圣诞节老人来了

Méghozzá személyemben...

Igen gyorsan elkártyázom az ösztöndíjam, nem feltétlenül akarattal, de hozzávetőlegesen egy hétre felmarkolását követően újra a kolesz faliújságát figyelem, mikor is kapunk újfent szociális támogatást. S minthogy ez így nem mehet tovább, tanítási lehetőség után néztem, merthogy az jó esetben egyenest a bonvivánlét belépőkártyáját jelenti. Be is ajánlottak egy placcra, múlt héten Miyával elmentünk interjúra. Az "interjú" javarészt abból állott, hogy megnézték, mennyire vagyunk külföldiek. Miya szőke, nagyon külföldi. Én pusztán világos barna, de van egy Sherlock Holmes-os sapkám, ergo szódával külföldi. Majd értesítenek, mikor menjünk, és hova. Pénteken szól az egyik tanár, hogy ráérek-e a hétvégén, lenne egy kis meló. Végső során kurvára ráértem.
Elmegyek, átvezetnek a munkahelyre. A mászókákat elnézve rövidesen kiderült: de hisz ez egy óvoda, bassza meg. Igen, ráadásul Mikulás leszek. Mondjuk ennyi pénzért Pán Péter, vagy százegykiskutya is lehettem volna, így hát betanultam a Jingle Bells koreográfiáját, meg a többi mókát. Tegnap délelőtt első óra, 4-5 éves gyermekszemekből áradó elementáris félelem szakállas-borzolt hajú önmagam irányába, melyeket viszont egy széles mosoly eloszlatott. Először tanítani kellett nekik pár, az ünneppel releváns szót, karácsonyfa, zokni, etc., majd jöhettek a játékok a Mikulás totalitárius diktatúrája alatt, hogy a szülők láthassák, a külföldi oktatja a gyerkőceiket. A mikulás együtt táncolt, énekelt, lufit fújt, bohóckodott a többségükben egyébiránt nagyon aranyos gyerekekkel, csak műszak végén már tolta befele a csintaó-ampullákat fájdalomcsillapítás végett.
Óra után némely szülő odajött érdeklődni, hogy honnan is vagyok. Mondtam, hogy Hungary. Most hallotta először. Hungry? Nem, Hungary, a suo placito 匈牙利. Hát az meg hol van? Ránéztem: természetesen Amerikában, te, az erudíció csimborasszója. Ja, Amerikában, bólogat. Igen, ott. Akkor te amerikai vagy? Hát ha Magyarország Amerikában van, akkor annak kell legyek, nemde? De.
Ezen felbuzdulva a következő nyelviskolába már mint Sir Thomas, Nottingham grófja, a szegények és elesettek védelmezője vonultam be. Meg is dicsérték igazi angol kiejtésemet. Mert ugyanis pénteken kaptam egy telefont, hogy akkor szombat este fél hétkor a Greenkids-ben debütálhatok. Én úgy tudtam, hogy reggel kilencre kell mennem a Birdleedsbe. Nem, este fél hét. Közben kapcsoltam, hogy a kettő nem egy cég. Miután megtudtam, mennyi a honorárium, csak annyit mondtam: ott leszek, baby.
Ergo egész napos mikulás malenkij-robot után rohantam taxit vadászni az esti dugóban, át is értem nagy nehezen a másik suliba, kérdezik milyen játékkal készültem. Mondom a csendkirállyal, baszod, ki legtovább viseli magán a hallgatagság nehéz bársonypalástját, azt főkapitányommá léptetem elő. Nos, a játék élesben nem működött. Eleve nem volt semmilyen kép, flashcard, vagy bármi, amire személyemen kívül figyelmüket összpontosíthatták volna. A kínai tanárnéni, az asszisztensem belökött tizenöt-húsz megvadult, kiéhezett 5-8 éves közé, hogy itt legyen nagy a pofám, szó szerint. Csakhogy ezt követően ki is sétált. Egyedül maradtam az arénában. Bemutatkoztam, mint Old Shatterhand (Az ököl, mely pozdorjává zúz -kivált ha hangoskodtok.) Ez után jött az Ovizsaru iménti jelenete. Vattacukor-apokalipszis, infantilis keselyű-pokol, percenkénti ősz hajszálak.
Kérlek, ne üvöltözzetek, nana, ne vágd el a torkát egy pillangós hajcsattal; hé, nem rohangálunk, nem rohangálunk, tedd le a széket, tedd le a széket! Végül is csak sikerült letörnöm e gyermekded obstrukciót, de voltak folyamatos szabotőrök, kik szabálytalan időközönkénti class is over! class is over! - kiáltásokkal rontották a csipet-csapat harci morálját. Tanítás után bementem az irodába a cuccaimért, na milyen volt, kérdi a többi tanár: lots of fun, kacsintottam.
Majd ma ismételten a fiatalkorúak mészárszékére merészkedtem vörös, kommunisztikus gúnyámban, műszakállban, sapkában, legjobb barátommal a rénszarvassal, betanult koreográfiával hohohózni, lufit fújni, bukfencezni, grimaszolni, folyamatosan ugrálni és toporzékolni béna lábammal, Boldog Karácsonyt kívánni reggel kilenctől délután ötig.

Barna zacskóba burkolt csintaómat hurcolászom, mint valami halk automata ide-oda. Egyébiránt korántsem volt ez rossz, csak valamivel nagyobb dózis 5-8 évesekből, mint amennyit biztonsággal kezelni tudok.