„Egy időben éleek ez három nagy magyarok: Bethlen Gábor, Pázmány Péter, Esterházy Miklós, kiknek esmeretekben voltam, köztök nagy dolgokban forogván nevekedtem. De jaj mint hagyatánk árvájul országostól, nemzetestől!... Esterházy Miklós igen eszes, módos, authoritativus jó magyar,(…) nemzetét és annak szabadságait szerető hasznos ember vala.”
Kemény János, erdélyi fejedelem[1]
Dolgozatom „tárgya” Esterházy Miklós, ki húsz évig (1625-1645) volt Magyarország nádora, a harmincéves háború, Bethlen Gábor és I. Rákóczy György erdélyi fejedelemségek idején. A török probléma, a vallási és politikai szakadás zavarossá tette az utókor emlékezetét. Hiányozott az egységes szellem, mely lendületet adhatott volna a nemzetnek nyomorúságos helyzetének előremozdítására. Esterházy azonban húsz esztendős hivatalviselése alatt új színt, új stílust vitt a magyar politikai életbe.
Esterházy kora- a XVII. század
Esterházy Miklós működésének ideje nagyjából a XVII. század első felére esik, mely egy súlyos korszak volt Európa egészére nézve. A reneszánsz ragyogása és a reformáció korának zűrzavaros, szellemi harcokba és véres csatákba torkolló évtizedei már elmúltak, véget ért a tizennyolc esztendőn át ülésező tridenti zsinat; s ezzel párhuzamosan a katolikus restauráció alapvetése, mindazonáltal továbbra is fennálltak a XVI. század megoldatlan problémái. A számtalan felhalmozódott ellentét, vallási és hatalmi politika terén nem maradhatott meg labilitásban. A nyíltan és a felszín alatt működő erők végül a XVII. század első felében robbantak ki véres küzdelmek képében.[2]
Az európai politikában a vallás érdeke döntően befolyásolja az életet, „míg lassanként a felszín alatt továbbélő és erjedő racionalizmus szkeptikus mosolya nem foglalja el a metafizikai vonások helyét és a politika a rideg államérdekek, a nemzetállamok mélységesen önző életösztön-törekvéseinek követésévé válik”.[3]
Az új európai rend kialakulásával hozzávetőlegesen megegyező hatalmi potenciával rendelkező nagyhatalmi csoportok jönnek létre, melyek az egyensúlyi állapot megtartására törekednek. Az 1618-1648-ig tartó harminc éves háború a két nagy konfliktus, a vallási ellentétek, valamint a hatalmi kérdésnek kirobbanása, mely három évtizedre lefoglalta Európa államait. Európa immáron már nem mint egységes keresztény terület áll szemben az Iszlámmal, a török kérdés nem tölti be többé az európai gondolkodást. Keleten megmerevedés következett be, nagy hadjáratok helyett csak a török birodalomban szokásos permanens határdúlások, fosztogatások s békeszegések történnek. „S ezen a ponton szakad el a magyarság, a magyar élet fájdalmasan a nyugatitól”[4]
A Habsburgok minden erejükkel és figyelmükkel nyugat felé fordultak. Magyarország számukra védőbástya szerepét töltötte be, mely a hát biztosítására szolgált a nyugati háború alatt. Ebből fakadóan folyamatos érdekellentét állt fenn a magyarság és az uralkodó között. A Habsburgok politikája -mellőzvén a Magyarországot sújtó török-problémát- súlyos elkeseredést váltottak ki a magyar nemzetben, s majd ez vezet el a Bocskai felkeléshez, az önálló Erdélyi fejedelemség létrejöttéhez, s nyugati illetve keleti magyarság közti lelki szakadáshoz is egyaránt. A nyugati magyarság túlnyomó többsége mégis megőrizte aulikus voltát, s támogatták a Habsburg-koncepciót. Ebben minden bizonnyal a teljes felszabadításban bízó remény lakozott.[5]
A konfliktusokat tetőzte a vallási megosztottság. A reformáció, s az azt követő katolikus restauráció a magyar nemzet megosztottságát eredményezte. A nemzet számban és tekintélyében egyre inkább megerősödő katolikus fele ragaszkodott a Habsburgokhoz –mint a vallási restauráció támogatóiként- már csak a vallási azonosságból fakadóan is. Ezzel szemben a keleti, Erdélyre támaszkodó többségében protestáns magyarság viszont saját egyházaik védelmében fordultak szembe a nyugati magyarsággal.
Az ellentéteknek egész szövedéke ez: a török probléma, a nyugati háborúk, Habsburg hatalom, erdélyi fejedelemség, katolikus-protestáns ellentétek hatották át a XVII. század első felét, lehetetlenné téve a szükséges összefogást. Ezek a kiegyenlítetlen ellentétek magyarázzák a kor államférfiinak eltérő gondolkodásmódját, eltérő céljait, eltérő törekvéseit. Továbbá világossá teszik, mily nehézségek tornyosulnak az ország első számú méltósága, a nádor, Esterházy Miklós elé.[6]
Magyarország nádorában, tiszte szerint is, e pártokon felülkerekedő jellemvonásának kellett kiemelkednie, és hivatalos politikájává válnia. Történetírásunk bár elismeri hazaszerető voltát Esterházy Miklósnak, vallásos elfogultságát egyértelműen, mint az egységet akadályozó tényezőt ítélte meg. Fontos azonban kiemelni a kormányzattal szembeni folyamatos harcát melynek célja minden esetben a haza ügyének előremozdítása volt, legyen szó bármely kérdésről.[7]
A nádorság intézménye
A nádori méltóság fokozatos fejlődésével, különösen Mátyás király 1486. évi törvénye óta az ország legmagasabb méltóságává és a közigazgatási, bíráskodási tisztségévé vált. Különös nemzeti jelentőséget, pedig azóta nyert, amióta a király külföldön székelt. Gyökerestől a magyar rendiség szerve volt, nem annyira a király helyettese és érdekeinek képviselője az országban, a nemzet, a rendek akaratának kifejezője, illetve a nemzeti értékek hordozója.[8]
A nádorsághoz vezető út
Esterházy Miklós életének első három évtizedéből meglehetősen kevés megbízható adat maradt fenn. S talán ennek köszönhető, hogy a történetírás kétes értékű forrásokat felhasználva –vagy éppen alaptalan hipotézisekkel igyekezett betölteni a hézagokat. Valószínűleg a nádor első három évtizedére vonatkozó zavaros mondakört egy, a nagyszombati jezsuiták kiadásában 1760-ban megjelent latin nyelvű könyv indította el. A közkézen forgó téves adatok már a nádor születésének dátumával kapcsolatban kezdődnek, a szakirodalom Salamon-Szalay nyomán napjainkig 1582-re teszi, holott mind apja és öccse feljegyzései alapján 1583. április 8-án született a család galántai[9] kúriájában.[10]
Hetedik életévétől kezdve, mintegy tíz esztendős koráig nővérénél, Esterházy Magdolna házánál nevelkedett, a Túróc vármegyei Madocsányban.[11]. 1593-ban, tíz esztendős korában került a Galántához közeli Vágsellyére, az ottani jezsuita iskolába. A sellyei iskolára bizonyára azért esett a választás, mivel protestáns iskola nem volt elérhető távolságon belül, s mint ismeretes, nem egy protestáns família tanítatta gyermekét ugyanezen okokból a jezsuita kollégiumban. Miklós sellyei iskolaévi folyamán, 16 és 18 éves kora között katolizált. A források ugyan nem tesznek arra vonatkozó emléket, hogy meddig tanult Sellyén, alsó fokú oktatatás révén azonban 18. éves koránál tovább nem tartózkodhatott ott. Az a feltevés, hogy valamiféle főiskolát látogatott volna Nagyszombaton, vagy Bécsben, Esterházy Dániel családtörténeti írásán kívül más forrás nem támogatja, továbbá ismeretes, hogy a nádor életének későbbi szakaszában igyekezett felsőbb fokú tanulmányainak hiányát pótolni udvari papja, Hajnal Mátyás jezsuita egyetemi tanár segítségével.[12]
Sellyei tanulmányait követően feltételezhetően katonának állt. Attól függetlenül, hogy Esterházy maga említi későbbi leveleiben, hogy ifjú korában „ötven lovas hadnagysága volt”, és a közismert ténytől, hogy 1608-1610 között lovashadnagyként szolgált a felső-magyarországi főkapitányság kötelékében – valószínűleg Magóchy Ferencnél - katonai pályára vonatkozó történetírásunkat ismételten feltételekkel kell kezelnünk.[13] Esterházy grófi diplomájában, II. Ferdinánd király érdemei közt említi fiatalkori katonáskodását: „… a török ellen folytatott tizenötéves nyílt háború idején különböző hadi vállalkozásokban, mind részleges és közönséges csatákban tehetséged szerint friss segítséget adtál ifjúságodtól kezdve, és ezt nem csak mások tisztázatlan tanúságából ismerjük, de saját tapasztalatunk szerint is elégségesen bizonyítottnak látjuk.” [14]
Ez volt katonai pályafutásának első lépcsőfoka. Mágóchy szűkebb környezetéhez tartozhatott, mert gyakran megfordult annak legfőbb birtokán, Munkácson. Munkács, a magyar történelemben oly gyakran fő szerepet játszó erősség Esterházy életéhez is szoros szálakkal kapcsolódott. Mágóchy Ferenc 1611. november 11-én meghalt, s jelentős vagyont, hatalmas birtokokat és stratégiai fontosságú várakat hagyott feleségére, Dersffy Orsolyára. Az özvegy azonban nem sokáig maradt egyedül. Az újabb gyors férjhezmenetel már akkor is, később is számos szóbeszédre adott okot. Ami tényként leszögezhető: 1612. november 12-én Dersffy Orsolya – meg vele a Mágóchy-vagyon – feleségül ment az akkor harmincesztendős Esterházy Miklóshoz. Ebben a tekintetben az emberi természet nem sokat változott, így elképzelhető, mi volt a fő társasági téma Kolozsvártól Pozsonyig hónapokon át. Több más mellett az is vádként fogalmazódott meg, hogy arcátlanul még a gyászév leteltét sem várták meg[15], habár Esterházy a rá olyannyira jellemző precizitással Mágóchy halála után pontosan egy évvel és egy nappal vezette oltárhoz első feleségét.[16] Ezzel a házasságával szerzett vagyona kétségkívül megnyitotta a felfelé vezető út kapuját Esterházy előtt.[17]1618-ban Dersffy Orsolya azonban meghalt, második feleségét, Nyári Krisztinát majd 1624. július 21-én vette el. Ki az egyik leggazdagabb magyar arisztokratacsalád fiatalon elhunyt tagjának, Thurzó Imrének özvegyét. Majdnem két évtizeden keresztül éltek együtt, kilenc gyermekük született, s levelezésükből világosan kitetszik, hogy egyre mélyülő szeretetben kiegyensúlyozott házaséletet éltek.[18] Esterházy mindvégig féltő gondoskodással vette körül feleségét és gyermekeit. Minden távolléte után kisebb-nagyobb ajándékokat hozott, s igényelte, hogy felesége minden otthoni dologról tájékoztassa. Maga az esküvő nem volt túlságosan grandiózus mint amilyet Thurzóval kötött Nyári Krisztina, az a tény azonban, hogy Pázmány Péter eskette őket, sokatmondó. Egyértelműen bizonyítja, hogy Esterházy immáron az ország legtekintélyesebb politikusai közé tartozott. Hihetetlen munkabírással, szívóssággal, a vele született szervezőerővel látta el feladatait. Már az 1620-as évek végétől egy tehetséges, ambiciózus középnemesekből (majd a ’30-as éve második felétől fiatal arisztokratákból) álló politikai kör vette körül, mely a országos kérdések megvitatására, s lehetőség szerint megoldására is törekedett. Hosszasan lehetne sorolni, akik a környezetében, munkájuk révén jutottak egyre magasabb pozíciókba (csak említésképpen néhányan név: Csáky István és László, Wesselényi Ferenc, Tar Mihály, Révay László, kik mind az elkövetkező évek politikus vezető gárdáját alkották.)[19]
A Nyári Krisztinával kötött házasságának második éve, 1625 Esterházy számára döntő esztendő, mikor is október 25-én a magyar országgyűlés nagy többséggel választotta nádorrá.
Esterházy karrierje
„Tudván azt, hogy nem magonknak születtönk, nagy kivánóia voltam en is annak mindenkor, hogy kegyelmes uraimnak és fejedelmimnek, s az szerent edes hazanknak s megh kevesedet nemzetönknek, mind szorgalmatosan, s mind jó igassággal szolgaliak, megh vetvén ezarant minden tekéntetet, giülölséget és kárvallásokatis, az minthogi Isten akaratjtából negieven esztendotol fogvást negiedik fejedelemonketis szolgálom s az mint en gondolom minden nagy méltó panasz és feddes nélkül, kész lévén mindenkor minden alkalmatossággal ha kívántatot volna. Életemis el fogiatnom az eö Felsége hűsége mellett: s az szerent szegeny és hazanknak és megh keveset nemzetönknekis nagi io indulattal és sereniseggel igiekeztem minden tehetsegem szerent szolgalnom.”[20]
1642. április 6-án vetette papírra eme sorokat Esterházy Miklós, aki ekkorra már tizenhét esztendeje volt Magyarország nádora, a király után az első választott ember az országban. Ötvenkilenc évesen maga mögött tudhatta a kora újkori Magyarország egyik legfényesebb karrierjét, melyről már életében sokat írtak úgy a Habsburg Birodalom területén, mint azon kívül Európa nyugati határáig.
A politika színpadára 1614-ben lépett, amikor a magyar rendek képviseletében a linzi birodalmi gyűlésen kitűnő szónoklattal adta elő véleményét. Egy meglehetősen kényes szituációban óriási feltűnést és rokonszenvet keltő beszédet mondott a török iga alatt szenvedő Magyarországtól. A sikeres beszéd sorsfordító szerepet játszott életében.[21]Itt mutatta meg, hogy szándékait jól megszerkesztett beszédekben, nagy meggyőző erővel képes előadni. Ekkor már báró, 1617-ben pedig Bereg, majd egy évvel később Zólyom vármegye főispánja lett. Ebben az évben, 1618-ben megözvegyült. Esterházy nagypolitikai szerepvállalása azonban csak ekkor kezdődött, s furcsa módon ahhoz az emberhez kötődött, akivel nemcsak éles politikai csatákat vívott, hanem – finoman fogalmazva – nem túlságosan kedvelték egymást, nevezetesen Bethlen Gáborhoz.[22]
Bethlen 1613 óta volt Erdély fejedelme s kétségkívül korának egyik nemzetközileg is legtehetségesebb politikusa. A harmincéves háború kitörése után 1619-ben hadjáratot indított a Habsburg uralkodó ellen, s rövid idő alatt elfoglalta a királyi Magyarország nagy részét. Sokan támogatták itt is, s amikor Esterházy Miklós megpróbálta összeszámolni, hogy a tekintélyes magyarországi famíliák közül hányan maradtak a választott és megkoronázott magyar király, II. Ferdinánd hűségén, magával együtt összesen ötig jutott. Magával együtt, hiszen számára egy pillanatig sem volt kétséges, hogy hű marad a Habsburg uralkodóhoz, s a saját szempontjából igaza is volt. Ezek után Bécsben soha senki nem kételkedhetett Esterházy Miklós véleményében, politikai hovatartozásában, s ezt a szilárd politikai fundamentumot pályája további éveiben maradéktalanul ki is használta.
Nádorrá választása az 1625-ös országgyűlésen történt, meglehetősen viharos körülmények között. Már az előző, 1622-es országgyűlésben is a jelöltek között volt, akkor azonban „csak” az országbírói tisztséget nyerte el. Az udvar befolyásos körei is Esterházyt támogatták, s mindent megtettek annak érdekében, hogy ő kerüljön a nádori székbe.
II. Ferdinánd országgyűlést hívott össze Sopronba. Szeptember 8.-ra kellett volna összejönni, II. Ferdinánd azonban csak október 11.-én érkezett az egész udvarral. A tanácskozás indításaként robbant a bomba, ugyanis a királyi propozíció nem szólt a nádorválasztásról. Ez azért volt hallatlan, mert Esterházy nádor elődje, Thurzó Szaniszló 1625 májusában meghalt, és az 1608. évi törvény értelmében a diétán kellett napirendre tűzni a nádorválasztás ügyét - a nádor halálát követő éven belül - még akkor is, ha egyébként nem lenne esedékes. A rendek, pedig nádorválasztást követeltek. Mintegy maga II. Ferdinánd jelöli ki az ügyet, amivel a főherceg királyságáért fizetni fog. És a rendek bele is sétáltak a csapdába: a nádorválasztástól teszik függővé Ferdinánd főherceg királyságát. December 8-án meg is koronázták III. Ferdinándot. A király 4 jelöltet állított: 2 katolikust és 2 protestánst, személy szerint az első helyen Esterházyt (továbbá még Pállfy Jánost, Nádasdy Pált és Ostrosith Istvánt.) Az országgyűlés pedig 150:60 arányban rá szavazott.[23]Mindez azt bizonyítja, hogy nagyon alkalmas jelöltnek kellett lennie. Csak olyan személyiséget választhattak, ki az uralkodó, valamint a rendek szempontjából egyaránt elfogadható volt. És a szavazás alapján valóban ezt is tették.
Az új nádor tisztán látta a királyi Magyarország helyzetét az 1606-os zsitvatoroki békét követő periódusban. Számára is világos volt, hogy az uralkodó, valamint a legfontosabb Habsburg döntéshozó testület, a Titkos Tanács minden energiáját a harmincéves háborúra és nyugat-európai politikájára fordítja, s tulajdonképpen képtelenek Magyaroszág problémáival foglalkozni. Ettől függetlenül Esterházy mindvégig őrizte udvarhűségét. Hűséges alázata mögött azonban kemény koncepció állt az ország és az uralkodóház kapcsolati, de a rajta látható jegyzet szerint a nádor fogalmazványa volt. Iratai közt találunk egy 1627. június 2-án Bécsben kelt memorandumot, amely a rendeknek a királyhoz intézett kérvénye címet visel, mely „megragadó színekkel festi az ország elhagyott állapontját, s szokott férfias nyíltsággal, leplezetlenül mondja ki az igazat, az irat mely a nádorról fennmaradt emlékezetek egyik legérdekesebbike”[24]
Szemelvények az 1627. június 2-án kelt memorandumból:
„Felséges császár!
Nádori tisztemnél fogva, melyet viselek, nem különben lelkiismeretem sugallatából és a keresztény ügy iránti szeretete
mből kényszerítve vagyok ez új időben és körülményekben előadni, mi most s volt hajdan ezen olykor virágzó magyar királyságnak és összes keresztyénység előbástyájának állapotja- s ezt a végre, hogy helyreállítassék a régen hírére és erejére nézve nagy ország, mely most csaknem végromlásra jutott.
- Közönséges magyarország csaknem minden karainak és rendeinek panasza, hogy miután annyi virágzó tartományunk lett oda, annyi kitűnő család veszett ki végképp a kersztyénség védelmében, s sokan a különféle öldöklések által közel állanak a végpusztuláshoz; mindamellett csak bántalmat nyerének köszönet helyett, sőt a legnyobb gyűlölet s a lelkeknek tőlök való elidegenésétől fogva, nemcsak a szomszéd tartományok önkéntes segítsége elmaradt, hanem kifosztatának is abból is, a mi saját határaik közt segitség és védelem volt. Mert hogy elhallgassuk Cseh, Morvaország, Slézia hozzájárulását az adóhoz, sőt nagyobb veszély esetében magáét a Szent-Birodalomét is, melynek az ezen birodalom elővédjéül szolgáló várakra s ezek katonáinak zsoldjára fordíttattak,s melyenk 15 éve óta nem fizettettnek:gyakran és fájdalommal emlegetik a rendek, hogy az ország jövedelmei mindenekelőtt az érczbányáké, nem fordítattatnak ennek közjavára, hanem az országból kivitetnek, magán hasznokra lés szükségekre adatnak ki, s azokból mind az országon belől, mind kívül némely alárendelt embernek, felséged minden legkisebb haszna nélkül, gazadogdnak föl.
- Másodszor: ugyanez történik a többi jövedelmekkel is, ugymint a harminczadokkal, az adókkal s minden más jövedelemmel, melynek legnagyobb része az országon kívüli kiadásokr amegy, sőt, a mi az ország lakosainak különös fájdalmat okoz, az hogy az ország jövedelmei némely az országtól távoli tartományokban lakó idegeneknek és örököseiknek rendeltetnek oda rendes fizetésül.
- Harmadszor: panaszkodnak azon is(…) hogy a fiscus és a korona azon birtokai, melyek magános személeknek pénzen adattak el, többre mennek 6 millió forint értéknél, melyek mondhatni örökre el vannak idegenítve a királytól és a koronától,s a pénz idegen czélokra ment és ezáltal rettentő az, mennyire elgyöngűlt és kimerítettenek az ország lakossága.
- Továbbá a végbeliek közül, kik még a magok helyén megmaradtak, számosan rablással segítenek inségökön, vagy a kiben több a becsületérzés, kapálni jár napszámban.
Mire felségedet, lábai elé borulva, nemzetem nevében, mint a király és az alattvalók közti közbenjáró, kérem kényszerítem is, és biztosan tartozom remélni, hogy kérésemet felséged vele született kegyelménél fogva nem vetendi meg, sőt az oly sokféle kiadások daczára is, felséged az évenkénti és pedig folytonos segély pénz ki fogja rendelni legkegyelmesebben”.[25]
Ezen iratot, - ha nem is egészében – azért tartottam fontosnak felhasználni, mert valószínűleg ez az irat szolgáltatta alapját későbbi nagy memorandumainak[26], s kiválik belőle a nádor széles látóköre, mely megoldási javaslatokat is magában foglal. Az emlékirat gondolatmenete heves tiltakozás volt Magyarország, mint birtokként való kezelése ellen. Nádori működésének középpontjában a honvédelem állt. Ennek érdekében akar jó közigazgatást, pénzügyeket. A nádor egyértelműen megfogalmazza az ország elhagyatott állapotát, a végvárak romlását, az őrségeinek szétzüllését. A végváriak fizetés hiányában, ha helyükön maradnak is, kereskedéssel, de még inkább koldulással illetve rablással tarják fenn magukat. A török pedig az érvényben lévő béke ellenére folyamatosan fosztja megmaradt területeinket, népünket. A védelem elhanyagolása ezáltal egyre növekvő áldozatokat kíván, s mint amilyent egyszersmindenkorra való rendbehozást követelne. S az örök bizonytalanságban tönkremegy az ország, mely a kereszténység védőbástyája. A harmincadok egy része is idegen kamarák kezébe megy, a visszacsatolásukat rendelő törvények az udvari kamara csak látszólag tett eleget, valójában azonban teljesen magánál tartotta azokat. Továbbá óriási anyagi veszteséget lát az emlékirat a királyi birtokok elzálogosításában is, a zálogösszegek olykor 6 millió forintit tettek ki, oly tőke, melynek kamatai is fedezték volna a végvárak költségeit.[27] Kellő szervezéssel, jövedelmeinek saját céljaira való fordításával azonban saját erejéből is képes lenne fenntartani magát az ország. Ezt a tételt Esterházy fejtette ki először rendszeresen és képviselte élete végéig az udvar és a rendek irányában egyaránt. Ilyen emlékiratokkal majdnem két évtizedig folyamatosan ostromolta az uralkodót, újra és újra kifejtve megvalósítandó programját, mely által az ország sorsán jobbítani kívánt. Amit 1627-ben csak általánosságokban jelölt meg, azt 1630-ban részletesebben is kifejtette, mint ahogyan megoldási javaslatait is. Teljesen gyakorlati meggondolások vezették a nádort ezekben a javaslatokban. Rendet teremteni a zűrzavarban, a nemzet összes erejét a védekezésre fordítani. „Nem valami elvont, közjogi szempontok lebegtek a szeme előtt, mikor mindent a magyar rendek kezébe akart vetetni, mikor mindent a magyar rendek kezébe akart vetetni, a saját felügyelete alatt, hanem azért, mert úgy látja, hogy ez egyetlen mód a segítségre”. Végeredményben programjának célja az önállóság lehető legnagyobb mértékben történő megvalósítása, az idegen abszolutizmussal szemben a magyar rendi államé. [28]
Memorandumában foglalt javaslatainak megvalósítását az 1630. évi országgyűléstől remélte. Miképpen az udvar gyors lefolyású, problémáktól mentes gyűlést kívánt, ilyen körülmények között az egész állami élet átszervezésére irányuló törekvéseiről le kellett mondania. Az egymást követő országgyűlések sem voltak képesek orvosolni a problémákat.
A következőkben egy, a pályafutása végéről kelt utolsó jelentős memorandumát szeretném bemutatni, mely igazolja politikai tevékenységének, illetve programjának élete végéig tartó változatlan aktualitását. Előtte azonban fontosnak tartom az előzmények felvázolását.
Az 1638-as diétát követően is érvényben a már meglévő rengeteg probléma. Az egyik legfőbb problémát továbbra is a török jelentett. 1640 tavaszán meghalt IV. Murád szultán, és utóda, Ibrahim, a trónraléptét bejelentő küldött által a béke megerősítését is fel kívánta ajánlani a bécsi udvarnak. A bécsi haditanács persze udvarias üdvözlő küldöttséget kívánt küldeni a Portára, Esterházy azonban az üdvözlés mellett erélyes fellépést is kívánt a törökök állandó kitörései és hódoltatásai ellen.[29]
Nyáron vette kezdetét a Regensburg-i birodalmi gyűlés, a nagypolitika ismételten Magyarországtól követelt áldozatokat, különösen a határszélek megyéitől. Esterházy nádor ez esztendőben az előbbieknél is állhatatosabban rohamozta Bécset a honvédelem rendbe hozására, a végek fizetésének ügyében. Ugyanis az 1638-as országgyűlés óta elrendelt, 2 évre ajánlott meg segítséget a határok védelmére, félharmincadot és 400 főnyi hadat. A 2 év azonban már lejárt, és ami hadat kiállítottak a rendek, már szét is kívánták engedni. A Kamara pedig már 2 éve nem fizette a végeket: az őrségeik munkás, kolduló, gyakrabban a nép sanyargatásával és a törökön való zsákmányolással igyekeztek fenntartani magukat. 1640 őszére már a bányavár
osokban dúlt a török, egész megyék kényszerültek hódolni.
Komoly problémákat kellett hát orvosolni egyrészről a honvédelem kérdésében. A harminc éves háborúban mondhatni megszokott zavar volt ismét országunkba. Az országgyűlés összehívásáról már 1640 elején is szó esett, hiszen 1641-ben már lejáróban volt a 3 év is, a törvényes idő országgyűlések megtartására.
Nagy, reális kérdések: a Portára panasszal küldendő követség, a végek fizetése, a rendek adózása, külön hadak állítása. Az udvar azonban már a regensburgi birodalmi gyűlés miatt sem gondolhatott országgyűlésre.
A nádor ekkor javasolt egy tanácskozást Nagyszombatra, melyet (1641) januárjában tartottak meg. Eredménnyel azonban nem járt a tanácskozás. Esterházy gondoskodni kívánt az ország védelméről, az országgyűlésnél is előrébb helyezte a helyzet stabilitását. Fegyveres készenlétet, kemény magatartást követelt a tárgyalások idejére. Folyamatosan az udvar segítségét kérte hadak kiállításában, de csak ígéreteket kapott (vagy botrány lett az elmaradt hadfogadásból). Mindvégig élénk figyelemmel kísérte a távoli török eseményeket is, igyekezett összeköttetéseket fenntartani nemcsak a hódolt magyar területeken, de a Balkánon is. (Értendő ez alatt a leigázott népek lázítása, a pasák egyenetlenségeinek kihasználása.)
(1641 szeptemberében a nádor a magyar tanács összehívására tett javaslatot Nagyszombatba, melyet az országgyűlés előkészítésére szántak: minden nagy országos kérdés alapos rendezését kívánták. Meg is tartották, de nem Nagyszombaton, hanem Bécsben, aminek megvolt a jelentősége).
Esterházy az országgyűlés sikerének ügyében sürgette a vallásügy megoldását is. Hiszen a vallás ügye vég nélküli viták kiindulópontja volt, a tanács az országgyűlés legfőbb akadályának tartotta. A nádor engedélyezte volna a protestáns prédikátorok szabad működését a katolikus urak birtokain is, a templomok használatát azonban ő is elvetette. Az országgyűlést az udvar elhalaszotta, a török béketárgyalásokat adván okul.
A tanácskozás vége a nádor lemondását kéri az uralkodótól, egy sietve megfogalmazott iratban, lépésének okául öregségére, betegségeire hivatkozik, s kéri hogy még az országgyűlés előtt gondoskodjanak utódjáról. Feltehető, hogy lemondása a magyar tanács vitáival állottak összefüggésben, különösen a belső sérelmek, mint a vallásügy sikertelen küzdelmei késztethették Esterházyt s lépésére.
Az udvar 20 évre szóló békét írt alá Szőnyben a törökkel 1642 március 19-én, majd ezt követően hozzáláttak az országgyűlés megszervezéséhez. Esterházy április 6-án, az országgyűlési meghívót követően köriratot intézett a vármegyékhez, közölte velük elhatározását, hogy az országgyűlésen megválik nádori méltóságától.
Az országgyűlés azonban elmaradt. A királytól az országgyűlés szétoszlatása után dicséretet kapott hű és ügyes magatartásáért. Lippay, az érsek igyekezett módokat találni arra, hogy a vallásügy miatt elmaradt országgyűlésnek a magyar érdekek ne vallják kárát. Országos tanácskozást javasol e célból, természetesen csak a honvédelem ügyeinek tárgyalására. Esterházy azonban nem sok jót remélt a tanácskozástól, sőt ellenezte is azokat; az országgyűlés ily módon való megkerülését és a belső bajok orvoslás nélkül való továbbhurcolását nem helyettesíthette. Az 1642. év végén az uralkodó ismét a nádor véleményét kérte, összefoglalóan a magyar ügyekről. Esterházy betegségére hivatkozva megint nem ment Bécsbe, sőt az írásos felelettel is késlekednie kellett. Az 1643. év januárjának derekán azonban egy hosszú, és valóban hatalmas erővel fogalmazott memorandumban fejtette ki újra az egész álláspontját.
Szemelvények az 1643. jan. 14.-i Frankóban kelt memorandumból[30]
- Mas allapotja vagion ennek az orsagnak, minth egieb eö. F. orsagainak es provinciainak, s ha ki mi effele hatalomhoz akarna kezdeni, el keölliene eleöffeör eökeöt az teoerök somsedsagtol sakastani, de nem valami alatomban valo vegezesekel, minth nemölliek gondolkottanak feleöle, hanem fegieverel
- Keves remensegem vagion feleőlök, kivalkepen hogi eők az vegbelieket segitczenek feőkepen generalis giülés nekül
- Hogi hirdetne egi derekas tanaczot ö Feölsege Posonban, s küldene ket titok tanaczat, Verdenberget es Pikermart, ala keozinkben, es eö kmekel egiüt ket teologust, s oda keölliene generaliter az tanacz urakat hivatni
- Tartunk az erdeli feidelemteölis, ki masodik propositioia eö Feölsegenek, s sokat czelekethetik in hoc rerum statu, s bizonios hogi tractalis az eö Feölsege ellensegeivel
- Kedvetlenseget penigh ugi vesnek eö hoza az regnicolak, ha eö Feölsegeteöl az egieser mar megh igert dolgokban statisfactioik lesen sine lesione consciente et autoriatis
- Az teörökkel valo alapatot az mi illeti, emlekezetem rea, hogi nem sok üdeökel az eleöttis, attam vala en alazatos opiniomot azarant eö Feölsegenek, s talam most sem monthatok igen egiebet
- Smit az mi segen hazanknak es az egez keöröstiensegnek vesedelmes karara lesen
- Czudalni valo dologis ezis, hogi illien nagi keörösteinsen iovaban iaro dologban mindenesteöl czak az egi coruptus ember informatioi utan keölliesseg eö Feölsegenek dolgait az teörökkel igazgatni
- Ennekül semminemeő allapottaiban iot innet az orsagbol nem varhat eő Feőlsege, s en sem igerhetek
Sem részleges, sem országos gyűlésen – mondja – nem lehet mit sem várni a rendektől, még a legnehezebb helyzetben sem. Egész lelkével kéri a királyt, hívja össze magyar tanácsosait Pozsonyba, lehetőleg teljes számban, küldje le maga is két belső és titkos tanácsosát, valamint két teológust is, és ezek állapítsák meg, hogy vallásügyben és más ügyekben is most kell és mit lehet valósággal végrehajtani. Most még van idő erre, és ha komolyan hozzáfognak, tapasztalni fogják, hogy úgy országgyűlést, mint egyéb gyűléseket, veszély nélkül lehet majd összehívni; s tapasztalni fogja Őfelsége hű magyarjaink áldozatkészségét és ragaszkodását. „Mert bárki mit mondjon, nem becsülendő le a magyar fegyver, erő és vitézség, hisz örök harchoz és fáradsághoz van szokva ez a nemzet”[31]
Félünk Rákóczytól, aki valóban szövetséget keres ellenünk. De soha támadni nem mer, sőt, a valláskérdés kiegyenlítésével még akár a fejedelem is letehet ellenséges szándékairól, s bizalom ébredhet benne, szükség esetén talán még segítségére is számíthatunk. A vallás kérdésének megoldása tehát magában tartogatná a lehetőséget az erdélyi kérdés tisztázására is egyben.
Ez után a török kérdésre tér rá, és kíméletlen erővel ostorozza ismét a konstantinápolyi rezidens, újabb jelentéseiből bizonyítgatván árulásait. Úgy volt már, hogy visszahívják, azonban nem történt semmi. Be kell vallania, nem tudja elképzelni, hogy miként intézhetik az egész kereszténységnek oly fontos ügyeit egyetlen ily korrupt ember jelentései alapján. Szelepchényi küldetését kívánja ismét, hogy tiszta helyzetet teremtsen ott, és a töröknél a békeszerződés elismerése érdekében erélyesen fellépjen. S végül könyörög, hogy hallgassa meg mindezekben tanácsát az uralkodó, békítse ki a nemzetet úgy a vallás kérdésében, mint más szabadságainak biztosításában, mert különben semmi jót nem jósolhat és nem látja lehetőségét saját tisztének és kötelességinek eleget tételének sem.[32]
Az országot átalakító nagy tervezetei tulajdonképpen a török veszedelemmel szemben akarták talpra állítani a nemzetet. Korántsem tartotta leküzdhetetlennek a pogány hatalmat, amely ekkoriban nagy keleti háborúival volt lefoglalva, és belsejében is a romlás jeleit mutatta már. Török politikájával azonban, mint az erdélyivel is, szinte erőszakosan a magyar egység felé akarta sodorni a bécsi politikát; a végső célt nem akarta más céloknak alávetni. A maradék Magyarországot átalakító szervezéssel új erőre akarta hozni, valóságos tényezővé tenni újra és aztán a birodalom politikájának súlypontját, akár az udvar szándéka ellenére is, e részekre vonni.[33]
A gondolatsor, amiket a nádor számos alkalommal kifejtett, s nádori politikája kétségkívül alternatívát teremtett, a konfliktusok, és az összeütközések helyett az egyeztetést, és az érdekharmonizációt helyezve előtérbe.[34] Kevés ember volt Mohácsot követően a magyar történelemben, aki egyéni érdekeit, családi kérdéseket és hivatalos problémákat is oly természetes egységben tudott kezelni, mint ahogyan ő. Széles, egész Európára kiterjedő kapcsolatrendszert épített ki, levelezésben állt többek között VIII. Orbán pápával, a spanyol, a lengyel királlyal, a bajor választófejedelemmel, s eleven kapcsolatot ápolt a Bécsben akkreditált külföldi követségek mindegyikével, ami által neve és tevékenysége kétségkívül személyes alapon is ismertté és elismertté vált. Ezeket a kapcsolatokat azonban sohasem sajátította ki, hanem egységben kezelte országos hivatalával és munkájával. 1583-ban, mikor világra jött, valószínűleg csak a legszűkebb családi kör fejezte ki szüleinek örömét, és jókívánságait, amikor pedig 1645-ben, nagyhőflányi birtokán meghalt, fiainak Rómából, Madridból, Münchenből, Salzburgból, Bécsből uralkodók, fejedelmek, és főpapok juttatták el részvételeiket, bizonyítva, hogy Esterházy Miklós mily meghatározó személyiségként élt korának köztudatában.[35] „A nádor tiszteletreméltó emlékének felidézésében csak vigaszt és tanulságot találhat, minden különbség nélkül, az egész mai magyar nemzedék.”[36]
Bibliográfia:
Berényi László: Három évtized nagyítóüveg alatt. Esterházy Miklós fiatalsága. In:Turul. 72. 1999. 1-2. 24-31.
Csapodi Csaba: Eszterházy Miklós nádor: 1583-1645. Bp.1942.
Hajnal István: Esterházy Miklós lemondása. Bp., 1929
Hajnal István: Az 1642. évi meghiúsult országgyűlés időszaka. Bp., 1930
Hiller István: Az ajándékozás Esterházy Miklós nádor politikai gyakorlatában. In.: Aetas. 1992.3.19-27.
Hiller István: Esterházy Miklós nádor politikai tevékenysége. In.: Limes / Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat. 36. 1999. 11-19.
Péter Katalin: Esterházy Miklós. Bp., 1985
Szalay László: Galántai gróf Esterházy Miklós. Bp. 1863. 1-3.
[1] Szalay László: Eszterházy Miklós gróf, Magyarország nádora. Bp., 1863-70.1. 1.p.
[2] Csapodi Csaba: Eszterházy Miklós nádor:1583-1645. Bp.1942. 9.p.
[3] Uő.:9.p.
[4] Uő.11.p.
[5] Uő.18.p.
[6] Hajnal István: Esterházy Miklós lemondása. Bp., 1929.
[7] Továbbá ugyancsak fontos szerepet kell tudnunk a magyar köznemes osztálynak, melyből Esterházy is származott, valamint a főúri osztályt, melynek tagjává lett.
[8] Csapodi Csaba: Eszterházy Miklós nádor: 1583-1645. Bp.1942.69.p.
[9] Galántán, a királyi Magyarország északi, északnyugati részén, a mai Szlovákia területén.
[10] Berényi László.: Három évtized nagyítóüveg alatt. Esterházy Miklós fiatalsága. In:Turul. 72. 1999. 1-2. 24.p.
[11] Feltételezhetően nem fűződtek jó emlékei az itt eltöltött évekhez, hiszen az egyébként családszerető nádor sosem emlékezett meg a későbbiekben erről az időszakról.
[12] Berényi László.: Három évtized nagyítóüveg alatt. Esterházy Miklós fiatalsága. In:Turul. 72. 1999. 1-2. 25.p.
[13]Katonai pályafutásának kezdetivel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy Esterházy Mágochy magánbandériumában, vagy a király szolgálatában kezdte-e szolgálatait, bár Thurzó Imréhez írt levelében egyértelműen állítja, hogy kizárólag a király szolgálatában katonáskodott
[14] Berényi László.: Három évtized nagyítóüveg alatt. Esterházy Miklós fiatalsága. In:Turul. 72. 1999. 1-2.. 25. p.
[15] „Ez a dolog szegény Magóchy uram gyalázatja, nehezebben tetszett minekünk (…). Hogyha ez a kegyelmetek dolga jobb és becsületesebben ment volna véghez, az mint régtül fogva szoktak az emberek vele élni” –írta Pállfy Kata Esterházynak. In.:Péter Katalin. Esterházy Miklós. 14.p.
[16] Hiller István: Esterházy Miklós politikai tevékenysége. In.: Limes Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat. 36. 1999. 12. p.
[17] Berényi László.: Három évtized nagyítóüveg alatt. Esterházy Miklós fiatalsága. In:Turul. 72. 1999. 1-2.29.p.
[18] Péter Katalin: Esterházy Miklós .Bp., 1985. 24.p.
[19] Hiller Istán: Az ajándékozás Esterházy Miklós nádor politikai gyakorlatában. In.:Aetas. 1992. 3. 20.p
[20]Hiller István: Esterházy Miklós politikai tevékenysége. In.: Limes Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat. 36. 1999.11. p.
[21] Péter Katalin: Esterházy Miklós. 11.p.
[22] Hiller István: Esterházy Miklós politikai tevékenysége. In.: Limes Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat. 36. 1999. 13. p.
[23] Péter Katalin: Esterházy Miklós. Bp.,1985. 65-71.p.
[24] Szalay László: Eszterházy Miklós gróf, Magyarország nádora. Bp., 1863-70.1. 52.p.
[25] Szalay László: Galántai gróf Esterházy Miklós. Bp. 1863. 1. 52-63.p.
[26] Hajnal István: Esterházy Miklós lemondása. Bp., 1929. 12.p.
[27] Uő.17.p.
[28] Csapodi Csaba: Eszterházy Miklós nádor:1583-1645. Bp.1942. 123.p
[29] Hajnal István: Az 1642. évi meghiúsult országgyűlés időszaka. Bp., 1930.
[30] Hajnal István: Az 1642. évi meghiúsult országgyűlés időszaka. Bp., 1930. 380-390.p.
[31] Hajnal István: Esterházy Miklós lemondása. Bp., 1929.151p.
[32] Uő.152.p.
[33] Csapodi Csaba: Eszterházy Miklós nádor:1583-1645. Bp.1942. 60.p
[34] Hiller István: Esterházy Miklós politikai tevékenysége. In.: Limes Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat. 36. 1999. 17. p.
[35] Hiller István: Esterházy Miklós politikai tevékenysége. In.: Limes Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat. 36. 1999. 18. p.
[36] Hajnal István: Esterházy Miklós lemondása. Bp., 1929. 153.p.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése