománya pedig 30 309 000 forintot tett ki. Ennyi pénz ma sem hangzik rosszul, közel négyszáz év távlatából el lehet képzelni, micsoda őrületes vagyont jelentett. A Nyugatindiai Társaság Észak-Amerikában, a mai New York-öböl területén virágzó kolóniát hozott létre, amelyet Új-Hollandiának neveztek el. 1623-ban érkeztek ide az első telepesek, mintegy 30 család. E családok döntő hányada a mai Manhattan szigeten telepedett le, Brooklynban és Staten Islandon. Ez az Új-Hollandia a Társaság amszterdami kamarájának felügyelete alá tartozott. Első főigazgatójának 1626-ban Peter Minuitot nevezték ki, aki biztosította Manhattan szigetét a hollandok számára azzal, hogy kemény 24 dollár értékű áruért megvásárolta az indiánoktól. Itt is erődöt emeltek, amit vagy 30 faház vett körül elszórtan. Az újdonsült települést Új-Amszterdamnak nevezték el.
Ezzel egyidejűleg megkezdődött az indiánok szisztematikus kiirtása, amiért leginkább az 1638-ban megválasztott új főigazgató, Willem Kieft a felelős. Az indiánokkal folytatott permanens harcok során 1645-ben a Manhattan-sziget alsó részénél védekezésül falat emeltek, innen kapta nevét a mai híres Wall Street. A gyarmatosok száma a szüntelen háborúskodások ellenére emelkedett, 1650 körül még mindössze 500, addig 1656-ban 1000, 1664-ben pedig 1500 lakosa volt Ú
j-Amszterdamnak. Eképpen a területe is jócskán megnövekedett: Manhattan, Staten Island, a Jersey folyó két partja, Long Island nyugati része, az alsó Hudson partjai, a Fort Orange körüli vidék, és a Delaware-ban elszórt telepek tartoztak hozzá.Ezek az angolok azonban egyre galádabbakká váltak. Az angol parlamentben Cromwell uralma idején, 1651-ben megalkották a Hollandia ellen irányuló híres Navigation Act-ot (Hajózási Törvényt). Ennek értelmében Angliába csak angol hajók, vagy az illető terméket előállító ország saját hajói szállíthatták portékájukat. Ráadásul egy Downing nevű formát neveztek ki hágai angol követnek, aki már a múltban is számtalan jelét adta kíméletlen hollandellenességének. Mindezen felül egy újabb konfliktus volt kibontakozóban: az angol király által támogatott Company of Adventures és a Nyugatindiai Társaság a jövedelmező cukorkereskedelemért szállt harcba. A rabszolga-kereskedelem monopolizálásáért is komoly vetélkedés folyt, e nélkül ugyanis a karibi térség cukornádültetvényeit nem tudták volna munkáskézzel ellátni. A következő évben tehát kitört a háború Hollandia és Anglia között, 1654-ben viszont kénytelenek voltak békét kötni a hollandok. Ez az ellenségeskedés persze veszélyt jelentett a hollandok afrikai és amerikai gyarmataira is. A Connecticut-völgyben és a Long Islandon már korábban is voltak angol telepesek. Számuk nőttön nőtt, így végül felosztották egymás közt a Long Islandet 1650-ben. Az ezerhatszázötvenes és hatvanas években az angolok foko
zatosan terjesztették ki érdekszférájukat az egyes holland fennhatóság alatt álló területeken. Kezdetben a vitás kérdéseket tárgyalások útján sikerült megoldani, ám mikor a kereskedelmi versengések mezejére tévedt az ügy, az ellentétek igencsak kiéleződtek, a második angol-holland háború kitörőben volt, és Új-Hollandia sorsa megpecsételődött.1664. márciusában II. Károly angol király hivatalos bejelentés nélkül nekilátott az észak-amerikai holland gyarmatok bekebelezéséhez. Szabadalomlevelet adott ki, amelyben Connecticuttól Delaware-ig az égész közbenső területeket testvérének, Jakab yorki hercegnek juttatott. Új-Hollandia birtokbavételét effektíve egy bizonyos Richard Nicholls ezredes kezdte meg a rendelkezésére bocsátott 400 katonával. A hajók július végén érkeztek Bostonba, majd augusztus végén az új-angliai csapatokkal egyesülve kopogtattak a New York-öböl küszöbén. Stuyvesant, Új-Hollandia akkori főigazgatóját szétvágta az ideg, ám a lakosság nyugalomra intette és a kapituláció mellet döntött. 1664. szeptember 8-án Új-Amszterdam története ezennel véget ért, és helyette megkezdődött New York-é.
Új-Amszterdam városi tanácsának szívfacsaró levele:
"Nagytiszteletű Uraim, a nagytiszteletű Nyugatindiai Társaság amsterdami kamarájának Igazgató Urai!
Mi, nagyságotok hűséges, szomorú és elhagyott alattvalói nem hallgathatunk arról az eseményről, amely Isten akaratából és nagyságtok hanyagságának eredményeképpen oly váratlanul következett be, mivel nekünk tett ígéreteikről megfeledkeztek. Legutóbb megérkezett ide négy királyi fregatt Angliából, amelyeket Őfelsége és testvére, a yorki herceg küldött, azzal a megbízással, hogy ezt a helyet, és egész Új-Hollandiát Őfelsége uralma alá hajtsa. Ebből a célból elegendő katonát is hoztak magukkal, és temérdek sok lőszert. Az egyik hajó fedélzetén 450 katona s tengerész volt, a többin hasonlóképp. Amikor a hajók a Najac-öböl elé értek, Richard Nicholls admirális, aki jelenleg itt kormányzóként uralkodik, levelet küldött a mi főigazgatónknak, és közölte vele jövetele célját, valamint a követeléseit. Etr a váratlan levelet elolvasva a főigazgató értünk küldött, hogy együtt döntsük el, mi a teendő. Elhatároztuk, hogy megbízottakat választunk. A főigazgató és három megbízottunk kétszer is megkísérelte, hogy tárgyalásokat kezdjen, de nem kapott más választ, csak azt, hogy ők nem vitatkozni jöttek ide, hanem azért, hogy a kapott parancsot végrehajtsák és megbízatásuknak eleget tegyenek, akár békés úton, akár erőszakkal. S ha ezzel kapcsolatban bármi tárgyalni-való van, azt csak Őfelségével, Anglia uralkodójával lehet megtárgyalni. Három nap haladékot kértünk a tanácskozásra, amit meg is adtak. De nem henyéltek ezalatt sem; négy fregattjukkal közelünkbe jöttek, kettő közülük az erőddel szemben helyezkedett el, a többi Nooeten Islandnál vetett horgonyt. Velük szemben a többi révnél öt század katona és egy újonnan felállított lovasszázad, valamit egy sereg újonc táborozott, akik mind északról, vagy a Long Islandról jöttek, és halálos ellenségeink lévén, alig várták a rablást, fosztogatást és vérengzést, amint az abból is kitűnt, hogy amikor a megadásról történt említés, átkozódásban törtek ki.
Végül is, minthogy teljesen körül voltunk kerítve, nem láttunk lehetőséget a megmenekülésre. Hiába vettük számba erőinket, csak azt állapíthattuk meg, hogy bár a település lélekszáma több, mint 1500 fő, közöttük alig van 250 fegyverfogható férfi a mindössze százötven főnyi katonaságon kívül. Sem a városnak, sem az erődnek nem volt elegendő lőpora. Az erődben alig volt több 600 fontnál; akadt ugyan még 700 font ezen felül, de teljesen hasznavehetetlen. Bár a telepesek vonakodtak, mi a lakosság nagyobb részének kérésére szükségesnek láttuk, hogy a főigazgatót és a tanácsot felszólítsuk, egyezzenek bele a megadásba, mivel úgysem lennénk képesek ellenállni az ellenségnek, amely még a jelenleg rendelkezésre álló erőnél sokkal nagyobbat is képes felvonultatni. A főigazgató és a tanács végül is hozzájárult: küldjünk megbízottakat az admirálishoz, és ezek közöljék vele, hogy a vérontás elkerülése érdekében elhatároztuk: beleegyezünk a feltételekbe, ha megfelelő megállapodást terjesztenek elő.
Hat személt választottak ki mindkét fél részéről ennek lebonyolítására. Ezek meg is egyeztek, de hogy mi lesz ennek a következménye, azt csak az idő fogja megmondani.
Minthogy többé nagyságotoknak a mi megvédelmezésünkre tett ígéreteiben már nem bízhatunk, mi, az egész szegény, szomorú és elhagyott községgel együtt csak a mindenható Istennél kereshetünk menedéket, az ő irgalmában bízhatunk, és nem kételkedünk abban, hogy ő mellénk áll majd megalázott helyzetünkben és többé nem is fordul el tőlünk.
Maradunk az Önök megszomorodott és magukra hagyott alattvalói: Pieter Tonnemann, Paulus Leendezen, van der Grift, Cornelis Sttenwyck, Jacob Backer, Tymotheus Gabry, Isaac Grevenraat, Nicolaas de Meyer.
Kelt Jorckban [York], amelyet ez ideig új-hollandiai Amsterdamnak neveztek, 1664. szeptember 16.-án."
1665-ben aztán kitört a második angol-holland háború: az összes angol kikötőben horgonyzó holland hajót embargó alá vették, többet a nyílt tengerről kísértek be- ami persze elfogadhatatlan volt a hollandoknak. Az első összecsapásra július 13-án került sor Lowestoft partjainál - ahol az Egyesült Tartományok hiába vettek be mintegy száz hajót és húszezer embert - csúfondáros vereséget szenvedtek. 1666ban a hollandok megnyertek egy tengeri ütközetet (az ún. "négynaposat"), viszont el is vesztettek egyet (a "kétnaposat"). A hadiszerencse akkor fordult meg, mikor 1666 szeptemberében Londonban tűzvész tombolt, s egy álló napig nem sikerült eloltani a lángokat, melynek következtében a város egy része porrá égett. Anglia gazdasága ezt komolyan megsínylette, ami hátráltatta az elkerülhetetlenné vált hajójavítást és a megsemmisült hajók pótlását. A hollandusok továbbá Chathamnál 1667-ben felgyújtották az angolok hajóit, akiknek viszont sikerült megtartaniuk New Yorkot. A harmadik angol-holland háború (1672-1674) során vívott Southwold-öböli és Texel előtt vívott csaták eldöntetlenül végződtek, a szárazföldön azonban az angolok fölénye érvényesült, kik megkaparintották az amerikai kereskedelem feletti ellenőrzést. E háború kis közjátékaként 1673 augusztusában az Egyesült Tartományok két tengerészkapitánya visszafoglalta Új-Amszterdamot és a tartományt, ám 1674 novemberében, a háború végezetével a békeszerződés újfent Angliának juttatta ezt a területet...
Felhasznált irodalom:
Németalföldi tengerjárók. Bp., 1961. 159.-174.p.
Maarten Prak: Hollandia aranykora. Bp., 2004. 47.-60.p.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése