Dióhéjban vol. 3.

Vajmi ős kaján ragály folyt két hete idestova. Kezdődött minden azzal, hogy elkezdtem gyümölcsöket enni, ugyanis két hete kitaláltam, hogy egészségesen fogok élni. Napi két banánra és egy almára kárhoztattam magam, leálltam a sörrel, meg is lett az eredménye: azóta a köztes lét perifériáján forgok túlvilági megváltás és életnek csúfolt földi siralomlét girhes tengelye körül. Múlthéten lázasan mentem tanítani nem középiskolás fokon, mire kiötlik, hogy kint lesz az óra. Hol kint?

Az utcán. Az kurva jó.

Nem elég, hogy képzeletbeli húsvérférgek rágnak kívülről, belülről, s önnön létem lassacskán tovatűnő esszenciájáért fohászkodok réveteg mód, még kint táncoljak-viháncoljak a lehető legnagyobb közösség előtt. Mert ugyebár ez attrakció, hadd lássa a plebs, hogy az iskolának mekkora 西方来的 formái vannak: ennek megfelelően még a seggembe is egy teleobjektív került, hogy mily úton okítja Thomas Kína estenként szeretni való, esetenként igencsak affektáló kis császárait (小皇帝).

Rosszul hallok a jobb fülemre, csütörtökön kvázi semmit se hallottam rá, azonmód elzúztam az egyetem kórházába, hogy valamit kalibráljanak rajta, mert így a két dimenziós platformjátékok főhőseihez hasonlatosan oldalazva közlekedek jobbról-balra (bal oldalamon), és nem adnám sokra, ha valahogy újfent három dimenzióban nyomulhatnék. Kaptam gyógyszert, de bárminő diskurzus kezdetekor koponyám még mindig automatikusan kilencven fokra nyugatra fordul. Emellett esténként továbbra is hallom a tengert a jobb fülemben.

Nem érzem az ízeket, bassza meg. Már több, mint egy hete. Eljutok egy nívós japán étterembe, elmondások alapján csuda finomakat eszek, saját empíria útján szart se tudok ehhez hozzátenni, miként szart se éreztem belőle. Egyébiránt visszaszoktam a menzára, kivált a kiszart kígyóbőrökre: úgyse érzem az ízüket, és még olcsók is.

No igen, milyen volt ösztöndíjam szőkesége, sem tudom már: úgy elkúrtam a felvételt követő egy hét után, hogy megcsapott szórásának menetszele. Száz yuan-be fújtam orrom, tékozoltam, hedonizáltam, bonvivánoskodtam, hisz tudtam, hó közepén úgyis jön a 薪水, csak kissé elkalkuláltam magam, mert az pénteken lesz, addig majd kitalálok valami finom kaját, és álmomban megebédelek.

Más.

Visszakaptam Minfant, Ho Chi Minh City homoerotikus Ámokfutóját, mert neki is volt deportálási várólistán szereplő koreai szobatársa, meg nekem is, ergo azokat kitelepítettük a negyedik emeletre, ő meg visszajött, és hozta a kis piros tükröcskéjét is. De az a tükör olyan meleg, hogy még a Kék Osztrigában is megköveznék érte. Én alapvetően nyitott vagyok minden nyelve, de a vietnamiban továbbra sem látok több könyörületet, mint annak a hiénának a szemében, mely éppen egy delfint akar deflorálni egy bőgőmajom hátán.

Ha átjönnek a spanjai tovább növelni az egy szobára jutó vietnami beszélő szájak számát (bár nem egyételműen a szájukon juttatják verbális tartományban az elhangzottakat), a szoba közepére húzok egy sámlit, felállok rá, a nyakamba akasztom a plafonról logó hurkot, és széttárt kezekkel pislogni kezdek rájuk. Idáig mindig abbahagyták.

Szerencsémre, máskülönben már tavaly októberben felkötöttem volna magam.

Nemsokára jön a nyár, mely rövidesen perzselő földi pokollá avanzsál itt mindent. Talán ennek előhírnökeként érkezik hájas varjúk hátán a HSK hétvégén, az utolsó a régi fajtából, minden jót megszüntetnek. Kérdés kinek volt jó a régi, az újra a válasz viszont egyértelmű: senkinek. Lesz még egy félévközi vizsga is, én leszek már megint a legjobb a csoportban, ez van. Ismételten lámákkal vagyok.

Más.

Megellett a 厅楼-s macska, ez volt a hónap nagy várakozása, ám újonnan világra jött utódai mind elpusztulák vala, hogy a hónap tragédiájává degradálódjon az eset. Valósággal szörnyűséges. Kérdés, kiheveri-e ezt a kolesz törékeny (hozzávetőlegesen 726184162813012 egyedet számláló) macska-populációja.

Más.

Jó volna, ha egy nap már nem lennék beteg.

"Ha a sír szavát hallanád,
nem hallanál ily balladát.
Egy árva költő tévelyeg
s itt méri a mély éjeket.
Egy görbeutcán remegőn
járkálok, mint a temetőn.
Ó élet! sár! láz! csúnya út!
a vége és a mélye rút."