Ezek a helyek a leginkább meghatározóak eddigi életemben. Kivált az első kettő, a harmadik pedig újfent egy új korszak kezdete.
A cím csalóka pedig, hiszen csak Kókáról akartam írni valamit Kókáról. Hasonló hangulatban vagyok, mint anno Nanjing, majd Shanghai előtt. A kókai fűszálak a legszebbek, bassza meg. Falusi vagyok én, ki tízmilliós nagyvárosokban él, s többek között azon is minduntalan csodálkozik, hogy mennyire Kókátlanok e helyek. Minden érem kétoldalú ugyan, hiszen szívem pedig a japánok fővárosában van, ami nem hagy választást, és igazából csak a kókai fűszálak hamis illúzióinak köszönhetően hiszem azt, hogy létezik választás.
Nincs választás, menni kell. Megyek is, egy pofont balról, egyet jobbról adtam magamnak, baromi jó volt itthon na, a család és barátok mindig tesznek arról, hogy nehéz szívvel hagyjam itt őket, mert hisz legyek is bárhol a világban, nincs oly nap, hogy ne hiányoznának.
Szuperek vagytok, csók-cunami.
