压力很大

"Jaj, tán loholjak? Jaj, tán feküdjek? Jaj, mért akarjak? Jaj, mért pihenjek?"- Motoszkáltak fejembe Kosztolányi szavai, jövő héten kerülünk szembe a félévközi vizsgákkal, már elkezdtem félni és tanulni egyaránt, s leginkább loholok, bár inkább feküdni és pihenni akarnék. 压力很大 - "nagy a nyomás". Nem kell azért véresen komolyan venni, a képen nem én vagyok: mindig is ügyeltem a lelki harmóniára, akárcsak a 2 rétegű, 100 %-ig cellulóz alapanyagból készült wc-papírok használatára. Viccet félretéve tényleg felváltottunk, mind tanulás, mind edzésügyileg.

Egyrészről az edzések átköltöztek egy edzőterembe. Na nem az én ötletemből kifolyólag: addig, míg a campuson volt, teljesen kényelmesen leugrottam a pályára, edzés után meg komótosan visszaballagtam. Engem nem érdekel a hideg. Másrészről inkább fagyok meg kint, mint hogy az edzőteremért is tejelni kelljen, noha az esetleges plusz anyagiak kérdésköre még nem öklendezte fel magát. Különben is, a cél, hogy kurva kemények legyünk, a mestert sem balerinák legyezték pávatollakkal a Shaolin-kolostorban. Ráadásul vagy negyven perc busszal a placc, ami további időveszteséget szül. Ettől eltekintve az edzések nagyon jók. Jóllehet a tegnapi után fáj minden porcikám, kipróbáltuk a tortúra-nyújtást, melyhez négy ember szükségeltetik: egy, a földön fekvő szenvedő alany, egy ki annak kezeit feszíti, egy ki az egyik lábát a földhöz tapasztja, s még egy ki a szenvedő másik lábát igyekszik minél közelebb annak vállához erőszakolni. A tortúra különböző stációinál szemeim úgy mozogtak, akárcsak egy kaméleoné, mindeközben hol ultrahangon szentségeltem, hol egy nyakon szúrt, agonizáló északi barbár gurgulázó mondókáit hangutánoztam. Igaz, ezt követően Fletley-t megszégyenítően pattogtam.

A vizsgákra való tekintettel ez a hétvége pedig ismételten a tanulásról fog szólni, illetve már szól most is. Pedig idilli őszi idő lenne akár túrához, akár az 1912-höz is... De mindkettő meg vár, ergo oda se neki, visszakanyarodok inkább leckéimhez, bámulatos fogalmazásaimhoz.