2010. december 13., hétfő

Dióhéjban vol.2.

Nem hatalmasodott el az unalom rajtunk az elmúlt hétvégén sem. Szombaton meglátogattuk a Ming királysírok közelében lokalizálódó 灵谷寺-t, vagyis a Linggu ("a lélek völgye")-kolostort, ahol elvileg Xuanzang ereklyéit is őrzik, noha én nem találkoztam vele. (Xuanzang a buddhizmusra gyakorolt óriási hatása mellett már csak a Dragonball végett is kulcsfontosságú figura, hiszen indiai tripje adta az alapot a Nyugati utazáshoz, akinek az egyik főszereplője 孙悟空 Sun Wukong, a majomkirály ihlette tízes éveink meghatározó rajzfilmhősét, Son Gokū-t. A Linggu pagoda mintegy hatvan méterre tornyosul, elképesztő panoráma nyílt kilencedik szintjéről a környékre, azt nem mondom, hogy Nanjingra is, mert abból a sűrű szmogtól - egynémely kikandikáló felhőkarcolótól eltekintve - szar se látszott.
Vasárnap esős délelőttjén szobatársam vágya végre beteljesült, és nővé változott - igaz, csak egy vicces videó erejéig, de mivel még este is megvoltak hátborzongató szempillái, jobbnak láttam eltűzni a koleszból, kapóra jött Shogo újdonsült japó cimboránk invitálása, aki minden földi jóval készült, leginkább rákokkal, amikből egynek majdnem sikerült dezertálnia, de végül mégiscsak a főzőüstben érte utol végzete. Igen bájos ital- és szivargyűjteménye van, néhányat okvetlenül meg kellett kóstolnunk belőle. Egyébiránt járt már Magyarországon, szereti a kolbászt mustárral. Igen sokáig elvoltunk nála, az idő előrehaladtával viszont meglehetősen megmacskásodtunk, Soguo-t a vállunkon vonszoltuk be szobájába, összetakarítottunk, majd leléptünk magunk is. Reggel olyan nehezen emeltem fel szemhéjaimat, mint egy kripta fedlapját, de dafke bezúztam órára, amit kisvártatva a mintegy húszperces szirénaszó szakított félbe: ma van a nanjingi mészárlás évfordulója, melynek során 1937-ben hat hét alatt háromszázezer kínait ölt le sok esetben brutális kegyetlenséggel a japán haderő. Aztán el is ment a délután, most pedig újfent deák-üzemmód.

4 megjegyzés:

  1. Köszi, javítva. El kéne már kezdenem japánul is tanulni... :)

    VálaszTörlés
  2. Nem nehéz, főleg hogy már a hanzikat is ismered.
    Itt van némi tananyag magyarul:
    http://relaks.webuda.com/

    第一课/第二课:
    http://relaks.webuda.com/ELO_01_02.pdf

    VálaszTörlés
  3. Köszi, ez hasznos kis könyv! Nagyon érdekel, csak a kínai után tudom milyen nagy meló, mármint hogy jól elsajátíts egy keleti nyelvet, ezért is voltam lusta nekifogni. :)

    VálaszTörlés