一份价钱一份货

Ma nagy üzletet csináltam: nem egészen hatszáz forintért vettem egy hajszárítót, majdcsak nem basz meg az áram gondoltam, ám amint bekapcsoltam vörösen izzani kezdett, mint egy hősugárzó, és fekete füstkígyó settenkedett elő belőle, így a kukában fejezte be működését. Először egy viszonylag drágát akartam venni, aztán ajánlkozott az eladó, hogy van még drágább is, mondom akkor add a legolcsóbbat, aztán oda is adta. Győzött a fukarságom. Olcsó hajszárítónak meg híg a leve.

Tegnap viszont egy tényleg hasznos képes szótárt vettem, de amin igazán meglepődtem, hogy Az én képes kínai szótáram névre hallgat, azaz magyar változatban juthattam hozzá. Hiába, Nanjing sem nélkülözheti a magyart!

蜈蚣, 你好!

A lefolyóból feltörekvő százlábú emlékére:

Éppen a százlyukú vasfelleg áldását élveztem, mint Majakovszkij, aztán színre lépett undormányos cimboránk, 你好你好! - emelte fel üdvözlésre ötven jobb lábát, majd sietett tovább dolgára. Sikoltoztam. Kivált, hogy 李立三 szimpatizáns, antibolsevista likvidátornak néztem.

Persze nem úgy néz ki a szobánk, mint a klipben. (Nekünk nincs aligátorunk.)

Hétvége: Hunan lu, hsk, hupákolás

Először is pénteken afféle csoport-atmoszférát oldó kollektív traktamentum keretében ültünk össze tanárainkat is meginvitálva, hogy magunkba oktrojáljunk a nanjingi nevezetes éltelkölteményeken túl nagyszámú, malátaszörppel töltött fiolát is egyúttal. Megismerkedtem végre az eddig még mindig nem ismert, karthauzi-barátok verbális visszafogottságával vetélkedő csoporttársaimmal, kik néminemű italnemű után már Marcus Tullius Cicerot sarokba szorítóan szónokoltak, én is éreztem valami bizsergést az ujjaimban. (Hiába, Thomas 千杯不醉, aminthogy mondottuk volt.) A végére tényleg nagyon jó hangulat kerekedett, viszont elég hamar zárt az étterem, így nolens-volens az egyetemmel szemközti bazárokban érdeklődtünk a csintaó-kérdéskör további részleteit illetően. Ekképp szabad szombat délelőttjén "égnek lendülten s százszor megbotoltan" a Keleti Poklok Szent Császárának transzcendens börtönében sínylődtünk. Délután átugrottunk Aiwenékhez, majd a Hunan lu közelében lévő lidércfényes hutong-béli, a szomszédos Anhui tartomány hagyományos ételeit feltálaló éttermébe tévedtünk, ami egy jó értelemben vett totál bolond placc, folyamatosan anhui dialektusban ordibáló sürgő-forgó pincérek deranzsálásával megspékelve, amint az itt dukál. Eléggé törték a putonghua-t, de végső soron a viccelődéseken túl sokat nem kellett velük beszélni, mert ezen a helyen nem a vendég rendel, hanem ők állítják össze a sokfogásos menüt, amibe ráktól a medúzának látszó tárgyakig mindent belevegyítettek, egyébiránt nagyon ízletes kivitelezésben. Majd visszatévedtünk a Hunan lu Vegast idéző fénykatedrálisába azokat a pálcikára fűzött cukormázba mártott, irgalmatlanul édes gyümölcsöket majszolni, s végül visszakullogtunk a koleszba. Este korán feküdtem, a virradó nap vérengzést ígért HSK, azaz kínai szintfelmérő vizsga keretében. Most először veselkedtem neki a 初中-nak, vagyis az alap-középfok egybevont vizsgának, mely bájos három órával ajándékozza meg a résztvevőit. Korántsem érzem jónak, jóllehet minden vizsgámat szarnak érzem, de ez izgalmas mutatvány volt. A hallás utáni még ment, (legalábbis azt képzelem, hogy ment), a nyelvtan meglepően durva volt, főleg a szinonimákkal kapcsolatos feladatok, mert ahhoz rengeteg szó ismerte szükséges. Az olvasás szintúgy buli volt, orvoshalakról meg a túlzott boldogság-depresszió pszichológiai indítékairól voltak szövegek, idő meg ellenben nem sok állt rendelkezésre, de szardonikus mosolyommal lelkesen töltöttem a rubrikákat. Az utolsó feladatkörben behelyettesíteni, illetőleg kiegészíteni kellett a megadott szövegrészeket, ergo csupa móka volt. Nem táplálok nagy reményeket bele, úgyis a jövő tavaszi vizsgára vértezem fel magam nyelvügyileg olyan szinten, hogy magasabb babérokat arathassak. Próbálkozni viszont muszáj, hisz mint tudjuk, lövésből lesz a gól...

16. Ázsiai játékok

Most van az ismétlése a 16. Ázsiai játékok megnyitóünnepségének a tv-ben, ami olyan szinten grandiózus, hogy szerintem vagy százhúsz évig készültek rá. Nagyon hosszú volt, és ezek csak szeletek belőle, de a videómegosztón a többi részlet is elérhető, egészen lehengerlő.

张艺谋 - 活着

张艺谋 (Zhang Yimou) az egyik leghíresebb kínai filmrendező, producer, forgatókönyvíró média guru, az első kínai filmes, kit Oscar-díjra jelöltek. Nemrégiben néztem meg az 1994-es 活着 (Huózhe-Élni) című alkotását, mely egy végletekig megható mestermű. Története az 1940-es polgárháborús években kezdődik, Xu Fugui, egy helyi előkelő tékozló fiának, és annak családjának viszontagságos történetét követi végig a film a Guomindang és a KKP duellumán keresztül a Népköztársaság kikiáltása utáni évekig, a nagy ugrásig, majd egészen a kulturális forradalom időszakáig (1970-es évek végéig)bezárólag. Xu Fugui, miután eljátszotta saját házukat, s azzal együtt gyakorlatilag mindent elvesztett, a hagyományos kínai árnyjátszásból tengeti életét, mígnem akaratlan rekrutálódik a Guomindang seregbe. (Zhang Yimou faterja történetesen GMD-tiszt volt, így nem kis nehézségekkel kellett megküzdeni pályája kezdetén.) Rövidesen viszont sikerül visszatérnie családjához, és rajtuk keresztül ível végig a dráma, igen pontosan megvilágítva a kíméletlen Mao-i berendezkedés egyszerű emberek életére gyakorolt hatását, s érzékletesen szemlélteti, hogy az ideológia bizony nem jelentethet gyógyírt az egyén szívfájdalmára. A film egyértelműen magában hordozza a rezsim, illetőleg a kulturális forradalom kritikáját, a család utolsó tragédiája például abból fakad, hogy az egyetlen "reakciós" orvost elszállítják a kórházból, melyben a már idős Fugui lánya készül szülni, s mivel csak tapasztalatlan, a szülés során fellépő komplikációt kezelni nem tudó nővérek állnak rendelkezésre, Fugui lánya, Fengxia életét veszti. 葛优 Ge You és 巩俐 Gong Li játéka fenomenális, egy nagyszerű s megindító filmről van szó, melyet maximálisan tudok ajánlani mindenkinek.


A kommunizmus szarkasztikus interpretálása az alábbi dialógusban öltött testet, mely során Xu Fugui magyarázta kisfiának annak gyakorlati jelentőségét:
咱们家现在也就是一只小鸡了。鸡养大了就变成鹅。鹅养大了就变成了一只羊。羊再 养大了就变成了牛啦。牛了以后呢?牛以后就是共产主义啦。(Most csak egy kis tyúkunk van. A tyúkból, ha felnő lúd lesz. A lúd, ha felnő, bárány lesz belőle. A bárány, ha felnő ökör lesz belőle. És mi lesz az ökör után? Az ökör után megvalósul a kommunizmus.)

조선민주주의인민공화국, te pukkancs!

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nem bír magával, olyan mint egy pofátlan kisgyerek, aki méregeti, meddig mehet el. Az 1953-as fegyverszünet (ergo még ma is hivatalosan hadállapot van a két ország között, nem köttetett béke) óta kisebb-nagyobb skandalumokkal hirdetik a szocializmus és a vörös csillag rendíthetetlenségét, még ha ezen energia-felhasználást mutató térképen sötétségbe burkolóznak is. Az alábbi dolgozat évekre lebontva sorolja fel a kisebb-nagyobb "turpisságokat", melyek alatt terrorakciókat, repülőgép eltérítéseket, (melyek közül az 1987-es 707-es Boeing felrobbantása volt a legsúlyosabb), véletlenül eltévedt torpedókat, s szinte folyamatos kémbotrányokat kell érteni. Kim Dzsong Il még Dr. Genyánál is szemtelenebb. Fia, a nemrégiben - akárcsak a kipusztulás szélén lévő szibériai tigriskölyköket bemutató állatkerti videókhoz hasonlatosan - felkonferált Kim Dzsong Un egyes elemzések szerint szintén gonosz és genya. Egyébiránt valóban abszurd, amit ezek művelnek.

A fontosabb hírportálokon nálunk is beszámoltak a krízisről, persze azért nem olyan jelentőségű, mint annak saccolgatása, hogy a Stohl Buci vajon belemegy-e 180-al szétcsúszva a Való Világ Villájába, vagy egyelőre nem megy bele, mert előbb el kell intéznie pár játszóteret, földi létet meg nem érdemlő szabályosan közlekedő gyalogost.

Imádom a propaganda-videókat:

Járnék én is, ha járhatnék

Vasárnap nagy futball mérkőzést játszottunk az egyetem focipályáján, nagy számban ontottam a gólokat, míg a térdem el nem romlott, éppúgy, mint tavaly nyáron. Anno a játékos kedvű orvosok jódlizva jengáztak a térdkalácsommal, meg az endoszkóppal püfölték egymást a műtét alatt, de effektíve nem változtattak rajta semmit, mert időnként futás közben egyszerűen összecsuklok, mint a balett-táncosok koreográfiájuk végezetével, csak nem oly kecsesen. Mondjuk ez általában olyankor fordul, amikor már elfelejtkezem arról, hogy ügyelnem kéne rá(és nem nyújtok semmit), de leginkább az idegesít az egészben, hogy miért kell ügyelnem rá, ha egyszer úgy hitegetett a hentes a műtét után, hogy jobb lett, mint újkorában. Ameddig lehet, nem megyek orvoshoz, egyelőre megvagyok tigrishere-őrlemény nélkül is.

Provizórikusan fel kell hagynom a gongfu-val, kárhozat.

Ergo sántikálva botorkáltam le a nagy bejárati kapuval szemközti kifőzdébe, és unottan kértem ki magamnak valami forró fémtányérban főtt finomtalanságot, csakhogy sült szalonna volt benne és hagyma (meg ezernyi más egyéb, de azokat nem is látta réveteg képem). Egytől-egyig eszelősen beleröhögtem a rizsszemek képébe, és katonákat gyártottam magamnak, igaz kenyerem nem volt. De micsoda jó volt ez a szalonna, rögvest eszembe ötlött augusztusi sütögetésünk. Néha azért elkap a honvágy.

Már csak drum'n'bass-re volna több szükség.

栖霞山 - Qixiashan

Ma Nanjing egy újabb fontos látványosságát vételezhettük szemügyre, a várostól mintegy 20 km-re fekvő 栖霞山 (Qixia-hegy) környékét, illetve az ott található buddhista kolostort, mely az egyik legrégibb alapítású Nanjingban, i.u. 489-re datálják létrehozását, mely a Hat Dinasztia korára érájára esik. Ezen periódus alatt Észak-Kína sztyeppei barbárok kezén volt, a dél-kínai han etnikum pediglen Nanjingban központosult, illetve annak vezetésével működött. Noha a most látható templom a késői Qing-dinasztia korában épült (1636-1912), a templomot övező több száz kis barlang ("ezer Buddha kőszirt") illetve kőbe vájt grotto (melyekhez hasonlókat Hangzhouban láttunk) többsége röviddel a kolostor alapítását követően nyerte el alakját. Utóbbiak a Qing-dinasztia korában, par excellence a Taiping-felkelés (1850-1864) során erősen megrongálódtak, aztán a kulturális forradalom (1966-1976) sem állította vissza a szobrok, és az épületek ph-értékét. (Kivált, hogy barakként használták őket...) Végül 1979-ben nyitották meg újra a nagyközönség előtt.

A kolostor egyik legérdekesebb látványossága a Sarira pagoda, melyet a legendák szerint eredetileg 602-ben húztak fel, a Sui-dinasztia idején, aztán nemsokára leamortizálták, ám az Öt Dinasztia korában rekonstruálták. (Nem biztos, hogy izgalmas volt az összes érintett dinasztikus érát felsorolnom, mindenesetre érdeklődök tovább búvárkodhatnak az elte kínai enciklopédiájának hasábjain.) A öt szintes, nyolcszög alakú torony 15 méter magas, igazán impresszív, úgy csukta be egy szerzetes a számat. (Egyébiránt valóban laknak is itt szerzetesek, de lakosztályuk persze elzárva van a turistáktól.) A toronyra visszakanyarodva érdekességét nem pusztán a számos dinasztián átívelő története adja, de elképesztő faragványai és ornamentikai megoldásai is - Buddha születése, aszketikus gyakorlatok, meditációs elmélyülések, gonosz szellemek legyőzése, etc. - melyekkel együtt gigantikus művészi remekműként hány fittyet az idő múlására. Muszáj volt egy imafűzért újítanom e kivételes aurával bíró helyről.
Noha a kolostorról sokat regéltem, utunk nagy részét mégis a Qixia-hegyen átvezető túra tette ki, a három csúcs érintésével a lenyűgöző őszi színekben megmártózó juharfaerdők ölelésében, ragyogó napsütéssel kísérve. Minél feljebb értünk, annál melegebb lett a meredeken felvezető utak megmászása miatt, és annál csodálatosabb panoráma terült el a méltóságteljesen hömpölygő Jangcére nézve, (és most tiszta idő volt, a múlt héttel ellentétben) melyeken uszályok százai araszoltak. Remek kis trip volt, s mint oly sok minden másegyéb nevezetesség errefelé szimplán elképesztő.

A többiről meg beszéljenek a képek. Egyelőre csak a telefonosak.

报刊 és a halál ereklyéi

A nehézkesen feltápászkodó, kókadt Nap csatakos virradatában szörnyű harcba bocsátkoztam egy förtelmes, ezernyi agyarú, kénkőtől bűzlő, diabolikus ébresztőórával. Alulmaradtam, s mocskos nagy karmainak húsomba vájó szorításával húzott át a Péntek reggel koponyák övezte, fásult valóságába. Gyorsan összeeszkábáltam egy teát, aztán mindazon ruganyossággal, mely mára jutott, megkezdtem közel száz méteres bús zarándoklatomat az előadó felé; hol az újságolvasás óra szigony-tekintetű, kérlelhetetlen, fekete köpenyeges, másodállásban halotti torokat rendező vén oktatója okvetlenkedik. A vaskosan meredő bejárat előtt kétségbeesett kazahsztáni és ukrán csoporttársaimat fojtogatták a gondok, no mi történt bogárkáim? Ma vizsga van, vérengzés, az elvtársnő még részt venni sem engedte őket, mert nem csatlakoztak elegendő alkalommal a kiscsoportos foglalkozáshoz. A szobatársammal, mintha éjszaki őrségben lennénk, felváltva járunk ügyelni a pénteki kurzusra, ergo oly végtelen nagy számban magam sem voltam jelen. Csodás kilátások, mondom azért mélyen a szemébe nézek a tanítónéninek, mielőtt megkapom elbocsátó szép üzenetem. Egy árnyban járó ninja nesztelen némaságával osontam be, s kis híján helyet is foglaltam, de ekkor egy rekedt, ám mégis erőteljes hang húzta vissza fülem: 窦琦, - szólított kínai nevemen, megfordultam, pislogás nélkül álltam bősz tekintetét: 窦琦, noha a múltkor nem voltál, te rendesen jársz órára, ezért vizsgázhatsz is. Nem tudom, melyik másik alacsony, kecskeszakállás-sapkás, sápadt arcú europoiddal kevert össze, de nagyot bólintottam.

A teszt felkészületlenül ért, királyszar lett.
Ha már szar volt a reggel, akkor a délutánt is ildomos lenne szinkronba hozni - gondolám, így hagytam magam elvonszolni a 哈利波特 (van, ahol Harry Potterként tudják) 7. epizódjára az itteni IMAX-be, és azt kell mondjam: jó volt. Olvasás tekintetében két és fél könyvig jutottam, aztán jobbára a filmeken követtem végig, nagyjából képbe voltam, de Katja készséggel felsorolta a Weasley-családfát, vagy a kvidics-kellékeket, ha valami homályos volt. Tényleg elég sötét, és horririsztikus, mint amennyi sötétséget és horrort ki tud erőltetni magából három tiniszínész, de mindettől függetlenül ajánlom megnézésre, és figyelmeztetek mindenkit: Doby, a kobold megdöglik a végén, ráadásul szívszorító is.

Egyébiránt a hetedik könyv első idézete igen tetszetős:

Kínja e törzsnek, ó, jaj, keserű nagy átok vérbevegyült csapása! Nyögő, el se viselhető gond! Verő, el nem emésztő kín! Máshol ezekre nincs ír sehol, csak e házban, máshol vérbevegyült viszályban. A lenti isteneké e himnusz. Boldogok ott lenn, az imám fületek érje el, és már küldjetek üdvöt, győzelmet a sarjaitoknak.	”
– Aiszkhülosz: Áldozatvivők

紫金山 - Bíborhegy vol. 3. - Sun Yat-sen mauzóleum

Lementek a vizsgák, végső soron jobbak is lehettek volna, 82 illetve 85 %-osak lettek, utálom a 90 alatti dolgokat. Pénteken este a legkevésbé sem volt kedvem kimozdulni, de hirtelen nagyszámú koreai és vietnami alakulatok árasztották el odvunkat, sebtiben bábeli zsibvásár és kancsal káosz kerekedett felül, mely zűrzavarban egyedül a Csintaó jelenthette Ariadné fonalát. Ezt követően ráálltunk arra a keringési pályára, mely során egynémely környező kozmodrommal konfrontálódtunk, és tüzetesebb vizsgálat alá vettük a grillezett megoldásokon túl a Harbin söröket. Mivelhogy a koreaiak kisvártatva kapituláltak, visszazúztunk a koleszba. A felettünk lévő szobában tevékenykedő Brémát megjárt koreai muzsikusok legújabb performanszukra hangolódtak éppen éjjel három fele, én meg felmentem, s legalább oly bájosan kiinvitáltam őket, mint Achilleus Hectort Trója falai mögül. Kijött a Majmok bolygójának a főszereplője, elmondtam neki, hogy az igaz ember járta ösvényt mindkét oldalról szegélyezi az önző emberek igazságtalansága, és a gonoszok zsarnoksága. Áldott legyen az, ki az irgalmasság és a jóakarat nevében átvezeti a gyöngéket a sötétség völgyén, mert ő valóban testvérének őrizője, és az elveszett gyermekek meglelője. Én pedig lesújtok majd tereád hatalmas bosszúval és rettentő haraggal, és amazokra is, akik testvéreim ármányos elpusztítására törnek, és majd megtudjátok, hogy az én nevem az Úr, amikor szörnyű bosszúm lesújt reátok. Hagytam egy perc gondolkodásidőt, majd biccentettem s továbbálltam.

Szombaton kipróbáltuk az új sportszereinket, vettem egy focit, mert már labda-elvonási tüneteim voltak, a délutánt ez tette ki, majd estebédre voltunk hivatalosak Aiwen svéd cimborámnál, a gongfu-brother-nél Miyával, meg egy koreai csajjal, Hong Zhenai-al (igen, rengeteg koreai van) és egy kínaiul nem tudó, de remek megfigyelőképességgel felruházott további koreai sráccal, akit nem ismertem. Aiwen, és a kínai barátnője, Tianmi rengeteg finomsággal készültek, nagyon aranyosak voltak. Remekül elvoltunk, eldumáltuk az egész estét, s mikor az jött sorban, hogy mit volt nehéz megszokni Kínában, vagy mi okoz nehézséget az ittlétben, azt kellett mondjam: semmit, semmi. Az első perctől fogva, hogy érkezésemet követően a taxival kifordultunk a vonatállomástól mindent szerettem, és most is szeretek. Igaz, minden másnap megnézem a kóka.hu-t, és aggódva figyelem, mi történt már megint a Kerékben, de imádom Nanjingot, és Kínát is. (Jóllehet a különböző földalatti klubokban dübörgő gyomorszaggató drum'n'bass pusztán képzeletem kietlen szegletében van jelen, de nem itt. Ez mondjuk komoly trauma, noha az itteni buliknak is megvan a maga KELETje. Tudom, szarok a szóvicceim.) Este szokatlanul nagy szél kerekedett, de azért nem gátolt meg abban, hogy visszabotorkáljunk a koleszba.
Ma pediglen immáron harmadszorra vettük az irányt a Zijinshan felé Katjáékkal, Hong Zhenai-jal, valamint a szobatársammal, Minfannal, miként ingyenessé vált november havától kezdődően, meg amúgy is kihagyhatatlan látvány a 中山陵, vagyis Sun Yat-sen mauzóleuma, melyet 1926 és 1929 között húztak fel. Sun Yat-sen-t remélhetőleg nem kell bemutatni, effektíve a modern Kína atyja, a mai napig Tajvanon létező Kínai Köztársaság megteremtője. (Mely nem összekeverendő a szárazföldi Kínai Népköztársasággal!) A mauzóleum területe - mint minden Kínában - óriási, a hegyen felívelve a tradicionális császári, valamint a modern kínai építészet sajátosságai keverednek az egymást követő grandiózusnál grandiózusabb pavilonokon. A hely szent aurával bír mind a szárazföldi, mint a külhoni kínaiak számára, mindazon nemes erőfeszítést reprezentálja, amivel Dr. Sun Yat-sen megszabadította Kínát a "mandzsu igától" - vélik a kínaiak. A hegy tetején lévő áldozati csarnokba - miben a sír is található - hideg eónokban való várakozást követően léphettünk be mindazzal az egymilliárd-kettőszázkilencvennyolcmillió kínaival együtt, akik ezt a kissé hűvös őszi napot választották arra, hogy velünk együtt megcsodálják a nevezetességet. Ahogy kiértünk, kissé furcsállva vettük tudomásul, hogy kint oxigén is van.
Az alant elterülő panoráma elképesztő volt, bámulatos ez az őszi táj, de a fák sárga levelei már mind ködgubába burkolóztak. A alattuk álló nagyszámú katonák pediglen zöld zubbonyukba, igyekeztem éppoly morózus lenni mellettük, mint ők, kevés sikerrel.
Majd lementünk a hegyről, s háromszáz spártai helyett háromszáz kínaival szálltunk fel a 20-as buszra, mely az ördögnek is eladta lelkét, hogy egyesben eltranszportáljon bennünket a belvárosba. Végül a Hunan lu korzójára tévedtünk, hotpot-ot főzni (火锅). Tetszőlegesen összeválogatjuk a kellékeket, húst, zöldséget, tofut, istennyilát, és azokat kotyvasztjuk bele az asztalnál lévő főzőüstbe, nagyon finom, és a hideg közeledtével még inkább aktuális. Jóllakottan hagytuk el az éttermet, s döbbenten konstatáltuk, ahogyan a Hunan lu irizáló csillagkoszorúja tükröződött a leszálló tükör-éjben, mintegy vakítva sugározva azt az irdatlan energiát, mely ezt a várost jellemzi.

Kínpanoráma a koleszban

Mostanában nem alszok valami jól. Eleve meglehetősen nehezen szenderülök álomba, érzékenyebb a fülem, mint Heimdallé, pedig az ő figyelmét még a midgardi birkák gyapjának növekedése sem kerülhette el. Idáig nem volt gond a koleszban, de a felettünk lévő állatfarmon bizonyára megkezdődött a párzási időszak, és annak velejáróira lehettünk figyelmesek az elmúlt egy hétben.

Múlt hét hétfőn kezdődött, hogy felettünk hallhatóan megszaporodtak az egy szobára jutó koreaiak. Táncolgattak, nevetgéltek - nem baj no, laissez faire, ők is érezzék egyszer jól magukat az életben. (Egyszer. Nem kétszer. Egyszer.)
Kedden újfent begyújtották a rakétákat, ugráltak, a hím egyedek nászénekekkel próbálkoztak, Justin Timberlake koreaiul a tizenegyedik csapás, Minfan fülelt is, hátha ismeri valamelyiket, de gyorsan lekapcsoltam, mielőtt eszébe jutott volna neki a 代表我的心. Basszátok meg - javallottam, de rendben, én nem szakítok meg semmilyen aktust, inkább iszok egy sört. Szerda, Csütörtök: a felettünk dúló orgia mit sem veszít lendületéből, szekrényeket borítanak, korbácsolós India Jones-os erotikus kéjjátékokat játszanak (én nem tudom, mi volt az a hozsannázós csapkodás) rapszodikus, erősödő-gyengülő vonyítások, ritmikus kántálás, egyre növekvő moraj: baszki Minfan, ezek megátkoznak bennünket - jutott eszembe a koreai samanizmus. Szombatra egy katartikus extázis keretében kifulladtak. (Egyébiránt ezen időszak alatt mi tanulni próbáltunk.)
Vasárnap újra kezdődött a műsör, csakhogy már nehezteltem is. Olyan éjjel egy fele megszámoltam hány töltény van a tárban, majd vérben forgó szemekkel felmentem a harmadik emeletre - egyébiránt ez a puskát kellett volna szituáció. Útközben minden élőlénynek, ami szembe jött velem, felidéztem József Attila egynémely sorát:

Ti hű ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok a koreaiknak: Nagyon fáj.

Nők, terhetek
viselők, elvetéljetek
és sirjátok a koreaiaknak: Nagyon fáj.

Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok a koreaiaknak: Nagyon fáj.

Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok a koreaiknak: Nagyon fáj.

Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt
és tátogjatok a koreaiakra: Nagyon fáj. Fáj bizony, hogy nem bírok aludni már egy hete, mert minden nap fesztiváloznak. Kopogok, kijön egy tag: miért, miért csináljátok? - kérdem. Hát ők nem tudták, hogy áthallatszanak. Nem tudtátok?! Oda se neki - bólintottam a világ összes irgalmával - majd lesz még nálunk olyan buli, hogy menedékjogot kértek Észak-Koreában. Visszamegyek. Lefekszem. Szarnak az alkotmányra, hajnali háromkor kezdődik megint a pszichocirkusz. Ismételten felmegyek, s mint Columbo állok az ajtóban, veszek elő egy noteszt, s teszek fel furfangosabbnál furfangosabb kérdéseket, úgymint: mégis mikor a kurva anyátokba tervezitek, hogy lefekszetek végre, majd jegyzeteltem. Azóta nem jelentkeztek.

Volt ma egy tingshuo vizsgám, elég rossz lett, nem feltétlenül a koreaiak sikanériáiból kifolyólag, de ez van. Holnap meg hanyu, oh irgalom atyja ne hagyj el.

压力很大

"Jaj, tán loholjak? Jaj, tán feküdjek? Jaj, mért akarjak? Jaj, mért pihenjek?"- Motoszkáltak fejembe Kosztolányi szavai, jövő héten kerülünk szembe a félévközi vizsgákkal, már elkezdtem félni és tanulni egyaránt, s leginkább loholok, bár inkább feküdni és pihenni akarnék. 压力很大 - "nagy a nyomás". Nem kell azért véresen komolyan venni, a képen nem én vagyok: mindig is ügyeltem a lelki harmóniára, akárcsak a 2 rétegű, 100 %-ig cellulóz alapanyagból készült wc-papírok használatára. Viccet félretéve tényleg felváltottunk, mind tanulás, mind edzésügyileg.

Egyrészről az edzések átköltöztek egy edzőterembe. Na nem az én ötletemből kifolyólag: addig, míg a campuson volt, teljesen kényelmesen leugrottam a pályára, edzés után meg komótosan visszaballagtam. Engem nem érdekel a hideg. Másrészről inkább fagyok meg kint, mint hogy az edzőteremért is tejelni kelljen, noha az esetleges plusz anyagiak kérdésköre még nem öklendezte fel magát. Különben is, a cél, hogy kurva kemények legyünk, a mestert sem balerinák legyezték pávatollakkal a Shaolin-kolostorban. Ráadásul vagy negyven perc busszal a placc, ami további időveszteséget szül. Ettől eltekintve az edzések nagyon jók. Jóllehet a tegnapi után fáj minden porcikám, kipróbáltuk a tortúra-nyújtást, melyhez négy ember szükségeltetik: egy, a földön fekvő szenvedő alany, egy ki annak kezeit feszíti, egy ki az egyik lábát a földhöz tapasztja, s még egy ki a szenvedő másik lábát igyekszik minél közelebb annak vállához erőszakolni. A tortúra különböző stációinál szemeim úgy mozogtak, akárcsak egy kaméleoné, mindeközben hol ultrahangon szentségeltem, hol egy nyakon szúrt, agonizáló északi barbár gurgulázó mondókáit hangutánoztam. Igaz, ezt követően Fletley-t megszégyenítően pattogtam.

A vizsgákra való tekintettel ez a hétvége pedig ismételten a tanulásról fog szólni, illetve már szól most is. Pedig idilli őszi idő lenne akár túrához, akár az 1912-höz is... De mindkettő meg vár, ergo oda se neki, visszakanyarodok inkább leckéimhez, bámulatos fogalmazásaimhoz.

Halloween Nanjingban vol. 2.

"Tök, tök, sárga tök, Halloween-re mit főztök? Kígyót, békát, csontvázakat, mindenféle bogarakat." - szól Öri István verse (a sárga tök helyére pedig a menzás átokszórókat is gond nélkül beilleszthetnénk, a válasz ugyanaz lenne, és nem csupán Halloween-re, de hétfőtől péntekig minden egyes napra nézve.) A tök szerepe viszont jelen bejegyzésben pusztán Jack O’Lantern-re, vagyis a töklámpásra korlátozódik, újfent egy Halloween megmozdulás került terítékre.

Az edzést követően még egy ízben magamra öltöttem a KKP pártfunkcionáriusi gúnyáját, s Katjáékkal nekivágtunk az éjszakának. Elsőként a CD Klubba mentünk, egy latin szórakozóhely, ahol is Freddy Kruegert táncolták körbe kínai banjo-sok, így rögvest továbbálltunk. Tovább a 答案-ba (europoid nevén Behind the Wall-ba), ami pedig egy mexikói jellegű placc, itt már többen voltak maskarában, így mi sem lógtunk ki annyira a sorból. Meg a sörből sem. Az igazság azonban az volt, hogy érezhetően kitombolta magát a város péntek-szombaton, így már csak afféle erőtlen utórezgésként jelentkezett a Halloween-őrület valamennyi attribútuma: a hely pofásan fel volt díszítve, de alig voltak arcok, s kik betértek, a helyzetfelmérést követően rövidesen kitértek. Némi 自由古巴 elemzése után Katjáék erőlködésére a 61 Bárba tértünk vissza, de már előre tudtam: úgyis az Aisen lesz a végállomás. A 61 Bár a legutóbbi alkalomtól eltérően érthető okokból korántsem volt oly zsúfolt, a belső terem már-már a Kósa nélküli Kerék funerális emlékeit idézte.

Nem volt hát apelláta: az 1912, s az Aisen partikolosszusa becélozva. Már a bejáratnál összefutottunk Richárddal, az afrikai mágussal, ki most is asztalt biztosított lehetetlen körülmények közepette, nem is beszélve a folyamatos Csintaó-Remy Martini ellátásról. Az Aisenbe (amit, mint látom most Eisunnak kell írni mellesleg, de már nem fogom visszamenőleg az összeset kijavítani) nem nagyon járnak külföldiek, a kínaiakat meg nem érdekli a Halloween, így ismételten csak mi voltunk jelmezbe, de ezen a helyen még így se tűnik ki különösképp az ember.
Számos kínaival örök barátságot fogadtam, melyet némi csintaóval pecsételtünk meg. Nemsokára viszont visszavonultunk, mert ma reggel meg kezdődött a suli, de nem nekem. Most pediglen átváltok deák-üzemmódba, s gőzerővel tanulásba kezdek.