宿醉

Tegnap késő este az álomba taszító fáradság súlyos láncait próbáltam éppen elreszelni egy rozsdás ráspollyal, mikor csöngettek az ajtón. Kimegyek, három vietnami kiscsaj áll az ajtóban, ahogy kinyitottam a bejáratot, a huzattól becsapódott az ablak, meg szerintem villámlott is egyet, de olyan szinten megrettentek, mint a farkast megpillantó őzikék. Tény, hogy már borotválkoznom kéne, de szívélyes mosolyom valamelyest eloszlatta félelmeiket, s megkérdeztem őket, miben segíthetek. Mondták, hogy menjek le, mert fel kell hozni a sört. A sört? A sört. Így kezdődött.

Felhoztuk a sört, felráztuk az egész emeletünket. Mindenki szépen levette a cipőcskéjét, papucskáját, óvatosan lépkednek befele poszt-apokaliptikus kuplerájunkba, de aztán rájöttek, hogy nálunk más rendszer van, mint egy normális kolesz-szobában, par exemple Mel Gibson volt itt tegnap, hogy itt szeretné forgatni a Mad Max 4-et, aminek semmi akadálya, hisz ilyen szürrealista rémálmot még Dali sem tudna festeni.

Nem telt meg túlságosan szobánk, alig voltunk tízen, viszont betáraztunk rendesen a különféle földi javakból. Rágcsálnivalónak vietnami-koreai cimboráink ilyen összeaprított sült baromfi-nyakat hoztak, és nem, nem kell szörnyűségre gondolni: iszonyatosan csípős, de még pont az a vállalhatóan-iszonyatosan csípős csontos-húsdarabok, sör mellé eszményi párosítás.

Egyébiránt a boltban vettem ananászos-sört, de kb. olyan volt, mint a citromos Gösser, semmi értelme. Apropó ananász! A kedvenc rántotthúsos kajázdámban ananászos hamburgert próbáltam ki akaratomon kívül, nem túlzottan nyerő kombináció.

Az ázsiaiak valóban nem nagy ivók, olyan kettő fele már azt se tudták, melyik létsíkon rekedtek meg, de nekem is jó kedvem volt ám, na nem a sörtől, hanem mert általában jó kedvem van.

Reggel aztán volt szerencsém kezet rázni a Keleti Poklok Szent Császárával, adott nekünk egy felmosórongyot, meg egy seprűt, de most már olyan szintű tisztaság van, hogy Coccolino maci nálunk legelteti szivárványsörényű ezüstpónijait.

És még így is maradt annyi sörünk, amivel áttudunk telelni.

Megtudhattam továbbá, hogy kínai nevem - 窦琦 (Duoqi) - koreaiul egy rajzfilmkacsa nevével azonos kiejtésű.

中秋节 - Őszközép ünnep - Chang'e története vol. 2

Chang'e és Houyi történetének egy másik változata szerint Chang'e egy gyönyörű, fiatal lányként szolgált a Jáde Császár égi palotájában, ahol persze halhatatlanok és másegyéb családi jó barátok tartózkodtak. Gondtalanul éldegélt, míg egy nap aztán sikerült összetörnie egy nagy becsben tartott porcelánvázát. A Jáde Császár azonmód adott neki a halandók világába szóló menetjegyet, viszont értékes földi szolgálatával akár össze is kaparhatta a porcelánváza ellenértékét, mely lehetőséget nyújtott neki a visszatérésre.

Chang'e egy gazdag földművelő család sarjaként inkarnálódott, és 18 éves korára felkeltette egy másik falu vadászának, Houyinak figyelmét. Igen hamar összebarátkoztak. Aztán hirtelen lett megint tíz Nap, globális felmelegedés, Houyinak meg sikerült kilencet levadásznia, az egy Nap meg önmagában nem jelentett fenyegetést az emberiségre. Houyi lett a legnagyobb hérosz szerte e világon, és kinek a keze lett volna az öve, ha nem Chang'e-jé.

Csakhogy Houyival meg eléggé elszaladt a ló, dölyfös, mohó, önző alakká lett, kit megrészegített saját sikere. Az örök élet titkát kezdte úton-útfélen fürkészni, illetve vette rá alattvalóit, hogy készítsék azt el neki. Már kész volt az örök élet elixírjének béta verziója, amit Chang'e - szándékosan, vagy sem - de le is tesztelt. Houyi éktelen haragjában rárontott kedvesére, aki kiugrott a palotaablakon, és megpróbált repülni, de az előző történethez hasonlóan ehelyett megváltozott a halmazállapota, és a Holdra illant. Houyi hiába lődözött ki rá egy halom nyilat, egy sem találta.

E verzió szerint Chang'e-nek szintén van egy nyúlpajtása, viszont itt nem tud életelixírt gyártani. A nyúlon túl lakozik még itt egy rejtélyes favágó, aki állandóan ki akarja vágni az itteni kínai fahéjfákat, de nem járhat sikerrel, mert midőn belevágja fejszéjét a fák törzsébe, azok azonnal regenerálják magukat; vagyis működése céltalan. A fahéjfa a halandóság szimbolikájával bír Kínában: noha az egyes ágakat a halál választja le, de a rügyekben mégis új élet fakad.

Ezt követően Houyi király elköteleződött a Nap mellett, palotát emelt az égitest tiszteletére, Chang'e természetszerűleg a Hold szolgálatába lépett, illetőleg azt szimbolizálja. Ketten együtt pediglen a yin-yangot reprezentálják.

Chang'e-nek igen nagy kultusza volt, van, alakja a 西游记 Xiyouji-től (Nyugati Utazásól) kezdve kétezres évekbeli kínai TV-drámákban egyaránt feltűnt. Még Mao is említette egyik versében, avagy éppen a 2007-ben útnak indított Holdat tanulmányozó kínai űrprogram is nem túl meglepően Chang'e nevét viseli.

Chang'e alakja pedig pontosan a korabeli szinodikus hónapokban való gondolkodás miatt kapott ily fontos szerepet az Őszközép Ünnepén. Ilyenkor az egész család összegyűlik, a fiatalok manapság a bulikat részesítik előnyben. Mivel telihold van, igen világos éj, mondhatni romantikába ringat, mi több, Kína egyik leginkább romantikus napjának, pontosabban éjjelének számít.

Az Őszközép Ünnep a Holdújéven kívül az egyik legfontosabb ünnepnek számít Kínában, valamint a világnak ezen szegletén.

中秋节 - Őszközép ünnep - Chang'e története vol. 1.

Holnaptól szünetünk lesz, miként most van Kínában az Őszközép ünnepe, vagyis pont, hogy holnap, a 中秋节 (Zhong Qiu Jie), melynek - akárcsak a legtöbb, ma is élő hagyományos kínai ünnepnek - alapját valamely ősi rítusban, szertartásban kell keresni, ezekben pediglen igen fontos szerepet játszott a mitológia, valamint a kozmogónia. Az ünnepek közt találni olyat is melyek valamilyen történelmi eseményhez vagy személyhez fűződnek. Az ünnepek jelentős részét a vallási ünnepek alkotják, melyek közt a legjelentősebbek a buddhizmushoz illetve a taoizmushoz fűződnek. A hagyományos ünnepek mindegyike a holdnaptárhoz kötődik, időpontját eszerint adják meg. Az Őszközép Ünnepe a 8. holdhónap 15. napjára esik, ilyenkor szokás éjszakai kirándulás során a teliholdban gyönyörködni, (mely egyébiránt a tisztaság és a teljesség szimbolikájával bír a kínaiak szemében) és a hold tiszteletére hold alakú süteményt 月饼 (yuebing) készíteni és enni. Órán is ettünk belőle, igen finom, persze rengeteg változata, illetve tölteléke ismert.

Az Őszközép ünnephez kapcsolódik 嫦娥 (Cháng'é) - egyfajta kínai holdistennő, kinek személye számos mitológiai történetben felbukkan. A vele kapcsolatos történetek visszatérő elemei között van a kultúrhérosz 后羿 (Huoyi) az íjász, egy galád császár, életelixírek, és persze a hold. (Egyes nézetek szerint alakját hindu Chandrától kölcsönözte.)

Az egyik - jelen bejegyzésben tárgyalt - történet szerint Chang'e férje volt Houyi, és teljesen kommersz életet éltek az Égben. (Megjegyezném, hogy a kínai Eget nem szerencsés a Mennyországgal párhuzamba vonni, vagy annak fordítani.) Épp lefetyelték isteni csintaójukat, mikor a Jáde Császár tíz fia tíz Nappá változott, ezáltal valósággal felperzselődött a föld, avagy az Égalatti, ahogy tetszik. Szegény Jáde Császár hiába próbálta meggyőzni rakoncátlan fiait, hogy ne pusztítsák már el a világot, dafke nem hallgattak rá. Ezért meginterjúvolta Houyit, hogy ő mit tenne, ha teszem azt tíz fia tíz Nappá változna, ő meg nem sokat teketóriázott, és legendás íjával kilenc Napot le is szedett, egyet meghagyott, azóta van egy darab Napunk. A Jáde Császár viszont nem ebben a formában képzelte el fiai jobb útra térítését, s mivel csak egy egy maradt életben belőlük, módfelett megorrolt Houyira, és kedvesével, Chang'e-vel együtt a halandók világába deportálta őket.

Chang'e, konstatálva új állapotot, a nyomorult földi halandóságot igencsak elszontyolodott, Houyinak tennie kellett valamit: veszélyes utazásra indult, hogy megkeresse a halhatatlanság forrását. Útközben belebotlott a Nyugati Föld Anya-királynéjába, aki egy vény nélkül kapható halhatatlanság-kapszulát tanácsolt neki, de mellékhatások elkerülése végett meghagyta Houyinak, hogy egy embernek egyszer fél adag is elég a halhatatlanság elnyeréséhez. Houyi nagy boldogan hazament, egy kis szelencébe rakta a kapszulát, megugatta Chang'e-nek, hogy ne nyissa ki a szelencét, míg haza nem jön, most viszont van egy kis dolga. Chang'e legalább annyira nem bírt magával, mint Pandora, és kisvártatva kinyitotta a dobozkát. Lám-lám, egy algopyrinnek látszó tárgy volt benne, ami nem volt valami érdekes, csakhogy Houyi vissza is jött, és hogy elkerülje férje dühét, bekapta a szedukszent. Az egy egész adag mellékhatása pedig az volt, hogy Chang'e egészen konkrétan elkezdett szublimálni, az ég felé szállni. Houyi már nyúlt nyújt is tegezébe, hogy valahogy megakadályozza felesége eltűnését, de hát semmiképp sem tudott rálőni, Chang'e pedig a Holdon landolt közben. Innentől fogva Chang'e-t a magány fojtogatta szeretett férje nélkül a Holdon, bár állítólag élt ott egy jádenyúl, aki másodállásban életelixírek kotyvasztásával fusizott. (A koreai és japán mitológiában is vannak utalások arra, hogy a Holdon nyulak vannak, noha a tudomány jelenlegi állása ezt sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudja.)

A történet variánsa a következő bejegyzésben kap helyet.

啊呀 vol. 2. - Nincs megállás

Tegnap délutánra megtaláltam a másnaposság kaotikus birodalmából kivezető utat, szöszmötöltem, pepecseltem, tanulgattam. Estefelé Miya áthívott minket kajálni, aztán ott eléggé el is ütöttük az időt, s eszünkbe ötlött, hogy némi sör, némi csipsz igencsak el kellene, a beszerzést követően visszajöttünk a koleszba, és Minfan buzikalóz nótáit voltunk kénytelenek hallgatni, mígnem megelégeltem, és váltottunk. Ezt követően gondoltunk egyet, hogy menjünk el vacsorázni, ütköztünk Miya koreai szobatársával, és további koreai csajokkal, így nem meglepően koreai kajázdába tértünk be, és arra jöttem rá, hogy imádom a koreai kaját. Az asztalok közepén van egy ilyen főzőüst, vagy nem tudom mi, arra pakolják rá a húst, zöldségeket, és előttünk főzik meg. Mindeközben további fogásokat hoznak. Olyan szinten belaktam, hogy úgy ültem helyemen, mint a bádogember, mozdulni nem bírtam. Pedig muszáj volt, mert nem ez volt a végállomás. Először is taxiba pattantunk, és a Castle felé vettük az irányt. Nem is tudom, melyik otthoni helyhez tudnám hasonlítani, talán a Morgóhoz áll legközelebb, de nem a kettőhöz, hanem az egyhez, vagyis ilyen eufóriában túlburjánzott tánczos-zenés kocsmológiai hadszíntér. Valamilyen B-kategóriás horrorfilmet megzenésítő ausztrál banda lépett fel, és azt képzelték magukról, hogy ők a Crazy Town. Aztán kockajátékot játszottunk, a körönkénti veszteseknek inniuk kellet. Ebből adódóan kisvártatva elértük azt a stációt, hogy szintet ugorjunk egy radikálisabb klubba, nem volt mese, irány az 1912 negyed, s irány az Aisen - a hely, ahol tegnap is voltunk. Aisenben újfent összehozott minket a sors az afrikai sráccal, következtetésképp további italneműkkel, ergo ismételten egy nerángass buli nimbusza ragyogta be a hétvége csúcsát. KFC-be hanbao, vagyis hambi, majd taxi, s Nanjing Shifan Daxue.

Ma dolgozzuk le a jövő heti szünet napját, illetve már aki dolgozza, mert én valahogy nem keltem fel fél nyolckor.

Fenébe, rendet kéne már rakni, mert az egy dolog, hogy Minfannal uralkodunk a káosz felett, az asztalon lévő gyümölcsök már elkomposztálták magukat, és olyan rókaszag van a szobánkban, hogy vadászok kopogtattak nemrégiben ajtónkon.

啊呀!

Nos, Minfannal megvettük a borzasztó kínai páleszt, némi sört, és még egy üveg gint, hogy a buli semmiképp se a mi szűkmarkúságunkon fenekeljen meg. Talán ha nem vittünk volna semmit, akkor is ugyanezt a végeredményt kaptuk volna, miként Lizy és Pema szobája be volt tárazva számos náció nemzeti szörnyűségével. Először is újra megismerkedtem csoporttársaimmal, ami sok esetben kissé kínos szituációt szült: végül is csak úgy tíz embert interjúvoltam meg, hogy helló, honnan vagy, mi van veled, és valamennyi azt válaszolta, hogy bazdmeg ott ülök előtted, egy csoportban vagyunk… De ez nem azért van, mert nem lehet megkülönböztetni az ázsiaiakat, hanem mert mindig ugyanazokkal az arcokkal lógok. (Ez volt gimiben is, negyedikben már nagyjából tudtam, hogy kik vannak az osztályunkban.) Ergo az ismételt megismerés avagy újra felfedezés keretében a koreai csajok valami koreai piával kínáltak: kitöltenek egy egészen minimálisat, kvázi egy cseppet a poharamba – kissé lesajnálóan ránézek, kiscsillag, először is én kókai vagyok, ha tudnád min mentem keresztül, nem szúrnád ki a szemem ennyivel. Nyel egyet a csaj, óvakodva csorgatja az alvilági nedűt poharamba, kicsit rásegítek, így lett belőle hozzávetőlegesen egy deci: kiittam, mint az állat. Úgy néztek rám, mintha legalábbis a Szent Grált hörpintettem volna le: s kétségtelen, valamennyi lélekjelenlétemre szükségem volt, hogy Edvard Munch: Sikoly című képe ne üljön ki arcomra, de gúzsba kötöttem arcizmaimat, és a tumultuózus ingerek hadát egyetlen széles mosolyba konvertáltam, ami olyan szintű tapsvihart váltott ki, mintha a nemeai oroszlán tetemét dobtam volna le vállamról. Meghökkentően szar íze volt. Ezt követően továbbálltam a következő megmérettetések felé. Lelkesen gyártottuk a gin-koktélokat, szegény Minfannak, meg a többi ázsiainak igazából már egy kupicától folyt a nyála, mindenki panaszkodott, hogy rettenetesek ezek az európai italok, én meg folyton folyvást csak fejem csóváltam: Nagyfaterom papramorgó obamája vagy szilvóriuma után élve ásnátok el magatokat. Aztán ilyen számolós-tapsolós játékot játszottunk, hogy aki rosszul tapsol, vagy számol, az iszik. Nem is értettem a játék lényegét, így amikor rám került a sor, hogy mondjak valamit, vagy tapsoljak, automatikusan fenékig kiittam a kezem ügyébe tévedt pohárka tartalmát. Viszonylag sokan összejöttünk, hiszen az egész második emeletnek szólt a meghívás a barátokon kívül, és olyan éjfél felé mintegy húszan az 1912 szórakoztató negyede felé vettük az irányt. Összesen kétszer fizettem az este során, az oda-taxit, meg a vissza-taxit, ami vagy 600 forintomba került, módfelett mérges voltam. Odaértünket követően van itt egy afrikai forma a koleszban, és ő intézte a piánkat, meg minden más egyebet, adott egy külföldieknek szóló VIP kártyát, ami 50%-os kedvezményt foglal magába bárminemű itókára vonatkozólag. Az 1912 negyed kolosszális, sorba vannak egymás mellett a legkülönbözőbb klubok, diszkók, partiarénák. Nem sokat teketóriáztunk, bele is vettettük magunkat az egyikbe. Már a belépést követően más atmoszféra fogadott, mint amit otthon tapasztaltam, minden globalizációs egysíkúság ellenére is valami unikális, füstködös távol-keleti szellem tartotta markában a klubot, bár lehet, hogy csak a füstgép volt. A hely dizájnját illetően igencsak a Csendesre emlékeztet, noha jóval nagyobb annál, de hasonlóan agyament attribútumokkal bír. Üvöltött a Lady Gaga, vele együtt mi is, s multikulturális kompániánk eléggé odatette magát. Az afrikai srác furtonfurt szállította a csintaót, meg minden más egyebet, amit lehetett. Összetalálkoztunk pár olasz csajjal, jaj Istenem tényleg, ma is menni kéne velük valahova, de egyelőre enyhén apokaliptikus állapotok rabja vagyok. Aztán rendesen sakáltanyás mutatványok következtek, szokás volt mondani, hogy külföldön mindig hülyébb az ember, mint itthon. Még a kínai buzikalóz MC-vel is összespanoltunk, ránk testálta Mad Max-es bőrkesztyűjét, amivel igen vicces képek készültek. A többi momentum már afféle "emlékhalom a harc fián". Olyan három fele induló üzemmódba váltottunk, már kicsit megviselődtünk, még benéztünk a KFC-be, ahol végre normális sült krumplit is sikerült zsákmányolnunk, majd taxit fogtunk, és suhantunk a kellemes éjszakában, vissza az egyetemre.

Péntek

Végre Péntek. Lement az első teljes tanítási hét. A kötelező átfogó nyelvórákon, valamint a magnóhallgatásos-beszélgetős órákon kívül nyomatunk üzleti kínait (mely utóbbi nyiháós szintű), írásgyakorlatot, országismeretet (mely utóbbi után pedig végképp nem tudom, hova szeretnék legjobban utazni Kínán belül), és újságolvasást. Némelyik tanár kiejtése totálisan délies, sziszegő-cincogó formában artikulálnak, ami persze nem baj. Az utcán is ekképp beszélnek, mármint hasonló hanghordozással, de nincs mit csodálkozni, ha az ember a Déli Fővárosban van. (Nanjingtól számolva már délen vagyunk, e város jelenti a határövezetet.) A héten összegyűlt vagy 200 új szó, majd felnyitom a koponyám, és megpróbálom beleszórni őket.

Ma úgy fest, lesz egy kis buli a belga csajok rezidenciáján, ergo megyünk is Minfannal beszerezni valami borzasztó kínai pálinkát.

A vak kínai hegedűs

Az utcán engedte szabadon a vak 二胡 (erhu-s) mester multifunkciós stúdiójával szomorkás melódiáit, melyet egy járókelő díjazott.

Szittyó szerda

Ma csak délelőtt volt órám, Minfan javaslatára lecsekkoltuk a kínaiak menzáját, merthogy ami itt lokalizálódik a kolesz előtt, az jobbára nekünk, liuxuesheng-eknek, azaz külföldi diákoknak van kitalálva. Egyébiránt az is vállalható, még az átlag kínai kajázdáknál is olcsóbb árfekvésű, de nálam az a baj, hogy ha megtapasztalok egy minimum árat, akkor onnantól kezdve csakis ahhoz viszonyítok, és csak nagyon nehezen vagyok hajlandó drágábbat venni annál. Tehát: egy gombóc fagyi 10-15 éve 40 forint volt, én többet nem adok érte. Míg le nem megy az ára, nem veszek. Mióta Matthias Rexért megjártam a Concord Dawn-ot 2005-ben, én drum'n'bass buliért többet nem fizetek. (Csak kivételes esetben.) Mióta 3 yuanért veszem a sört, én többért nem vagyok hajlandó sört venni. És mikor Vasárnap egy felhőkarcoló 45. emeletének exkluzív éttermében 30 yuant kértek egy Csintaóért, azt hittem leugrok a liftaknába. Visszatérve a menzára, kb. 6 yuanért (180 huf) válogatok össze magamnak, mit helyesnek vélek, és ami ennél többet kóstál, már idegesít.

Na de elmentünk a kínaiaknak lévő kínai menzára, válogatok ott mindenfélét össze, az üvegen keresztül nem is látszott rossznak, amire ráböktem, biztos valami pörköltféle gondoltam naivan, aztán mikor megkaptam a kis tálkában, ilyen levedlett és összecsomózott kígyóbőrnek látszott, azért megkóstoltam, de ilyen íze lehet a levedlett és összecsomózott kígyóbőrnek. Egy kínai, mikor látta fanyalgó tekintetem csak röhögött, hogy tényleg sikerült jó szart választanom. De nincs baj, mert Juliék mutattak itt nem messze egy rántott húsban utazó kifőzdét, ami valóban finom, ergo meg vagyok mentve. Bár a múltkori koreai kajáldába volt egy fogás, ami az abált szalonnát idézte föl bennem, ha csak egy másodpercre is, de visszaröpített szittyahonba.

Ma elmentünk a kórházba az orvosi papírokért, és mentünk volna tovább a rendőrségre, hogy a vízumot elintézzük: ugyanis hiába csináltattam itthon egy évre szólót, a repülőtéren áthúzták, és csak 30 napig érvényes. Mivelhogy azonban nem volt nálunk a koleszban tartózkodásunkat igazoló papiros, nem is mentünk el, a Nanshan hotelban ki kell kérni.

Napról napra rengeteg az új szó, tanulnom kéne.

A harmadik hét

Kicsit mérséklődött a hőmérséklet, mi egyúttal semmitmondó szürkeségbe taszította az égboltot, így már alig van 25 fok, rendesen fázok... Azért napi 50-szer így sem árt egy zuhany, de mértékekkel elviselhetőbb, mint az elmúlt két hétben. Igazából ez az első olyan hét, hogy elvileg valamennyi órám meg lesz tartva, reggel nyolctól délig, majd fél kettőtől négyig űzzük az ipart fakultatív órák keretében, melyek nem minden esetben hasznosak, kissé kezdetleges szintjükből kifolyólag. Bírnék egy lépcsővel erősebb csoportot is, de olyan gyatra a szókészletem, hogy így is rengeteget tanulok. A csoportban hemzsegnek a japánok és a koreaiak, mely utóbbiakat a kínaiak utálják, legalábbis a kőművesek, kikkel nemrégiben diskuráltam, szerintük ugyanis idejönnek, letelepednek, elveszik munkájukat. Összesen négy europoid van a kompániában velem együtt, Miya, a svájci csaj, egy svéd forma, meg egy hamburgeren felnőtt amerikai. A tanárok viszont elég profik, ergo meg vagyok elégedve.

Visszatérve a kajára, az elmúlt napokban jött rá a gyomrom, hogy már nem bundás kenyereket küldök le neki kivizsgálásra, és ezt igen nehezen vette tudomásul. A kínai kulináris kombinatorika három fő alakban manifesztálódik: 1., rizs zöldség hús 2., hús, zöldség, rizs. 3., zöldség, rizs, hús. Ehhez társulnak különböző szószok, levesek, de mivel sajnos nyelvem ízlelőbimbói a rántotthúsra szakosodtak, kvázi egyre megy az összes. Mondjuk lehet azért, mert mindig marhahúsos megoldást rendelek. A kínai kifőzdéken kívül voltam xinjiangi (uygur), hongkongi, és koreai kajázdákban, talán utóbbiak nyerték el leginkább tetszésem. Ma először ettem olyat, amit egy szinten tudnék hozni a rántott hús, krumpli, és dinsztelt káposzta triászával.

Ki kell ma másznom az éjszakai piacra, mert már három hete vagyok itt lassan, de még mindig nincs se huzatom, se takaróm, csak egy mosolygó kutyás párnám, és már igencsak jó lenne, ha nem ezen a szar, kivénhedt matracon aludnék, amit még valamikor az ópiumháborúk idején gyártottak úgy másfél évszázada. De miután közel tíz órát vártam Semerreretyón Moszkvában, és kilenc és fél óráig utaztam gránitkemény üléseken úgy, hogy egy kisgyerek hiénakutya hangokat imitált, majd kitört a gurulós bőröndöm kereke Shanghaiban, és órákig vonszoltam magam után ;semmi, de semmi egyébre nem vágytam, mint egy deszkákból készült fekvőalkalmatosságra, ahol alkalomadtán kinyújtózhatok. Tele vagyok szúnyogcsípésekkel, jó lenne, ha nem maláriásokkal.

És igen, újra, és újra megszólalt a szobatársam mobilja, de te még életedben nem hallottál ekkora heterofób kínai buzikalóz nótát. Hiába ordibálok neki, hogy vegye fel, nincs bent a szobában. Holnap veszek egy nundzsakut és széttöröm azt a telefont a picsába.

Egyébiránt az eleddig készített képek egy része elérhető a következő címen: http://picasaweb.google.com/110996174897565834281/Nanjing?authkey=Gv1sRgCLi2qrDduPGY_gE#

Visszatérés

Vissza bizony. Ez a blog. hu nagyon nem fekszik nekem, s miként úgy fest, találtam használható megoldást, hogy a blogspot régi jó köpenyegét ölthessem magamra vissza, vissza is öltöttem. A tomazskinaban.blog.hu-t inaktívvá nyilvánítom, a tomázs traktátumjai pedig újfent begyújtja rakétáit!