七夕节- 牛郎织女

Qī​xī​jié (七夕节), a "hetek éjjele" Kína (valamint Japán [Tanabata 七夕], Korea, Vietnam) legromantikusabb napja, mondhatni a "kelet-ázsiai Valentin nap"[olykor pusztán kínai Valentin napként nevezik, de mivel más kultúrákban is éppúgy fontos, kár lenne kisajátítani] a kínai kalendárium hetedik holdhónapjának hetedik napjára esik(mely idén augusztus 6-a), mikor az Altair és a Vega csillag a legmagasabban van az égen, melyhez egy több variánsban ismert szerelmi történet köthető:

történt, hogy a fiatal marhapásztor - Niú Láng (牛郎) szemet vetett a gyönyörűséges szövőlányra -Zhī Nǚ-re (织女), az Ég úrnőjének hetedik leányára, aki kiszökött a szúette Égből a Földre kikapcsolódás képen, és botor módon rögvest meg is házasodott Niú Láng-gal az Égi úrnő tudta, s beleegyezése nélkül. Hatalmas boldogságban, és meghitt harmóniában éltek, két gyerkőc is született, ám Xī Wáng Mŭ (西王母) ("Nyugati anyakirályné") rájött, hogy a tündérleány (és halhatatlan) Zhī Nǚ a halandó Niú Láng-gal folytat intimebb viszonyt, feldühödött, s azonmód visszaparancsolta Zhī Nǚ-t az Égbe. (Egyéb alternatívában Zhī Nǚ-t visszakényszerítette korábbi feladatkörébe, hogy irizáló felhőket szőjön, amiről elfeledkezett, míg a Földön akciózott Niú Láng-gal. Niú Láng szíve pedig meghasadt, hogy kedvese egyik pillanatról a másikra egyszerűen eltűnt. Ekkor ökre hirtelen tudtára adta, hogy amennyiben lemészárolja őt magát - mármint az ökröt - s magára ölti annak bőrét, úgy az Égbe juthat. Niú Láng keserű könnyek közepette hentesbárdot ragadott, és próbára tette az ökör szavát. Magára öltötte az ökör bőrét, fogta két gyermekét, s elindult szíve választottjának, Zhī Nǚ felkeresésére. Xī Wáng Mŭ ezen meglehetősen megorrolt, és hajtűjével széles folyamot fakasztott az Égen, hogy elválassza a szerelmeseket, létrehozva ezzel a Tejutat - yín​hé (银河) az Altair és a Vega csillag között.

Zhī Nǚ örökkön a folyó egyik partján ülve, véget nem érő szövésfonásra kárhoztatott, míg Niú Láng a távolból figyeli őt két gyermekükkel a másik parton. [Oldalsó csillagai Hé Gŭ (河鼓) és Hé Gŭ sān ( 河鼓三)].

Mindazáltal minden évben egyszer a csókák (vagy szarkák) - kik megsajnálták a szerelmespárt - az Égbe repültek, s egy hidat hoztak létre - què​qiáo (鹊桥) "csókahíd", a Deneb, valamint a Hattyú csillagkép között, lehetővé számukra, minden évben egy estére ismét találkozhassanak, a hetedik holdhónap hetedik napján.

Legalábbis az egyik változat szerint.

A Qī​xī​ a Hàn-dinasztia (汉朝) korából [i.e. 206-i.u. 220], s az akkori emberek csillagimádatából eredeztethető. Qī​xī​ idején fűzérkoszorúval díszítették a kerteket, és a hajadon, avagy friss házas nők különböző áldozatokat mutattak be Niú Láng-nak és Zhī Nǚ-nek, (étel: gyümölcs, tea, valamint korabeli kozmetikumokat.) Az áldozat bemutatását követően e kozmetikumok (vagy smink, etc.) egyik részét a ház tetejére hajították, míg a másikat az adott háztartás fiatal leányzói közt osztották szét, biztosítva őket azzal, hogy éppoly bájossá sarjadnak majd, mint Zhī Nǚ maga.

Egy másik tradíció szerint a lányok Qī​xī éjszakáján egy varrótűt hajítottak egy tál vízbe, mintegy hímzési technikájuk ellenőrzése végett: ha a varrótű megmaradt a víz tetején, s nem süllyedt el, azt bizonyította, hogy a leán jártas a szövés-fonás-hímzés művészetében.

Ezen este a hajadon lányok a jövőbeli jó férjért imádkoztak, a frissen házasok pedig a mielőbbi gyermekáldásért.

A hagyományos meteorológiai koncepció szerint ez estére esőzés várható, az Ég potyogó könnyeiből adódóan.

Ráadásul, ha Qī​xī estéjén, szőlőlugas alatt hallgatózva még akár el is csíphetjük Niú Láng és Zhī Nǚ diskurzusát!

泼水节

Pō​shuǐ​jié​ 泼水节 - vízöntő fesztivál - Délkelet-Ázsia újévi ünnepe, melyet Burmában, Laoszban, Thaiföldön (-songkran), valamint Yún​nán​-ban (云南) Kína déli tartományában celebrálnak, április 14-16 közötti napokon. Az ünnep alapvetően a béklyók nélküli vad mulatozásról szólt, akárcsak keresztény kultúrkörben a carne vale, a hús elhagyása, ergo a karnevál (nálunk farsang farka); s az tradíció nevéhez méltóan igen könnyen csuromvizes lehet az, ki ez idő alatt e vidékek bármelyikére téved.

Yún​nán-ban a Pō​shuǐ​jié​ kiváltképp a Dǎi-ok (傣族), Dé​'áng-ok​ (德昂族), valamint az Ā​chāng​ ( 阿昌族) Theravāda buddhista nemzetiségek számára jelentős ünnep, mely egyéb elnevezésében "Buddha megmártózásának" ünnepeként is ismert.

A legendát illetően réges-régen élt egy démon, ki nem győzte molesztálni a Dǎi népeket, ráadásul minden évben egy nőt követelt magának. S noha e démon a frusztrált Dǎi-ok szemében lángoló gyűlölettől égett, effektíve tehetetlenek voltak vele szemben, képtelenek voltak ugyanis kárt okozni benne, oly jól védte magát. Likvidálásnak módjáról pedig nem keringtek információk.

Egészen míg a démon soron következően a hetedik asszonya színre nem lépett, ki igen éles elmével volt megáldva: elcsábította, majd kellőképpen bonyolultra itatta az ördögöt, ki enyhén illuminált tudatállapotában elkotyogta neki titkát: csak önnön hosszú sörényének nyakára kötésével lehet megtörni erejét.

Az okos asszony azonmód értesítette hat sorstársát, kik suttyomban hajkozmetikai beavatkozásban részesítették a bekarmolt démont: megfosztották fürtjeitől, és szorosan annak nyakára tekerték azokat. Ugyanakkor egy démon elleni szabotázsakció ellenben bárkit könnyedén kibillenthet lelki harmóniájából, így a nagy kapkodás során véletlen a földhöz vágódott a démon hajkoronájától megfosztott feje, mely hirtelen zabolátlan lángokra lobbant.

A leánzók hiába locsolták vízzel a gaz ördög rút főjét, hasztalan volt, s a tűznyelvek nem csitultak. Ekkor egy közülük merészül a gonosz szellem fejére tette kezét, mire lám a tűz kialudt. De amint elvette azt, újra lángokba borult.

Nem adatott egyéb alternatíva, fogni kellett a démon fejét valamelyik nőnek, az idők végezetéig, így a leánok évenkénti rotációban jöttek fogni a démon fejét. Mind érezték, hogy az ördög feje mocskos bűnökben tobzódik, így az ördög fejét kezében tartó aktuális nő mellett mindig volt egy másik, ki vízzel öntözte annak testét, hogy ezzel mossa le a démon bűneit róla.

E hét bátor szívű hölgyemény megemlékezése végett ezért a Dǎi-naptár hatodik hónapjának 24. és 26. napja között minden évben nagyszabású ünnepségeket rendeznek nemzetségükben egymást követő generációk nagy száma óta, egészen a mai napig.

Sőt mi több, napjainkban már egy oltári nagy bulinak számít!

Yún​nán​-ban elsősorban a Xīshuāngbǎnnà​​​​ Dǎi autonóm régióban (西双版纳傣族自治州) ünneplik, mely elképesztő természeti gazdagságnak örvend, s gyakorta állatok- (动物之国), vagy növények királyságának(植物之国) titulálják.

Az 1980-as évek óta a prefektúra turizmusa óriási fejlődésen ment keresztül, és mára népszerű úti céllá nőtte ki magát. Eredeti thai neve - Sípsɔ́ng - "tizenkettőt" jelent, a Pǎnnǎ pediglen "ezer rizsföldet". A hat nagy teahegy (六大茶山) szintén e régióban lokalizálódik, s innen származik a híres Pǔ​'ěr​chá​ (普洱茶) is.

Hasznos tippek egy tripre vonatkozólag: lonelyplanet

Mesék az ünnepről itt, valamint itt érhetőek el.

清明节

Qīngmíngjié - 清明节 - "tiszta világosság ünnepe", egyéb elnevezésekben "ősök napja","a sír lesöprésének napja" tradicionális kínai ünnep 104 nappal a téli napfordulót követően, vagy 15 napra a tavaszi napéjegyenlőséghez kerül megrendezésre; ami általában április 4-6 között esik. Alapvetően a luniszoláris kínai naptárhoz kapcsolódik, melyet Kínán kívül más ázsiai kultúrák - Japán, Korea, Vietnam, etc. - is használtak, s tulajdonképpen ennek egyik fázisa(5.) a qīngmíng (vagy seimei)- 清明.

A tavasz eljövetelének, az újra élettől zöldellő táj ünneplése - tàqīng 踏青, "zöldre lépni", ugyanakkor az ősökre emlékezve, az elhunytak sírjainak "lesöprése", rendbe tételének ideje is egyúttal.

A kínaiak úgy vélték, hogy az ősök szelleme a család gondját viseli, s némi ételáldozat boldoggá teheti őket, mely által biztosítva volt az adott család jóléte, ennek kapcsán a Qīngmíngjié a Hán​shí​jié-ben 寒食节 (hideg étkezés ünnepe) gyökerezik.

Maga a Qīngmíngjié hagyománya Xuānzong Tang császárhoz nyúlik vissza, 732-re. Az akkori módosabb kínaiak egyfajta presztízsvállalkozásként gyakorta óriási fejhajtást rendeztek a saját őseik feletti tiszteletadásra, Xuānzong ennek letörésére elhatározta, hogy kizárólag Qīngmíng idején lehet az ősök oltárán tisztelettel adózni. Innentől kezdve az ünnep megcsontosodott a kínai kultúrában.

Az ünnep idején a leszármazottak az ősök sírja elé vonulnak, kitisztítják azokat, ételt és italt, tömjénfüstülőket ajánlanak fel az elődöknek; valamint aranypapírt (金纸), más elnevezésben sötét pénzt (冥币) vagy szellempénzt égetnek el az ősök egzisztenciájának biztosítása végett...

A Qīngmíng során gyakori a fűzfacsokor hordása, illetőleg az ajtókra való kiakasztása, melynek alapvetően gonosz szellemeket távol tartó funkciója van.

Ilyenkor kezdődnek a kültéri mókák, családi kirándulások, hagyományosan pedig a tavaszi földművelés nyitányát is jelentette egyszersmind.

Érdekes továbbá, hogy az olyan meghatározó, ominózus esemény, mint a Tiān'ānmén-incidens is a Qīngmíngjié idejére esett. Taiwanon pedig Jiang Jieshi (Csang Kaj-sek) halálára emlékeznek április 5-én.

中秋节 - Őszközép ünnep - Chang'e története vol. 2

Chang'e és Houyi történetének egy másik változata szerint Chang'e egy gyönyörű, fiatal lányként szolgált a Jáde Császár égi palotájában, ahol persze halhatatlanok és másegyéb családi jó barátok tartózkodtak. Gondtalanul éldegélt, míg egy nap aztán sikerült összetörnie egy nagy becsben tartott porcelánvázát. A Jáde Császár azonmód adott neki a halandók világába szóló menetjegyet, viszont értékes földi szolgálatával akár össze is kaparhatta a porcelánváza ellenértékét, mely lehetőséget nyújtott neki a visszatérésre.

Chang'e egy gazdag földművelő család sarjaként inkarnálódott, és 18 éves korára felkeltette egy másik falu vadászának, Houyinak figyelmét. Igen hamar összebarátkoztak. Aztán hirtelen lett megint tíz Nap, globális felmelegedés, Houyinak meg sikerült kilencet levadásznia, az egy Nap meg önmagában nem jelentett fenyegetést az emberiségre. Houyi lett a legnagyobb hérosz szerte e világon, és kinek a keze lett volna az öve, ha nem Chang'e-jé.

Csakhogy Houyival meg eléggé elszaladt a ló, dölyfös, mohó, önző alakká lett, kit megrészegített saját sikere. Az örök élet titkát kezdte úton-útfélen fürkészni, illetve vette rá alattvalóit, hogy készítsék azt el neki. Már kész volt az örök élet elixírjének béta verziója, amit Chang'e - szándékosan, vagy sem - de le is tesztelt. Houyi éktelen haragjában rárontott kedvesére, aki kiugrott a palotaablakon, és megpróbált repülni, de az előző történethez hasonlóan ehelyett megváltozott a halmazállapota, és a Holdra illant. Houyi hiába lődözött ki rá egy halom nyilat, egy sem találta.

E verzió szerint Chang'e-nek szintén van egy nyúlpajtása, viszont itt nem tud életelixírt gyártani. A nyúlon túl lakozik még itt egy rejtélyes favágó, aki állandóan ki akarja vágni az itteni kínai fahéjfákat, de nem járhat sikerrel, mert midőn belevágja fejszéjét a fák törzsébe, azok azonnal regenerálják magukat; vagyis működése céltalan. A fahéjfa a halandóság szimbolikájával bír Kínában: noha az egyes ágakat a halál választja le, de a rügyekben mégis új élet fakad.

Ezt követően Houyi király elköteleződött a Nap mellett, palotát emelt az égitest tiszteletére, Chang'e természetszerűleg a Hold szolgálatába lépett, illetőleg azt szimbolizálja. Ketten együtt pediglen a yin-yangot reprezentálják.

Chang'e-nek igen nagy kultusza volt, van, alakja a 西游记 Xiyouji-től (Nyugati Utazásól) kezdve kétezres évekbeli kínai TV-drámákban egyaránt feltűnt. Még Mao is említette egyik versében, avagy éppen a 2007-ben útnak indított Holdat tanulmányozó kínai űrprogram is nem túl meglepően Chang'e nevét viseli.

Chang'e alakja pedig pontosan a korabeli szinodikus hónapokban való gondolkodás miatt kapott ily fontos szerepet az Őszközép Ünnepén. Ilyenkor az egész család összegyűlik, a fiatalok manapság a bulikat részesítik előnyben. Mivel telihold van, igen világos éj, mondhatni romantikába ringat, mi több, Kína egyik leginkább romantikus napjának, pontosabban éjjelének számít.

Az Őszközép Ünnep a Holdújéven kívül az egyik legfontosabb ünnepnek számít Kínában, valamint a világnak ezen szegletén.

中秋节 - Őszközép ünnep - Chang'e története vol. 1.

Holnaptól szünetünk lesz, miként most van Kínában az Őszközép ünnepe, vagyis pont, hogy holnap, a 中秋节 (Zhong Qiu Jie), melynek - akárcsak a legtöbb, ma is élő hagyományos kínai ünnepnek - alapját valamely ősi rítusban, szertartásban kell keresni, ezekben pediglen igen fontos szerepet játszott a mitológia, valamint a kozmogónia. Az ünnepek közt találni olyat is melyek valamilyen történelmi eseményhez vagy személyhez fűződnek. Az ünnepek jelentős részét a vallási ünnepek alkotják, melyek közt a legjelentősebbek a buddhizmushoz illetve a taoizmushoz fűződnek. A hagyományos ünnepek mindegyike a holdnaptárhoz kötődik, időpontját eszerint adják meg. Az Őszközép Ünnepe a 8. holdhónap 15. napjára esik, ilyenkor szokás éjszakai kirándulás során a teliholdban gyönyörködni, (mely egyébiránt a tisztaság és a teljesség szimbolikájával bír a kínaiak szemében) és a hold tiszteletére hold alakú süteményt 月饼 (yuebing) készíteni és enni. Órán is ettünk belőle, igen finom, persze rengeteg változata, illetve tölteléke ismert.

Az Őszközép ünnephez kapcsolódik 嫦娥 (Cháng'é) - egyfajta kínai holdistennő, kinek személye számos mitológiai történetben felbukkan. A vele kapcsolatos történetek visszatérő elemei között van a kultúrhérosz 后羿 (Huoyi) az íjász, egy galád császár, életelixírek, és persze a hold. (Egyes nézetek szerint alakját hindu Chandrától kölcsönözte.)

Az egyik - jelen bejegyzésben tárgyalt - történet szerint Chang'e férje volt Houyi, és teljesen kommersz életet éltek az Égben. (Megjegyezném, hogy a kínai Eget nem szerencsés a Mennyországgal párhuzamba vonni, vagy annak fordítani.) Épp lefetyelték isteni csintaójukat, mikor a Jáde Császár tíz fia tíz Nappá változott, ezáltal valósággal felperzselődött a föld, avagy az Égalatti, ahogy tetszik. Szegény Jáde Császár hiába próbálta meggyőzni rakoncátlan fiait, hogy ne pusztítsák már el a világot, dafke nem hallgattak rá. Ezért meginterjúvolta Houyit, hogy ő mit tenne, ha teszem azt tíz fia tíz Nappá változna, ő meg nem sokat teketóriázott, és legendás íjával kilenc Napot le is szedett, egyet meghagyott, azóta van egy darab Napunk. A Jáde Császár viszont nem ebben a formában képzelte el fiai jobb útra térítését, s mivel csak egy egy maradt életben belőlük, módfelett megorrolt Houyira, és kedvesével, Chang'e-vel együtt a halandók világába deportálta őket.

Chang'e, konstatálva új állapotot, a nyomorult földi halandóságot igencsak elszontyolodott, Houyinak tennie kellett valamit: veszélyes utazásra indult, hogy megkeresse a halhatatlanság forrását. Útközben belebotlott a Nyugati Föld Anya-királynéjába, aki egy vény nélkül kapható halhatatlanság-kapszulát tanácsolt neki, de mellékhatások elkerülése végett meghagyta Houyinak, hogy egy embernek egyszer fél adag is elég a halhatatlanság elnyeréséhez. Houyi nagy boldogan hazament, egy kis szelencébe rakta a kapszulát, megugatta Chang'e-nek, hogy ne nyissa ki a szelencét, míg haza nem jön, most viszont van egy kis dolga. Chang'e legalább annyira nem bírt magával, mint Pandora, és kisvártatva kinyitotta a dobozkát. Lám-lám, egy algopyrinnek látszó tárgy volt benne, ami nem volt valami érdekes, csakhogy Houyi vissza is jött, és hogy elkerülje férje dühét, bekapta a szedukszent. Az egy egész adag mellékhatása pedig az volt, hogy Chang'e egészen konkrétan elkezdett szublimálni, az ég felé szállni. Houyi már nyúlt nyújt is tegezébe, hogy valahogy megakadályozza felesége eltűnését, de hát semmiképp sem tudott rálőni, Chang'e pedig a Holdon landolt közben. Innentől fogva Chang'e-t a magány fojtogatta szeretett férje nélkül a Holdon, bár állítólag élt ott egy jádenyúl, aki másodállásban életelixírek kotyvasztásával fusizott. (A koreai és japán mitológiában is vannak utalások arra, hogy a Holdon nyulak vannak, noha a tudomány jelenlegi állása ezt sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudja.)

A történet variánsa a következő bejegyzésben kap helyet.