Deportálásom története

Hétfőn visszajöttem Shanghaiba, egyből az egyetem felé vettem az irányt. A Jiaotongnak két fő kampusza van, a Xuhui nagyon központi helyen, míg a Minhang egy túlontúl is messzi helyen. Eredetileg a Xuhuiban kellett volna koleszt kapnom, csakhogy az elvtársak elkalkulálták magukat, és már nincs ott elegendő hely a városi ösztöndíjasok számára. Ellenben a Minhangra tárt karokkal fogadnak - ahogy írták ezt egy pár héttel korábban kézhez kapott emailben, amire bár rendkívül megorroltam, mégis ignoráltam; illetve igyekeztem úgy tenni, mintha valójában meg sem kaptam volna. Ennek megfelelően érkeztetem meg tökéletes értetlenséget szimulálva, hogy miért nem szerepel a nevem a Xuhui kollégium adatbázisában? Pár telefonom után megoldódott a rébusz, hiszen a minhangi koleszéban szerepelt a nevem. Először agresszívoskodtam, hogy mégis micsoda dolog ez?!; aztán sompolyogtam, biztos van valami kiskapu, igaz-e; végül könyörögtem, hogy ne küldjetek a gettóba kéremszépen. Egyikkel sem mentem semmi, mert a kari tanács döntése volt, nem az alkalmazottaké, akivel beszéltem. Ergo menjek a Minhangba, de csak szeptember 3-án, mert addig nincs ott senki illetékes, aki a beiratkozást és a szállásomat el tudná intézni. Bravó. 

Azonmód szállást kellett foglalnom, a City Center Youth Hostelre esett a választás, nem rossz hely, viszonylag jó helyen van, kicsit drágán tudtam csak hostelhez képest szobát foglalni, de időm az nem volt. Ráadásul a hostelnek van egy saját törpéje. Éppen neteztem az egyik asztalnál, mikor csak arra lettem figyelmes, hogy ilyen Tom&Jerry-szerűen mozog egy doboz, mikor kihajoltam, csak akkor láttam, hogy a törpe viszi. Ő a mindenes amúgy, nagy forma. 

Itt leszek még hétvégéig, aztán száműztetem magam Minhangba, de addig fogok obstruálni a tanulmányi osztályon, amíg vissza nem pakolnak a Xuhuiba. Ha kell, minden nap, bassza meg!