2010. augusztus 3., kedd

Irány Kína!

Imént érkezett egy levél, mely kitörő örömmel értesít, hogy a többiekkel egyetemben az én pályázatomat is elfogadta Kína, ergo egy hónapon belül szedhetem sátorfámat, s működésemet mintegy 8.000 kilométerrel arrébb helyezhetem át. Hogy Peking, Weihai, avagy Nanjing egyeteme fogad-e, egyelőre nem tudom, a héten be kell másznom a möbhöz, ott fog pontosan kiderülni. Nem tudom, melyiknek örülnék jobban, igazából mindegyiknek megvan a maga előnye, hátránya.

Kissé ambivalens érzéseim vannak. Egészen idáig erre vártam, viszont tök jó volt ez a nyár, nehéz lesz az összes barátomat felcsempészni a repülőre. Most hogy itt van a nyakamon az indulás időpontja, Pannóniai minden ördögi erejével igyekszik visszatartani. Kóka minden egyes fűszála azt kérdezi: itt hagysz? Hát itt...

Tudom, hogy iszonyat nagy lesz, imádni fogom; és ha már kint leszek, eloszlik minden kétségem, de most nézek ki az ablakon, és tetszik, amit látok. Igaz, csak egy szántó. Egy szántó...

Ellenben, ha nem jött volna meg az értesítés, hogy mehetek, a megannyi tortúrát követően, akkor igen nagy valószínűséggel tökön szúrom magam. Maga a kijutási procedúra - a várakozási idővel együtt - több időt vett igénybe, mint amennyit összesen kint leszek...

Orbitálisan nagy trip lesz.

10 megjegyzés:

  1. Tamás,Tamás, hát gratula neked! Nem sokan utaznak közülünk Kínába! Szerintem mindenki nevében mondhatom azt, hogy rohadtul fogsz hiányozni:/ Ki üvölt majd most szőrösen a holdra halként?:D Ki olt le, hogy mekkora szarok vagyunk ha nem megyünk veled bulizni?:D stb.. Na de hát még hátra van egy augusztus itthon..:D lesz itt még mulatság! laci voltam

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Laci! Hát, nagyon nehéz most szívem...Nehéz lesz itt hagyni benneteket, baszottul nehéz!:) Na de nem örökre megyek! S bizony, még itt az augusztus, kihozzuk belőle, mit csak ki lehet:)! Jólesnek szavaid! :)

    VálaszTörlés
  3. Hú, ez nagyon jól hangzik!
    Gratulálok!
    Mit fogsz kint csinálni? Kutatni mész?

    VálaszTörlés
  4. Remélem az lesz, köszönöm :) Alapvetően nyelvet tanulni megyek, részképzés formájában, de persze az anyaggyűjtésen is jár az agyam egy későbbi dolgozathoz. Mondjuk e tekintetben elsősorban a pekingi könyvtárakra, esetlegesen levéltárakra gondoltam, s végül Nanjingba nyertem felvételt, de bizonyára ott is találhatok adalékokat 20. századi kínai törire vonatkozólag, szóval nem szomorkodom :D

    VálaszTörlés
  5. Kínaiul már tanultál korábban is? Fogsz mandzsut is tanulni ? :)
    Mennyi ideig leszel kint?

    VálaszTörlés
  6. Igen, már három éve foglalkozom vele, de teljes erőbedobással csak most fogok majd ráállni. 10,5 hónapra szól megbízatásom, amit lehet, igyekszek kihozni belőle. :)

    Ha lenne rá lehetőségem, akkor szívesen belekóstolnék a mandzsuba is, bár kétlem, hogy Nanjingban lesz mód erre. :) Egyébként érdekel Nurhacsi, és a nyolczászlós mandzsu sereg története!

    VálaszTörlés
  7. 10 és fél hónap? Elég jól hangzik!
    Ha lesz időd, ugorj át ide is (日本) :)

    南京 érdekes hely lehet, elvileg élnek mandzsuk is (meg hui-ok és zhuangok), így a nurhacsizás nem reménytelen :)

    VálaszTörlés
  8. Komolyan? Hát ezt nem is tudtam! Mármint, hogy ennyi nemzetiség képviselteti magát Nanjingban. Ez tök jó! :)

    Időm az biztosan lesz, ha pénzem is, akkor nem habozok átugrani! :)

    VálaszTörlés