A mindennapi wushu

A mai edzés után, a tornádó-rúgás tudásának birtokában túlzás nélkül állíthatom: potenciális életveszéllyé váltam. Mondjuk ha egy falábú-félszemű kínai kalóz megtámadna, egyelőre még saját taktikámat alkalmaznám, a "kámforrá tűnő vérnyúl-ökölt", ami jobbára a pszichológiai hadviselésen, illetőleg a jedi lovagoknak az Öreg Köztársaság korabeli harci meditációs technikáján alapul; a lényege, hogy olyan gyorsan felszívódok, hogy az ellenfelet kétségbe ejtem, nem tudja honnan várható a következő támadás, ami félelmet szül, eltereli a figyelmet a valóságról: nincs következő támadás, ergo egyszerűen hagyom, hogy a támadót saját gondolatai emésszék fel. De tény, ami tény, tényleg haladunk, az alap 五步拳-en kívül már a videón látható 规定拳 nagy részét is elsajátítottuk, persze nem ilyen sebességen. Nagyon jók az edzések, s mivel néhány forma még csatlakozott alapformációnkhoz, mérséklődött az ár, ami lehetővé teszi, hogy annyi rizst vegyek magamnak naponta, amivel nem döglök éhen. Apropó másfél hónap alatt 3 kilót fogytam. Ami egyrészt azért van, mert kvázi minden nap mozgok, és nem könyvekkel támasztom ki magatehetetlen nyakam, másrészt az első egy hónapban kissé bajos volt átállni a nem-bundáskenyerekre, továbbá az itteni kaják minden hús és értelem hiányában bizony egészségesebbek, mint az itthoniak. Tulajdonképpen nem is baj, hisz visszanyertem versenysúlyom, amire számos söröskorsó kiürítése után szomorúan vágyakoztam. A mostani nyáron egy, a teraszon való fröccsözés alkalmával eszméltem rá az ajtó tükörképéből kesernyésen méregető őslajhár mivoltomra, aztán meg "vak folyosók morajos üregébe lihegve haladtam, áporodott levegőn, fakuló lim-lom szalagában, s csalva a titkoktól, gyerekes csökönyös akarással mentem előre." S lám legalább lefogytam, de 李小龙-ot még nem merném inzultálni...

61-1912

Még a héten osztogattak itt szórólapokat, hogy miféle bulik várhatóak a campussal majdhogynem szemközti 61 Bárban. Amire elsőként is figyelmes lettem, hogy az egyik fellépő lemezlovász drum’n’bass-t is játszik néhanapján, így erőteljesen szorgalmaztam ennek kiderítését. Este le is zúztunk szobatársammal, a bejáratnál zsörtölődött egy látásból ismerős marokkói forma, hogy szar a buli, irány a Castle. Én azért mégiscsak kíváncsi voltam a placcra – ami mellesleg egy Castle 2.0. - így le is mentünk, de rögvest problémák adódtak: a szórólapokon volt egy kis kupon, melyet elvileg sörre lehetett volna beváltani, de a kasszánál felvilágosítottak, hogy ez nem így működik, hanem magához a belépőhöz dukál egy, azaz egy sör, ami valljuk be: nem sok. Kis tanakodás után végül lemásztunk a nyúlüregbe, ahol egy kommersz kocsma-atmoszférát kerékbe törő elektronikus zenei attak dúlt, ortodox amen break hívő voltom ellenére nagyon is díjaztam a meglehetősen veretős talpalávalót. A placc nem éppen nagyszabású, a tánctér sem elég nagy, de ez senkit nem érdekel, miképp senki sem táncol effektíve, azonkívül hogy ülő helyzetben önálló életét él fejük-lábuk. Az otthoni bulikat idéző okos lámpák generálták a hangulatot, miközben egy képalkotó űrradarhoz hasonlatos lézer pásztázta a távol-keleti becsülettipró szuroksötét kulimászában úszó, Galaktika Magazinból sem kilógó egzotikus publikumát.

Noha a hely nem volt rossz, de némi italnemű halálra ítélését követően támadt fel az ötlet, hogy menjünk el biliárdozni. Játszottunk egy órát, aztán mondom ne szarral töltsük a rétest, jöjjön az 1912 negyed, s persze az Aisen. Taxit fogunk, női sofőr (amiből szokatlanul sok van), megcélozva a következő állomás. A Xinjiekou, vagyis a város központi része, hol az 1912 negyed is lokalizálódik, nincs valami messze az egyetemtől, ezért lepődtünk meg, mikor eleve más irányba vágtattunk tíz perce, mint amibe kellett volna. Hová viszel aranybogár? Lassít, leáll: ő voltaképpen nem tudja, hol van az 1912 negyed…Lett volna anyád magzatvizében egy cápa, akkor hova a picsába hoztál?! Telefonált egyet, s egy gyorsított eljárás keretében megvilágosult, aztán rövidesen el is értünk a tetthelyre.

Aisenben persze azonmód összefutottunk a kongói formával – ki egyébiránt itt dolgozik – onnantól kezdve meg abrakolásunkra sem kellett többet ügyelni, szorgalmasan töltögette a Remy Martinis kancsót. Rendesen ez lesz a törzshelyünk. Ütköztünk pár Nanshida-s formával, meg mindenféle kínai diszkópatkánnyal/királynővel, de háromkor egyszerűen lekapcsolták a bulit, s mindenki megkapta elbocsátó szép üzenetét. Egy utcai árusnál még újítottunk valami szilárd táplálékot, s újfent taxit fogtunk, de az utóbbi sofőrnél nem akadtak komplikációk az útvonallal kapcsolatban. Így nagy sebességgel visszatipliztünk a koleszba, miközben a 社会主义好-t kántáltuk, aztán kisvártatva az álom vizébe gázoltam. Reggel pedig egy „ijesztő, néma kútból” másztam ki éppen morfinista szemekkel meredve Minfan telefonálására: a vietnámi nyelv kiváltképp dallamos. Olyannyira, hogy egy delfint és egy hiénát magáévá tevő bőgőmajom együttes hanghatásából sem lehetne kikeverni, és ez önmagában örvendetes, de nem a reggeli órákban. Bús állatok litániája fáradt fejemnek.

努力学习就有成功

Szorgalmasan tanulni, csak akkor érhetünk el sikereket, ahogy mondotta volt nemrégiben egy öreg kínainak az utcán. Ennek jegyében visszavettem az elmúlt hónap tempójából, és ráhasaltam a különböző tankönyvekre. Ki is nyitottam őket. Novemberben félévközi vizsga, azonkívül jelentkeznem kéne HSK-ra, amin egyelőre nem fogok nagy babérokat aratni, ha egy ötös szintet el tudnék érni, a seggemet verném a földhöz. Mindazáltal mégiscsak megvizslatom milyen, aztán jövő tavasszal már csak mérsékelt sokkhatás fog érni, hogy még mindig kevés a szókészletem...Most félév végéig (január 20.) nem lesz több nagyszabású szünetünk, egyedül Holdújévkor, az pedig még odébb van.

Hangzhou - 3. nap

Délután kettőkor indult vissza a vonatunk, így volt még időnk egy látnivalóra, nevezetesen Yuefei (1103-1142) mauzóleumára, aki egy ármánynak és árulásnak áldozatul esett híres kínai hazafi volt a Déli Song-dinasztia ideje alatt. A dzsürcsi eredetű Jin-dinasztia ellenében harcolt, a hűség megtestesítőjének számít. Hiába harcolt eredményesen a dzsürcsik ellen, a velük lepaktáló Qin Hui győzködésére a császár visszahívta csapatait. Mivel Yue Fei, mint az ellenállás vezére kockázatot jelentett a galád Qin Hui számára, egy konspirációs eljárás keretében - hazaárulás rágalmával - kivonták az élők sorából fiával, az ugyancsak nagy érdemeket szerzett Yue Yun-nel egyetemben. Hangzhou-ban, a Xihu (Nyugati-tó) partján temették el. Qin Hui-nak és cinkostársainak térdeplő szobra is helyett kapott a mauzóleumban, melyeket azelőtt minden kínai szertartásosan leköpött, de ma már tábla figyelmeztet a köpködés tilalmáról.

A mauzóleum után már tulajdonképpen az állomás felé vettük az irányt, az Y2-es fegyencjáratokat idéző turistabusz végigvitt a városon keresztül. Vonatra pattanva ismét elkezdődött több, mint hat órás malenkij robotunk az emberekkel totálisan teletömött tüzes kocsin. Megint jöttek a mindenizűdrazsékat áruló zsúrkocsisok, az irgalmatlan nagy zsákokat cipelő vidékiek, az egyikük beszédbe is elegyedett velünk, vagyis leginkább Julival, mert én szart se értettem belőle, mit mond. A mellettünk ülő kínaiak tolmácsolták szava járását, történelmi témakörben értekezett. Estére visszaértünk meg visszaértünk Nanjingba.
Mint utóbb kiderült, sikeresen elkerültük a szünet ideje alatt szintén itt tevékenykedő többi eltést, pedig lényegében ugyanazokat a helyeket tekintettük meg, csak kicsit más időben...
Nem semmi egy hónap volt, ezen idő alatt kb. többet utaztam, mint idáig egész életemben.

Hangzhou - 2. nap

Egy újabb mondás Hangzhouval kapcsolatban: 生在苏州, 活在杭州, 吃在广州, 死在柳州 - Szüless Suzhouban, élj Hangzhouban, egyél Guangzhouban, halj meg Liuzhouban; ami arra utal, hogy Suzhou híres jó nőiről, meg általánosságban a szép emberekről, Hangzhou a város szépségeiről, Guangzhou az ottani kajáról, Liuzhouban pedig bámulatos koporsókat gyártottak.

Még mindig Hangzhou, illetőleg annak szépségeinek felderítése volt kitűzve, elsőként is irány a 灵隐寺 Lingyin-templom, a város egyik legrégebbi (chan-) buddhista kolostora, templomegyüttese. Számos romboláson ment keresztül a kolostor, az hogy egyáltalán a ebben a formájában megmaradt, nagyban köszönhető Zhou Enlai-nak, aki a kulturális forradalom idején számtalan történelmi objektumot védett meg a vörös gárdisták esztelen pusztításától. A templom bejáratától nem messze helyezkedik el a 飞来峰 Feilaifeng, ("az ide repült csúcs", vagy "repülő csúcs"), ami mészkőből van, és eléggé eltér a környező hegyek kőzeteitől, talán innen is ered elevezése. A legendák szerint egyenesen Indiából repült ide, mint az omnipotens buddhista törvények megtestesüléseként. Számos faragás, grotto díszíti, a fő barlangja Guanyin-nak, az legnépszerűbb bodhiszattvának van szentelve.
A kolostor számos grandiózus csarnokot foglal magában, olyan látnivalókkal, kegytárgyakkal, mint a 20 méteres Shakyamuni (vagyis a történelmi) Buddha-szoborral, vagy az arhatok csarnokával, ismételt Guanyin-szoborral, etc. A kolostorban persze a mai napig élnek szerzetesek, láthattunk is belőlük néhányat.
A templom előterében lévő zsibárusoknál Juli olyan szinten lealkudta a különféle karkötőket, másegyéb csecsebecséket, hogy hazafele - a vonaton mesélve - a kínaiak forgatták hihetetlenkedve szemüket, hogy ez már advanced kategória gyerekek.

Délután folytattuk utunk a híres 龍井 longjing ("sárkánykút) teaföldekre. A Zhejiang tartománybéli (melynek fővárosa Hangzhou) longjing-i zöld tea messze földön ismert, még a mandzsu eredetű Qing-dinasztia egyik prominens császárától, Kangxi-tól nyerte el a császári tea címet. Igencsak javallott volt tehát megvizsgálni. Már a buszon elkezdett minket mustrálni egy fogatlan kínai néni, akivel miután beszédbe elegyedtünk, kiderült, hogy maga is teatermesztő, van egy ültetvénye. El is kísért saját teaházába, és végül persze ránk tukmálta portékáját, bár eléggé jól sikerült lealkudnunk belőle, a megvett árnál olcsóbban nem kaphattunk volna máshol sem ilyen minőségű, és egyáltalán longjing-i zöld teát, ergo még a termoszt is megtöltve folytattuk tovább a tripet a párába vesző domboldalak lábainál a teaültetvények között, hol imitt-amott rizskalapok szorgoskodtak, valószínűleg emberek is voltak alattuk. Elég hosszúra sikeredett a túra, közben vagy hat esküvői fotózás mellett haladtunk el, egyik brigád nem bírta ki, hogy a waiguo pengyou-kkal, vagyis velünk is gyártson egy portfóliót, szigorúan a vörös csillagos lobogóval egyetemben.
Végül mégiscsak visszaértünk a városba, egy kis regenerálódás a hostelban, majd este még megvizslattuk a 雷峰塔 Leifeng pagodát, melyet eredetileg 975-ben húztak fel az Öt Dinasztia idején, de 1924-ben összeomlott (többek között mert a parasztok elhordták az idős torony tégláit), de 1999-ben elrendelték újjáépítését, és 2002-óta újfent látogatható. Igen impozáns épület, kivált az esti megvilágítás alatt. Tetejéről mellesleg nem mindennapi panoráma terül el a városra. Még egy óránk se volt zárásig, így meglehetősen kutyafuttában zúztunk végig a pagodán, azért a fontosabb látványosságait így is megcsodálhattuk, úgymint a belsejében lévő elképesztő térhatású faképeket.
Az utcák kissé kihaltak voltak estére, a kocsmákban sem tolongtak az arcok, így visszamentünk a hostelbe. A hostel bárjában azért még magamba oktrojáltam egy "Free Cuba" (nálunk inkább Cuba Libreként ismert) kotyvalékot. Amikor már egy húsz perce vártam, szóltam nekik, hogy nem kell Fidel Castro-t felhívniuk a receptért, akkor hozzanak inkább egy pohár vizet, de végül csak megoldották. Ezen este sem kellett álomba ringatni...

Hangzhou - 1. nap

上有天堂，下有苏杭 - tartja a mondás, melynek jelentése: fent az Ég, alant pedig Suzhou és Hangzhou, mint a földi paradicsom szinonimái, ezért is kerekedtünk fel szerda reggel Julival, hogy megbizonyosodjunk, valóban elmondható-e Hangzhoura nézve is. Elöljáróban annyit, hogy elmondható.

Előző este a TV-t az előszobából bevittük a szobánkba. Egy vetélkedőműsor ment benne, hol is a legkülönbözőbb homoerotikus nótákat vonyították, szobatársam Minfan, a házi koloratúrszoprán véletlenül az összeset ismerte, és mint egy dicső bárd zengte őket végig olyan elánnal, hogy a Varázsfuvola Éjkirálynői szerepét azonnal meg is kapta, engem viszont nem hagyott aludni, enyhén megpocsíkolva eszméltem reggel. Aztán csak összeszedtem magam, irány a vonatállomás: milliónyi emberszőlő, egy palack ingyen víz (melyet boldogságtól ragyogó arcú nemzetiségekkel reklámoznak az állomási kivetítőkön, Tibet Spring fantázianévre hallgat.) Múltkoriban nem tudtunk gyorsvonatra jegyet kapni, csak standard járatra, amivel több, mint hat órás út várt reánk, s mivel csak négyre számítottunk, igencsak lehervadt mosolyunk orcánkról az út végére. Különösképp, hogy ezt a fajta vonatot nem úgy kell elképzelni, mint a gaotie-t, erre lehet állójegyet is venni, ami annyi embert eredményez intim szférádba, hogy onnantól kezdve a privát életvitel már a múlt részét képzi. Megspékelve mindez bámulatos kínai melódiákkal, folyamatosan botorkáló zsúrkocsis személyzettel, kik omniszkóptól a mindenizűdrazséig valamennyi fontos kellékig bezárólag becsülettel betáraztak.
Végül csak Hangzhouban landoltunk, kaja, irány a szállás. A szállást az International Youth Hostel ágazatának Hangzhou-i tagja képezte, nagyon baráti árakkal, korrekt szobával, mosdóval, csak ajánlani tudom. Már igencsak leszállt az éj, mikor elindultunk felfedezni a Xi Hu-t, Hangzhou híres látványosságát, illetőleg környékét. Este talán még elképesztőbb látvány, mint nappal a hihetetlen megvilágítás miatt. Az a baj, hogy igazából kevés a szókészletem ilyen jellegű dolgok bemutatására: állandóan azt írom, hogy hihetetlen, elképesztő, bámulatos, káprázatos, csodálatos...
Pedig a néhány felsorolt jelző mindegyike ráaggasztható a tó profiljára, valóságos fényáradat vonta ölelésébe a tó körüli pagodákat, templomokat, épületeket, és magát a domboldalt is. A megvilágítást mondjuk a pára is indikálja, mert ha nem lenne, semmit se lehetne látni a kissé távolabbi helyekből. Az este folyamán tulajdonképpen körbejártuk a tavat, igaz levágtuk egy átjárónál, elég jó túra volt így is. Juli közben különféle lesállásokból brutál jó képeket lőtt meglehetősen pro camera obscurájával, ilyen képek még nemigen díszítették bejegyzéseimet.
Késő este visszabotorkáltunk a hostelbe, és nem kellett egyikőnknek se esti mese ahhoz, hogy mint egy darab kő zuhanjunk álomba.

Suzhou - Kelet Velencéje

Ha már az európai Velencébe nem sikerült eljutnom, itt a világ másik oldalán hát újfent megpróbálkoztam vele, lényegesen több sikerrel. Mivel szinte az éjszakába nyúlt a kolesz ármánykodása, nem sok időt hagyott aludnom, kiváltképp a kora reggeli ébresztés miatt. Így elég leharcolt állapotban kerestem fel Miyát, hogy együtt menjünk Suzhouba. Taxi, állomás, KFC reggeli hanbao, s 高铁, vagyis az átlag 250-el közlekedő 火车 (tüzes kocsi=vonat), reggel kilencre érkezés. Mivel meglehetősen ad hoc jellegűen útikönyvvel és gps-el vágtunk neki a tripnek, találomra vitettük magunkat taxival egy egyébiránt igen szép tóhoz. Ott motorcsónakba pattanva értünk el egy szigetre, hol a délelőttünket töltöttük. A sziget flórája, parkjai hozták a már kvázi megszokott beszarás kategóriát, szerintem Kínára igazából három emberöltő is kevés, hogy teljesen be lehessen járni, így minden új út alkalmával valami új csodát vél felfedezni az Égalatti lakója.

Olyan dél fele visszaorientálódtunk a szigetről a városba, Suzhou amúgy sokkal kisebb, mint Nanjing, mégis már-már tumultuózus benyomásokat kelt az emberben: elképesztően sokan voltak ma, igaz, ez egyrészről a hétvégének, másrészről pedig a nemzeti vakációnak, harmadrészről pediglen egyszerűen Suzhou, mint közkedvelt turistacélpont voltának tudható be. Ez a három szorzó összesen annyi népet produkált, hogy rendesen oxigénhiány lépett fel. (Ami a félreértések elkerülése végett csak vicc.) Suzhout Velencéhez hasonlóan kanálisok százai szabdalják szét, meglehetősen sajátos arculatot adva ezzel a városkának.
Délután elsőként a 网师园 (A háló mestereinek kertje?)-t tekintettük meg, mely mellesleg a világörökség részét képzi. Itt a természet és az építészet olyasmi harmóniában van, hogy az ember egyik szeme jobbra, a másik meg balra esik ki helyéről, aztán meg csak les a lyukon. Csakugyan elképesztő. Az eredeti parkot mintegy nyolcszáz évvel ezelőtt hozták létre, szelleme mégis érintetlen maradt. Magával ragadó ez a hely. A kínaiak igazán értik, mi szükségeltetik az eszményi kikapcsolódáshoz. Az itt található szuveníres boltocskákban egy kedves eladó minden egyes képnek elregélte festészeti technikáját, amire óvatlan pillantásomat vetettem, de így se sikerült vásárlási vágyamat felszítania. A 2m x 1m-es képektől eljutottunk a 20cm x 10 cm-es selyemképekig, mindhiába, így se vettem. De lelkére kötöttem: gazdag koromban visszatérek.
Kitérvén a szűk kis sikátorokra végigalkudtunk mindent, két szép vörös csillagos katonai kalappal lettünk gazdagabbak, illetőleg muszáj volt vennem egy Maós pólót is.

Ezt követően a Shizilinbe vitettük magunkat, mely ismételten egy idilli hely, csak nem annyira alkalmas 2983742846 ember befogadására, melyet összesen megszámoltam. Itt is rengetegen voltak, az objektumban való hosszas nézelődés és bolyongás után az emeleten megállapodtunk egy teára, amivel pofásan megvágtak: 20 yuan/fő, rablás, persze mi voltunk a hülyék, hogy nem kérdeztük meg mennyi, de hát erre azért nem számítottunk. Így legalább egy órát elhesszeltünk a tóra kacsintó panoráma ringatásában, az egész balon forróvizet elhasználtuk, ha már ilyetén drága volt. Továbbállásunk után egy riksással elvitettük magunkat egy korzóra, mely különösen a leszálló estével párhuzamosan nyerte el irizáló fényekben tündöklő valódi alakját. Egész kellemesen lefáradtunk e meglehetősen hosszú, s élménydús nap során, de mivel még volt bőven időnk a vonatunk indulásáig, megvizsgáltunk egy szocialista realizmusban utazó vendéglőt némi sör erejéig, majd távoztunk. Riksásokkal nem tudtuk megüzletelni, hogy 20 yuanért (kb. 600 huf) vigyenek át az esti dugóban a városon keresztül, de nem is baj, mert végül sikerült taxihoz jutnunk.

Visszatértünk a Suzhou-i vonatállomásra, ami Ferihegy 2-nél hozzávetőlegesen háromszor nagyobb, és egészen konkrétan Kóka komplett lakossága száll be vagononként. Hazafele a vonaton, egy guillotine-hoz hasonlóan csapódtak le szemhéjaim, át is aludtam az egész utat. Minden bizonnyal goauldok erőszakoltak meg álmomban, mert Nanjingban már meglehetősen viharvert állapotban érkeztem.

Az éjszakai Nanjing pedig egy káprázatos fénykatedrális, melyet miriádnyi vibráló-villámló lámpa tart örök mozgásban. A taxis sofőrünk is igyekezett örök mozgásban lenni, tett egy jó nagy kerülőt, szóltam neki, hogy shifu, rövidebbre vehetnéd, de a dugó elkerülésére hivatkozott...

紫金山 - Bíborhegy vol. 2. - Ming királysírok

Tegnap reggel olyan hírre ébredtem, melytől kissé kómásan telt délelőttöm, s "az eszmélő fény mint magcsepp vált el a testgépezettől", hogy a tibeti halottaskönyvből szabadon idézzek. Ergo mi sem volt kézenfekvőbb, <div style="text-align: justify;">Reggel olyan hírre ébredtem, melytől kissé kómásan telt délelőttöm<span>, s "</span><span><span>az eszmélő fény mint magcsepp vált el a testgépezettől", hogy a tibeti halottaskönyvből szabadon idézzek. Ergo mi sem volt kézenfekvőbb, minthogy Katjával és Yuliannával újfent a Zijinshan felé vegyük utunk, hol <a href="http://skandalum.blogspot.com/2010/09/biborhegy.html">már jártunk egy ízben</a>. Tartok tőle, hogy ez év során nem bírjuk az egészet bejárni, a 20 km2-es területen több, mint 200 különféle látnivaló van, és e hegy pusztán egy része Nanjingnak. Taxival teleportáltattuk át magunkat a hegy lábához, ahol elsőként is a Fehér Ló parkját szerettük volna szemrevételezni. Nem tudni, mily ösvényeken tekeregtünk, de végül egy kínai esküvő kellős közepén találtuk magunkat, ugyebár mindenki alkalomhoz adekvát öltözetben, élő muzsikaszótól ringatva kortyolgatta saját kelyhe nedűjét; így furcsálló tekintetek százai szegeződtek ránk, gyorsan odébb is álltunk. A Fehér Ló parkját bizonyára elkerültük, mert mindösszesen kettő darab szürke lószobrot láthattunk, de fehéret egyet se. Ezt követően a Ming királysírok </span></span></div>minthogy Katjával és Yuliannával újfent a Zijinshan felé vegyük utunk, hol már jártunk egy ízben. Tartok tőle, hogy ezen év során nem bírjuk az egészet bejárni, a 20 km2-es területen több, mint 200 különféle látnivaló van, és e hegy pusztán egy része Nanjingnak. Taxival teleportáltattuk át magunkat a hegy lábához, ahol elsőként is a Fehér Ló parkját szerettük volna szemrevételezni. Nem tudni, mily ösvényeken tekeregtünk, de végül egy kínai esküvő kellős közepén találtuk magunkat, ugyebár mindenki alkalomhoz adekvát öltözetben, élő muzsikaszótól ringatva kortyolgatta saját kelyhe nedűjét; így furcsálló tekintetek százai szegeződtek ránk, gyorsan odébb is álltunk. A Fehér Ló parkját bizonyára elkerültük, mert mindösszesen kettő darab szürke lószobrot láthattunk, de fehéret egyet se.

Ezt követően a Ming királysírok felkutatására indultunk, mely az egyik leginkább szignifikáns királysír Kínán belül. A Zijinshan déli lábainál fekvő Zhongshan-ban helyezkedik el. Zhu Yuanzhang (császári nevén Hongwu), a Ming-dinasztia első császárát, valamint Ma királynőt hamvasztották el itt. A mauzóleumot 1381-ben kezdték el építeni, és 1405-ben fejezték be. 1384-ben hamvasztották el Ma királynőt, akinek Chengzu császár adományozta a "Xiao Ci" királynője címet, mely a "gyermeki jámborság (és kedvesség) királynője" címet jelenti. Ennélfogva eredeztetik a mai 孝陵 Xiaoling elnevezést a királynő titulusából. Maga a mauzóleum két szekcióból áll: a Szent útból, és magából a mauzóleumból.
A Szent utat különböző állatpárok kőszobrai övezik, melyek mindegyikének más-más jelentéstartalma van, par exemple: az oroszlánok, az állatok királyai a császárok tekintélyét reprezentálják; a tevék az elfoglalt sivatagi és trópusi területeket jelzik, a birodalom óriási kiterjedést indikálják, az elefántok pediglen a dinasztia stabilitását fejezik ki. Ezt követően átkeltünk a Jin Shui Qiao-n, vagyis kb. az "Aranyló víz hídján", és elértünk a főkapuhoz, melyet Wen Wu árkádjának neveznek. A főcsarnok szerkezetét a Qing-dinasztia idején rekonstruálták, illetőleg átépítették. Maga a mauzóleum grandiózus alkotás, méltóképpen hirdeti a 明 Ming dinasztia dicsőségét.
Estefelé a mi dicsőségünk már nem volt olyan fényes, ezért visszavonulósra vettük a figurát, ami nem volt nehézségektől mentes: olyan elképesztő dugó volt hazafele, hogy alig bírtunk busszal leérni a hegyről, majd találom állomáson leszálltunk valahol a városon belül, és ott taxit fogva vergődtünk a Ninghailu-ra.
A mai nap délelőttje takarítással telt, a délután pedig estébe nyúlóan a gongfu edzéssel, iszonyat jó volt ma, is, mindösszesen a tandíjt illetően nem tisztázódott még le a helyzet, nem mindegy ugyanis, hogy hármunknak ötven yuan/alkalom, vagy személyenként, mert most jó előre tejeltünk. Szeretnék legalább heti háromszor menni, mert rendkívüli lehetőség ettől a sráctól tanulni, viszont ez anyagiak függvénye is. Nagyon tetszik a gongfu, Hu mester nagyon jó fej, viszont nem szeretném szerény büdzsém tekintélyes hányadát ebbe invesztálni, például enni is jó lenne.

Holnap pedig irány Kelet Velencéje, ergo Suzhou!

社会主义好

A mai naphoz leginkább adekvát: 社会主义好 - ergo: a szocializmus jó. Enyhén propaganda jellegű, gyanítom, hogy vicc, bár ki tudja...

社会主义好! 　　社会主义国家人民地位高, 　　
反动派被打倒, 　　帝国主义夹着尾巴逃跑了. 　　
全国人民大团结, 　　掀起了社会主义建设高潮, 　　
建设高潮. 　　共产党好, 　　共产党好! 　　
共产党是人民的好领导, 　　说得到, 　　做得到, 　　
全心全意为了人民立功劳. 　　坚决跟着共产党, 　　
要把伟大祖国建设好, 　　建设好. 　　社会主义好, 　　
社会主义好! 　　社会主义国家人民地位高, 　　社会主义好, 　　
社会主义好! 　　社会主义国家人民地位高, 　　社会主义好, 　　
社会主义好! 　　社会主义江山人民保. 　　人民江山坐得牢, 　　
反动分子想反也反不了. 　　社会主义一定胜利, 　　
共产主义社会一定来到 　　一定来到

! 　　共产党好, 　　共产党好! 　　共产党领导中国富强了; 　　
人民江山坐得牢, 　　反动分子想反也反不了. 　　社会主义一定胜利, 　　共产主义社会一定来到, 　　一定来到! 　　社会主义好! 　　社会主义好! 　　社会主义国家人民地位高! 　　社会主义好! 　　社会主义好! 　　社会主义国家人民地位高! 　　社会主义好! 　　社会主义好! 　　社会主义国家人民地位高! 　　社会主义好! 　　社会主义好!

A Kínai Népköztársaság kikiáltása

Ma van október 1-je, a legfontosabb nemzeti ünnep Kínában, a Népköztársaság kikiáltása, erről szól az alábbi poszt.

1949. szeptember 21-én Pekingben megkezdte ülésezését Kína Népi Politikai Tanácskozó Testülete (a pártok, a tömegszervezetek, a hadsereg, és a nemzetiségek képviselőiből) ahol elfogadásra került a Kínai Népköztársaság programja, mely az 1954-es alkotmány elkészültéig az állam alaptörvényeként funkcionált. A program a szocializmus bevezetésével kapcsolatban[1] fokozatosságra törekedett, s az egységfrontot hangsúlyozta. A Tanácskozó Testület szeptember 30-án megválasztotta Mao Zedongot a központi népi kormány élére, s Mao 1949. október 1-jén a Pekingben (melyet az új program fővárossá nyilvánított), a Tian Anmen téren kikiáltotta a Kínai Népköztársaság megalakulását, s felvonta az ország zászlaját, az ötcsillagos vörös lobogót.[2]E napon vált Mao Zedong ötszázötvenmillió ember tejhatalmú urává. Jóllehet a harcok ezzel nem fejeződtek be, csak október közepére sikerült Kanton elfoglalása, s Jiang Jieshi híveivel együtt csak decemberben kezdte meg evakuálás Tajvanra.[3]Ennek ellenére hosszú évtizedeket követően helyreállt Kína egysége, s a diszkreditálódott Guomindang helyébe a Mao vezette, népre hivatkozó hatalom került, mely „a munkásosztály vezette népi demokrácia diktatúráját valósítja meg, amely a munkások és a parasztok szövetségén alapszik és egybefűzi az összes demokratikus osztályokat és Kína valamennyi nemzeti kisebbségét. A köztársaság küzd az imperializmus, a feudalizmus és a bürokratikus tőke ellen,és az erős Kína függetlenségének, demokráciájának, békéjének, egységének és felvirágoztatásának megteremtésére törekszik”[4]A Kínai Népköztársaság megalakulása egyelőre csak a forradalom politikai kérdését – a hatalom kérdését döntötte el.

Az általános program meghatározása szerint az új kínai államhatalom a „népi demokrácia diktatúrája”, mely a munkások és a parasztok szövetségén alapszik. A katonai bizottságok szerepe meghatározónak bizonyult, miképp a hadsereg – a párt és az állam mellett – Kína legfontosabb nemzeti intézménye a fegyverrel történő országegyesítés után. Feladatuk közé tartozott a közrend megteremtése, a romokban heverő gazdaság helyreállítása, és a földreformhoz szükséges megfelelő körülmények megteremtése, az imperialista hatalmak kiváltságainak felszámolása, a bürokratikus tőke államosítása, a földosztás végrehajtása, megvédeni az állam és szövetkezeti tulajdont, valamint a munkások és paraszti gazdaság érdekeit.[5]Az új rendszer a hatalom nagymértékű koncentrációját valósította meg, a hatalmi ágak (törvényhozói, végrehajtói, adminisztratív, ügyészi funkciók, nemzetközi szerződések ratifikálása) elkülönülése nem ment végbe, az ország irányítását Mao Zedong vezetésével egy igen szűk pártelit - a Központi Népi Kormánytanács - ragadta magához, s kezdetét vette Kína történetének negyedszázada a „nagy kormányos” irányítása alatt.

Mao a népköztársaság megteremtésére vonatkozóan felemlegeti a Da Tong-ot, és a hagyományos kínai utópiát: „ily módon válik lehetővé a szocializmus és a kommunizmus megvalósítása a népköztársaságon keresztül, hogy felszámolják az osztályokat és a belépés a Nagy Harmónia világába.”

---

[1] Mao 1947-ben mondott beszédében: „Kína gazdasági elmaradottságára tekintettel még a forradalom országos győzelme után is hosszú ideig szükséges lesz engedélyezni a kispolgárság nagy tömegei által képviselt kapitalista gazdasági szektort.” Jordán Gyula: Kína története. Bp., 1999. 141.p.

[2] Várnai Ferenc: A maoisták útja. Bp., 1976. 95.p.

[3] Németh István (szerk.:) – 20. századi egyetemes történet. II. köt. Európán kívüli országok.169.p.

[4] A felszabadult Kína. Bp., 1949. 43.p.

[5] Várnai Ferenc: A maoisták útja. Bp., 1976. 98.p.