Gyakorta hangoztatott szólás a "keményfejű magyar". De vajon honnan is származik e megilletés? Nos, történetesen Mecséry Dánieltől, a legendás harcostól, "generális őrnagytól", minden magyar huszárok példaképétől, elpusztíthatatlan terminátortól. Kőszegen született 1759. szeptember 29-én, a pozsonyi gimit követően joghallgatónak szánták, ám ő Bécsbe szökött Esterházy Miklós testőrkapitány ezredének szolgálatába, s innentől rohamosan felfelé ívelt karrierje. Prominens katonai képességekkel rendelkezett, s csakhamar regimentadjuntás lett gr. Alámásy Ignác lovassági tábornok mellett, majd 1783-ban gr. Esterházy Imre lovas generális ezredébe került hadnagyként. Ezzel az ezreddel jutott el Sziléziába, valamint Holland-Németalföldre. A harcmező legvitézebb harcosaként kíméletlenül ritkította az ellent, érdemei elismeréséül nem véletlen kapott Mária Terézia-rend lovagkeresztet. De nem volt megállás, őrnagy, majd alezredes lett, 1796-97-es években folyt harcok során már legendák övezték alakját, s így vetette bele magát az 1800-as évi Rajna-vidéki zúzdába, s bár megsebesült a vérontások során, sőt fogságba is került; végeredményben ebben az évben tüntették ki tábornoki méltósággal, s nevezték ki vezérőrnaggyá. Ám mindebből még nem világlik ki, miért is volt a legkeményebb fejű magyar, erre leginkább az 1805-ös eschenaui ütközet ad magyarázatot. Óriási túlerőben lévő francia dragonyosoknak rontottak neki "ősi,konok virtussal", s az utóvédharcok során a franciák persze legázolták őket, emberünk 14 sebbel borítva borult le lováról (e sebek egyenként is halálosnak számítottak egy átlag felhasználónak), de ami a legkeményebb, hogy ebből 9 csapás egyenesen a fejét érte; ebből kettő agyvelőig hatolt, kis híján széthasítva koponyáját, az egyik seb 14 cm-es, a másik 22 cm-es volt.Heteki
g élet és halál közt evickélt, erős szervezetének s a gondos ápolásnak köszönhetően csodával határos módon azonban túlélte ezt az elképesztő rongálást. Már rég halottnak hitték, mikor hét hónap múltán újfent szolgálatra jelentkezett...Élete során összesen 13 lovat lőttek ki alóla, ő azonban -mint láthattuk- nem szarral gurigázott, s minden egyes alkalommal ismét visszatért a harctérre fanatikus voltából adódóan. Későbbi éveit tekintve 1815-ben udvari haditanácsos, 1819-ben belső titkos tanácsosi címhez jutott. 1823-ban, 65 évesen érte a halál 46 év katonáskodás után, jellemző magyar módon szegínyen, akárcsak a templom egerei. Hiába volt a legmagasabb katonai kitüntetések birtokában, a földbirtokból semmit se látott, csupán üres ígérgetéseket, hogy majd egyszer neked is lesz, haver. Ettől függetlenül neve halhatatlanná vált, még ha gyalázatos módon a kollektív emlékezetből ki is veszett. A bécsi Anatómiai Múzeumban ma is megtalálható összeszabdalt koponyája, amire az orvosok még napjainkban is álmélkodva tekintenek, valamint az itthoni Hadtörténelmi Múzeumban is van egy másolat. Érdemes megnézni.(Ódon Imre: A legkeményebb (fejű) magyar huszár. In: Rubicon 2000. 5. 11. 34.p.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése