2011. február 27., vasárnap

Kínai szleng vol. 4. - Terminus technicusok cickóra

Kínai szleng volume 4., nyelvészeti (kevésbé) szakkifejezések női mellekre vonatkozólag.

波波 bōbō: cici, az angol "boobs"-ból eredeztethető.

咪咪 mīmi: cici, (egyébiránt hangutánzó szó macskanyávogásra). Dél-Kínában használt.

奶奶 nǎinǎi vagy 奶子 nǎizi: a női mell kedves, gyerekes megfogalmazása, éppúgy, mint cici. Csak Taiwanon és Dél-Kínában használatos ebbéli értelmében, északon nagyit (apai ágon) jelent.

杂儿 zá’er: csöcs, pekingi szleng, meglehetősen obszcén.

馒头 mántóu: dél-kínai szleng a mellre, a mantou, vagyis az egyébiránt ízetlen kínai zsemle ebbéli értelemmel is bírhat.

巨无霸 jùwúbà: a Big Mac kínai elnevezése, ez esetben igencsak telt kebleket kell értenünk alatta.

乳头 rŭtóu: mellbimbó.

乳尖 rŭjiān: cici, enyhén vulgáris.

波霸 bōbà: enyhén komikus megfogalmazása a nagymellű nőknek, a 霸 bà alatt lenyűgözőt, elképesztőt jelent, ergo itt "elképesztő mellek" jelentésben áll. Dél-Kínában használt.

飞机场 fēijīchǎng: lapos mellkasú hölgy. (A széles, sík leszállópályából nem nehéz asszociálni. Egyébiránt repülőteret jelent). Gyakran használt kifejezés.

太平公主 tàipíng gōngzhǔ: az előbbivel megegyező értelmű, szintén lapos mellkasú nő. "Nagyon lapos hercegnő".

搓板 cuōbǎn: literálisan "mosódeszka". Sovány, elől deszka, hátul léc.

搓板 cuōbǎn: egészen konkrétan ciciszex.

三点全露 sān diǎn quán lòu: szemből való mezítelenség. "A három pont mind megmutatkozik". Meztelen nő leírására használt gyakori kifejezés.

Kínai szleng vol.3. Randezvous III.

Kínai szleng még mindig tulajdonképpen a randinyelvhez társíthatóan, eleddig még lajstromba nem vett állatfajták következnek.

傍大款 bàngdàkuǎn: "gazdag embertől függni", vagy "gazdag emberen élősködni", olyan nőket jelöl, kik pusztán az anyagiak miatt bocsátkoznak intimebb kapcsolatba egy általában igen jómódú férfival. (Többségében meg nem házasodottal.)

味道美女 wèidào mĕinǚ: szexi pincérnő. "Ennivaló szépség".

骨头轻 gǔtóu qīng: "könnyű csontok". Nem éppen kongeniális (általában) barátnő; üresfejű.

浪 làng: észak-kínai szleng könnyelmű, balgatag nőre. (Másodlagos jelentése lehet kószálni, kóvályogni).

绣花枕头 xìuhuā zhěntou: "hímzett párna". Külcsínt tekintve szépséges, de semmirekellő, haszontalan ember.

老来俏 lǎo lái qiào: fiatalosan öltözködő idős ember. "Időstől a csinosig".

装嫩 zhuāng nèn: "színlelt gyengédség", vagy "zsengének tettetni magát", olyan embereket jelöl, kik túlzottan lányosan beszélnek, túlzottan fiatalosan öltözködnek, vagy pusztán infantilis mód viselkednek, fiatalabbnak tettetve magukat ezáltal valódi koruknál.

校花 xiàohuā: a suli legnépszerűbb és leginkább vágyott csaja ("az iskola virága"). Apropó: bān​huā​ - az osztály legjobb nője.

校草 xiàocǎo: "az iskola füve", a suli legmenőbb sráca. (Valószínűsíthetően a sportjátékokkal, illetve magával a sportpályával áll kapcsolatban.)

后生 hòushēng: fiatalember. "Később született". Dél-Kínában használatos.

滥情 lànqíng: "túlzottan érzelmes". Olyan emberekre mondják, akik nagyon könnyen szerelembe esnek az ellenkező nemmel. 他这人挺滥情的 tā zhè rén tǐng lànqíng de - kvázi ez mindenkibe belezúg, akivel összefut.

小白脸 xiǎobáiliǎn: "kis fehér arc". Fiatal, effeminált hímnemű lény, ki legalábbis gyengéd vonásokkal rendelkezik (miként a fehér arc a nőiesség attribútuma). Olyan férfiakat is jelölhet, kik egy idősebb, vagyonos nőn élősködnek.

吃软饭 chī ruǎnfàn: "lágy rizst evő", szintúgy olyan férfit jelöl (életkortól függetlenül), kit barátnője, felesége tart el. Főképp Dél-Kínában használatos.

花花公子 huāhuāgōngzǐ: playboy, bonviván. "Virág herceg", a kínai Playboy elnevezése is egyúttal.

钻石王老五 zuànshí wáng lǎo wǔ: "gyémánt legény". Jómódú, idősebb férfi. Hong Kongban és Taiwanon használt, hol is fán​tǐ​zì​-vel írják - 鑽石王老五.

单身贵族 dānshēn guì zú: "egyedülálló nemes". A 单身 dānshēn szinglit jelöl, és azért használják a guì zú-val együtt, mert az az elgondolás társult hozzá, hogy semmi megvetendő nincs a szinglilétben, sőt, az egyedüllét afféle nemesi büszkeséggel töltheti el az embert.

歪瓜劣枣 wāi guā lìe zǎo: "görbe tök, hasadt datolya", kevésbé szép emberek megjelölése, par exemple: 他们学校 的男生都是些歪瓜劣枣 Tā men xué xiào de nán shēng dōu shì xiē wāi guā liè zǎo - az iskolájuk srácai egytől egyig csúnyák.

娘娘腔 niángniangqiāng: puhány, effeminált, nőies hangú hímnemű lény. Valaki homár mivoltját is jelentéstartományába foglalhatja, egyébiránt csak közeli baráttal való ingerkedés során szabad használni. "Lányos tónus".

奶油小生 nǎiyóu xiǎoshēng: szintúgy férfiúi jellegzetességei hiányában vergődő kanként törzskönyvezett kreatúra, enyhén derogáló kifejezés. "Vajas fiú".

夫妻相 fūqī xiàng: "férj és feleség kinézet". A kínaiak úgy vélik, hogy azok a párok, kik hasonló arcvonásokkal rendelkeznek, tartósabb kapcsolatot tudnak kialakítani. A házasság közvetítők figyelembe is veszik a fūqī xiàng-ot.

王八看绿豆, 看对眼了 wángbā kàn lǜdòu, kàn duì yǎn le: oly szituációkra használt, mikor két csúnya ember attraktívnak tartja egymást. "A teknős egy pár zöldbabra mered" - mivelhogy a teknős szeme hasonlatos a zöldbabra.

情侣衫 qínglǚ shān vagy 情侣装 qínglǚ zhuāng: párok egybevágó szerkója. 对衫 duì shān - szintén ezt jelöli. Kínában (és Dél-Koreában) trend, hogy a párok azonos pólókat hordanak, ezzel is hangsúlyozva összetartozásukat. (Úgy kell elképzelni, hogy a csaj pólóján egy nyíl mutat a srác irányába: ő a barátom, és a srácnál vica versa: ő a barátnőm. Ennek megfelelően gyaloglás, vásárlás, étkezés során mindig ügyelnek arra, hogy a nyilak a helyes irányba mutassanak.)

闪约 shǎnyuē: "villámrandi".

2011. február 26., szombat

Kínai szleng vol. 3. - Randezvous II.

Kínai szleng, randinyelv folytatása:

帅 shuài: sármos. Eredeti értelmében "hadvezért" jelent, de jobbára jóképű férfiak megjelölésére szolgál. (A 漂亮 piàoliang-hoz hasonlóan szintén reflektálhat egy lenyűgöző, elképesztő történésre.) Fokozása: 很帅 hěn shuài- nagyon sármos, a szuperlatívusz pedig: 帅呆了 shuài dāi le - kábítóan sármos, jóképű.

帅哥 shuài gē: jóképű pasas. "A sármos bátyó", fiatal férfiak hízelgő megszólítása.

壮 zhuàng: erős, kigyúrt. (Pekingben hármas hangsúllyal ejtik: zhuǎng-nak.)

酷 kù: az angol "cool" hangátírására született, szintén attraktív (férfit) értenek alatta, és fiatalok körében a 帅 shuài-nál gyakrabban használatos.

棒 bàng: erős, lenyűgöző, penge. Általában dicséretképpen alkalmazott, ha a valaki jó munkát végez, akkor lehet 很棒 hěn bàng-ot alkalmazni, ami alatt nagyszerű, remek értendő. Emellett ha egy nő vonzónak talál egy férfiút, akkor azt is mondhatja rá: 他的身材很棒 tā de shēncái hěn bàng, ergo jó teste van, bámulatos fizimiskája.

倍儿棒 bèir bàng: nagyon faszányos - Pekingben és Tianjinben inkább így ejtik a 棒 bàng-ot, ebből a 倍 bèi szor/szer/ször, szorzás értelemben áll, a szóvégi 儿 er hang ugyebár az érhuà attribútuma. (Ha egy pekingi csaj úgy illet minket: 你的身材倍儿棒 nĭ de shēncái bèir bang, annak örülnünk kell.)

养眼 yǎngyǎn: szépséges, gyönyörű. Literálisan "passzol a szemhez."

喜欢 xǐhuān: tetszik.

爱 ài: szeretni.

疼 téng vagy 疼爱 téng ài: nagyon szeretni. Szenvedélyes, romantikus kapcsolatra és családtagokra nézve is egyaránt alkalmazható. Kényeztetni értelme is van, mint kényeztetni a szeretett gyermeket. Jóllehet a 疼 téng fájdalmat jelent, ám itt csak egyfajta extra mélységet ad a szeretet kifejezésre juttatásának.

暗恋 ànliàn: belezúgni, rágerjedni valakire. (Literálisan titkolt szerelem.)

谈恋爱 tánliàn’ài: randizni, kapcsolatban lenni valakivel. "A románcról, szerelemről beszélgetni".

约会 yuēhuì: főnév, randi. Nyugati hatásból eredeztethető.

初恋 chūliàn: első szerelem, első párkapcsolat.

女朋友 nǚpéngyǒu: barátnő. Az angol girlfriend direkt fordítása, bizonyos esetekben viszont nő és nő barátságára is hivatkozhat.

男朋友 nánpéngyǒu: fiúbarát.

马子 mǎzi: szleng szó a barátnőre. Hong Kong-i eredetű, kezdetben elég derogáló felhanggal bírt, (jelentése: ) de mára semmilyen negatív értelme nincs.

凯子 kǎizi:a mǎzi párjaként szleng szó fiúbarátra. Ideáltípust is jelöl egyszersmind, miként a 凯 kǎi bajnokot jelöl, a győzedelmes harc hősét.

我爱你 wǒ ài nǐ: szeretlek.

鸳鸯 yuānyāng: szerelmes pár. Mandarinkacsát jelent, de gyakori metafora a kínai irodalomban a szerelmesekre.

拍拖 pāituō: randizni, affért ejteni, szerelemben lenni, szó szerint "őrségben lenni". Dél-Kínában használatos.

热恋 rèliàn: mézesheteknél használatos kifejezés, "forró szerelem", kvázi tartson örökké értelemmel bír.

蜜运 mìyùn: komoly kapcsolatban gondolkozva randizni. "Mézes szerencse", ha két ember szereti egymást, és a házasság felé közelednek, akkor rájuk lehet mondani, hogy mìyùn. Szójáték a 蜜月 mìyuè - mézeshetekre is, a kiejtés hasonlósága révén.

爱称 àichēng: "a szerelem neve". A kedves beceneve, úgymint baba, kedves, édes. Ilyetén tekintetben a leggyakoribbak: 宝贝 bǎobèi - bébi, kincs; 亲爱的 qīnàide - kedves, kedvesem, egyetlenem; 老公 lǎogong - férj tiszteletteljes megszólítása, az öreg férjem, ennek párja a 老婆 lǎopó, feleség, literálisan az öreg feleségem.

两小无猜 liǎngxiǎowúcāi: gyerekkori szerelem. (Avagy két ártatlan gyermek játszótársi kapcsolata.)

青梅竹马 qīngméizhúmǎ: szintén gyerekkori szerelem. Zöld szilva és bambuszló, mindkettő a gyerekkorra asszociál, miként a zöld szilva még éretlen, a gyerekek pediglen anno bambuszlovakkal és másegyéb bambuszjátékokkal játszadoztak.

光棍节 Guāng Gùn Jié: szinglik napja. Az 1990-es években Nanjing-i diákok találták fel, november 11-én tartják, mert a dátum az egyedülállókat fejezi ki (11/11).

剩女 shèngnǚ: "a hátrahagyott nő". Azokra a sikeres, karrierista kínai nőkre mondják, akik még nem találtak férjet, vagy már túl vannak a házasodás Kínában hagyományosan elfogadott korhatárán.

三隐女人 sān yǐn nǚrén: "nő három titokkal". Olyan házas nők értendők alatta, melyek valamely oknál fogva letagadják házas voltukat, életkorukat, gyermeküket, hogy szingli látszatukat keltsék.

一见钟情 yí jiàn zhōng qíng: szerelem első látásra. (A 锺情 zhōng qíng is szerelmet, tetszést jelent.)

爱屋及乌 ài wū jí wū: szereti a házat és a madarat, utalva arra, ha valaki szerelmes, mindenről szerelme jut eszébe, hasonló az angol love me, love my dog kifejezéshez.

空窗期 kōngchuāngqī: "nyitott ablak időszak". Szakítás utáni időszakot jelöli, amikor könnyedén fel lehet szedni valakit.

黄昏恋 huánghūnliàn: "alkonyati szerelem", két idős ember közti románc.

跨国恋 kuàguóliàn: "nemzetek közötti szerelem". Egy kínai és egy külföldi közötti kapcsolatot jelöl.

扛洋枪 kángyángqiāng: "külföldi vállpuska". Késő XIX. századi kifejezés a külföldi dolgokat használó kínaiakra, manapság pedig a külföldiekkel háló kínai nők értendők alatta.

网恋 wǎngliàn: internet-szerelem. Szerelembe esni a neten keresztül.

师生恋 shī shēng liàn: tanár-diák kapcsolat, ami teljesen hétköznapi Kínában.

老牛吃嫩草 lǎoniú chī nèncǎo: nagy korkülönbségű párkapcsolat. "A vén tehén friss füvet legel".

姐弟恋 jiědìliàn: idősebb nő és fiatalabb férfi közti viszony. "Nővér-öcs szerelem".

老少恋 lǎoshàoliàn: szintén nagy korkülönbségű kapcsolatot jelöl, "öreg-fiatal szerelme".

忘年恋 wàngniánliàn: szerelembe esni a korkülönbség ellenére. "Feledni az életkort szerelem".

两地恋 liǎngdìliàn: távkapcsolat.

2011. február 24., csütörtök

Kínai szleng vol. 3. - Randezvous

Kínai szleng volume 3., randinyelv, párkapcsolatokkal kapcsolatos közkedvelt kifejezések köztudomásra juttatása következik.

调情 tiáoqíng: flörtölni. Szó szerint "dobálni az érzéseket".

挑逗 tiǎodòu: szintén flörtölni, udvarolni, "ösztönözni, ingerelni".

打情骂俏 dǎ qíng mà qiào: kacérkodva társalogni, "érints szenvedéllyel, korholj elegánsan". (A kifejezés a 打是亲骂是爱 dǎ shì qīn mà shì ài - "az érintés intimitás, az üvöltés szerelem" szólásra való hivatkozás.)

吃豆腐 chī dòufu: "tofut enni", flörtölni, kokettálni. Azonos neműek esetében kínozni-t is jelenthet, mint fizikai, mind lelki téren. Főképp Dél-Kínában, illetőleg Tajvanon és Hong Kongban ismert. Ehhez kapcsolódóan a 卖豆腐 mài dòufu - "tofuval kereskedni"a prostitúcióra értett szépítő jellegű kifejezés, szintén Dél-Kínában.

泡妞 pàonīu: az egyik legkommerszebb szóösszetétel a randira, flörtölésre, illetőleg kifejezetten a csajozásra. Literális "feláztatni, felitatni egy leánt".

钓凯子 diào kǎizi: felszedni egy pasit, "férfira/fiúbarátra horgászni", eredete valószínűsíthetően szintén Tajvanon és Hong Kongban keresendő, ám széles körben ismert és használt kifejezés.

搭讪 dā shàn: elkezdeni csevegni valakivel, elkezdeni egy diskurzust, avagy leszólítani valakit.

戏果戏孙 xì guǒ xì sūn: pekingi szleng "fiúk és lányok üldözésére", vagy pediglen oly emberekre, akik bárokba és szórakozóhelyekre járnak csajozni/pasizni. A 果 guǒ egyébiránt gyümölcsöt jelent, de Pekingben csajt értenek alatta, és érhuà-ban 果儿 guǒr-nak ejtik. A 戏果 xì guǒ ekképpen a "csajokkal való játszadozást" jelenti, és régi pekingi szleng nők felszedésére. A 戏孙 xì sūn pedig a "pasikkal való játszadozást" takarja.

磕蜜 kē mì: maradva a pekingi szlengnél, "mézre vadászni", ergo nőket hajkurászni, randizni. Korántsem oly népszerű s elterjedt, mint az előbb említett 戏果 xì guǒ.

扎蜜 zhā mì: hasonszőrű pekingi variáns a nők üldözésére, "méz körül való bolondozás", szintúgy ritkán használt.

求爱 qiúài: udvarolni, elcsábítani, szó szerint "szerelmet bevallani".

追求 zhuīqiú: üldözni. (Univerzális ige, nőt, férfit, divatot, etc.)

垂涎三尺 chuíxián sān chǐ: "három lábat megnyálazni". Olyan kiváltó tényezőre mondják, amitől kvázi megindul az ember nyálelválasztása, akár egy jó nő is lehet ilyen kiváltó tényező. (A kaján kívül.)

眉来眼去 méi lái yǎn qù: a "szemöldök jön, a szemgolyóbis megy", kacérkodó szempárbaj, szikrázó tekintet, vagy pusztán a flörtölés általánosságban értendő alatta.

电眼 diàn yǎn: "elektromos [kvázi szikrázó] szemek", fiatalok körében elterjedt szókapcsolat a csábító tekintetre, hódító szempárra, effektíve a tekintet, mely szikrára gyújt.

过电 guò diàn vagy 放电 fàng diàn: elektromos sokkot kapni, belezúgni valakibe, literálisan "kiengedni az elektromosságot". (Egy másodlagos jelentésében egyébiránt tószt előtt az asztal pohárral való koccintgatását jelenti - a pohár kanállal való koccintása helyett.)

来电 lái diàn: romantikus szikra. "Az elektromosság jön".

撒娇 sǎjiāo: infantilisen viselkedni, hülyét csinálni magából, kacéran viselkedni, ez utóbbi szó a legmeghatározóbb jelentéstartalmában. Tulajdonképpen a férfiak figyelmét felkeltő magatartást indikál, ami alatt a hülyét csinálni magából jelentés rejlik.

耍单儿 shuǎ dānr: egyedül játszani, szingli, egyedülálló, meg nem házasodott értendő alatta. Pekingi szlengben a hideg ellenére való könnyed öltözködést értenek alatta, mely kiváltképp a felhívó jelleg érdekében történik.

漂亮 piàoliang: gyönyörű, szépséges - lehet egyszerűen a szomszéd csajra, vagy bármelyikre mondani, de bármire utalhat, ami lenyűgöző, fasza, elképesztő. Főleg sportközvetítések során szokás volt használni, par exemple a kínai kommentátorok előszeretettel kurjongatják a focimeccsek alatt egy cselre, vagy gólra: 漂亮! 漂亮!

美女 mĕi nǚ: szép nő. Nők hízelgő megszólítása. Ha jó nő a pincércsaj, nyugodtan szólíthatjuk mĕi nǚ-nek fú​wù​yuán​ helyett. (Ha nem, akkor is: hadd örüljön.)

甜 tián: édes. Lehet kajára, de akár csajra is mondani. Aranyos, szeretni való értelemben is használt, például a szárazföldi kínaiak a tajvani kínai csajokat is 甜 tián-nek titulálják, mert olyan kis cuki, és lányos a kiejtésük. Adalék: 甜妞 tián nīu: édes lány.

可爱 kě’ài: cuki, aranyos.

卡哇依 kǎwāyī: a japán kawaii-n alapul, mely szintén aranyost jelen [itt bízok bitxəšï lektorálásában]. Elsősorban Tajvanon használatos, ahol a japán kultúra befolyása mélyebben gyökerezik.

娃娃 wáwa: aranyos csaj, "bébi, baba".

绝色 juésè: főnév, elképesztően szép kinézet. "Különleges szín" szó szerinti fordításban. Bár jobbára ez is az internetszlenghez kapcsolódik.

靓 liàng: szép, sármos. "Világos, sugárzó", leánzó változata: 靓女 liàng nǚ, férfiúi variánsa:靓仔 liàng zǎi. Dél-Kínában használt.

迷人 mírén: elbűvölő, elvarázsló - általában nő. "Aki vonzza az embert".

丰满 fēngmǎn: "szép és teljes". Bájos, főleg teltkarcsú nő.

身材 shēncái: testalkat.

条 tiáo: szintén testalkat, igazából egy számlálószó hosszúkás, keskeny dolgokra, ezen használatában főképp nőkre értendő.

性感 xìnggǎn: szexi.

妖媚 yāomèi: szexi, elbűvölő. Szó szerént a "gonosz bűvölete".

妖里妖气 yāo lǐ yāo qì: csábos, boszorkányosan szexi.

妖精 yāojing: vonzó nőszemély, de inkább az vamp, szukkubusz féle, ergo veszélyekkel teli nőszemély. "Gonosz lelket" jelent literálisan.

尖果儿 jiān guǒr: pekingi szleng atom jó nőre.

尖孙儿 jiān sūnr: pekingi szleng sármos fickókra.

辣妹 làmèi: dél-kínai szleng jó nőre, tükörfordításban "forró hugica".

惹火 rěhuǒ: fiatalok közt népszerű kifejezés, szexi, tüzes csaj értendő alatta.



Kínai szleng vol. 2. - Prostitúció

Kínai szlengsorozat következő felvonás, melyben a szexet foglalkozásszerűen űző perszónák aposztrofálásai közül mazsolázunk:

骚货 sāo​huò​ : prosti, szó szerént "trágár, vulgáris dolog". (Férfire is alkalmazhatják.)

贱货 jiàn​huò​ : prosti, ringyó, "olcsó árú". (Szintúgy alkalmazható férfira is.)

婊子 biǎo​zi​: prosti, talán a legkommerszebb elnevezés, felettébb inzultáló. Fokozása: 臭婊子 chòu​biǎo​zi - "büdös ringyó".

狐狸精 hú​li​jīng​: nőstényróka, ribanc. Olyan nőkre alkalmazzák, akik mások barátját, férjét csábítják el. Literálisan :"a nőstényróka-lelke", utalva a kínai mitológia egy kreatúrájára. Az előbbieknél mértékekkel eufemisztikusabb kifejezés.

风骚 fēng​sāo​: kurvás. Literálisan "szexis és kurvás".

公共汽车 gōng​gòng​qì​chē​: eredeti jelentésében busz, menetrend szerinti járat. A szlengben viszont abbéli értelmemmel bír, hogy "már mindenki ment vele egy kört". Hasonló az angol neighborhood bicycle - szomszéd biciklihez.

荡妇 dàng​fù​: prosti, kvázi "párzó kedvű asszonyállat".

残花败柳 cán​huā​bài​liǔ​: inzultálás, "vén ribanc", szó szerint "törött virág, elveszett fűzfa". Leginkább Észak-Kínában használt kifejezés.


2011. február 22., kedd

Új félév a kapuk előtt

Az új, förtelmes szemeszter menthetetlenül készül ránk vetni vaskos, bősz igáját, hogy aztán visszatérve a néhai, elfeledett rutinhoz újfent a kétségbeejtően szürke csinovnyiklét kopott palástját öltsük magunkra, s naphosszat meredjünk kínai könyveink előtt.

Valójában nem ennyire rossz a helyzet, sőt. Tulajdonképpen talán jobb is lesz, hogy egyáltalán visszatér a régi kerékvágás, a másfél hónapos relaxáció után viszont nehéz tudomásul venni, hogy minden kezdődik előröl. Szállingóznak vissza az emberek, rég látott arcok, újra élettel telik meg a télvíz idejére elnémult campus. Ezenfelül az utcán is egyre több az új az laowai, ami idegesít. Minek jöttek ide, a mi Nanjingunkba...

Remekül telt a szünet, kezdve a Guilin-i trippel, majd soron követték egymást a legkülönfélébb bulik, már-már ki se látszottunk az 1912-negyedből. Hébe-hóba angolt tanítottam, utóbb még a könyveimet is előbányásztam, s bizony önszántamból tanulásra adtam fejem.

Tegnap Shogonál sushi-parti volt, én egyébiránt utálom a sushit, mert alapjaiban véve algába csomagolt rizs, de Shogo annyi féle halat, mártást vonultatott fel, hogy ezek kombinációjából igencsak ízletes falatokat sikerült gyártani. Estére módfelett megmacskásodtunk, talán ebben a Kínában gyártott Kafka nevű orosz vodka is közrejátszott.

Új szobatársam van, egy koreai tag. Kurvára nem örülök neki. Főképp, hogy nem tud kínaiul. Ez az istenátka Minfan minden nyavalyája ellenére jó haverom. Rengeteget segített az első hónapokban, és mivel állandóan pofáztunk, szerintem ettől is jobb lett a nyelvtudásom. Tudott főzni, takarítani, rendesen háztartásbéli vietnami volt. És amikor a hátán cipelte be a szobába a karton csintaókat, tudtam: számíthatok rá. Erre meg egyelőre nem jött vissza, hogy baszná meg, és beosztottak a helyére egy koreait. Tegnap jövünk vissza Yurievel, nyitva az ajtó. No, megjött Minfan - gondoltam, már kiabáltam is, hogy na mi van, visszajöttél te Saigon-i Ricky Martin, mire egy meghökkent tag nézett velem farkasszemet: hát te miért nem a Minfan vagy?! Nem arról van szó, hogy szerettem, amikor énekelt, emellett egy nyelvet soha az életben nem fogok megtanulni, és a vietnami lesz az; ugyanakkor nekem is megvannak a magam idegesítő szokásai, s nagy valószínűséggel számára a magyar nyelv is fájdalmakkal teli. Nem mintha sokat beszéltem volna anyanyelvemen ellentétben vele. Kivált nem reggel. Erre most itt van ez a koreai, de minek?

A tegnapi este után még mindig nem sikerült továbbfejlődnöm a zigóta-állapotból, noha jó lenne, hiszen be kéne mászni a főépületbe regisztrálni. Eltelt egy félév Kínában. De micsoda félév! És lassan már megyek vissza... Az otthoniak persze veszettül hiányoznak, de nincs honvágyam. Jó itt.

2011. február 17., csütörtök

Eveline Chao-interjú

Interjú Eveline Chao-val, a tavaly megjelent kínai szlengszótár szerzőjével.

Kínai szleng vol.1. - Internetszleng L-Z

Kínai internetszleng, harmadik felvonás L-től Z-ig.

LB = 篱笆 líba :BBS fórum, mely arról ismert, hogy leginkább "anyagias" nők preferálják.

李刚 Lǐ Gāng : egy magas rangú kínai kormányhivatalnok, 李启铭 Li Qiming édesapja. A fia 2010 októberében két lányt ütött el a Hebei-i egyetem campusán részégen vezetve, az egyik közülük életét vesztette. (Lǐ Gāng-incidens.) Cserbenhagyásos gázolását követően a szemtanúkkal való szembesítésekor mindösszesen annyit felelt : "我爸是李刚 - Lǐ Gāng a faterom". Lǐ Gāng neve ezentúl pusztán mint a kormányzati kapcsolatokkal való visszaélésnek, a törvények megkerülésének szinonimája lett.

LJ = 轮奸 lúnjiān: csoportos (nemi)erőszak.

MB = 妈比 mābī: egészen konkrétan "anyád picsája". A B-betű helyére több karaktert is beilleszthetnénk, amit bī-nek kell olvasni, pl.: 逼-t is. Igazat tekintve az eredeti karakter a 屄-volt e szólásban, de ma már szinte egyáltalán nincs használatban.

MLGB = 妈了个逼 mālegè​bī: az előbbi kifejezés bővített változata, jelentésbeli különbség nincs.

MM = 妹妹 mèimèi : hugica, fiatal, kifejezetten attraktív csaj, bizonyos esetekben pusztán a vaginát értik alatta.

脑残 nǎocán : "agy-rokkant"mentális zavarokkal bíró személyt, vagy csak egyszerűen hülyét jelent.

内牛满面 nèi niú mǎn miàn : jelentése megegyezik a 泪流满面 lèi liú mǎn miàn-el, ergo "könnyek folynak végig az arcon, könnyekkel teli arc".

NND = 你娘的 nǐ niáng de : offenzív, bosszankodó felkiáltás, hozzávetőlegesen a"bassza meg" jelentéstartományában fekszik.

牛 niú : melléknév, melyet a szlengben nem eredeti - tehén - értelmében használnak, ellenben pengét, faszát, lenyűgözőt jelent.

NB = 牛屄 niúbī : a 牛 niú kibővített variánsa. Fontos azonban tudni, hogy mindkét szó az előbbi - pozitív - jelentés mellett negatív konnotációval is rendelkezik, ez esetben öntelt, arrogáns, rátarti személyt is jelölhet.

偶 ǒu : egész egyszerűen az egyes szám első személyű 我 wǒ - én - leginkább csajok által használt variánsa, merthogy e formában sokkal cukibb.

PG = 屁股 pìgu : segg, picsa.

P民 = 屁民 pì mín : csőcselék, a társadalom perifériájára szorult alsó néposztály. A kínai netpolgárok által használt kifejezés, hogy miként is tekint a kínai kormány, avagy az elit az alsóbb néprétegekre.

QJ = 强奸 qiángjiān : erőszakolás.

人肉搜索 rénròusōusuǒ : literálisan "emberhúsra keresők", vagy 人肉搜索引擎 "emberhúskereső-motor", kifejezés az interneten közös cél érdekében információt gyűjtő együttműködőkre, nincs semmilyen horrorisztikus mellékzöngéje. (A 人肉 itt igeként szerepel.)

日rì : ez esetben koitál értelemmel bír.

RT = 如题 rú tí : témával kapcsolatos, témába vágó.

SB = 傻屄 shǎbī : "hülye barom", gyakorta tovább rövidítik 傻B vagy 2B (a 2 itt S-betű értelemben áll). A kiejtésbeli azonosság miatt a 屄 helyett 逼 vagy 比 is állhat.

沙发 shāfā : eredeti értelmében szófa, kanapé, de ezen jelentésében házigazdát, házigizdát jelöl, de fórumokon a témát felvető személyt is érthető alatta, miként ő lép be elsőként a képzeletbeli házba, így övé a kanapé, ő a házigazda. Logikát nem érdemes keresni benne.

山寨 shānzhài : alapvetően hegyi falut jelent, viszont előszeretettel alkalmazzák olcsó, gagyi cuccok megjelölésére.

神马 shén mǎ : szó szerint "isteni ló", egyszerűen a 什么 shénme kérdőszóra- mi, micsoda - írott nyelvi, szintúgy 蓉荣 Róng​róng​ 小月月 Xiǎo ​Yuè​yu-je által elterjesztett szójáték.

SY = 手淫 shǒuyín : maszturbációra alkalmazott univerzális kifejezés, a 打飞机-vel ellentétben nők is használhatják.

双飞 shuāngfēi: "édes hármas" felállás két nővel, egy férfival.

天朝 tiāncháo : Mennyei Birodalom, a kínai kormány közkeletű beceneve.

凸 tū : a középső ujj felmutatását imitáló ideogramma.

TF = 土匪 tǔfěi : bandita, főképp a Shanghai-i BBS-fórumozókat jelöli.

TMD = 他妈的 tāmāde : offenzív felkiáltás, "fenébe, bassza meg". Az egyes szám harmadik személyű 他 tā a suo placito az egyes szám második személyű 你 nǐ-re felcserélhető. Avagy szimplán a személy elhagyása nélkül MD = 妈的 .

WDR = 外地人 wàidìrén : nem helyi, az ország más pontjáról származó. Ezzel kapcsolatban a Shanghai-i fórumokon előfordul még a 西部数据人/西数人 "nyugati digitális személy", vagy a 硬盘人 - "merevlemez ember"; hogy miért, nincs megmondója.

微博 wēibó : a 微型博客 wēixíng bókè - mikroblog - rövidített formája. A Twitterhez hasonlatos QQ és Sina mikroblog-szolgáltatókat értik alatt.

WX = 猥亵 wěixiè : sértő, obszcén módon, szemérmetlenül viselkedni valaki irányában.

蜗居 wōjū : főnévként"csigaház", slampos, lelakott, általában kis méretű lakást jelöl, mely elég messze áll az eszményi lakástól, de ezt engedi a keret. Igeként ilyen helyen való tengődést jelent.

我勒个去 wǒ lēi gè qù : vicces avagy nevetséges inzultálás, kritizálás.

五毛党 wǔ máo dǎng : azokra az emberekre értik, akiknek állítólag titokban 5 mao-t fizetnek (kb. 15 forint) posztonként/kommentekként a kormányt, vagy a KKP-t ért kritikáknak való ellentmondásukért, és egyáltalán a kormányt való védelmük érdekében. A túlzott nacionalistákat szokta érni a az "5 mao-s pártba" való tartozás meggyanúsítása.

XJ = 骚女 xiǎojiě : nem kisasszony értendő alatta, ellenben kurva. (Akárcsak az eredeti szóalakban alkalmazott 小姐 - kisasszony - megszólítás is jobbára ezzel az értelemmel bír manapság, nem szerencsés így megszólítani egy nőt. Ennek apropóján a 同志 tóng​zhì​ - elvtárs - alatt sem azonos elveket valló személyt, de homárt, buznyákot kell értenünk.)

小三 xiǎosān : egy házasságban való harmadik játékost, többnyire a férj szeretőjét jelöli.

鸭梨 yālí : szójáték a 压力 yālì - nyomás, stressz szóra.

YD = 淫荡 yín dàng : vulgáris, obszcén, adott esetben perverz.

晕 yūn : elájulni, szédülni, heves érzelmi reakció, nagy meglepetés, meglepődés, öröm vagy akár visszatetszés, undorodás következtében.

YY = 意淫 yì yín: különösen, perverz mód gondolkodni.

装B = 装屄 zhuāng bī : jobbnak, menőbbnek, lenyűgözőbbnek tettetni magát. Itthon pózerként mondanánk

ZG = 中国 : Kína.

ZW = 自慰: további változat önkielégítésre.

砖头 zhuāntóu : alapjában véve téglát jelent, ám az internetszleng "kritikát" ért alatta.

További hasonszőrű kifejezésekért érdemes a “Niubi: American Book Teaches Chinese Crude Language” című könyvet beszerezni.



Kínai szleng vol.1. - Internetszleng F-L

Az előző poszt folytatása következik, kínai internetszleng F-től L-ig.

给力 gěilì: "erőt adni valamihez", érdekessé, lenyűgözővé, erőteljessé téve azt.

GC = 高潮 gāocháo : orgazmus.

GG = 哥哥 gēge : eredetileg idősebb fiútestvér, tesó, haversrác értelemmel bír.

狗日的 gǒurìde : barom, marha, szemét. Literálisan "kit egy kutya tett magáévá".

滚滚 gǔngǔn: a pandamedve bájos beceneve, "hempergőt"jelent, utalva arra, mikor játék közben gurguláznak.

国猪 guózhū : "a nemzet disznója", derogáló asszociáció a nemzeti futball-válogatott 国足 guózú - tagjaira, akik gyenge teljesítményük és viselkedésük miatt nem örvendnek túl nagy népszerűségnek a kínaiak körében.

海龟 hǎiguī : "tengeri teknős", a teknős számos egyéb szimbolikáján túl még a külföldön tanult kínaiakat is jelentheti ebben a formában.

汗 hàn : eredeti értelmében ige, izzadni; az internetes szlengben azonban a "cuki, édes" jelentéssel bíró felkiáltás, és zavarba ejtő, meghökkentő szituációknál alkalmazott, akárcsak az animékben előforduló mimikák.

河蟹 héxiè : "folyami rák". Szójáték a 和谐 héxié, "harmonikusra", a cenzúra elkerülése végett, és a kínai kormány irányába intézett noszogatás a harmonikus társadalom kialakítása érdekében.

很黄,很暴力 hěn huáng, hěn bàolì: "nagyon sárga [ergo nagyon pornográf], nagyon durva". Egy fiatal kínai lánnyal készített CCTV interjúból lett népszerű kifejezés, amikor a kormány internethasználatot érintő reguláiról kérdezgették.

很傻,很天真 hěn shǎ hěn tiānzhēn: "nagyon hülye, nagyon naiv". A Hong Kong-i színész-énekes csillag, Guilian Chung szájából hangzott egy konferencia alkalmával - magyarázkodva és bocsánatot kérve az Edison Chen-el elkövetett pornografikus képeiért, melyeknek sikerült nyilvánosságra kerülniük.

猴子 hóuzi: "majom". Az internetes fórumok moderátorainak beceneve.

火星人 huǒxīngrén: "Marsról jött ember", olyan tájékozatlan emberekre értik, akik nincsenek tisztában az aktuális hírekkel, eseményekkel, trenddel, divattal, kultúrával kapcsolatban. 你是火星回来的吗 - "most jöttél vissza a Marsról?!" A nálunk "hol élsz, szatyorban?" kérdés megfelelője.
Dőlt
IN = 硬 yìng : "kemény". A Shanghai-i netpolgárok viszont erekciót értenek alatta.

JJ = 鸡鸡 jījī : farok, pénisz.

加油 jiāyóu : általánosan alkalmazott kifejezés buzdításra, támogatásra, "gyerünk, hajrá" jelentéssel bír.

JC = 警察 jǐng​chá​: rendőr. Hasonló még a ZF = 政府 zhèngfǔ : kormányra használt rövidítése.

囧 jiǒng : gyakori karakter a kínai internetszlengben, meglepődést, ledöbbenést, ámulást kifejező ideogramma, valószínűsíthetően tajvani eredetű, jelentéstartalma közel megegyezik az angol "orz" hangulatjelével.

JP = 极品 jípǐn : eredeti értelmében nagyon jó minőségű, a netszleng azonban jobbára idegesítő, kellemetlen alakokra használja.

JY = két alternatíva létezik - 1., 精液 : sperma, ejakuláció. 2., 精英 jīngyīng: elit, jobboldali, Kína és a kínaiak kritikusa, a demokrácia, demokratikus törekvések éllovasa.

KB = szintén két értelmezési lehetőség 1., 恐怖 kǒngbù: félelmetes, ijesztő, rettentő. 2., 口爆 kǒubào : orális sex.

KJ =口交 kǒujiāo : szintén szájjal történő fixáció értendő alatta.

兰州 lánzhōu : a 楼主 lóuzhǔ variánsa, gyakori a 烧饼 shāobǐng-el együtt használt forma, “兰州烧饼”, miszerint a témát felvető személy hozzávetőlegesen egy pöcs.

老外 lǎowài : külföldi. Bővebben az alábbi bejegyzéseben.

雷 léi : eredeti értelmében mennydörgést jelent, de a netszleng megdöbbenés, meghökkenés értelemben használja, példának okáért 雷倒 léi​dǎo​ kapcsolatban a magyar "leestem a székről döbbentemben" áll.

泪 lèi : könnycseppet jelent, szomorú, bánatos, gyászos dolog értendő alatta.

2011. február 16., szerda

Kínai szleng vol.1. - Internetszleng A-F

Kínában facebook és egyéb állatfajták hiányában a QQ képzi a virtuális közösségek legfőbb kohéziós erejét, s az itteni internethasználatnak is éppúgy megvan a maga sajátos szókészlete, mint nálunk, vagy a világ bármely más országában. Az alábbi kompiláció a gyakoribb kifejezéseket, abbreviációkat taglalja első körben A-tól F-ig.

A片 A piān : pornófilm. (Minden fojtogató cenzúra ellenére, ha az ember mélyen a sarki dvd-s szemébe néz, előkerül egy nagy fekete zsák, javarészt illegális tartalommal.)

杯具= 悲剧 bēijù : szójáték, a csésze kiejtése megegyezik a tragédia kiejtésével, így csésze alatt az utóbbi jelentéstartalma értendő.

鄙视 bǐshì : vagy csak BS, mely jóllehet nagymértékben hasonulni látszik az angol "bullshit" értelmével, de jobbára "megvetést" értenek alatta.

变态 biàntài : (BT) perverz, deviáns, abnormális.

餐具=惨剧 cǎnjù : "eszközt enni" - szintén szójáték, kiejtése hasonul a második szóéhoz - cǎnjù -, s a csapás, katasztrófa, tragédia jelentését hordozza.

操 cào : koitál, igen offenzív. Variánsa lehet még 草 cǎo​ vagy 靠 kào​, illetőleg a cào​, mely utóbbi kifejezetten írott nyelvi változat, ám ritkán használt.

草泥马 cǎonímǎ : a 操你妈 càonǐmā [az adott fél édesanyjára vonatkozó obszcén kategorikus imperativus] leírásának, s az internet cenzúra elkerülése végett használt kifejezése. Szó szerint "füves, sáros ló".

操你妈的屄 càonǐmādebī : az előbbi sértő kifejezés kibővített változata.

CCAV = CCTV : CCAV (China Central Adult Video) a kínai központi TV-adó, a CCTV (China Central Television) vicces elnevezése.

CN = 册那 cènà : a 操 cào Shanghai-i dialektusban alkalmazott változata.

城管 chéngguǎn : a városi menedzsment és hatóságok nem örvendnek túl nagy reputációnak a kínaiak körében korruptságuk és durvaságuk, valamint az önkormányzati és egyéb jogok megszegése miatt.

CN = 处女 chǔnǚ : deflorálatlan leán. Férfiúi változata: 处男 chǔnán.

打酱油 dǎjiàngyóu : "szerezz szójaszószt" - közkedvelt internetes kifejezés, "nem az én dolgom", "hidegen hagy" értelemmel bír.

蛋腚 dàn dìng : "tojásfenék" - nyugodt, relaxált. Szójáték a 淡定 dàn dìng-re.

蛋疼 dàn téng: a "蛋腚 dàn dìng" ellentéte, szó szerint "herefájdalmat" jelent.

倒 dǎo : elesni, elbukni.

顶 dǐng : BBS-fórumokon használt kifejezés, támogatást indikál, kivált a témafelvetés során.

顶着锅盖 dǐngzhe guōgài : "felvenni a serpenyőfedélt", kritikák elleni védekezésként alkalmazott szólás.

FL = 发廊 fàláng : fodrász, de úgymond a bővebb [happyend] szolgáltatásokkal bíró fodrász. Ugyanis számos "fodrászat" egy voltaképpeni kupleráj.

FJ = 飞机 fēijī/打飞机 : repülő/"verni a repülőt", ergo önkielégítést végezni.

FZL = 非主流 fēizhǔliú : általában a blazírtan lázadozó emó-tinikre, magukat undergound-béli, avagy alternatívnak képzelő formákra használt kifejezés.

FQ = 愤青 fènqīng : dühös, méltatlan tinik aposztrofálása, par excellence a túlzott nacionalistákra.

粪青 fènqīng : "szaros fiatalok", a 愤青 fènqīng egy variánsa.

粉丝 fěnsī : alapvetően tésztát jelent, de fant, rajongót értenek alatta, a kiejtés hasonlósága miatt.

浮云 fúyún : 2010-ben lett népszerű kifejezés, 蓉荣 Róng​róng​, a 小月月 Xiǎo ​Yuè​yuè​ írója által elterjesztett szókapcsolat, literálisan "suhanó, továbbálló felhők", efemer vagy jelentéktelen dolgokat kell érteni alatta.

2011. február 15., kedd

MC Hotdog - 差不多先生

差不多先生, azaz Chà​bu​duō​ Xiān​sheng​, "Majdnem Úr", egy kínai kifejezés a közönyös, apatikus emberekbe, és mivelhogy az utóbbi időkben a Mazzo gyakori vendégeivé váltunk, egy alkalommal el is érte fülemet a dal, mely a tajvani rapper, 姚中仁 Yáo Zhōngrén szerzeménye. Alapvetően kemény, szókimondó szövegeiről ismert előadó, az alábbi nagy sikerű dal 2008-as slágere.

2011. február 9., szerda

Kínai oroszlántánc

Az előbbiekben említett Nián szörnyeteg legendájához fűződik a kínai oroszlántánc mesés eredete is. A történet szerint egy buddhista szerzetes utasította a terrorizált falu lakosságát önnön oroszlán-szörnyük megalkotására, melyet legkiválóbb harcművészeiknek kellett működtetniük. A következő évben - minthogy arról már szó esett - piros színbe burkolózott falu, petárdák zsivaja és aduászként egy akrobatikus elemeket felvonultató oroszlán várta a meghökkent Niánt, ami maga alá székelését követően távozott. Az oroszlántánc nem pusztán a Nián fölött aratott győzelmet ünnepelte a későbbiekben, de folyamatos készülés is volt az esetleges visszatérése, valamint a gonosz szellemek elriasztására.

Az oroszlántánc(舞狮) wǔshī, széles körben ismert néptáncműfaj Kínában (de jelen van Japánban (獅子舞), Koreában (사자춤) és Vietnanbam is (Múa lân); mely során az oroszlán mozdulatait utánozzák kosztümökben, a gong fu és a színjátszás elemeit kombinálva. Az első információk e táncra vonatkozólag egészen a Han-korig (i.e. 205 - i.u. 220) nyúlnak vissza, zenitjét viszont a Tang-dinasztia érájában (i.u. 716-907) adta.

Általában örömteli alkalmakkor szokás előadni, úgymint holdújév, esküvők, megnyitók, etc., s az alkalom szignifikanciájától függően egy, kettő de akár több oroszlán bemutathatja koreográfiáját. Két táncos performansza, az egyik a jelmez fejét mozgatja, míg a másik a testét. Az oroszlán szerepét illetően megkülönböztethetünk harci/"civil" oroszlánt, mely ennek megfelelően lehet erőt sugárzó, büszke, avagy bohókás, engedelmes. (Az oroszlán szimbolikáját tekintve az erőt, fenségességet és bátorságot jelenti.) S míg a harci változatban jobbára a gong fu elemek dominálnak, addig a civil oroszlán könnyedebb, játékosabb hangvételű.

Az oroszlántáncban két fő irány létezik: az északi (北獅) és déli (南獅) stílus (valamint a tajvani stílust is önállónak volt szokás bélyegezni (台湾狮). Az északi oroszlán vörös, narancs és sárga (általában zöld bundával a nőstény oroszlánnál, vörös bundával a hím oroszlánnál), bozontos kinézetű, arany fejű állat.

Az északi tánc akrobatikus és leginkább szórakoztatás gyanánt mutatják be. Veszélyes mutatványokat is felvonultat, főképp a császári udvarban dominált. A Zhejiang-i Ninghai-t tekintik az északi tánc otthonának (狮舞之乡).

A déli tánc nagyobb népszerűségnek örvend, s inkább szimbolikus töltettel bír, melyet ceremóniaként adnak elő, hogy elűzzék a rossz szellemeket, és szerencsét, gazdagságot idézzenek elő. A déli oroszlán a színek széles skáláját alkalmazza, és jellegzetes feje van nagy szemekkel, tükörrel a homlokán és egyetlen szarvval a feje közepén. Mozdulatai elegánsabbak, és akrobatikusabbak is egyszersmind. Szülőhelye Kanton, alapítójának a kantoni oroszlánkirályt Féng​gēng Zhǎng​​-t (冯庚长) tartják.

A harmadik kategóriaként kezelt tajvani oroszlán is alkalmaz harcművészeti elemeket, ám radikálisan különbözik a déli tánctól, jobbára show-elemekkel bír, és többnyire cirkuszi előadásokra szánt műfaj. További eltérés a szárazföldi oroszlántánctól, hogy a tajvani oroszlán kevésbé díszesebb, és nem minden esetben lehet mozgatni szemét-száját, így két alkategóriája létezik: nyitott (开口狮) és csukott szájú oroszlán(闭口狮).

Az oroszlántáncra dobokkal, cintányérokkal, gongokkal kísért zenebona szól, miknek üteme az oroszlán mozgásával áll szinkronban.

Az oroszlántánc ma is a kínai kultúra fontos elemét képzi, mi több a kulturális expanzió kapcsán már világszerte ismert, s minden második évben oroszlántánc-világbajnokságot rendeznek a malajziai Genting-ben.



2011. február 8., kedd

年 Nián​ - avagy miért is kell annyit petárdázni újévkor Kínában

Most a holdújév kezdete óta minden nap reggeltől-estig petárdázik itt béna-eleven, az úton sétálva meg kikel belőlem a lélek, ha mellettem robbantgatnak. Ennek az újévi petárdás őrületnek is megvan a maga előzménye, több fajta változatban, ám a lényegi mondanivaló gyakorlatilag valamennyi történetben egyező. Egy legenda szerint volt egy rettenetes szörnyeteg, a 年 Nián (mely szó a mai mandarinban évet jelent), ami előszeretettel fogyasztott embereket, hosszú pofája volt, és beretvaéles agyarai. Alaptermészetét tekintve tengerben élt, ám minden tavasszal eljött árvátlanítani, emellett fák-virágok pusztultak, ámde távozását követően az élet újfent virágzani kezdett.

Tartott ez egészen addig, míg egy piros gúnyát viselő öregembernek álcázott halhatatlan hős jobb belátásra nem bírta. S noha onnantól kezdve nem látták többé, a létezésébe vetett hit továbbra is fennmaradt, és a halhatatlan hérosz utasításait követve ezért díszítették fel - és a hagyományoknak megfelelően díszítik a mai napig - házaik ablakát, ajtaját piros papír-dekorációkkal (azokon pedig a jószerencsét jelképező fú írásjegyekkel), mert a Nián félt a piros színtől. Nián elementáris félelmeinek további részét képezte a hangos zaj, ily mód került elő a petárda, mely most is fontos szerepet játszik a szörnyeteg visszatartásában. Ezen munkálkodnak az alább látható gyerekek is.

A baidu szerint az ókori kínai szótárak a 年 nián írásjegyét a gabonának kedvező jó időjárással (风调雨顺 -fēng​tiáo​yǔ​shùn)​ állították párhuzamba, illetőleg az öt alapvető gabonaféle (rizs, köles, árpa, szója, szezám) bőséges aratásával (五谷丰登 wǔ​gǔ​fēng​dēng​), mivel általában pont egy 年 Nián eljövetele után lettek lettek érettebbek a növények. Talán így bővülhetett ki jelentése az mai értelemben bíró egy évnyi intervallumra (azaz mint mértékegységre) bár a legendák szerint ez csak Fú​ Xī (伏羲) császár uralkodása után (i.e. XXIX. sz.) kapta meg mai értelmét.

Teknős és hal Kínában

Az úton botlottam bele e három kerék-meghajtású ócenáriumba, mely aranyhalakat s teknősöket kínált eladásra, alapvetően mindkét állathoz pozitív képzetek kapcsolódnak a kínai kultúrkörben. A hal a prosperitás, jólét szimbolikájával bír, étterembe az utolsó fogásként, az egész halat fejjel a tiszteletnek örvendő vendég irányában szokás volt felszolgálni, emellett - az újévi lencse analógiájára - év elején elfogyasztott hal sikert és gazdagságot (valamint a vágyak valóra válását) garantálja az újévre vonatkozólag. Ugyanis a hal írásjegyének - (鱼) yú - és a bőség, többlet (余) írásjegyének kiejtésének tónusai megegyezőek. Ennek kapcsán a "még több" szerencse, gyermek, etc. reménye társul a hal ősi jelképéhez, mely viszont a kortárs kínai kultúrában továbbra is fontos szerepet játszik. A képen látható árus portékáját képző aranyhalak pedig minő evidencia, az arany bőségét voltak hivatottak jelképezni, mi több az egyik leggyakoribb újévi szimbolika az aranyhal és a lótusz párosa, melyek szintúgy jólétet és harmóniát vonnak maguk után.

A szintén árult teknőcökhöz - (龟) guī -a kínaiak a hosszú élet, erő, kitartás tudatát társítják (egyaránt ajándékul szolgálhat fiatalnak-idősnek), ezenfelül az eredetmítosz szerint egy teknős segített a kultúrhérosz (盘古) Pángǔ-nak a világ teremtésében, így akárcsak Indiában (példának okáért Akūpāra világteknős), az univerzumot is jelképezheti. Mindezen túlmenően a Változások könyvének - (易经) Yì​jīng​ - hexagramjait is egy teknős hátán vélte felfedezni a mitikus (伏羲) Fú​ Xī​ császár, az írás feltalálója.

A mindennapi szóhasználatban ellenben nem épp szerencsés egy férfit teknősnek nevezni, vagy zöld sapkát adományozni számára, miképp zöld sapkát/kalapot (绿帽子 lǜmàozi) viselni - ergo a teknősre hasonlítani - a feleség hűtlenségét, a férj felszarvazását (绿头巾 lǜtóujīn)​​​ jelenti, minthogy a teknős a női hűtlenség megtestesítője is egyben. A (龟子) guī​zǐ​ "teknősbéka fia" avagy "teknőstojás" alatt fattyú értendő.

Bei Lili blogja

Juli is blogírásra adta fejét, ergo végtelen szeretettel ajánlom mindenkinek a http://nekemezkinai.blog.hu/ hasábjait, mely kifejezetten a kínai-magyar kulturális különbségekre kíván fókuszálni, érdekes témákat felvetve.

2011. február 6., vasárnap

火锅,玛索,宿醉, etc.

A nyúl éve eleddig nem győz partikban tobzódni, kezdve a szittyó szerdai Intercontinentálos megoldástól át Tianmi szülinapjáig egészen a Republic of Mazzo általunk való kikiáltásáig. Pénteken Aiwen visszajött Japánból, és Tianmi pont aznap ünnepelt, ergo felkerekedtünk a Hunanlu-ra, ismételten (火锅) huoguo-zni. A Hunanlu csillagkoszorús korzója hemzsegett az emberektől, ellenben Nanjing többi részén ördögszekereket hajt a szél, s nesztelen iszkolnak a képzeletbeli atomtámadás túlélői; legalábbis az egyébiránt 7,5 milliós metropolis most leginkább egy nekropolisz: a holdújévi szünetből kifolyólag a Mc Donalds’-on kívül gyakorlatilag minden rabigában kárhoztatik, éttermek, kávézók, piacok, üres, kihalt utcák merednek üveges szemekkel a jajveszékelve tátogó, kámforos vákuumokba. Ez igencsak a bigmackre predesztinálna, amennyiben Juli nem tudna főzni – és minden ellenvetése dacára jól főzni - mert így normális kajákkal is összehozhat a sors, amikkel ráadásul ténylegesen jól lakunk. Hiába is jár körbe esetenként tíz fogás egy kínai étteremben, egy kis paprikás krumplit még magamba tudnék oktrojálni levezetésnek, ám a tegnapi spagetti után gond nélkül beállt az egyensúly az erőben.

Pénteken persze mégiscsak étterembe kellett tévednünk, hisz huogou-zni egyrészről jó, másrészről finom is. Saját fűszerkeveréket keverhetünk össze egy tálkába, aztán abba tunkolhatjuk a frissen főtt húsokat, zöldségeket, tofut, etc. A mellettünk kajázó tv-s stábbal nagymértékben megszaporodtak a 恭喜发财 koczintások, először pusztán az újév miatt, majd miután rájöttek, hogy azért énekeljük a 祝你生日快乐-t Tianminek, mert szülinapja van, ez még inkább elősegítette a Harbin sörökkel való harmadik típusú találkozásokat. Késő este, mint ősi vad, kit rettenet űz hazaloholtunk, majd másnap ismételten a Sun Yat-sen mauzóleumhoz navigáltunk. Végül is még csak egyszer voltunk ott a héten, hétfőn, Juli kínai spanjaival, de most itt van Cong Ying is, Tianmi laoxiangja (egy vidékről származója), volt osztálytársa, és minél több mindent látni szeretne Nanjingból, mielőtt visszazúz malenkij robotolni Hainanra…Ergo harmadszorra néztem már meg a Zhongshanglin-t, valóban elképesztő hely, de legközelebb már csak a jóakarat vihet fel oda. Tianmi-nek ráadásul nem is tetszett, mert ő valami grandiózusabbra várt, de szerintem inkább valami csillogóra, vagy nagyon fénylőre: az ilyesmit tudják értékelni a kínaiak. Majd visszasandáltunk lakhelyünkre, a Guluo negyedbe. Suoguoban az estére készülvén sörrel kapcsolatos retorikus kérdéseket tettem fel, majd megpakoltam málhás lovam, s bevezettem a koleszba. Apropó háziállatok: újfent van egy afgán lány képű flagelláns macskám, ami egyedül az én ajtóm előtt ostorozza magát a folyosón, miközben a Salve Regina-t énekli rekedtem, de valahányszor tudtára adom: tőlem nem kapsz enni bazdmeg.

Miután Aiwenék átjöttek, megkezdtük a rendelkezésünkre álló sörkészletek magunkévá tételét, telefonáltam még a kolesz börtönében rekedt sorstársaknak, ily mód fogtunk taxikat, és indítottunk átfogó támadást az 1912-negyed ellen, s végre valahára a Mazzo-ba (玛索) tévedtem, mi szégyen-gyalázat, hogy csak közel fél év után jött össze, hiszen az egyik legmenőbb klubnak számít, ámde idáig mindig az Eisunban kötöttünk ki. Mazzoba rengeteg a külföldi, így nem lepődik meg azon senki, ha teszem azt egy Abdul nevű pakisztáni kiveszi a dj-kezéből a mikrofont, és torkaszakadtából üvölti a Bad Romance-t. Ütköztünk Pei Juxun koreai cimbiékkel, lejött Shogo is, elég nagy volt bagázs, és már jöhetett is Poker Face. (Ortodox drum’n’basser voltom minden alkalommal az intenzíven fekszik, ha belegondolok: már megint a Wakawakára téptem szét az agyam.)

A Mazzoba valamikor hajnaltájban véget ért az agykibántás, after gyanánt kompániánk a Castle-be vette az irányt, ahol kvázi végig csocsóztunk, megzavarva egy-két feketék-fehérek közti tömegverekedéssel, a tumultuózus szituációban futottam össze Richarddal, Eisunes italfelelősünkkel, de ő sem tudott rendet vágni, végül maguktól lecsillapodtak a kedélyek, noha az este folyamán még pár ízben pont a csocsó-asztalunkhoz hajítottak egy-két arcot. Olyan fél hat fele már meglehetősen megmacskásodtunk, Shogo már bantu törzsfőnökökkel járt kánkánt, így jobbnak láttuk a visszavonulást. Út közben kiszálltam a taxiból, és felpattantam Szent Mihály lovára, annak sörényébe kapaszkodva ügettem haza, a gregorián macskámtól pedig megkaptam az utolsó kenetet.

Már húsz nap sincs hátra a szünetből, rendesen itt van a nyakunkon a következő félév. Mégis, az idő múlása ellenére is valahogy olyan időtlennek érzem az ösztöndíj létet. Afféle Bergson-i időszemléletben tágul ki minden egyes pillanat végtelenségében megélt volta. Vagy pusztán másnapos vagyok? Közrejátszhat, ám ha kinézek az ablakon a sivatag éj sötétségét megtörő, irizáló neonköntösük mögül szigorúan kémlelő felhőkarcolókra, s közben a lenti házból erhu melódiák érik el fülem, sokszor bizony hihetetlennek tűnik, hogy valóban itt vagyok.

2011. február 3., csütörtök

Holdújév

"Úgy fekszem itten most az ágyon, mint egy rossz, összekötött ördög. Kényszerzubbony nekem a sorsom és benne esztelen dühöngök." Ilyen a holdújév Kínában.

Második szilveszteremet könyveltem el december 31-e óta, ugyanis a világ ezen szegletén még csak most lépünk az újévbe, mégpedig a rettenetes nyúl évébe. Magam is nyúl vagyok. S felhívnám 87-es évjáratú nyúl fajtársaim figyelmét, hogy mindig az adott évnek megfelelő jegyben születettekre leselkednek veszélyek: tavaly a tigrisek szoptak, idén a nyulak. Talizmánokkal a rontás elkerülhető, én még a seggemet is körbetekertem egy piros szalaggal.

Nos, eléggé sikerült rákontrázni a legutóbbi évzáró megmozdulásra.

Tegnap valami kínai Presser Gáborokat néztem a tv-ben, aztán telefonál Shogo, hogy menjünk bulizni. Rendben, a jobb sarki korcsmába, avagy a bal sarki korcsmába? Nem, az Intercontinental hotelba, ami a Zifeng felhőkarcolójában kapott helyett (a világ 7. legmagasabb épülete). Rendben, ergo a jobb vesémet, avagy a bal vesémet kell-e eladnom, Shogo? No problem, haversrácnál lesz a buli. Vagy úgy.

Rohammal indultam, mint a rangerek az Omaha Beachen, az állandó petárdarobbantások közepette, veszteségek nélkül érkeztem. Német formák kibérelték az 51. emelet egy igencsak impozáns lakosztályát, és nem engedték át azt Fu Zuoyinak, ellenben egy oltári bulit csaptak. Hihetetlen panoráma a fényárban fürdő metropolisra, a Xuanwu-tóra, Jangcére, mintegy megfeszített ragyogás, rapszodikus, lumineszkáló litánia, és csillámdementorok.

Országos cimborákra tettem szert, de aztán mennünk kellett. Éji varjak kísértek utunkon.

Újfent boldog újévet kívánok.