Kórházban Kínában

Térdem, térdem mondd meg nékem, ki a legnyomorékabb e vidéken?

Adtam két és fél hét gondolkodási időt elromlott lábalkatrészemnek, jobb belátásra bírása céljából, ám nem élt a csodás meggyógyulás lehetőségével, gyógyító királyok (- vagy éppen császárok) ismeretének hiányában nolens-volens elvonszoltam a közeli tartományi kórházba, hogy legalább valami tigrishere-őrleményt adjanak rá. Mint minden Kínában, a kórház is óriási, megtaláltam a sebészetet, belépek a megadott helyre, három-négy orvos pirospecsenyézik, majd óvatosan felém vetik pillantásuk; de mintha egy harmincas évekből előpattant, az 1927-es sikertelen Hunan-i parasztfelkelés okait kínvallatva firtató, üvegszemű Komintern-ügynök tekintetében látták volna viszont megrettent önmagukat, úgy hunyorogtak reám hitetlenkedve. No, ki fogja nekem elénekelni az Internacionálét? Nyugalom elvtársak, mindösszesen térdemet kívánom helyrerakni. Vagy úgy, megnézi, forgatja jobbra: fáj? Fáj. Forgatja balra: fáj? Fáj. Akkor irány az MR.

Ma reggel kilencre kaptam időpontot, elbotorkáltam nyolc után, leültem az egyik röntgen szoba előtti kórház-zöld székre, s némaságba burkolózva vártam sorsom jobbra fordulását. Némely autentikusabb kínai még bent is köpködött, nem számít ez ügynek. Letelepszenek mellém a további várakozók, beszélgetnek erről-arról, aztán az egyik nagy sietségben volt, de a másik megnyugtatta, hogy úgyis bemegyünk a külföldi előtt. Mondom az lehet, de hogy nem én leszek az a külföldi, az tuti kurvaélet. Elkerekedett szemük, egyből 外国朋友 lettem, jaj hogyvagysehogy, hatalmas cimbizés, aztán végül előre is engedtem a sietőset.
Végül sorra kerültem, betolták térdem a masinériába, aztán ott el is aludtam félig, őrült reggel volt még. Holnapra jön meg az eredmény, akárhogy is lesz, választok magamnak Az öt talizmán katalógusából valami frappáns megoldást (a tigrisherén kívül), vagy veszek az éjszaki piacon egy új térdet, de valamit kezdeni kell vele, mert ez így nem mehet tovább. Dolgom van még a Csomolungmán.

Miheztartás végett

Mostanság szobatársam kezdi elvetni a sulykot, Celine Dion hátán kerget lepkéket, valamint reggelente sem udvariaskodik kihangosított telefonján keresztül bestiálisan végigugatni - a vonal másik felén tartózkodó hím és nőstény fajtársainak - primitív gondolatfoszlányai átkos rezdüléseit; miközben én közepes hangerejű szentségelés kíséretében tulajdon körmömmel növelem az ágyam melletti, falba kapart rovásokat.

Ennélfogva tegnaptól kezdve megváltozott az ébresztőórám simogató csengőhangja 3 Inches of Blood-ra, hogy ha én kelek, akkor nagy eséllyel ő is. (3:11 után egészen biztosan.)

Néha csak az eszembe ötlő Leifeng elvtárs példamutatása győz meg arról, hogy nem érdemes megfojtani.

Nanjing - Underwater World

A mai nap újfent a Zijinshanra vetődtünk, egészen konkrétan egy akvarisztikai látványossághoz, mely az Underwater World - 海底世界 névre hallgat. Belépvén az elsőként megpillantott, tökéletesen haltalan formájú, komótosan keringő kopoltyús szardarabok (különböző fajta skorpióhalak voltak) sejtetni vélték, hogy nem a Tápió-mente vadvilágának meghatározó játékosai - teszem azt kárászok, szélhajtó küszök- fognak visszapislogni az üvegfalak mögül. S valóban, a későbbiek során látott lények közül egy másfél méteres óriás szalamandrát vagy egy arapaimát bajosan lehetne paprikás lisztben megforgatni, a rájákról már nem is beszélve. A tengeri-édesvízi kreatúrák seregszemléjét követően landoltunk a medúzák misztikus planétáján; egészen futurisztikus medencékben lebegtek a jövőből érkezett űrbéli-űrbelű, kocsonyákban kohabitáló, idegen galaxisok fel nem ismert képviselői, amiket az exopolitikának bizony komolyabban kellene vennie. Olyan összhatást eredményezett a terem, hogy a legkevésbé sem csodálkoztam volna rajta, ha valakinek ott a helyszínen tör ki a mellkasából egy alien, és szabadítja ki vízalatti börtönükben sínylődő rabtársait, hogy aztán leigázzák az emberiséget. Féreglyukak, sötét energia, goauldok, kvazárok, űrgammák, Hubble-teleszkóp, thetánok, csillagkapuk - ezek voltak agyamban e teremtményeket látván. Ezt követően egy evilágibb aurájú vízalatti alagút mozgólépcsőjére szálltunk (éppolyanra, mint a jetsonsban), hogy az óceánok népeinek mindennapjaiba nyerjünk nem mindennapi bepillantást. Színpompás halrajok, komoly, bús teknősök, cápák, s a cápákat etető (vagy a cápák eleségéül szolgáló) búvárok kokettáltak velünk az üvegfalon keresztül. Az Underwater World e pontig csodálatos, az alagútból kifele menet viszont leszállópályára áll: vannak ugyan nagyszámú fókák, császárpingvinek, mi több sarki rókák, valamint egy malamut (szánhúzókutyát üvegfal mögé zárni azért elég abszurd), viszont legtöbbjüknek nem a mosoly vágott barázdákat pofájukba, de az elkeseredés. Az egyetlen felvonultatott jegesmedve is a kötelet igazgatta nyaka körül egy sámlin állva. (Persze egy 1m x 0,5 m-es kalitkában magam sem jódliznék.) A második és harmadik szint tehát korántsem oly impresszív, mint az első, ettől függetlenül mindenképp ajánlatos kicsengetni a 120 yuant rá, már pusztán a medúzák miatt is. (200 yuan ellenében akár cápakajának is lehet jelentkezni búvárkodás címén.)

Szülinap, KTV, Scarlet

Nos, történetesen a tegnapi napon adódott, hogy szobatársam, Minfan világra jött valahol Vietnam eldugott szegletében 22 esztendővel ezelőtt, így nem mulaszthattuk el ennek illő celebrálását. Először a sarki grillezős megoldásban ettünk össze mindenfélét, egy láda Harbin sör kérdezte meg, hogy csatlakozhat-e hozzánk, és csatlakozhatott. Ezt követően megvártuk a többi kokinkínai cimborát, taxiba pattantunk, és a Hunan lu-n található KTV-be vettük az irányt, (去唱K) ami alatt a Kína, Taiwan, Hongkong, és Japán olybá népszerű karaoke bárjait kell értenünk. Olyan az egész, mint Óz fényes palotája, önálló kis termekkel, melyekben mindenki Lady Gagaként inkarnálódhat, én leginkább az új, énekes Vazul szerepkörében próbáltam helytállni. Amilyen slágerhullámokon szörföztünk végig, csoda hogy nem vesztünk oda, de "gyönge az én tollam, írni erről képet". Megállás viszont nem volt, miképp a közelben ólálkodó Scarlet bárba vonzottak ismeretlen erők, és akik úgy hiszik, így buliznak a kínaiak, azoknak érdemes lenne ellátogatniuk ide, mert az bizony paradigmaváltást eredményezne. Sokáig elvoltunk a buli forgatagában, végül valamikor visszabotorkáltunk. Reggel szét akart tépődni az agyam, volt ám patkányharapás-láz, egész délelőtt csak sompolyogtam, és a nem a Poker Face-t, de a Dies Irae-t énekeltem.

Iuste iudex ultionis, donum fac remissionis ante diem rationis...

一份价钱一份货

Ma nagy üzletet csináltam: nem egészen hatszáz forintért vettem egy hajszárítót, majdcsak nem basz meg az áram gondoltam, ám amint bekapcsoltam vörösen izzani kezdett, mint egy hősugárzó, és fekete füstkígyó settenkedett elő belőle, így a kukában fejezte be működését. Először egy viszonylag drágát akartam venni, aztán ajánlkozott az eladó, hogy van még drágább is, mondom akkor add a legolcsóbbat, aztán oda is adta. Győzött a fukarságom. Olcsó hajszárítónak meg híg a leve.

Tegnap viszont egy tényleg hasznos képes szótárt vettem, de amin igazán meglepődtem, hogy Az én képes kínai szótáram névre hallgat, azaz magyar változatban juthattam hozzá. Hiába, Nanjing sem nélkülözheti a magyart!

蜈蚣, 你好!

A lefolyóból feltörekvő százlábú emlékére:

Éppen a százlyukú vasfelleg áldását élveztem, mint Majakovszkij, aztán színre lépett undormányos cimboránk, 你好你好! - emelte fel üdvözlésre ötven jobb lábát, majd sietett tovább dolgára. Sikoltoztam. Kivált, hogy 李立三 szimpatizáns, antibolsevista likvidátornak néztem.

Persze nem úgy néz ki a szobánk, mint a klipben. (Nekünk nincs aligátorunk.)

Hétvége: Hunan lu, hsk, hupákolás

Először is pénteken afféle csoport-atmoszférát oldó kollektív traktamentum keretében ültünk össze tanárainkat is meginvitálva, hogy magunkba oktrojáljunk a nanjingi nevezetes éltelkölteményeken túl nagyszámú, malátaszörppel töltött fiolát is egyúttal. Megismerkedtem végre az eddig még mindig nem ismert, karthauzi-barátok verbális visszafogottságával vetélkedő csoporttársaimmal, kik néminemű italnemű után már Marcus Tullius Cicerot sarokba szorítóan szónokoltak, én is éreztem valami bizsergést az ujjaimban. (Hiába, Thomas 千杯不醉, aminthogy mondottuk volt.) A végére tényleg nagyon jó hangulat kerekedett, viszont elég hamar zárt az étterem, így nolens-volens az egyetemmel szemközti bazárokban érdeklődtünk a csintaó-kérdéskör további részleteit illetően. Ekképp szabad szombat délelőttjén "égnek lendülten s százszor megbotoltan" a Keleti Poklok Szent Császárának transzcendens börtönében sínylődtünk. Délután átugrottunk Aiwenékhez, majd a Hunan lu közelében lévő lidércfényes hutong-béli, a szomszédos Anhui tartomány hagyományos ételeit feltálaló éttermébe tévedtünk, ami egy jó értelemben vett totál bolond placc, folyamatosan anhui dialektusban ordibáló sürgő-forgó pincérek deranzsálásával megspékelve, amint az itt dukál. Eléggé törték a putonghua-t, de végső soron a viccelődéseken túl sokat nem kellett velük beszélni, mert ezen a helyen nem a vendég rendel, hanem ők állítják össze a sokfogásos menüt, amibe ráktól a medúzának látszó tárgyakig mindent belevegyítettek, egyébiránt nagyon ízletes kivitelezésben. Majd visszatévedtünk a Hunan lu Vegast idéző fénykatedrálisába azokat a pálcikára fűzött cukormázba mártott, irgalmatlanul édes gyümölcsöket majszolni, s végül visszakullogtunk a koleszba. Este korán feküdtem, a virradó nap vérengzést ígért HSK, azaz kínai szintfelmérő vizsga keretében. Most először veselkedtem neki a 初中-nak, vagyis az alap-középfok egybevont vizsgának, mely bájos három órával ajándékozza meg a résztvevőit. Korántsem érzem jónak, jóllehet minden vizsgámat szarnak érzem, de ez izgalmas mutatvány volt. A hallás utáni még ment, (legalábbis azt képzelem, hogy ment), a nyelvtan meglepően durva volt, főleg a szinonimákkal kapcsolatos feladatok, mert ahhoz rengeteg szó ismerte szükséges. Az olvasás szintúgy buli volt, orvoshalakról meg a túlzott boldogság-depresszió pszichológiai indítékairól voltak szövegek, idő meg ellenben nem sok állt rendelkezésre, de szardonikus mosolyommal lelkesen töltöttem a rubrikákat. Az utolsó feladatkörben behelyettesíteni, illetőleg kiegészíteni kellett a megadott szövegrészeket, ergo csupa móka volt. Nem táplálok nagy reményeket bele, úgyis a jövő tavaszi vizsgára vértezem fel magam nyelvügyileg olyan szinten, hogy magasabb babérokat arathassak. Próbálkozni viszont muszáj, hisz mint tudjuk, lövésből lesz a gól...

16. Ázsiai játékok

Most van az ismétlése a 16. Ázsiai játékok megnyitóünnepségének a tv-ben, ami olyan szinten grandiózus, hogy szerintem vagy százhúsz évig készültek rá. Nagyon hosszú volt, és ezek csak szeletek belőle, de a videómegosztón a többi részlet is elérhető, egészen lehengerlő.

张艺谋 - 活着

张艺谋 (Zhang Yimou) az egyik leghíresebb kínai filmrendező, producer, forgatókönyvíró média guru, az első kínai filmes, kit Oscar-díjra jelöltek. Nemrégiben néztem meg az 1994-es 活着 (Huózhe-Élni) című alkotását, mely egy végletekig megható mestermű. Története az 1940-es polgárháborús években kezdődik, Xu Fugui, egy helyi előkelő tékozló fiának, és annak családjának viszontagságos történetét követi végig a film a Guomindang és a KKP duellumán keresztül a Népköztársaság kikiáltása utáni évekig, a nagy ugrásig, majd egészen a kulturális forradalom időszakáig (1970-es évek végéig)bezárólag. Xu Fugui, miután eljátszotta saját házukat, s azzal együtt gyakorlatilag mindent elvesztett, a hagyományos kínai árnyjátszásból tengeti életét, mígnem akaratlan rekrutálódik a Guomindang seregbe. (Zhang Yimou faterja történetesen GMD-tiszt volt, így nem kis nehézségekkel kellett megküzdeni pályája kezdetén.) Rövidesen viszont sikerül visszatérnie családjához, és rajtuk keresztül ível végig a dráma, igen pontosan megvilágítva a kíméletlen Mao-i berendezkedés egyszerű emberek életére gyakorolt hatását, s érzékletesen szemlélteti, hogy az ideológia bizony nem jelentethet gyógyírt az egyén szívfájdalmára. A film egyértelműen magában hordozza a rezsim, illetőleg a kulturális forradalom kritikáját, a család utolsó tragédiája például abból fakad, hogy az egyetlen "reakciós" orvost elszállítják a kórházból, melyben a már idős Fugui lánya készül szülni, s mivel csak tapasztalatlan, a szülés során fellépő komplikációt kezelni nem tudó nővérek állnak rendelkezésre, Fugui lánya, Fengxia életét veszti. 葛优 Ge You és 巩俐 Gong Li játéka fenomenális, egy nagyszerű s megindító filmről van szó, melyet maximálisan tudok ajánlani mindenkinek.


A kommunizmus szarkasztikus interpretálása az alábbi dialógusban öltött testet, mely során Xu Fugui magyarázta kisfiának annak gyakorlati jelentőségét:
咱们家现在也就是一只小鸡了。鸡养大了就变成鹅。鹅养大了就变成了一只羊。羊再 养大了就变成了牛啦。牛了以后呢?牛以后就是共产主义啦。(Most csak egy kis tyúkunk van. A tyúkból, ha felnő lúd lesz. A lúd, ha felnő, bárány lesz belőle. A bárány, ha felnő ökör lesz belőle. És mi lesz az ökör után? Az ökör után megvalósul a kommunizmus.)

조선민주주의인민공화국, te pukkancs!

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nem bír magával, olyan mint egy pofátlan kisgyerek, aki méregeti, meddig mehet el. Az 1953-as fegyverszünet (ergo még ma is hivatalosan hadállapot van a két ország között, nem köttetett béke) óta kisebb-nagyobb skandalumokkal hirdetik a szocializmus és a vörös csillag rendíthetetlenségét, még ha ezen energia-felhasználást mutató térképen sötétségbe burkolóznak is. Az alábbi dolgozat évekre lebontva sorolja fel a kisebb-nagyobb "turpisságokat", melyek alatt terrorakciókat, repülőgép eltérítéseket, (melyek közül az 1987-es 707-es Boeing felrobbantása volt a legsúlyosabb), véletlenül eltévedt torpedókat, s szinte folyamatos kémbotrányokat kell érteni. Kim Dzsong Il még Dr. Genyánál is szemtelenebb. Fia, a nemrégiben - akárcsak a kipusztulás szélén lévő szibériai tigriskölyköket bemutató állatkerti videókhoz hasonlatosan - felkonferált Kim Dzsong Un egyes elemzések szerint szintén gonosz és genya. Egyébiránt valóban abszurd, amit ezek művelnek.

A fontosabb hírportálokon nálunk is beszámoltak a krízisről, persze azért nem olyan jelentőségű, mint annak saccolgatása, hogy a Stohl Buci vajon belemegy-e 180-al szétcsúszva a Való Világ Villájába, vagy egyelőre nem megy bele, mert előbb el kell intéznie pár játszóteret, földi létet meg nem érdemlő szabályosan közlekedő gyalogost.

Imádom a propaganda-videókat: