Óra után elnéztem a Néprajzi Múzeum címben szereplő jelenlegi kiállításra, mely Torday Emil, híres magyar Afrika-kutató életútját és munkásságát, valamint a tavaly nyáron emlékére tett expedíció eredményeit mutatja be. Torday neve nemzetközileg nagy hírnévnek örvend, csak persze szülőhazájában nem, mert ő már sajnos nem költözhetett be a VV-villába, de még a gigászi Vacsora-csatába sem vágtathatott be Bukhephaloszon, minekutána mindketten távoztak az élők sorából e grandiózus médiabéli megmérettetések létrejötte előtt. Bárkivel ellehetne diskurálni ebben az országban BB Éviről, Győzikéről, vagy éppen Pákóról -kiknek minden egyes fingását szájtátva figyeli a mélyen tisztelt szittya publikum-, ám ha egy olyan ember kerül szóba, aki úgy tett le valamit az asztalra, hogy nem "celeb", már a madár se látta. És ez szomorú.Mert bizony 1875. június 22-én született Budapesten egy Torday Emil nevű gyerkőc, ki iskoláit szülővárosában, majd Münchenben végezte, és 1895-ben Brüsszelbe költözött, ahol öt éven át banktisztviselőként dolgozott. A földrajzi és etnográfiai tudományok vonzották leginkább, Henry Morton Stanley és David Livingstone könyveit falta. A belga állam szolgálatába lépett és így juthatott el a legsötétebb Afrikába, Kongóba,mint közigazgatási hivatalfőnök.
Ugyanis a II. Leopold (vagy Lipót), Belgium második uralkodója
nagyfokú érdeklődést mutatott a gyarmati kérdés iránt, és ő volt az, ki bátorította a belgákat, hogy "terjeszkedjenek a tengereken túlra". Eképpen ő kezdeményezte továbbá az afrikai Kongó-medence megszerzésére irányuló törekvéseket, mely francia érdekekbe ütköztek. Ezért került sor 1884-ben a Kongó-konferenciára Berlinben, hol Bismarck döntő-bíráskodott, és február 24.-én aláírtak egy egyezményt, mely a gyarmatosítás történetében egyedülálló módon II. Leopoldot nevezte meg a Kongó-medence szuverén tulajdonosának, mely Kongó Szabad Államként vonult be a történelembe. Ergo mintha te vagy én kaptam volna meg egy földrészt, nem pedig Magyarország. (Cserébe a Monarcha biztosítékot nyújtott a kereskedelem illetve a hajózás teljes szabadságára Kongóban. A természeti kincsek kiaknázása miatt fellépő pénzügyi nehézségek következtében II. Leopold 1908-ban átruházta a jogát a belga államra, így alakult meg Belga Kongó.) Ennek a belga gyarmatosítás következtében - kiépített utak, vasutak, az újonnan felfedezett viziutak immáron lehetővé tették a kontinens eleddig ismeretlen területeire való benyomulást is. Kongó gazdasági szempontjait tekintve az őserdőben található kaucsukfa, illetőleg a gumiexport volt első helyen, de az értékes trópusi fát is nagy ütemben termelték kifele. A belga k
ereskedők, ültetvényesek, katonák érdekeiket brutális módon érvényesítették, az európai protokoll és etikett által elfojtott állatot itt kiengedték magukból az egyes monseiur-ok és herr-ek, és mister-ek, hogy kezeket csapkodjanak le kisbaltával; aztán hazamenjenek Belgiumba teázni. Mindenesetre ötmillió kongói nem éppen magától halt meg.
Torday 1900-ban utazott Bomába, Kongó Szabad Állam fővárosába. "Kincses szigetet vártam, s helyette dögleletes mocsárra találtam"- írja. A gyarmatosítókkal ellentétben nagyfokú empátiával viseltetett a helybéliek iránt, mégis velük érkezett, így nem volt könnyű dolga a bennszülöttek bizalmának elnyerésében. Sokat utazott Matadi és Kinshasa környékén, és a Kongó folyamon. Fekete kísérői kalauzolásával jutott el a Kongó-medence azon vidékeire, hol fehér ember még álmában sem járt. Ahogy Kubassek János írja, "a dzsungelek belsejében gyakran zajlottak le olyan rémdrámák, melyek az európaiak számára szinte felfoghatatlannak tűntek. Az ellentmondások mindenkit meghökkentettek." Torday megemlékezése szerint: "Az európai civilizáció és az afrikai barbárság legrosszabb hajtása sajátságosan keveredett. Ott volt Leopoldville, ez a fejlődő városka, néhány százfőnyi fehér lakosságával, a tengerpartra vivő vasútjával, hajóépítő műhelyeivel, amelyekben egész tekintélyes nagyságú hajók épültek, a villamosvilágítás tervben volt éppen, az egészségügyi intézkedések teré
n is megtétettek az első lépések. Voltak áruházak, missziók, szállók, kórház, fogház, törvényszék, katonai zenekar." Éles kontrasztot állított ennek a város szomszédságában évszázados elmaradottságban és nyomorban tengődő emberek falvai. A fehérek felfogásával ellentétes szokásokat betiltották a bennszülötteknek. Pedig a bűn és az erény mást jelentett a kongóiak, és mást az európaiak számára, ahogy erről részletesen beszámolt. Első négyéves kiküldetése keretében Katangába került. 
Mintegy húsz nap alatt hajózott fel a Kongó folyón Stanleyville-ig (ma Kisangani), leevezett a Stanley-zúgókon a nagyszerű vagenya evezősökkel. 1900-tól 1904- ig itt, az afrikai tavak vidékén, végezte kutatómunkáját. 1905-től 1907-ig az angol Royal Anthropologic
al Institute megbízásából folytatta kutatásait a Kongó déli mellékfolyóinak vidékén. Felfedezőutakra indult, vadászott, a luba népcsoport területén tevékenykedett, elsajátította nyelvüket (amihez expedíciója végére még hét(!) egyéb kongói nyelvet is csak úgy mellékesen hozzácsapott.), és ezáltal gondolkodásmódjukat is. Torday bebarangolta a Kongó-medence legeldugottabb vidékeit is, ahogy lapátkerekes gőzhajóján utazva a következő megfigyelést tette:"ahogy feljebb és feljebb kaptat a hajó a Kongón, a benszülöttek ruhái egyre fogyatékosabbá válnak...végül semmire zsugorodnak." A mocsárvilágban elkapta a sárgalázat és a maláriát is, bennszülött kísérői azonban kigyógyították az "őserdő patikájával". "Már a koporsómat is megcsináltatták. Amikor átestem a válságon, újból kellett járni tanulnom"-írja. Ám folytatta útját. A Marungu helységnél azonosította a Livingstone által a Tanganyika-tó partján megjelölt Akalonga-fokot, így földrajzi felfedezést is tett egyszersmind. 1907 – 1909-ben, harmadik útja során a Kassai, Sankuru és Kwilu folyók mentén végzett antropológiai és nyelvészeti tanulmányokat, valamint néprajzi gyűjtést a British Museum részére. Ezen útjai során kereskedelmi érdekeltségek és telephelyek felállítása volt elsődleges feladata az angolok részére. Ekkor születtek meg első értekezései a mbala, mbuun, yansi, hungaan, kwesi és yaka népekről. Embertani és néprajzi m
egfigyelései úttörő jelentőségűek, és a gyűjtött tárgyi anyag is páratlanul értékes, mi több a világ egyik legsokrétűbb Afrika-gyűjtemények egyike (még úgy is, hogy csupán egy része élte túl a világháború bombázásait). A hosszabb lélegzetvételű kutatás során ellátogatott a Kuba Királyságba, a busongókhoz és a ngongókhoz. Szorgalmasan hazaküldözött tárgyait és jegyzeteit Thomas Athol Joyce, a British Museum munkatársa gondozta, és rendezte azokat publikálásra készre. Nevük alatt számos tudományos publikáció és monográfia jelent meg. Torday Emil legjelentősebb felfedezései az afrikai emberekhez köthetőek. Egyedülálló nyelvtudása lehetővé tette, hogy számo
s emberrel közvetlen kapcsolatba kerülhessen, megismerve így az egyes törzsek tagjainak életviszonyait, szokásait, viselkedését és jellemvonásait. Vérbeli antropológussá vált az Afrikában töltött évek alatt, és kis híján ott is vesztette életét. Egyik utolsó útja során egy váratlanul rátámadt orrszarvú csaknem eltaposta, és e balesetet követően hónapokig mozgásképtelenné vált, és nem is épült föl egészen. Idegileg, fizikailag egyaránt megrokkant, élete végéig csak mankóval tudott járni. Magyar és angol nyelvű bedekkerei izgalmas olvasmányok, "melyek igazi tükröt adnak a fekete földrész lakóinak életéről, szokásairól.
1911-ben visszalátogatott Magyarországra, hol a Magyar Földrajzi Társaságban Lóczy Lajos üdvözölte, szóba került a pécsi tudományegyetem néprajzi tanszékére
való kinevezése, ám végül elmaradt. "Nem válhatott prófétává a maga hazájában, hiába szerzett már külföldön dicsőséget."Utolsó éveit London Brompton városrészében töltötte. Szeretett volna még visszatérni Afrikába, ám ezt már nem tette lehetővé állapota. Hugának írt levelében így szólt: "Afrika az én egyetlen bűnöm. (...) Ez jobb, mint az ivás és a bódítószerek." Élete vége jobbára szenvedésekkel volt terhes, egy félrediagnosztizált afrikai betegség miatt például az összes fogát kihúzták..."A sors fintora, hogy a londoni Shaftesbury Avenne Francia Kórházban halt meg, néhány lépésre attól a könyvkiadótól, mely A bushongok ösvényén című nagy sikerű könyvét elindította a világhír felé..."
Egy további érdekes anekdota, hogy Kubassek felkereste 1989-ben Torday lányát, Ursulát egy idősek otthonába, aki beszámolt arról, hogy a román követség diplomatái anno felkeresték apját, és felajánlották neki a Torda környéki birtokok évi jövedelmének folyósítását, ha felveszi a román állampolgárságot. Torday Emil azonban visszautasította a kecsegtető ajánlatot, és megmaradt független tudósnak.
A kiállítás maga nem volt olyan nagyszabású, mint amilyenre számítottam, mindazonáltal elképesztő fotók vannak kiállítva, mint ahogy abból néhány itt is látható. A kongóexpedíció.hu-n további érdekességekre lelhetsz, elsősorban persze a tavaly nyári Torday-emlékútról, kisfilmek és interjúk formájában. Csak ajánlani tudom, mint ahogy a kiállítást is.
Ezek a patkónak látszó tárgyak a dzsimbuk, melyek fizetőeszközül szolgáltak anno. Tordayék is egyébként vasrudakat adtak cserébe az őslakosoknak a különböző tárgyakért cserébe.
Ez pediglen egy elefántagyarból fabrikált Buddha-szobrot ábrázol. Hogy jutott el Buddha ismerete Kongóba? Ha valaki tudja, mindenképp árulja el!
Ezek meg kongói gyerekek által készített játékok, csúzlik, maszkok, etc. Azok a kör alakúak focik. Mármint fociznak velük.
E bejegyzés elkészültéhez felhasználtam a kiállítás háttéranyagát, valamint a következő műveket:
Kubassek János:Magyar utazók és földrajzi felfedezők. Bp.,2008. 150.-155.p.
19. századi egyetemes történelem. 1789-1914. Bp., 2005. 364.-365.p.
Ugyanis a II. Leopold (vagy Lipót), Belgium második uralkodója
nagyfokú érdeklődést mutatott a gyarmati kérdés iránt, és ő volt az, ki bátorította a belgákat, hogy "terjeszkedjenek a tengereken túlra". Eképpen ő kezdeményezte továbbá az afrikai Kongó-medence megszerzésére irányuló törekvéseket, mely francia érdekekbe ütköztek. Ezért került sor 1884-ben a Kongó-konferenciára Berlinben, hol Bismarck döntő-bíráskodott, és február 24.-én aláírtak egy egyezményt, mely a gyarmatosítás történetében egyedülálló módon II. Leopoldot nevezte meg a Kongó-medence szuverén tulajdonosának, mely Kongó Szabad Államként vonult be a történelembe. Ergo mintha te vagy én kaptam volna meg egy földrészt, nem pedig Magyarország. (Cserébe a Monarcha biztosítékot nyújtott a kereskedelem illetve a hajózás teljes szabadságára Kongóban. A természeti kincsek kiaknázása miatt fellépő pénzügyi nehézségek következtében II. Leopold 1908-ban átruházta a jogát a belga államra, így alakult meg Belga Kongó.) Ennek a belga gyarmatosítás következtében - kiépített utak, vasutak, az újonnan felfedezett viziutak immáron lehetővé tették a kontinens eleddig ismeretlen területeire való benyomulást is. Kongó gazdasági szempontjait tekintve az őserdőben található kaucsukfa, illetőleg a gumiexport volt első helyen, de az értékes trópusi fát is nagy ütemben termelték kifele. A belga k
ereskedők, ültetvényesek, katonák érdekeiket brutális módon érvényesítették, az európai protokoll és etikett által elfojtott állatot itt kiengedték magukból az egyes monseiur-ok és herr-ek, és mister-ek, hogy kezeket csapkodjanak le kisbaltával; aztán hazamenjenek Belgiumba teázni. Mindenesetre ötmillió kongói nem éppen magától halt meg.Torday 1900-ban utazott Bomába, Kongó Szabad Állam fővárosába. "Kincses szigetet vártam, s helyette dögleletes mocsárra találtam"- írja. A gyarmatosítókkal ellentétben nagyfokú empátiával viseltetett a helybéliek iránt, mégis velük érkezett, így nem volt könnyű dolga a bennszülöttek bizalmának elnyerésében. Sokat utazott Matadi és Kinshasa környékén, és a Kongó folyamon. Fekete kísérői kalauzolásával jutott el a Kongó-medence azon vidékeire, hol fehér ember még álmában sem járt. Ahogy Kubassek János írja, "a dzsungelek belsejében gyakran zajlottak le olyan rémdrámák, melyek az európaiak számára szinte felfoghatatlannak tűntek. Az ellentmondások mindenkit meghökkentettek." Torday megemlékezése szerint: "Az európai civilizáció és az afrikai barbárság legrosszabb hajtása sajátságosan keveredett. Ott volt Leopoldville, ez a fejlődő városka, néhány százfőnyi fehér lakosságával, a tengerpartra vivő vasútjával, hajóépítő műhelyeivel, amelyekben egész tekintélyes nagyságú hajók épültek, a villamosvilágítás tervben volt éppen, az egészségügyi intézkedések teré
n is megtétettek az első lépések. Voltak áruházak, missziók, szállók, kórház, fogház, törvényszék, katonai zenekar." Éles kontrasztot állított ennek a város szomszédságában évszázados elmaradottságban és nyomorban tengődő emberek falvai. A fehérek felfogásával ellentétes szokásokat betiltották a bennszülötteknek. Pedig a bűn és az erény mást jelentett a kongóiak, és mást az európaiak számára, ahogy erről részletesen beszámolt. Első négyéves kiküldetése keretében Katangába került. Mintegy húsz nap alatt hajózott fel a Kongó folyón Stanleyville-ig (ma Kisangani), leevezett a Stanley-zúgókon a nagyszerű vagenya evezősökkel. 1900-tól 1904- ig itt, az afrikai tavak vidékén, végezte kutatómunkáját. 1905-től 1907-ig az angol Royal Anthropologic
al Institute megbízásából folytatta kutatásait a Kongó déli mellékfolyóinak vidékén. Felfedezőutakra indult, vadászott, a luba népcsoport területén tevékenykedett, elsajátította nyelvüket (amihez expedíciója végére még hét(!) egyéb kongói nyelvet is csak úgy mellékesen hozzácsapott.), és ezáltal gondolkodásmódjukat is. Torday bebarangolta a Kongó-medence legeldugottabb vidékeit is, ahogy lapátkerekes gőzhajóján utazva a következő megfigyelést tette:"ahogy feljebb és feljebb kaptat a hajó a Kongón, a benszülöttek ruhái egyre fogyatékosabbá válnak...végül semmire zsugorodnak." A mocsárvilágban elkapta a sárgalázat és a maláriát is, bennszülött kísérői azonban kigyógyították az "őserdő patikájával". "Már a koporsómat is megcsináltatták. Amikor átestem a válságon, újból kellett járni tanulnom"-írja. Ám folytatta útját. A Marungu helységnél azonosította a Livingstone által a Tanganyika-tó partján megjelölt Akalonga-fokot, így földrajzi felfedezést is tett egyszersmind. 1907 – 1909-ben, harmadik útja során a Kassai, Sankuru és Kwilu folyók mentén végzett antropológiai és nyelvészeti tanulmányokat, valamint néprajzi gyűjtést a British Museum részére. Ezen útjai során kereskedelmi érdekeltségek és telephelyek felállítása volt elsődleges feladata az angolok részére. Ekkor születtek meg első értekezései a mbala, mbuun, yansi, hungaan, kwesi és yaka népekről. Embertani és néprajzi m
egfigyelései úttörő jelentőségűek, és a gyűjtött tárgyi anyag is páratlanul értékes, mi több a világ egyik legsokrétűbb Afrika-gyűjtemények egyike (még úgy is, hogy csupán egy része élte túl a világháború bombázásait). A hosszabb lélegzetvételű kutatás során ellátogatott a Kuba Királyságba, a busongókhoz és a ngongókhoz. Szorgalmasan hazaküldözött tárgyait és jegyzeteit Thomas Athol Joyce, a British Museum munkatársa gondozta, és rendezte azokat publikálásra készre. Nevük alatt számos tudományos publikáció és monográfia jelent meg. Torday Emil legjelentősebb felfedezései az afrikai emberekhez köthetőek. Egyedülálló nyelvtudása lehetővé tette, hogy számo
s emberrel közvetlen kapcsolatba kerülhessen, megismerve így az egyes törzsek tagjainak életviszonyait, szokásait, viselkedését és jellemvonásait. Vérbeli antropológussá vált az Afrikában töltött évek alatt, és kis híján ott is vesztette életét. Egyik utolsó útja során egy váratlanul rátámadt orrszarvú csaknem eltaposta, és e balesetet követően hónapokig mozgásképtelenné vált, és nem is épült föl egészen. Idegileg, fizikailag egyaránt megrokkant, élete végéig csak mankóval tudott járni. Magyar és angol nyelvű bedekkerei izgalmas olvasmányok, "melyek igazi tükröt adnak a fekete földrész lakóinak életéről, szokásairól.1911-ben visszalátogatott Magyarországra, hol a Magyar Földrajzi Társaságban Lóczy Lajos üdvözölte, szóba került a pécsi tudományegyetem néprajzi tanszékére
való kinevezése, ám végül elmaradt. "Nem válhatott prófétává a maga hazájában, hiába szerzett már külföldön dicsőséget."Utolsó éveit London Brompton városrészében töltötte. Szeretett volna még visszatérni Afrikába, ám ezt már nem tette lehetővé állapota. Hugának írt levelében így szólt: "Afrika az én egyetlen bűnöm. (...) Ez jobb, mint az ivás és a bódítószerek." Élete vége jobbára szenvedésekkel volt terhes, egy félrediagnosztizált afrikai betegség miatt például az összes fogát kihúzták..."A sors fintora, hogy a londoni Shaftesbury Avenne Francia Kórházban halt meg, néhány lépésre attól a könyvkiadótól, mely A bushongok ösvényén című nagy sikerű könyvét elindította a világhír felé..."Egy további érdekes anekdota, hogy Kubassek felkereste 1989-ben Torday lányát, Ursulát egy idősek otthonába, aki beszámolt arról, hogy a román követség diplomatái anno felkeresték apját, és felajánlották neki a Torda környéki birtokok évi jövedelmének folyósítását, ha felveszi a román állampolgárságot. Torday Emil azonban visszautasította a kecsegtető ajánlatot, és megmaradt független tudósnak.
A kiállítás maga nem volt olyan nagyszabású, mint amilyenre számítottam, mindazonáltal elképesztő fotók vannak kiállítva, mint ahogy abból néhány itt is látható. A kongóexpedíció.hu-n további érdekességekre lelhetsz, elsősorban persze a tavaly nyári Torday-emlékútról, kisfilmek és interjúk formájában. Csak ajánlani tudom, mint ahogy a kiállítást is.
Ezek a patkónak látszó tárgyak a dzsimbuk, melyek fizetőeszközül szolgáltak anno. Tordayék is egyébként vasrudakat adtak cserébe az őslakosoknak a különböző tárgyakért cserébe.
Ez pediglen egy elefántagyarból fabrikált Buddha-szobrot ábrázol. Hogy jutott el Buddha ismerete Kongóba? Ha valaki tudja, mindenképp árulja el!
Ezek meg kongói gyerekek által készített játékok, csúzlik, maszkok, etc. Azok a kör alakúak focik. Mármint fociznak velük.E bejegyzés elkészültéhez felhasználtam a kiállítás háttéranyagát, valamint a következő műveket:
Kubassek János:Magyar utazók és földrajzi felfedezők. Bp.,2008. 150.-155.p.
19. századi egyetemes történelem. 1789-1914. Bp., 2005. 364.-365.p.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése