Tomázs traktátumjai - Lectori salutem!

Diaszpóra

2011-07-24T01:54:00.005+02:00

A 2008-ban indult Tomázs traktátumajai egy kommersz énblogként kezdte pályafutását, s az idő előrehaladtával egyre inkább előtérbe került az érdeklődésemet lefedő történelmi, illetőleg orientalisztikai irányvonal; mely fokozatosan háttérbe szorította a magánélet egyes szegmenseit tárgyaló bejegyzéseket. E kettő pediglen már korántsem sem férhetett össze, s ebből adódóan született meg a http://doufukuai.blogspot.com/, mely kifejezetten a Kínára, esetlegesen Japánra vonatkozó bejegyzéseimet karolta egy csokorba - beleértve utazási élményeimet - s viszi tovább ezen tematikát.

A http://www.skandalum.blogspot.com/ ezennel viszont nem szűnik meg, ám meghatározatlan ideig inaktív stációba lép; mindazáltal az új blog kereteibe kevéssé illő, avagy egészen mással foglalkozó gondolatfoszlányok továbbra is jelen hasábokon kaphatnak majd helyet.

Az új blog is éppoly nagy szeretettel fogad minden nyájas olvasót, mint elődje.

Vissza Shànghǎi-ba

2011-07-12T16:53:00.002+02:00

Visszaorientálódtam Shànghǎi-ba, a Japán partjait nyaldosó tájfun kegyelmes kedvében volt, ekképp gond nélkül visszatérhettem Kínába.

Szinte egy pillanat alatt eltelt ez az egy év Kínában, mely egyértelműen eddigi életem legjobb éve volt. Azt csináltam, amit a legjobban szeretek: kínaiul tanultam - ami a hobbim is egyben -, továbbá igyekeztem minél többet magamba szippantani a kultúrából, valamint járni az országot, amennyire időm-büdzsém engedte.

Viszonylag sok helyre eljutottam, voltam Északon és Délen, kvázi minden hónapban úton voltam, a kötelezőket mind megnéztem Kínában. Persze az elkövetkező százhúsz évre is van elég desztináció az országon belül, emiatt nem kell aggódni. Kína egy óriási, és végletekig izgalmas ország.

Jól megtanultam kínaiul? Ahogy vesszük. Bizonyára megtanulhattam volna jobban is, pusztán abból kiindulva, hogy egy nyelvvel sosem lehet leállni, vagy megelégedni. A régi HSK-n ötös szintig jutottam, nem nagy cucc, főleg, hogy már tavaly ősszel lenyomtam, és azóta nem sokat tettem hozzá. Jó, az új típusú HSK összesen hat fokozatú, na most ebből is nyomtam egy ötöst, ami papíron felsőfokúnak számít, de ezen a vizsgán egy félszemű ujgur is átmegy részegen.

Ettől függetlenül tudok beszélni az emberekkel, illetve bárhol megértetem magam. Összességében sokat fejlődtem, s még sokat kell fejlődnöm.

Az ösztöndíjas-létnél nincs jobb. Én élveztem ittlétem minden egyes napját. Talán azért, mert ahogy elkezdtem kínaiul tanulni, tudtam, hogy ki fogok jutni. Nem álomként,tényként kezeltem, ergo lelkiekben régtől fogva rá voltam készülve. Mivel azonban az elmélet és a gyakorlat nálam előszeretettel konfrontálódik, bankkártya és fényképező nélkül jöttem ki, hoztam jó sok meleg ruhát az ország egyik legforróbb városába, amiket aztán szépen hazaküldhettem, ezernyi allergia-elleni gyógyszert - melyből egy szemet nem kellett kivennem, etc., etc. Vagyis mégis teljesen felkészületlenül. Így is túl jól éreztem magam, hogy bárminemű honvágyam legyen. A külhoni magyarokat visszacsalogató gyerehaza.org oldal egyszerűen szánalmas. Túrórudi? Ki nem szarja le?! Nonszensz.

Az angol tanítással remekül kiegészítettem az ösztöndíjam, ebből tudtam utazni, meg eléggé szabadon ténykedni. Anyám persze ettől függetlenül is végig segített bármely felmerülő probléma esetében.

Shànghǎi-ba érve kezdő lǎowài-ként persze máris beszopattam magam a reptéren a hiéna-taxival - nem erre számítottam, de hát Kína drága hely, véltem. Kurvára tévesen. Átvergődtem magam első ízben Shànghǎi-on, majd Nánjīng-ba érkeztem, ott még a biztonság kedvéért másodszor is lehúzattam magam a hiénásokkal, csak miután először ültem legális taxiba eszméltem rá, hogy legutóbb pofásan átkúrtak. Vagyis: a taxi olcsó Kínában. Ez aranyszabály. Mindenesetre megfizettem a tanulópénzt.

Végre valahára viszont elérkeztem a Nánjīng Shīfàn Dàxué campusára, hol megpillantottam a üdvözlést, mely egészen szíven ütött. S e pillanattól kezdve infatigábilis mód zabáltam az egész országot. Sok liúxuéshēng került hullámvölgybe, hogy nem bírja Kínát, haza akar menni, etc. Nekem semmi ilyen problémám nem volt, én leginkább haza nem akartam menni. S nem akarok továbbra sem. Egy célom van csak mostantól: hogy visszajöjjek valamilyen formában.

Mégis a legnagyobb kincs, amit Kínában találtam japán, Yurie személyében, s mely természetesen kiterjesztette érdeklődésemet a felkelő nap országára is egyszersmind. Kínába jöttem kínaiul tanulni, az utolsó Nánjīng-i hetemen viszont már a hiraganá-nak álltam neki, hazaérkezvén pedig felváltok rettenetesbe, mert mielőbb szeretnék valamely tudásra szert tenni. Ujabb fába vágom fejszém, s ez Japán, valamint a japán nyelv.

Iszonyat nehéz volt elválnom Japántól, s legfőképpen Yuritől. Visszarepültem bár Shànghǎi-ba, ám szívemet Japánban hagytam...

Shanghai, Shanghai!

2011-07-11T22:51:00.000+02:00

Shànghǎi immáron sokadszorra.

Szeretem ezt a várost.

Mely ugyan korántsem egy autentikus kínai város, sokkal inkább a Föld nációinak létteret adó világakol, mely első blikkre talán visszataszítónak hathat, valójában pedig minden képzeletet felülmúl. Nehezen hagytam ott Nánjīng-ot, de mindig nagy izgalommal utazok Shànghǎi-ba, miként a felfedezésre váró zegek-zugok, korzók, negyedek száma nem ismer limitet.

Eltölthetsz két napot, két hetet, két évet, húsz évet Shànghǎi-ban, de sohasem fogod megismerni teljes igazában.

Talán pont ebben rejlik e rátarti s kissé groteszk urbanisztikai gargantua minden mocskos bája. Shànghǎi kámforos vákuuma magába szippant minden lelket, majd egészen más formában köpi ki, minthogy elragadta. "Kelet szajhája", véleményemben ez a legrávalóbb titulus: valami félhomályon átívelő neonhídon elegánsan lépkedő, füstködös egzotikum leple alól kivillanó vonzó női lábak, afféle letűnt korok kéjvonaglásának futurisztikus újraértelmezése, ergo sex és piacgazdaság. Szerintem ez Shànghǎi.

Shànghǎi értékét elsősorban az itt élő emberek adják. Az olyan itt élő emberek, mint teszem azt Shogo cimborám. Shogo a legjobb japán haverom, de ő - akárcsak Wáng - radikálisan eltér az átlagjapántól, mind gondolkozásmódjában, mind értékrendjében, s magához a világhoz való hozzáállásában. Shogo alapvetően egy állat, normálisnak kevéssé nevezhető, de hihetetlen egyéniség, kinek hatalmas szíve van, s végtelenül önzetlen. Olyan helyekre jutottam el általa, melyekre magamtól semmiképp sem lett volna módom, olyan emberekkel találkoztam rajta keresztül - köztük Yurivel is -kik egytől-egytig inspiráltak, felnyitották szemem világát, s annyi szakét ittam vele, amennyi egész Japánban nincs.

A ránk váró kemény estétől tartva óvakodva dobtam neki egy sms-t, ha ráér esetleg, ütközhetnénk egy sörre, vagy hasonló. Shogo erre felhívja a magyar nagykövetséget, hogy hol van magyar étterem Shànghǎi-ban, s csak nagy erőlködésre sikerül meggyőznöm, hogy nem kell úrisakodnunk. Rendben, akkor legyek kilencre a Simply Thai-ban, a Xīntiāndì-ben (新天地). Xīntiāndì, na remek. Kezdődik.

Sejtésem beigazolódott, ahogy odaértem a Simply Thai-hoz: baszki Shogo, hova hoztál már megint! Leülök a terasznál, gyanakodva méregettek a pincérek, bizonyára megböktek volna egy hosszú bottal, mint valami csótányt a sarokban, amennyiben Shogo nem érkezik meg időben.

De Shogo megérkezett, kaja, s rezignáltam vettem tudomásul: újfent széttépjük a Shànghǎi-i éjszakát!

Elsőként a Bar Rouge-ba mentünk, a Bund-nál, mely nem kevésbé exkluzív, mint mondjuk a Vue. Sőt. "White party" volt, dress-code, így a vörös kárpiton, mögöttem VIP-knek látszó tárgyak egész hada előtt kellett átvedlenem a placc által biztosított fehér pólót, s juthattam ezáltal bejutáshoz. A belépő árára pislantva mellévert a szívem, erre Shogo rám néz: "ezek az utolsó napjaid Kínában, emlékezetessé tesszük őket!" (Hozzávetőlegesen százötven évnyi adósrabszolgaságban lennék már, ha valaha is törlesztenem kéne azt az összeget, melyet Shogo állt nekem ismeretségünk kezdete óta. De nála a pénz persze nem számít. Más világban él, mint él, ám azon vagyok, hogy egyszer partnere, s ne vendége lehessek, hanem méltó módon viszonozhassam azt a rengeteg kedvességet, mit irányomban mért. Mondhatni a példaképem.)

A Bar Rouge ismételten arról tett tanúbizonyságot, hogy szar fogalmam sincs a klubokról, pedig voltam már néhány helyen. A felhőkarcoló tetőteraszáról lepillantva az alant elterülő látvány, s maga a bár olyan összhatást eredményezett, hogy csak nehézkesen tudtam egységes egésszé összetenni a képet. A Lùjiāzuǐ-ra (陆家嘴) vetve tekintetem, minden lehengerlő ereje mellett mégis az a gondolat ötlött eszembe, hogy ez nem más, mint a kibaszott kapitalizmus manifesztációja.

Talán tovább is vezethettem volna e gondolatsort, ha a rúdtáncos csaj a gravitációt meghazudtuló mutatványokat nem végez, de végzett. Shogo közben szállította a különböző koktélokat, もちょっとの飲んで、sincs megállás s indulás tovább a Node-ba, hol legutóbb is tiszteletünket tettük. Itt lettem bemutatva a Shànghǎi-i japán közösség krémjének, kikkel egy további klubba sodort talán maga az isteni szél, vagy pusztán a jóakarat, ám az emlékek fonalát kettévágó kognitív korlát a további retrospektív vizsgálódásnak bús véget szab. Olyan messzire mentünk a Lùjiāzuǐ-tól (hol hostelem volt), hogy a taxira alig volt pénzem visszajutni kiindulási koordinátáimhoz. Viszont összehaverkodtam a sofőrrel, tudtára adtam, hogy szar pénzem sincs- kvázi minden ingóságom yen-be váltottam -, és volt olyan rendes, hogy a teljes összeg harmadáért sem vitt egészen a hostelig.

Másnap kissé megpocsíkolva ébredtem, rácsodálkozva a másnaposság burkából agysejtjeim sötét temetőjére, a fényes tegnap este ma már férgek dúlta, bűzhödt kriptájára. Kínai szobatársaim segítettek át a vészen, kiket nagy csodálattal töltött el, hogy beszélem nyelvüket: hiába, mindig tud meglepetést okozni egy laowai. Teljesen másképp kezelik az embert, ha tud velük beszélni. Amikor tegnap becsekkoltam a Hidden Garden Youth Hostel recepcióján, előttem amerikaiak mutogattak nagy bőszen az étlapra, hogy ezt, meg azt kérnek, közben dumáltam kicsit a portás csajjal, aki miután felmérte a helyzetet, meginvitált: gyere a konyhába, egyél velünk, nézünk valami finomat, neked nem kell a lǎowài-okkal kajáznod. Apró gesztus, mely nagyon jól esett.

Aztán délután Shogo-val még egyszer elzúztunk kajázni, elbúcsúztunk, délután meg visszamentem a hostelba agonizálni. Másnap még Mirjammal összefutottunk egy ebédre a Zhēng dà Guǎngchǎng-ban, tőle is szintúgy elbúcsúztam, majd tettem egy sétát a Lùjiāzuǐ elképesztő üvegpalota-rengetegében, hostel, cuccok összepakolása, és estére kizúztam a reptérre. Noha a gépem csak reggel indult, de mivel hajnalhasadtában (meg általában délelőtt) életképtelen vagyok, másrészről pedig úgyse nagyon tudtam volna már aludni, hát a Pǔdōng-ra tértem, kínai kiküldetésem kiindulópontjára. Több ízben harakiri-vel (腹切り) próbálkoztam, sikertelenül, így reggel becsekkoltam, s felpattantam az Ōsaká-ba (大阪) tartó gépre.

Búcsút mondtam Shànghǎi-nak, egyúttal Kínának, s útjára indult a Japán-tripem.

Az utolsó napok Nanjingban

2011-07-08T11:19:00.000+02:00

Az utolsó napok Nánjīngban -Kína egyik legkibírhatatlanabb klímával rendelkező városában - a pokoli hőség elviselésének megkísérlésével teltek, több-kevesebb sikerrel. Nánjīng nyáron nem embernek való. De állatoknak sem. Talán egyes gombafajtáknak lenne egyedül létjogosultságuk e forrongó katlanban, ámde mégis közel 8 millió lélek gondolja úgy, hogy okvetlen itt kell ténykednie. Juli albérletében porciózott el, fejedelmi szálláshelyet biztosítva, mit ezúton is köszönök neki. A fennmaradó egy hetet arra szántam, hogy elzarándokoljak még azokra a helyekre, melyekre eleddig még nem tettem be lábam, ezekről külön bejegyzéscsokrok érkeznek majd. Ezenfelül elbúcsúztam a még Nánjīng-ban lévő - többnyire kínai barátaimtól -kivált Tiánmì-től, s Wáng-tól. Tiánmì most átmenetileg egy full extrás apartmanban lakik, főnöke,a Finnigens Wake ír kocsma tulaja biztosítja számára pár hónap erejéig, mióta itt lakik, sokat lógtunk nála. Sajnálom, hogy szétmentek Ivan-nel, együtt ismertem meg őket még tavaly, s nagyon jó barátaim lettek, de meg sem kérdeztek, hogy szakíthatnak-e. Pedig nem engedtem volna őket.

Ergo most külön vannak, de ki tudja, mit hoz a jövő. Ivan közben el is költözött ki a picsába, az Andemen-en túlra, buszon vittük a könyvespolcát, ami mókás szituációkat hívott életre, mint a költözés maga. Ez is megvolt.

Csütörtök isten kegyelméből ingyenes sörpercek törzshelyünkön, az Ellen's-ben. Ellen's teljesen kihalt volt, csak mi voltunk, valamint a pusztulattól rettegő Qīngdǎo-k. Apropó, semmi sem a régi: mostantól pusztán egy ingyenes sört lehet egyhuzamban kikérni, s az üveget is vissza kell vinni.

Wáng a legjobb kínai haverom, ő igazából korántsem egy tipikus kínai. Nagyon nyitott, s felvilágosult szellem, a legnagyobb jövő előtt álló kínai, kit ismerek. Még a déli, Guìlín-i tripem során ütköztem vele a maratoni vonatúton, s azóta gyakorta összejártunk, országos cimborákká váltunk.

Ő egy biztos pont Nánjīng ban, az elkövetkező pár évben egészen biztosan itt lesz még. Az Ellen's után Wáng-ékkal és Juliékkal még egyszer idén utoljára az 1912-negyedbe infiltrálódtunk, s a

Mazzo-ba zúztunk, egészen a hajnal harmatába gázolva. Mazzo is különben kezd már olyan lenni, mint a Castle, legutóbb tömegverekedés csorbította hírnevét. Február óta nem is voltam: nem hiányzott. Ettől függetlenül még lecsekkoltuk egy ízben.

Pénteken okítottam utoljára négy-öt éves doktoranduszaimat, miután megtudták, hogy egy jó darabig - vagy talán egyáltalán nem - jövök újra, sírva fakadtak. Hogy örömükben, vagy bánatukban, nehéz megítélni, mindenesetre remélem, hogy az utóbbi okból kifolyólag, egészen meghatódtam. Persze órákon szartak rám, de legalább a végső órán eszükbe ötlött, mily jó fej is ez a Thomas - Candy, a kínai asszistens majd aprítja őket ezután.

Szombaton váltottam yent, és nem bírtam megállni, hogy vissza ne menjek még egyszer a Nánshīdà campusára, e tengernyi élmény mezejére, a "kelet legszebb campusának" tituált objektumára, mely valóságosan bukolikus környezetbe burkolja a Nánjīng Normal University-t.

Egészen kivételes évet töltöttem el itt.

Nánjīng e bolgyó legjobb helye.

Nem kifejezetten szép, de igazi egyetemi város, s minden adott, mire egy liúxuéshēng-nek szüksége lehet. Hatalmas múltja van, ezernyi látnivalóval, emellett a szórakozásra sem lehet panasz. A képzés színvonala igen magas, marasztaló szóval nem lehet illetni, dicsérni annál inkább. Szívesen visszajönnék.

Gāotiě-re pattantam, még egyszer végigsimítottam pislantásommal a város ormótlan idomait, az ordibáló utca árusok kopasz fejét, a Xuánwǔhū-t, s az állomást. Eszembe ötlött, mikor tavaly ideérkeztem, totálisan esetlenül egy totál idegen világban, önkéntelenül is elmosolyogtam akkori önmagamon. Megválasztott ez az egy év Kínában, Nánjīngban.

七夕节- 牛郎织女

2011-07-07T00:01:00.003+02:00

Qīxījié (七夕节), a "hetek éjjele" Kína (valamint Japán [Tanabata 七夕], Korea, Vietnam) legromantikusabb napja, mondhatni a "kelet-ázsiai Valentin nap"[olykor pusztán kínai Valentin napként nevezik, de mivel más kultúrákban is éppúgy fontos, kár lenne kisajátítani] a kínai kalendárium hetedik holdhónapjának hetedik napjára esik(mely idén augusztus 6-a), mikor az Altair és a Vega csillag a legmagasabban van az égen, melyhez egy több variánsban ismert szerelmi történet köthető:

történt, hogy a fiatal marhapásztor - Niú Láng (牛郎) szemet vetett a gyönyörűséges szövőlányra -Zhī Nǚ-re (织女), az Ég úrnőjének hetedik leányára, aki kiszökött a szúette Égből a Földre kikapcsolódás képen, és botor módon rögvest meg is házasodott Niú Láng-gal az Égi úrnő tudta, s beleegyezése nélkül. Hatalmas boldogságban, és meghitt harmóniában éltek, két gyerkőc is született, ám Xī Wáng Mŭ (西王母) ("Nyugati anyakirályné") rájött, hogy a tündérleány (és halhatatlan) Zhī Nǚ a halandó Niú Láng-gal folytat intimebb viszonyt, feldühödött, s azonmód visszaparancsolta Zhī Nǚ-t az Égbe. (Egyéb alternatívában Zhī Nǚ-t visszakényszerítette korábbi feladatkörébe, hogy irizáló felhőket szőjön, amiről elfeledkezett, míg a Földön akciózott Niú Láng-gal. Niú Láng szíve pedig meghasadt, hogy kedvese egyik pillanatról a másikra egyszerűen eltűnt. Ekkor ökre hirtelen tudtára adta, hogy amennyiben lemészárolja őt magát - mármint az ökröt - s magára ölti annak bőrét, úgy az Égbe juthat. Niú Láng keserű könnyek közepette hentesbárdot ragadott, és próbára tette az ökör szavát. Magára öltötte az ökör bőrét, fogta két gyermekét, s elindult szíve választottjának, Zhī Nǚ felkeresésére. Xī Wáng Mŭ ezen meglehetősen megorrolt, és hajtűjével széles folyamot fakasztott az Égen, hogy elválassza a szerelmeseket, létrehozva ezzel a Tejutat - yínhé (银河) az Altair és a Vega csillag között.

Zhī Nǚ örökkön a folyó egyik partján ülve, véget nem érő szövésfonásra kárhoztatott, míg Niú Láng a távolból figyeli őt két gyermekükkel a másik parton. [Oldalsó csillagai Hé Gŭ (河鼓) és Hé Gŭ sān ( 河鼓三)].

Mindazáltal minden évben egyszer a csókák (vagy szarkák) - kik megsajnálták a szerelmespárt - az Égbe repültek, s egy hidat hoztak létre - quèqiáo (鹊桥) "csókahíd", a Deneb, valamint a Hattyú csillagkép között, lehetővé számukra, minden évben egy estére ismét találkozhassanak, a hetedik holdhónap hetedik napján.

Legalábbis az egyik változat szerint.

A Qīxī a Hàn-dinasztia (汉朝) korából [i.e. 206-i.u. 220], s az akkori emberek csillagimádatából eredeztethető. Qīxī idején fűzérkoszorúval díszítették a kerteket, és a hajadon, avagy friss házas nők különböző áldozatokat mutattak be Niú Láng-nak és Zhī Nǚ-nek, (étel: gyümölcs, tea, valamint korabeli kozmetikumokat.) Az áldozat bemutatását követően e kozmetikumok (vagy smink, etc.) egyik részét a ház tetejére hajították, míg a másikat az adott háztartás fiatal leányzói közt osztották szét, biztosítva őket azzal, hogy éppoly bájossá sarjadnak majd, mint Zhī Nǚ maga.

Egy másik tradíció szerint a lányok Qīxī éjszakáján egy varrótűt hajítottak egy tál vízbe, mintegy hímzési technikájuk ellenőrzése végett: ha a varrótű megmaradt a víz tetején, s nem süllyedt el, azt bizonyította, hogy a leán jártas a szövés-fonás-hímzés művészetében.

Ezen este a hajadon lányok a jövőbeli jó férjért imádkoztak, a frissen házasok pedig a mielőbbi gyermekáldásért.

A hagyományos meteorológiai koncepció szerint ez estére esőzés várható, az Ég potyogó könnyeiből adódóan.

Ráadásul, ha Qīxī estéjén, szőlőlugas alatt hallgatózva még akár el is csíphetjük Niú Láng és Zhī Nǚ diskurzusát!

Nem fordulunk kétszer!

2011-07-05T18:17:00.009+02:00

Nem bizony. Amit egy körben el lehet vinni, azt - minthogy az illusztrációk is szemléltetik - elvisszük. Kézen, lábon, biciklin, és a közkedvelt háromkerekű biciklin (三轮车). Olykor meglepő, olykor mókás, olykor szomorú, mégis annyira kínai. Északon, délen, bárhol feltalálják magukat.

És az Égi császár felfér még? Fel hát!

Téglákat bicajon? Miért ne?

Ez a szomorúbb oldal...

Ez pedig a mókásabb...

Vállról indítható drogéria.

Toljuk ki a konyhát, ha gurul!

Vas-gyűjtünk. Nem a népi kohókba, csak úgy.

Így hozták a vizet a koleszba. No meg a kis motoron.

Aquamobil 2.0. Hasonszőrű társa az alábbi bejegyzésben (az egyetem közelében).

Helykihasználási esettanulmány.

Mi ez, ha nem a logisztika újraértelmezése?

Shànghǎi!

2011-07-04T05:40:00.031+02:00

S ugyan a Nagy Falat nem lehet látni az űrből, Shànghǎi-t bárhonnan lehet látni, s e város emberlelkek millióinak makrokozmosza, tulajdonképpen Kína sajátos univerzuma, mondhatni az űr maga.

Kína egyértelműen legvibrálóbb gigapolisza, a voltaképpeni igazi Kína - csakhogy ez az "igazi Kína" kép minden bizonnyal kissé másképp él fejünkben.

Látszólag évezredek alatt épült, de Shànghǎi mintha tegnap született volna, afféle elsőbálozó álcájú végzetasszony. Itt nincsenek grandiózus történelmi csemegék, királysírok, ősi templomok, miegymás, az ide érkezőknek a jövő nyit kaput: "az eget érintő nagy épületek" - mótiāndàlóu-k (摩天大楼) rántják a földre a felhőket, a suo placito emelik a várost a felhők közé, versenyt futva az esztendőkkel. Shànghǎi csillaga ég, villog, nem pusztán világlik.

A cselekvés városa, nem az ideáké. A Shànghǎi-iak gyakorta csevegnek semmiségekről, de amiről a valódi tárgyalások folynak, az a pénz. A modern Kínát mozgató bábmesterek lehet egy pislantást se vetnek Běijīng-re, miképp szemük a pénzükön - és Shànghǎi-on nyugszik.

Ambivalens érzésekkel pattantunk gāotiě-re, hisz mindig szeretek Shànghǎi-ba utazni, de most tudtam, hogy egyedül fogok visszatérni, hisz Yuri hazautazik, ezért tartottam is tőle. egyúttal. Ám az elválás még messze volt, és nem is a városra vonatkozott, ergo bele is vetettük magunkat kedvenc betondzsungelünkbe.A szállásunk egy lǐlòng-ban (里弄) helyezkedett el, Le Tour Traveler's Youth Hostel fedőnévvel, igen jó helyen lokalizálódik, de a 11 metróvonalból kifolyólag Shànghǎi-ban minden könnyedén elérhető, alapvetően jó hely,viszont kicsit drágább, mint az átlag.

Mivel Yuri ajándékvásárlásra szánta a napot, ezért a Lùjiāzuǐ-ra (陆家嘴) tévedtünk, mely az 1980-as évekig egy meglehetősen lepusztult terület volt, néhány gyárépülettel, raktárral, hasonlókkal, ma pedig a Pǔdōng (浦东), és Shànghǎi pénzügyi központjává, gazdasági vénájává nőtte ki magát. Az urbanizáció zenitje, bámulatos felhőkarcolók enumerációja, futurisztikus optikai illúzió, mely mégis a jelen valósága, ergo egy döbbenetes fenomén. Han Solo és a Szárnyas fejvadász is itt üldözné a goauldokat, ha az Ezeréves Sólyomnak lenne parkolási engedélye, de nincs, mert túlságosan anakronisztikus szerkezet Lùjiāzuǐ képzeletbeli kozmodromjához. Technokraták ülik toruk a szürke szmogban lumineszkáló, neonpáncélt viselő száz emeletnyi toronyházak legfelsőbb tárgyalószobáiban, nekem legalábbis a sci-fi filmek tipikus gonosz vállalatai ötlenek eszembe Mr. Zorg-gal az élen, ha csak rávetem pillantásom egy-egy ilyen mérnökcsodára. Kivált a Keleti Gyöngy TV-toronyra, a Dōngfāng Míngzhūtǎ-ra (东方明珠塔), mely az est leszálltával fénygóliátként áll őrt a Shànghǎi-i éjszakában. Távolról is láttam, mily monumentális, de előtte állva az ember múló homokszemként tekint magára, mit máris odébb fúj a szél.

Estére visszazúztunk a hostelba, majd másnap elsőként is a szállásunktól pár perc sétára lévő Jìng'ān-templomba (静安寺) tértünk, melyet eredetileg i. u. 247-ben húztak fel, de az 1851-ben a tàipíng-felkelés során eléggé leegyszerűsítették vonásait, aztán a Nagy Proletár Kulturális Forradalom szintúgy tovább rombolta. Pusztán a közelmúltban renoválták. Ami különlegessé teszi - az általam eddig szemrevételezett templomoktól - az a felhőkarcolók, és szupermagas irodaházak alkotta kör, melynek gyújtópontjában lapul a pici, kis buddhista templom. Más városban nem lenne kifejezetten érdekes, de itt Shànghǎi-ban unikális buddhista oázisként funkcionál. Érdemes megnézni.

Ezt követően újfent a Yùyuán-be (豫园), de mint ahogy arról korábban is szóltam, ott nem lehet alkudni - ellenben, Yùyuán mögött van egy hely - nem tudom pontosan melyik utca, de az ott található bazárokban nagymértékben alkalmazhatjuk tánjià-tudásunkat. Délután visszamentünk a Lùjiāzuǐ-ra, ütköztünk Mirjammal a Starbucks-ban, dumálgattunk, majd végigsétáltunk a Nánjīngdōnglù-ra (南东京路), Ajisen Ramen-ben egy vacsi, majd pedig újfent a Bund.

A Bund... Csak ültünk, és néztük a Lùjiāzuǐ-t, lágy szellő ringatása közben. Órákig lehetne nézni. Talán órákig is néztük. Aztán visszaorientálódtunk a hostelba. Az utolsó romantikus esténk együtt Kínában - legalábbis idén, majd másnap délelőtt már a búcsúzkodással telt az idő, nekem vissza kellett jönnöm Nánjīng-ba...Yuri meg elvitte szívem Japánba...Elkezdtem hát tanulni japánul.

Dióhéjban vol. 5.

2011-07-04T05:40:00.018+02:00

A június úgy elröppent, hogy mire eszméltem már július lett. Vége a második szemeszternek, vége a vizsgáknak, HSK-nak, meg úgy mindennek. A legtöbb jó barátom már hazautazott, vagy a napokban hazautazik. A múlt hét, illetve az azt megelőző hét a farewell-bulikról szólt. Europoid kolbászparti Mirjamnál (meg is lett az eredménye), az utolsó idei sörmaratonok egyike az Ellen's-ben Wang-gal, költözés majd shishá-zás Ivan-nel, vacsorázás Katjá-ékkal, majd Haruná-ékkal és Jeehun-nal, és persze Yuri-vel voltunk nap, mint nap. Sírva vigadás a rengeteg felejthetetlen élményen, remélhetőleg életre szóló barátságokon, az elválás fájdalmán s a majdani viszontlátás örömén - semmi sem biztos most. Kivel, mikor, hol hoz újra össze a sors, nincs megmondója. Ez egyszerre izgalmas, s rengeteg lehetőséget rejt magában, másodszor utálom az izgalmakat, és pontosan szeretném tudni, hogy hogy alakul a jövőm, de egy X. századi paradox viking prognózis szerint nincs semmi értelme fürkészni a jövőt. Sajnos túlzottan közhelyes fogalom Kínában, de én hiszek a yuánfèn-ben (缘份).

Túl sok impulzus a szélrózsa minden irányából. Emellett Nánjīng üres most és kihalt, azonkívül, hogy egy autokláv kemence, miként egyike Kína négy legforróbb városának (四大火炉). Egy hűtőben tengetem életem.

A koleszból kiebrudaltak bennünket 1-jén, miután visszajöttem Shànghǎi-ból Juli befogadott albérletébe, s mint megannyi másegyébért, ezért sem lehetek eléggé hálás neki. Elhagytuk a Nínghǎilù 122-t. Ezen a héten még Nánjīng-ban maradok, utoljára tanítok még péntek este, majd a hétvégén újfent Shànghǎi-ba helyezem át működésem, elköszönök pár ottani jó baráttól, majd indulok tovább. E hetet arra szánom, hogy megnézzem még azokat a helyeket a Déli Fővárosban, melyekre eddig nem vitt rá a lélek, vagy csak egyszerűen lusta voltam hozzá.

Gyűlölök minden változást. Nem akarok hazamenni, s tulajdonképpen ez minden hisztérikus megnyilvánulásom archimedesi pontja. Jó itt nekem.

Kínai szleng vol. 10. - Tojásátkok

2011-06-26T11:50:00.006+02:00

Kínai szlengsorozat 10. fejezete, melyben különféle tojással kapcsolatos inzultálások lajstromba vételével operálunk:

笨蛋 bèndàn:hülye, barom, igen kommersz kifejezés.

倒蛋 / 捣蛋 dǎodàn: bajt okozni. "Felfordítani a tojást/zaklatni, csapkodni a tojást". Egyébiránt: 调皮捣蛋 tiáopí dǎodàn - rossz, csintalan.

滚蛋 gǔndàn: effektíve tűnj a franca! Literálisan gurulj el, tojás!

坏蛋 huàidàn: rossz ember, rossz tojás.

糊涂蛋 hútúdàn: összezavart, zavaros tojás - zavart, helyét nem találó, kevésbé sem nyomon lévő személy titulusa.

穷光蛋 qíongguāngdàn: pénztelen személy illetése, kvázi "szegény és még tojása sincs".

混蛋 hùndàn: barom, idióta. "Lókötő, naplopó, tohonya tojás". A 混 hùn szarakodni, semmit teni, időt pazarolni értelemben használatos [ par exemple 混日子]. Apropó, 混混 hùnhùn, vagy 混子 hùnzǐ szintúgy semmirekellő, időt fecsérlő, mihaszna embereket jelölhet.

王八蛋 wángbādàn: "teknőstojás", hülye, idióta, szararc, etc. A "teknős fiáról" az alábbi bejegyzésben esett szó.

Daft Punk

2011-06-25T13:56:00.004+02:00

Daft Punk-ék itt bicikliznek Nánjīng-ban.

Dióhéjban vol. 4.

2011-06-09T11:41:00.007+02:00

Az utolsó hónap a Középső Birodalomban rátarti, úri lakáj módjára nyitott fehér kesztyűs kézzel ajtót,s torkát köszörülve tessékelt befele, mint holmi hivatlan vendéget, na jöjjön, essünk túl rajta. Elég nehézelhinni, hogy az eleddig megszokott bukolikus idillt szétszabdalja kilencezer kilométer, s visszacsöppenek, honnan útrakéltem, a Kárpát-medence kicsiny falvába, Kókába, hol aztán az élet mit sem változott, és nagy valószínűséggel nem is fog az elkövetkező háromszázharmincezer évben.

Dióhéjban is lehetetlen mindenről e hasábokon beszámolni, mi az elmúlt pár hónapban történt, rengeteg helyen voltunk, rengeteg minden történt, rengeteg mindenről szeretnék írni, de nincs idő most ilyenekre.

"Újságot csináltam, vezércikket írtam", egy doufukuai-omat, vagyis kis irományomat közölték az egyetem újságában, fizetségem húsz yuan volt, egy big mack menü ellenértéke, evoé. Persze, maga a tény örvendetes,hisz' nem a pénzről szól ez, maga a név, ország a cikk végén ad büszkeségre okot.

Ám itt minden nap történik valami, tegnap hazafele Beijing-ből [amiről külön bejegyzés-triász készül majd] a vonaton Katja hív, hogy nem akarok-e filmsztár lenni? Nos, legyek. Statiszta voltam egy történelmi tv-sorozatban, francia gyármunkást játszottam egy Nanjing-tól igen messze lévő lepusztult kohóban, a forgatás jó buli volt, leszámítva, hogy a kosztüm kurva meleg volt, mondjuk sokat nem kellett mozognom. A stáb nagyon profi volt, meg a szervezés is, hoztak, vittek, etettek minket, és majdnem három órát ugrálok és éneklek négyéves doktoranduszaimmal azért a pénzért, amit most effektíve egy óra alatt megkerestem. Várhatóan idén októberben kerülök a kínai tv-kbe. Hozzávetőlegesen egy percre. Vagy még annyira sem.

Megfigyelésem szerint a vietnamiak szót értenek a bagzó macskákkal, miképp ugyanazt a nyelvet beszélik.

Annak az ablakom alatt lakó kínainak, aki minden egyes felvirradó nap kiköpi a belső szerveit és ezáltal ragad ki álomországból üzenném, hogy hallom minden reggel, hallom minden reggel, hallom minden reggel a hangod, hallom minden reggel...

Most voltak a félévközi vizsgáink, és jövő héten már az évvégi megmérettetés várat ránk, aztán véget ér a szemeszter. De addig is az egész június, aztán még a július, az már viszont csak részben fog Kínában eltelni, más részben még inkább távol-keletebbre, majd kurvára nyugatabbra.

Běijīng 3. nap - 颐和园

2011-06-03T04:22:00.002+02:00

Běijīng-i tripünk harmadik napján kissé visszavettünk az erőltetett menetből, és a Nyári Palota - Yíhéyuán (颐和园) felé vettük az irányt, mely egyike Běijīng legfőbb attrakcióinak. A Nyári Palotára minimum egy fél napot kellett szánnunk, sőt, még egy kicsivel többet is.

Manapság turistákkal agyonra megtömve, kis zászlós belföldi cserkészcsoportokkal van körbeandalogva az Yíhéyuán, mely rengeteg templommal, kerttel, tóval, sétánnyal egykor a császárok játszóterét képezte.

A Tiltott városban nyaranta igen erőteljesen túlfűtött hangulat uralkodott, már csak az elviselhetetlen hőség miatt is, ezért a perzselő napsugarak a császár seggét megégetendő elkerülése végett az éppen aktuális huángdì-t a hűvösben való kapálás helyett a Nyári Palota felkeresésére ösztökélték.

Qián Lóng (乾隆) császár elgondolása szerint a Nyári Palota nem volt elég tágas kiscsaládjának, ekképp regnálása alatt jelentős plasztikai műtéteken - kifejezetten a megnagyobbításra fókuszálva - esett túl. Kimélyítették illetve kiterjesztették a Kūnmíng-tavat (昆明湖), közel 100.000 kubikos jómunkára való invitációjával.

Az összevont angol-francia csapatoknak viszont nem tetszett, hogy Kínában minden olyan szép, ezért a második ópiumháború (1860) során jobbnak látták leamortizálni a Nyári Palotát, az Öreg Nyári Palotát - Yuánmíngyuán-t (圆明园) pedig saját ízlésükre formálván földig égették. Cí Xǐ (慈禧) anyacsászárné 1888-ban elhatározta a kínai tengeri flotta felfejlesztését, de magára is gondolt azért, ennek mementója a Kūnmíng-tó északi részén található márványhajó.

Külföldi erők a boxer-lázadás idején szintúgy nem sokat tettek a Nyári Palota érdekében - nem úgy ellenében. Az 1900. esztendőre a helyreállítási munkálatok a pusztítás miatt meghatványozódtak. 1949-re pedig még egyszer mélyre süllyedt a Nyári Palota közérzete.

Az óriási parkkomplexum háromnegyedét a már említett Kūnmíng-tó foglalja el. A tavat környező hegyen fekvő egyik fő épület a Rénshòudiàn (仁寿殿) - "jólét és hosszú élet csarnoka", mely többek között egy keményfa trónt tartalmaz, emellett különböző bronzállatok szobraival van ellátva, úgymint a misztikus qílín-ével (麒麟) [egy hibrid kreatúra, mely csak a harmónia uralta időszakokban jelenik meg a Földön, ámde az egészen pontos fajmeghatározásért ajánlanám bitxəšï magyarázatát].

A parkban naphosszat lehet járni-kelni, gyönyörűen kialakított díszkertek gyűrűjében, ezernyi látnivalóval, Fóxìnggè, Zhìhuìhǎi, Wénchānggé, Lóng Wángmiào, Nánhúdǎo, et ceterea.

Délutánra meg is jártuk mindezt, kora este indult vissza vonatszerelvényünk a szeretett Déli Fővárosba.

Nagyon jó volt az északi tripünk, de még jobb volt visszatérni délre!

Běijīng 2. nap. -长城,雍和宫,三里屯

2011-06-02T13:39:00.003+02:00

不到长城非好汉 Bù dào chángchéng fēi hǎohàn - ki nem mászta meg a Nagy Falat, az nem igaz kínai.

A Nagy Fal, Chángchéng (长城), vagy Tízezer lǐ (里) fala- Wànlǐ Chángchéng (万里长城, egy lǐ hozzávetőlegesen 500 méter) szórványai az északai Liáoníng provinciából a Gānsù-béli Jiāyùguān-ig kanyarognak végig a Góbi-sivatagban.

Az általános történetírás előszeretettel hangsúlyozza a fal egységességét, tévesen.

Az "eredeti Nagy Falat" több, mint 2000 évvel ezelőtt kezdték el építeni, a Qín-dinasztia (秦) [i.e. 221-207] korában, Qín Shǐhuáng, az első tökös császár regnálása alatt. Tulajdonképpen a nomádok portyázásait feltartóztatandó, különböző királyságok által emelt falszakaszokat köttették össze. Az erőfeszítés emberek százezreit vette igénybe - köztük nagyszámú politikai fogolyét - tíz éven keresztül Méng Tián (蒙恬) generális babusgatása alatt. Becslések szerint 180 millió köbméter döngölt földet használtak fel a fal magvának építésekor, a legendák szerint pedig az elpusztult munkások csontjait is felhasználták építőanyagként.

A nagy fal ténylegesen a nomádok betörésének, illetve behatolásának feltartóztatásában nem játszott szerepet. (Na mármost ha ebbe belegondolok, tökéletesen érhető: a fenéért másztam volna meg egy hegyet, ha már távolról látom, hogy egy hat méteres fal fekszik rajta végig.) Ahogy azt Dzsingisz is (állítólag) mondta: "A Nagy Fel ereje védőinek bátorságában nyugszik." (Mely kijelentés az őrök megvesztegethetőségének konnotációjával bír.)

Ugyanakkor logisztikai szerepkörét tekintve elsőrangú funkcióval rendelkezett: mai fogalmakkal élve egyfajta felüljáróként működött, a nehéz hegyi terepen kitűnő útvonalat biztosított emberek és utánpótlás gyors szállítására. Másrészről őrtornyainak jelzőtüze szintúgy azonmód jelezte a fővárosnak az ellenség mozgását. (Ezt kvázi Minas Tirith jelzőtüzeinek módjára képzelhetjük el...)

Jiāyùguān a nyugaton a Selyemút fontos állomása volt, és itt bocsátották útra azokat a persona non grata-kat, akikre Kínának nem volt szüksége, hogy szerencsét próbáljanak a szörnyűséges, vad nyugaton - ami ténylegesen szörnyűséges és vad volt.

A Míng-dinasztiában elhatározták, hogy kissé újraértelmezik a falakat, 60 millió köbméter kő és téglaburkolattal látták el, ez a projekt több, mint 100 évet vett igénybe, a belefektetett emberi energiára pedig hiába is keresnénk számokat.

A fal ezután egész egyszerűen feledés homályába veszett. Számos szakaszát gaz, dudva, muhar lepte el, és nagy valószínűséggel el is tűnt volna a bús picsába, ha a turistaipar le nem csap rá. Sok helyütt újjáépítették, és persze szuveníres bódékkal, éttermekkel, vidámpark-szerűségekkel látták el, s nyitották meg ily mód a publikum előtt. Azokat a turistákat, akiket ez nem hatott meg, és igyekeztek a fal úgymond autentikusabb részeit feltérképezni, a kormány bírságot szabott ki, mivelhogy állításuk szerint így lehet megóvni a falat az utazók további pusztításától; viszont a helyi parasztok sem a fal további építéséről voltak híresek, helyette szorgalmasan hordták annak tégláit saját elképzeléseik megvalósítására...

A Nagy Falat nem lehet látni az űrből.

Ennek legendáját 2003-ban cáfolta meg Yáng Lìwěi, az első kínai asztronauta. A fal mítosza igazából nem is ebben rejlik, egyszerűen végig kell rajta sétálni, s megcsodálni végtelen vonulatait, míg a szem ellát. Rajta sétálván - a fentebb leírtakkal szemben valahogy mégis -az az érzése támad az embernek, hogy a Nagy Fal gúnyt űz az emberiség halandóságából, afféle öröklétet sugároz.

(Egyébiránt csak érdekességképp jegyezném meg, írtam már Marco Polóról, hogy Yá ngzhōu-ban volt kormányzó, valamint ugye Běijīng-ben is megfordult, mégis sokan megkérdőjelezik, hogy valóban járt-e Kínában, ugyanis a Nagy Falról egy szót sem írt!)

Reggel indultunk, a Bādálǐng (八达岭) szakaszhoz mentünk, ami a leglátogatottabb és leginkább renovált szakasz is egyben. A 919-es busszal mentünk, aminek megállója a Déshèngmén (德胜门) metróállomástól kb. 500 méterre keletre fekszik, innen több, mint egyórás út vezet a Bādálǐng-ig, mely Běijīng-től 70 km-re északkeletre található. Ezt a szakaszt is a Míng-dinasztiabeli (1368-1644) kőműveseknek köszönhetjük, noha az 1950-es években a biztonság kedvéért eléggé feltupírozták. A falt ölelő táj magáért beszél, hegyek vesznek a távoli horizontba, melyen a fal tekereg, egészen döbbenetes. Valószínűleg így gondolkozott a rajtunk kívüli százhetvenmillió kínai is, ki valóságos emberkígyóként kúszott a Chángchéng-en. E szakaszon valóban tumultuózus embertömeg van állandóan, és az iszonyat hőséggel párosítva nem eszményi módja a Nagy Fal megtekintésének, igazából jobb ősz táján (de még télen is) odavergődni.

Mekkora a valószínűsége annak, hogy a Nagy Falon elkezd kiabálni egy kínai: Xiōngyálìrén! Xiōngyálìrén! (匈牙利人! 匈牙利人!) - Magyar! Magyar!

Nem tudom, nem is akartam hinni a fülemnek, mikor hátranézek, és lelkesen integet egy forma, hát te meg honnan vágtad le? - kérdem. Tegnap találkoztunk a Tiltott városban, nem emlékszel? Nos baszki, rajtad kívül 7649174239819361238751 honfitársaddal találkoztam éppen a Tiltott városban, sajnos nincs meg, de örültem neki, hogy legalább ő megjegyzett.

Lefele bobbal mentünk, ami mértékekkel gyorsabb volt, mintha árral szemben a felfelé igyekvő tömeg ellenében próbáltunk volna lemászni. Lent a fal alatt van valami kiábrándító medvepark, összesen öt öngyilkosságra törekvő fekete medvével, nincs annak megmondója, miért kellett őket iderakni.

Délután visszazúztunk Běijīng-be, miként még a Láma templomot -Yōnghé Gōng (雍和宫) mindenképp be kellett iktatni. Běijīng szó szerint legszínpompásabb temploma, mely a Tibeti buddhista kolostorokon kívül a legjobb állapotban lévő lámaista szentély. Yōngzhēng (雍正) császár korábbi rezidenciája volt, ki császárrá való kinevezését követően beköltözött a Tiltott városba, innen ered mai elnevezése. 1744-ben lámaista kolostorrá nyilvánították, s Mongóliából, valamint Tibetből érkező nagyszámú szerzetesek lakhelye lett. A templom legnagyobb kincsének Maitréya Buddha szantálfa szobrát tartják, emellett számos tibeti relikvia, valamint a Dalai lámák krónikája is a templom gyűjteményéhez tartozik.

Elszomorított a balfasz turisták primitívsége, akik a füstölőoltárokon grillezős fotókat gyártottak, miközben buddhista hívők imádkoztak a földön. Sajnos tömkelegével vannak ilyenek Kínában. Az ember mindig hülyébb külföldön - szokás volt mondani, amivel nincs is gond, hülye lehet, de ne legyen tiszteletlen.

Kora este visszaorientálódtunk a hostelba, majd este a Běijīng-i éjszakai életbe vetettük magunkat. Felhívtam legjobb kínai haveromat, Wáng-ot, ki tizenöt éves koráig Běijīng-ben élt, hogy hova lenne érdemes zúznunk, ő a Sānlǐtún-t (三里屯) ajánlotta, mely egy mérsékelt partinegyed (azért nem olyan, mint az 1912-negyed!), ámde itt is számos kocsma valamint szórakozóhely található, beültünk az egyikbe egy sörre, aztán egy kis csavargás után újfent a hostelba, majd nyugovóra tértünk, hiszen a harmadik nap még váratott magára a Nyári Palota!

Megmásztuk a Nagy Falat Yurivel.

Běijīng 1. nap. - 故宫,天坛, 王府井,etc.

2011-06-01T00:01:00.003+02:00

A világ legnépesebb, valamint az egyik legrégebbi civilizációjával rendelkező országának fővárosa, mely napjainkban a lassan újfent kétpólusává váló világ egyik végletének reflektorfényben álló metropolisának dicső státuszával tünteti ki magát egyszersmind.

Egyesek szerint a XXI. század Kínáé, és Kína maga - mint mindenki tudja - Běijīng (北京)-é.

Běijīng a pénzgyártást meghagyta Shànghǎi-nak és Shēnzhèn-nek, a homoerotikába hajló mandopop zeneipart Hong Kong-nak és Taiwan-nak, viszont a birodalmi főváros cím a XIII. századtól kezdődően megkérdőjelezhetetlenül e várost illette. Dzsingisz kán által megszállva, Marco Polo által megcsodálva, a Ming-dinasztia által újraformálva, a Nyugat által körbeugrálva, majd Máo végett káoszba döntve, turbulens múltja ellenére sem volt kérdés főhatósága.

S mint ahogy Shànghǎi esetében, Běijīng-ben sem tudják megítélni, mi felé halad előre, és mennyiben nevezhető minden tekintetben haladásnak az, ami felé halad. Toronydaruk sötétlő rengetege mered az alant felvonuló, mord légkalapácsok morajló menetelésre, melyeket hegesztőgenerátorok harci kürtje sarkall előre az évszázados utcaképre lesújtó vasgolyók menetszele mellett. Nem nehéz hát párhuzamot vonni a Halálcsillag és Běijīng építése között, persze a baljós szavak korántsem sötét jövőt feltételeznek avagy vetítenek előre, de hogy pár éven belül egészen más képet mutat ez a város - mint ahogy Kína túlnyomó része - egészen bizonyosra vehető.

A Kínába elsőként ide látogatókat - kik a kommunizmus kopott palástját magán viselő város képére várnak - meghökkentheti az a modernizmus és egyfajta mérhetetlenség, mely Běijīng-et jellemzi. A jövő felé irányuló nagy ugrás ellenére a város egyik legértékesebb árucikkét mégis a történelem adja (kérdés meddig), miként Kínának olyan kihagyhatatlan látnivalóival rendelkezik, mint a Tiltott város, a Nyári Palota, az Ég temploma, a Láma templom, vagy éppen a Nagy Fal, hogy pusztán a legfontosabbakról essék szó.

Běijīng -vagy Peking, ahogy a korabeli diplomaták, újságírók, akadémikusok elterjesztették - úgy tűnik, mintha az idők kezdete óta uralta volna Kínát, holott az Északi Főváros eléggé távol esik a kínai civilizáció szívétől, s pusztán a mongol okkupációval egy időben- XIII. század - emelkedik politikai és kulturális fővárossá.

Běijīng, észak határtalan pusztaságában, igen messze a Jangcétől, nem élvezi sem folyam, sem tenger előnyét, stratégiailag tökéletesen érthetetlen helyen lokalizálódik, kevésbé sem tűnik ideális terepnek dinasztikus avagy birodalmi fővárosnak.

Attól eltekintve, hogy a város délnyugati részén már mintegy ötszázezer éve embernek látszó tárgyak ténykedtek, a legelső településre utaló források mindössze i.e. 1045-ből maradtak fenn. Korabeli kínai krónikák egy bizonyos Yōuzhōu (幽州) nevezetű államot nevez meg a misztikus Sárga Császár (黄帝) feltételezett regnálása alatt.

Běijīng-et egymás után foglalták el az északról érkező idegen erők, melyek mind elősegítették fejlődését: a mongol inváziót megelőzőleg a kitaj Li áo (辽朝), majd a dzsürcsi Jīn(金朝) nomád eredetű dinasztiák alatt jutott katonai és politikai kulcspozícióhoz. Ez időben látták el erődített városfalakkal, melyek nyolc kapuval rendelkeztek.

1215-ben mindenféle marcona mongolok egy bizonyos Dzsingisz kán lenyűgöző serege élén betoppantak a mai Běijīng helyére, és a minden mongolok kánja által történő megszállás paradox módon pontosan a kínai nemzeti főváros létrejöttét segítette elő, melyet a mai napig élvez.

A várost Dàdū (大都)-ra, Nagy Fővárosra keresztelték át, ami Khanbaliq (汗八里), vagyis a Kán városa néven is egyaránt ismert. 1279-ben itt rendezkedett be Dzsingisz unokája, Kubiláj kán (忽必烈/Хубилай хаан) s alapította meg a Yuán-dinasztiát (元朝). Dàdū a világ által ismert legnagyobb birodalom központja lett.

A Yuán-dinasztiát követően az első Míng-császár, Hóng Wǔ( 洪武) tette át székhelyét Nánjīng-ba (南京), a mai Běijīng-et pedig Běipíng-re (北平), vagyis Északi Békességre keresztelte. Így volt ez egészen Yǒnglè (永乐) császár (1403-24) akciózásáig, ki visszacipelte a fővárost Běijīng-be.

A Míng-dinasztia volt az egyetlen kínai nemzeti uralkodóház az Északi Fővárosban. Regnálásuk alatt átépítéseken, illetőleg nagyívű felújításokon esett át, Yǒnglè formázta modern várossá, máig meghatározó arculatát ekkor nyerte el, olyan meghatározó építmények, mint a Tiltott város, vagy az Ég temploma is uralmától kezdték írni saját történetüket. Többek között ennek köszönhetően lett egy úgymond nem túl magas város Běijīng, hiszen a Tiltott város-ban található Tài Hé Diàn-nél (太和殿) tilos volt magasabb épületet emelni, és ez egészen a XX. századig érvényben volt.

A következő választásokat a mandzsuk nyerték, koalíciós kormány helyett viszont a császárságot választották államformául, ennek eredménye lett Qīng-dinasztia. A Qīng-kor utolsó 120 évében Běijīng a különböző hatalmi harcoknak esett áldozatul, a lista igen hosszú: angol-francia csapatok 1860-ban földig égették a Yuánmíngyuán-t(圆明园), vagyis a régi Nyári Palotát (mely ma is neuralgikus pontját képzi a kínai emlékezetnek), majd Cíxǐ korrupt rezsimje, a boxerlázadás, Yuán Sh ìkǎi, a hadurak, a japán agresszió valamint a Guómíndǎng sem a renoválást részesítette előnyben.

Běijīng meg egyszer utoljára hatalomváltáson esett át, 1949 januárjában a Népi Felszabadító Hadsereg megköszörülte a torkát és belépett a városba. Ott is maradt. 1949. októrber 1-jén Maó pedig nem átallott félmillió ember előtt kikiáltani a Kínai Népköztársaságot a Tiān'ānmén-téren.

S mint azelőtt a császárok, a KKP is igyekezett saját dizájnjával kicsinosítani a várost, kevés szebb dolog van a világon, mint a szocialista realizmus. Ennek nyomai többek között a páilou-k (牌楼), vagyis a "dekoratív boltívek", emellett egész várostömböket romboltak le, helyükre széles körutakat építettek ki. 1950 és 1952 között szovjet szakértők vették kezelésbe a városformálást, sztálinista stílusú esztétikai megnyilvánulások velejáróival.

Az utolsó harminc év kapitalista jellegű reformjai után Běijīng egy valódi modern nagyváros lett, felhőkarcolókkal, bevásárlócentrumokkal, felüljárókkal, etc. Az egykori alacsony városképet kerékbe törte az égre törő építkezések meg-megújuló rohama. Az utóbbi években kemény és kíméletlen törekvések irányultak arra, hogy színt vigyek a szürke ormok közé, ergo egy zöldebb, tisztább, és élhetőbb várost hozzanak létre, korántsem eredménytelenül, de nekem valahogy mégis a szürke jutna eszembe először, ha mindenáron színt kéne társítanom hozzá.

A mai Běijīng hangulata radikálisan eltérő, mint amilyen 1989 tavaszán lehetett. Szemlátomást nincs tüntetés, ellenállás, de afféle diszkrét aktivizmusként az ellentmondást nem tűrő kormányi akaratérvényesítés minduntalan az árnyékban bújik. A város legnagyobb problémája viszont nem is a politikából fakad, pusztán az anyatermészet kikészítéséből avagy a környezeti krízisből, amin például a 2008-as olimpia sem segített sokat. Savas eső és homokfúvások állítják helyre az itt élők bőrének ph-értékét. (Mondjuk savas esőnk nekünk is van itt Nánjīng-ban, nem kell szomorkodnunk.)

Délután bàokān óra után kaptuk a hátizsákot Yurivel, és felpattantunk a vonatra, a Déliből az Északi Főváros felé vettük utunk, tizennégy órás üdítő vonatút után érkeztünk szabad szombat reggelén. A Jade Y outh Hostel-ban volt hatcsillagos lakosztályunk, ami alapvetően egy korrekt hely, a szobákban nincs wifi, de a fürdőszobában ezernyi testápoló, balzsam, vagyis egy csomó elhozható dolog van, ha valamiben esetlegesen szűkölködnénk. Ami nagy hiányossága, hogy nincs a hostlekre jellemző teljesen barátságos konyhája, hanem egy étterembe nyílik a hall, ami kurva drága, és ahhoz képest sokkal jobb spagettit eszek a nagykapuval szembeni kifőzdében, mint amit itt tálaltak elénk. Ami nagy előnye, hogy eléggé központi helyen fekszik (东城区北河沿大街智德北巷5号（最高人民检察院北墙外), ugyan a legközelebbi metróállomás egy húsz perces séta, de számos hútòng-on (胡同) keresztül mehetünk végig, továbbá a Tiān'ānmén-tér (天安门广场), és a Gùgōng (故宫) két megálló busszal.

Becsekkoltunk, egy zuhany, és zúztunk felfedezni a várost. Útközben megpillantottam egy kis táblát, mely Lǎo Shě (老舍) emlékháza felé intett, ki mint tudjuk a XX. századi kínai irodalom egyik kimagasló egyénisége volt. Számos műve megjelent magyar fordításban is, a Macskaváros krónikája (猫城记) című szatirikus hangvételű művét mindenképpen ajánlanám, vagy éppen a Teaházat (茶馆) is. A kis emlékházban - mely egykori rezidenciája volt - személyes tárgyai, korabeli írásai, fotói kapnak helyet, érdemes megtekinteni.

Kacsáztunk még egy darabig a hútòng-okban, aztán a Tiān'ānmén-térre navigáltunk, a világ legnagyobb nyilvános terére, mely egy gigászi kősivatag, és ominózus emlékek színtere is egyben, (a három T egyike). Innen nyílik a Gùgōng, a Császári palota, vagyis a Tiltott város - Zǐjìnchéng (紫禁城), mely elnevezését onnan kapta, hogy ötszáz éven keresztül nem nagyon lehetett bemenni oda. Kína legnagyobb, és legjobb állapotában megőrzött műemlék-együttese, mely két dinasztia császárainak - a Míng-eknek és Qīng-eknek - volt otthona, kik nem tették ki innen lábukat, ha csak nem volt muszáj. Na mármost a Gùgōng kurva nagy, egy fél napot nyugodtan rászánhatunk, a palotaegyüttes különböző épületeinek végigjárásához igazából egy nap is kevés, - Chángchūngōng, Tài Hé Diàn, Wǔmén, Jiāotàidiàn, Yùhuāyuán, etc., de e blog hasábjai nem rendelkeznek elegendő hellyel a Tiltott városban lévő attrakciók teljes lajstromba vételéhez, meg ha ott vagyunk, kényünkre-kedvünkre flangálhatunk ameddig a lábunk - avagy érdeklődésünk bírja - töribuzik előnyben, átlagfelhasználók két-három óra után egyszerűen megunják. Lakónegyedek, színházak, templomok, kertek, az utolsó császárok idejében pedig még teniszpályák is helyet kaptak itt, összességében csakugyan lenyűgöző. (Nem hiába volt a császároknak olyan nagy kíséretük: egyedül a Gùgōng-ban eltévedtek volna, mint a szar.)

Ahogy kiértünk a Tiltott városból, máris a Jǐngshān-park (景山公园) felé mentünk tovább, mely pont szembe helyezkedik vele egy dombon, melynek anno elsődleges feladata a palota oltalmazása volt a gonosz szellemektől - vagy éppen az északról érkező porviharoktól (a gomolygó porfelhőket tavaszonként látni vélték). A Míng-dinasztia alatt Běijīng legmagasabb pontja volt, amiért megéri felmászni rá, az az elképesztő panoráma, benne az egész Tiltott várossal. Aztán meg le kellett mászni róla, ami alapjáraton nem nagy mutatvány, csak éppen ezer fokban, tizennégy órás vonatút meg a Gùgōng után nincs toppon az ember. Persze nem volt megállás, nem tökölni jöttünk, ergo taxi, és irány a Tiāntán (天坛), vagyis az Égi templom-park.

A taxis egy idősebb forma volt, beszélgettem vele, aztán megkérdezi: 同志是从那个国家来的? 匈牙利。啊。Hátrapislant Yurire: 哪女同志呢? Jót nevettem magamban, hiszen a mai szlengben tóngzhì, azaz elvtárs alatt buzit, nǚtóngzhì - elvtársnő alatt leszbikust értenek, csak az öregek használják helyenként megszólításként. (Érdeklődőknek bővebben a megosztott barack esete nyújthat további információkat.) Yurivel amúgy a kínaiak szemében nagyon különlegesek vagyunk: én nagyon nem nézek ki kínainak - az odáig rendben van. De Yuri, ő sem kínai, de vajon mily nembéli lehet akkor?! Őt gyakran jobban megbámulják, mint engem.

Aztán elértünk a Tiāntán-hoz, ami Běijīng egyik szimbóluma többek között, egy 267 hektáros park, négy fő kapuja a négy égtájnak megfelelően nyugszik. Eredeti funkcióját tekintve az Ég fiának magányos ceremóniáihoz adott teret, melyeket a bő termés, égi tisztaság, valamint az emberek bűneinek megbocsátása végett végzett.
Az templom csarnoka felülnézetből kör alakú, és négyzet alakú alapzaton nyugszik, ami abból az ősi kínai teóriából vezethető vissza, hogy az Ég kör alakú, a Föld pedig négyzet formájú. (Ezért is "lyukasak" a régi kínai pénzérmék.) Az öt méter magas Yuánqiū (圜丘) "Kör oltárt" 1530-ban építették, aztán 1740-ben renoválták. Fehér márványból faragták, három szintes, geometriája a császári kilences szám körül forog, mivelhogy a páratlan számokat az Égnek tulajdonították, a kilenc pedig a legnagyobb páratlan szám. Az oltár legfelsőbb része szintén az Eget szimbolizálja, kilencszer kilenc körgyűrűből, nyolcvanegyet adva ezzel. A lépcsők és a korlátok végső száma mind kilencnek a többszörösei. Adtak a számmisztikára. A legoltáribb látnivaló mégis a Qíniándiàn (祈年殿), a "jó termés érdekében végzett imádat csarnokának" monumentális építménye, melynek fundamentuma egy három szintes márványterasz. A fagerendák szög és bárminő kötőanyag nélkül tartják a mennyezetet, ami egy 38 méter magas és 30 méter átmérőjű objektum esetében nem semmi kivitelezés. 1420-ban húzták fel eredetileg, de 1889-ben Guāngxù császár uralkodása alatt (光绪帝) belecsapott a ménkű, de a következő évi újjáépítés szintén a Míng-kori architektúrát követte.

Miután végigmustráltuk mindezt, visszamentünk a hostelba szusszanni egyet, kajázni a kurva drága étterembe, aztán a szintén negyed óra sétára lévő nevezetes Wángfǔjǐng (王府井) korzóra tévedtünk, itt intimebb kapcsolatba lépnem néminemű Yānjīng (燕京) csapolt sörkészítménnyel, aztán a közeli éjszakai piac felé vettük az irányt, illetőleg abból kettő is volt: az egyik kifejezetten extremitásba hajló ételnek látszó tárgyakkal operált, pálcikára húzott skorpióktól-bogaraktól az életemben nem látott élőlényekig bármit megsütöttek volna néhány yuanért, én csak egy kígyót ettem, nem rossz, de azért nem fogok leszokni a csirkéről. Ez az a piac, ahol a turisták kiborzongathatják, kiszörnyülködhetik magukat, s nem ahol a kínaiak nap, mint bevásárolnak. A második éjszakai piac teljesen szabványos volt, túlságosan is nyüzsgő, de imádom ezt az atmoszférát, ízek, szagok a levegőben, ordibáló árusok, hatalmas alkudozások - kurva jókat alkudtam, az ilyen helyeken szoktam azt érzeni, hogy Kínában vagyok. A Wángfǔjǐng-en van egy Běijīng Foreign Languages Bookstore, nagyon veszélyes hely, ne is próbálkozzunk könyv nélkül távozni!

Estére visszaorientálódtunk a hostelba, és eltettük magunkat másnapra, jött a Nagy Fal, a Láma templom, miegymás. De annak elregélése már a következő bejegyzésre hárul!

Nanjinger - Sushi Express

2011-05-31T10:43:00.026+02:00

Amennyiben jobbfajta, legalábbis igazi sushi (寿司)-nak látszó tárgyakat kívánunk magunkba oktrojálni Nanjing-ban, amire egy japán is áldását adja, érdemes a Zhūjiānglù-i (珠江路) metróállomáshoz oldalazni [南师大-tól tíz perc séta a 广州路 mentén, az E llen's után nem túl sokkal]; s az ott lokalizálódó Sushi Express-be térni.

Azt nem mondanám, hogy egy kifejezetten autentikus sushi bárról van szó, jobbára egy sztahanovista elveken nyugvó, ámde a minőség sarlóit még ki nem csorbító, képzeletbeli derék sushiproletár szívét-lelkét rizsre hinté, hogy elégedett szájízzel távozhassunk. Mindazáltal e shushiproletár korántsem egy itamae, ergo shusi-mester (mint teszem azt akivel Shànghǎi-ban találkoztunk), ettől függetlenül igen korrekt nigiri (握り寿司) [kézzel formázott rizsgombócokon tálalt halfilék], valamint maki shusi (巻寿司)-kat [a rizs és a hal nori lapokkal hengerré van alakítva] pusztíthatunk el jókedvvel.

Ajánlatos.

Étlap:

cím: Zhūjiānglù-i metróállomás (1-es vonal)
nyitva tartás: 11:00-21:30
neten: www.sushi-express.com.cn
wifi: nincs, zabálj, ne netezz!

Nanjinger - S.I.T. Café

2011-05-28T06:10:00.011+02:00

A S.I.T. Café hozzávetőlegesen a 南大 és a 南师大 egyetemeinek képzeletbeli metszéspontjában van, de legalábbis egyiktől sincs olyan messze, hogy ne érne meg egy kis sétát az igen hangulatos, kellemes atmoszférájú kávéházba.

A S.I.T. alapvetően egy középkategóriás hely, középkategóriás árakkal: hatalmas plusz, hogy bármely rendelt italneműre vonatkozólag egyszeri ingyenes utántöltés jár, ergo az árban két adag foglaltatik. A sütik - kivált a brownies - 20 yuan-es ellenértékéért ellenben adhatnának akkorát is, melyet esetleg fel is tudok szúrni a villámra, vagy nem nézek morzsának. Általában véve ez vonatkozik az étlapra is - a peregrinus nem itt fogja telezabálni magát, de nem is azért jött.

Miképp tanulni jött [elviekben], melynek elsőrangú terep: barátságos környezet, legnagyobb előnye, hogy tágas, kényelmes, világos, mindez enyhén retrós dizájnnal megspékelve. Emellett az a tökéletesen semmilyen zene szól, mely táptalaja lehet elkalandozó gondolatoknak, de gondolatrest andalgásnak is, (egyéni változó szabja) vagyis egy standard, mégis kedves kávéház forog itt szóban.

Wifi természetesen van (jelszó: ilovenanjing).

Kínai szleng vol. 9. - Mi a tézma?

2011-05-26T12:49:00.016+02:00

Kínai szleng, kilencedik felvonás, melyben találkozáskor történő helyzetfelméréseket végezhetünk.

怎么样? zěnmeyàng? : mi újság, mi a helyzet? - a legáltalánosabb formulák egyike.

怎么样啊? zěnmeyàng?: jelentése egyezik az előzővel, mindösszesen egy kérdőhangsúlyt nyomatékosító toldalékhanggal ellátva.

吃饭了吗? chīfàn le ma? : ettél már? - e kérdésnél kezdők gyakorta beleesnek abba a hibába, hogy konkrétan válaszolnak rá: igen ettem/nem nem, ettem. Nem, nem kell rá válaszolni, ez egy egyszerű üdvözlési formula, mely mára kiveszőben van, de idősebbektől hallhatjuk még. Eredetét tekintve a régi Kínában nem volt mindennapos az étkezés, ekképp egy nap akkor kezdődhetett igazán jól, ha már a kaja megvolt.

最近怎么样 ? zuìjìn zěnmeyàng? - mostanában mi újság, mostanában mi a helyzet? - szintúgy kommersz érdeklődés.

最近还可以吧? zuìjìn hái kěyǐ ba?: mostanában megvagy még? szó szerént mostanában még elmegy? - ez is jobbára barátok közti diskurzusoknál használható.

最近还凑合吗? zuìjìn hái còuhe ma? : értelme megegyezik az előzővel, ám kissé vulgárisabb.

怎么弄得? zěnme nòng de :mi a pálya, mi a tézma?

干麻去? gānmáqù : hozzávetőlegesen mi a picsa/mi a fene van, mi a franc történik (hasonlatos az angol wtf-hoz)

混日子 hùnrìzi : az időt pazarolni, vesztegelni, szarakodni.

老样子 lǎoyàngzi :"régi alak", ergo nem változott semmi. Ami a kínaiak jellemzője, hogy ha megkérdezik őket, hogy megy a soruk, soha nem fogják azt válaszolni, hogy remekül, kitűnően nagyon jól, etc.; ehelyett a következő formulákkal replikáznak:
不错 bùcuò : nem rossz
还可以 háikěyǐ/还行 háixíng : még elmegy.
还凑合 hái còuhe : épp, hogy elmegy.
马马虎虎 mǎmahūhū :so-so.

你还是这么胖 nǐ háishi zhème pàng! : még mindig ilyen dagadt vagy! [igazából nem szerencsés így üdvözölni valakit, bár ildomos tudni, hogy a régi Kínában volt egy üdvözlési formula: nǐ pàng le 你胖了 - meghíztál! - ami pozitívumot jelentett, már pusztán a tradicionális kínai szépségideál gömbölyded vonásaiból adódóan is.

你还是这么痴 nǐ háishi zhème chī!: még mindig ilyen retardált vagy!

干啥? gànshá? :mi a francot csinálsz/mi a picsa van?

混得怎么样? hùnde zěnmeyàng? :mostanában hogy megy a sorod? Csak bizalmas nyelvhasználatban.

早 zǎo:'reggelt!

晚上好啊 wǎnshànghǎo ā :jóestét!

晚安 wǎn'ān :"békés estét", kvázi jó éjszakát - késő este alkalmazott köszönés, vagy akár elbúcsúzás.

下次见 xiàcì jiàn :találkozunk legközelebb.

我走了 wǒ zǒu le : zúztam/leléptem - távozáskor használatos

回头见 huítóu jiàn :majd találkozunk!

Shanghai 2. nap -老城市,豫园,

2011-05-15T16:23:00.003+02:00

Az atom estét követően a förtelmes reggeli káoszból utat törvén magunkra kaptuk hátizsákunk, elbúcsúztunk Shogo-tól, aki erőteljesen kezdetleges, zigóta állapotában három nyelven hadovált - szemlátomást egy kirinnel küzdött, de megdumáltuk, hogy délben találkozunk a Yùyuán (豫园) -ben. Ergo metro, először 2-es, majd 10-es vonal. A Yùyuán tulajdonképpen olyan, mint a Nanjing-i Fuzimiao, de sokkal nagyobb kiterjedésű annál (20.000 négyzetkilométer) tele bazárokkal, a legkülönfélébb boltokkal, régiségekkel, teaüzletekkel, teaházakkal, etc. Ily mód bele is vágtuk magunkat az óvárosba (老城市), mely Shànghǎi főbb látnivalóinak egyike. A Yùyuán-t 1559-ben alapította egy gazdag Míng-dinasztiabeli hivatalnokcsalád sarja, Pānyǔnduān (潘允端) faerja,Pān'ēn (潘恩) öreg évei számára (豫悦老亲), s mintegy húsz évet szánt építtetésére. Az elkövetkező évtizedek, sőt századok során elhanyagolttá vált, egészen, míg meg nem vásárolta egy újabb gazdag kereskedő az 1760. évben. Ezt követően XIX. század sem tett neki jót, először az első ópiumháború során 1842-ben a britek öt napra megszállták a Chénghuángmiào-t (城隍庙), ami szintén nem kedvezett neki. A Tàipíng-felkelés során sem a renoválás volt az elsődleges téma, majd a japánok 1942-ben még rásegítettek minderre. A Shànghǎi-i kormány 1956-1961 között hozta rendbe, 1961-ben is lett megnyitva, 1981-től pedig nemzeti műemléknek számít. Az itt található kertek klasszikus dél-kínai, illetőleg kifejezetten Sūzhōu-i kialakításúak. Yùyuán noha alkalmas szuvenírek vásárlására, csak éppen fix áraik vannak, ami nehézzé, adott esetben lehetetlenné teszi az alkudozást, így meg semmi értelme az egésznek. Xī'ān-ban példának okáért 100-ről 20-ra le lehet tolni az eladó eredeti elképzelését, itt meg 50 alá nem voltak hajlandóak menni, hiába: városiak.
Shogo közben mint az őrült, ki letépte láncát szabadult ki a másnaposság pokoli börtönéből, s intésünkre adta, hogy az igen nívós Nánxiángmántoudiàn [南翔馒头店(豫园路店)] éttermébe várjuk meg, mert még a nyomában volt a kirin, etc. Beültünk, vártunk, vártunk, vártunk, egy óra múlva meg is érkezett, kajáltunk, aztán el is váltak útjaink, mert Shogo-nak mennie kellett tovább. Remélem egy nap hasonló mód viszonozhatom kedvességét.
Még elbóklásztunk kicsit a Yùyuán-ben, aztán busszal visszazútunk a Nánjīng Lù-ra, beültünk egy kávéra az egyik Starbucks Shànghǎi-ba, majd kiültünk egy padra, s a kellemes időben még elcsodálkoztunk a milliónyi emberszőlőn, aztán felpattantunk a vonatra, és visszatértünk a pici, öreg Nánjīng-ba. Iszonyat jó hétvége volt, és nagyon megszerettem Shànghǎi-t...

Shanghai 1.nap - 南京路, 外滩, etc.

2011-05-15T15:06:00.024+02:00

Shànghǎi...Shànghǎi. A "kelet szajhája", a suo placito a "kelet Párizsa". Egy kicsit mindkettő. Az újgazdagok, ebül szerzett milliókon kéjelgők, kockázáson és hazardírozáson bukott reményvesztettek, a kalandra éhezők, csalók, hazugok, drogüzérek, iparmágnások, misszionáriusok, gengszterek és útféli csavargók egykori városa; a város, melyen Kína sorsát fordító forradalmak tüze futott végig, a város, melynek sötét emlékei vannak.

Kína ma legnagyobb metropolisa az utóbbi években, évtizedekben nagyon magára ébredt, s foglalta el méltó helyét a Földgolyón. Nanjing kapcsán is megfigyelhető a Kínára jellemző diszparitás, de a non plus ultra e tekintetben kétségkívül Shànghǎi. Monumentális építkezések szerte a városban, miközben a felhőkarcolók így sem engednek a Napra kilátást, luxusáruházak, világelső márkák egész arzenálja áll rendelkezésre az egyik oldalon, gyerekkoldusok, prostituáltak, az életminimum határát talán lábujjheggyel sem elérő kilátástalan életek a durranásra váró pezsgősüveg körül a másik oldalon. A kínai kontradikció felsőfoka, a modern Kína legtündöklőbb arca, több, húszmilliónyi lélek lakhelye, ez mind Shànghǎi.

Ha végigsétál valaki a Bund-on, avagy a korábbi francia koncessziós negyeden, támad egy olyan érzése, hogy Shànghǎi (上海, kvázi "tenger fölött, tenger mentén") egy nyugati találmány. A Jangce torkolatában fekvő ideális kereskedelmi központ, mely viszont pusztán a XIX. században indult rohamos fejlődésnek, amikor a britek megszerezték első koncessziójukat 1842-ben, az első ópiumháborút követően, még egy picike, halászattal és textiliparral foglalkozó városka volt, csak a britek, és az ide érkező idegen nációk kissé felforgatták.
1847-ben a franciák is beszálltak a koncessziós buliba, 1863-ban nemzetközi telephelyet alapítottak a városban, majd 1895-ben a japánok is bekopogtattak az ajtón - a várost autonóm településekké osztották, melyek egytől egyik az extraterritorialitás elvéből fakadóan kivonták magukat a kínai jogszolgáltatás alól. Az 1930-as évekre a város 60.000 külföldi rezidenciával rendelkezett, s Ázsia legfelkapottabb nemzetközi gócpontjává vált.

Az ópiumon, selymen, teán alapuló kereskedelem a világ legnagyobb pénzügyi központjait -és azoknak grandiózus palotákban és kereskedőházakban reprezentálva - hívta életre, úgymint a Jardine Matheson & Company-t. 1848-ban a Jardine vásárolt először a külföldiek számára létrehozott parcellákból, melyekből óriási hong-ok ( háng 行, üzlet, kereskedés) fejlődtek, ezenkívül a mai Hong Kong csaknem felét tudhatja magáénak.
Mindemellett Shànghǎi neve eggyé vált a számtalan ópiumbarlang, szerencsejátékokban utazó kaszinó, és persze bordélyház bűnös triumvirátusával, melyek a város életének legfőbb vénáit jelentették, s melyeket amerikai, francia, olasz, brit, japán katonák vontak óvó ölelésükbe.
Miután Jiǎng Jièshí felbontotta a KKP-vel való egységfrontot 1927-ben, a Guómíndǎng többek között a Shànghǎi-i befolyásos bandákkal is kollaborált, hogy azok elfojtsák a balgatag munkásnépek tompa dühét. Viszont a kiábrándító munkakörülmények, szegénység és éhezés gyűrűjében őrlődő nincstelenek éppen, hogy fogékonyak lettek az olyan radikális változást ígérő ideológiákra, mint amilyen a kommunizmus volt, nem véletlenül Shànghǎi-ban alakult meg a Kínai Kommunista Párt 1921-ben [erről bővebben egy régebbi szösszenetemben], s 1949-re "felszabadította" a várost. Mindenesetre az valóban a párt javára írható, hogy felszámolta nyomornegyedeket, betiltatta gyermek- és rabszolgamunkát, etc. A város a kulturális forradalom alatt pedig majd a "négyek bandájának"bázisává válik, és csak az 1990-es évekre ébred föl kómájából, a Pǔdōng (浦东) fejlesztési terveinek bejelentésével, a Huángpǔ-folyótól keletre eső területen. Shànghǎi gazdasági erejére támaszkodva Ázsia vezető pénzügyi központjává vált, s ekképp feszül szöges ellentétben egymással az ódivatú, régi világ kopott palástját magán viselő Bund a vele szemközti futurisztikus Lùjiāzuǐ (陆家嘴) döbbenetes látványképével. Kérdés, a múlt mementói meddig maradnak fenn, ugyanis a város napról-napra változik, és nincs, ki megítélje, mily képet mutat majd kettő, de akár egy évtized múlva. De amint egy kínai mondás tartja, jiùdebùqù, xīndebùlái (旧的不去，新的不来) - "ha a régi nem megy, az új nem jön", ergo változások nélkül nincs fejlődés.

E hétvégét arra szántuk, hogy meglátogassunk egy Shànghǎi-ba száműzött kedves barátot, Shogo-t, s egyúttal bele is vessük magunkat e kalandokat ígérő jövőbeli betondzsungelbe. Gāotiě-vel 350 km/h-val circa 70 perc alatt átérünk Nanjing-ból Shànghǎi-ba, és ezeken a hipervonatokon mértékekkel kevesebb disznólábat látni, mint nemrégiben lassabb társán. Délután mentünk Yurivel, az érkezést követően a Rénmínguǎngchǎng-ra (人民广场), a város központjába metróztunk (mely a leghosszabb a világon, 11 vonallal rendelkezik), s innen gyalog sétáltunk át az egyik fő attrakcióra, a Nánjīng Lù-ra (南京路), mely 6 km-es hosszával szintén a világ leghosszabb korzója, napi több, mint egymillió látogatóval, bár szerintem vagy százmillióan voltak. Amikor az én pici falucskámból először jöttem Shànghǎi-ba, akkor több szempontból kultúrsokk ért, és ennek egyik szegmense volt a tömeg, amihez persze már hozzászoktam, de a Nánjīng Lù-n sétálva bevillantak a tavalyi emlékek, ez a valóságos hēiyāyā (黑压压), a nyomasztó tömeg érzete. Ezt leszámítva a korzó döbbenetes, vezető világmárkák, kávéházak, pazar hotelek, mi szem-szájnak ingere. Ezek közül külön említésre méltandó az 1926-ban alapított Dìyī shípǐn shāngdiàn (第一食品商店), valamint az 1937-óta létező Dìyī bǎihuò shāngdiàn (第一百货商店). A Keleti-Nanjing-i úton (南京东路) pedig egészen a Bund-ig (kínaiul Wàitān) sétálhatunk, mely egy angol-indiai terminus a part menti mocsaras, saras részek ellen emelt töltésekre. Igen találó elnevezés, hiszen az egész terület egy ingoványra épült, és legnagyobb problémája a süllyedés: 1920 (amikor először regisztrálták a problémát) és 1965 óta több métert süllyedt, s bár számos megoldással próbálják kiküszöbölni a bajt, a fenyegetés még mindig fennáll. A Bund Shànghǎi jelképe, s még őriz valamit a város régi charme-jából, a 30'-as évek neonklasszicista építészetével. Az éj leszálltával egészen kivételes látvány, így csak ültünk, és néztünk ki a fejünkből.
Olyan kilenc felé elindultunk Shogo-hoz, előtte egy sikátorbeli italboltban újítottunk némi ajándékot (jóllehet a Nánjīng Lù-n is hozzájuthatunk bármihez, ami kell, de még fiatalnak érzem magam a vesém eladásához), majd nemsokára meg is érkeztünk szamuráj cimborámhoz. A mostani lakosztálya nem olyan gagyi, mint az előző (annak is félévi ösztöndíjamba került havi bérleti díja), egyedül a TV-je nagyobb, mint a koleszunk. Először egy sushi-bárba vitt bennünket, és amíg a koreai éttermekben tálalt sushi-t ettem, nem nagyon szerettem - mert az nem sushi volt. Igazi shushi-t pont, hogy Shogo-nál ettem először (közben Nanjing-ban is találtunk egy jobbfajta sushi bárt, bár Yuri és Shogo állítása szerint az is moslék), de amiket ebben az étteremben ettünk, az, az meccha meccha oishii volt a javából. Sőt, már-már művészet volt, ahogy tálalva voltak, rendesen sajnáltam megenni e kajákat, melyek tulajdonképpen tájképnek sem utolsók. Egy üveg szaké gondoskodott arról, hogy ne legyen kedvünk hazamenni, így robogtunk tovább az igen exkluzív Vue Bar-ba. Azelőtt úgy véltem, van tapasztalatom a különböző klubok térén, de valójában nincsen. A Bund-on lévő West Tower 32. emeletén lokalizálódik a placc (黄浦路上海外滩茂悦大酒店西楼32楼), és valami hihetetlen panoráma nyílik róla a Bund-ra, illetőleg a Lùjiāzuǐ-ra. Az ott található jakuzziban ülve gintonikomat kortyolgatván az esti szellő lágy ringatása közben arra az elhatározásra jutottam, hogy én később is így szeretnék élni...Kérdés éltem-e eddig egyáltalán, vagy pusztán csak voltam...
Nos, efféle élményekben lesz részed, ha Shogo-val mész bulizni, aki aztán egy nem mindennapi forma, s nagyon örülök, hogy barátomul tudhatom. Ő viszont nem az a forma, akinél hamar véget ér az este, ergo továbborientálódtunk a Node-ba (淮海西路570号近虹桥路), ami szintúgy egy elegáns, elit club, kifejezetten japánok preferálta hely, s a fellépő lemezlovászok is a Shànghǎi-i japán dj közösség tagjaiból kerülnek ki. Egészen hangulatos dizájnnal bír, és magamfajta nincstelen ösztöndíjasok számára megfizethetetlen árakkal. Talán majd egyszer.

Olyan Isten tudja hány fele visszazúztunk Shogo-hoz, magunkba oktrojáltunk még némi Kirin-t, ami nem valami drog, de egy japán sörkészítmény, és onnantól már emlékeim homályába vész az este, kivált, hogy már reggel volt.

Elképesztő egy nap volt, de volt még folytatás is!

Nagyon el vagyok maradva a bloggal,viszont szarra sincs is idő, nemhogy blogolni, az élmények pedig csak zúdulnak.

Játék és muzsika egy percben

2011-05-11T11:54:00.003+02:00

A Nanjing-i metróban sompolyogva lettem figyelmes az alábbi plakátra, ehhez kapcsolódik a feladvány: mire vetheti figyelő pillantását a sasszemű, nyájas szittya olvasó?

Egy kis segítség:

Az első helyes megfejtő nagy tapsot kap ajándékba, és meghallgatja a következő számot.

Három szörny: szkülla, szukkubusz, szaké

2011-05-08T11:04:00.007+02:00

Még gazdag koromban múlt héten dobtam egy telefont Shogo-nak, hogy készüljön, mert hétvégén zúzunk Shanghai-ba. Jött közbe egy Huangshan, melynek eredményeként mind pénztárcám, mind egészségem némileg leamortizálódott, így toltuk Shanghai-t későbbre. Nagy meglepetésemre viszont Shogo jött vissza Nanjing-ba üzleti tárgyalásra e hétvégén. Nálunk,a Nanshan-hotelban ütköztünk, majd a Xinjiekou-i Jinling-hotelbe vettük az irányt, ami nem egy szar hely, Shogo sem szarral gurigázós forma, én viszont nem voltam testileg-lelkileg felkészülve ilyetén helyekre: papucskámmal sunnyogtam befele, a fehér kesztyűs portás meg kvázi rám akarta baszni az ajtót. Lakosztálya nagy mennyiségű Xili-vel volt ellátva, Shogo-val és Yurivel megkezdtük a készletek felemésztését, dumálgattunk, etc. Majd estére egy közeli igen nívós japán étterembe tértünk, iszonyat jó kajákat toltunk befele, ugyanakkor a japán nyelvvel és kulináriával kapcsolatos fojtogató tudatlanságomból kifolyólag vajmi kevés hasznosítható információval szolgálhatok arra vonatkozólag, hogy miket is ettem. Mindazáltal az Asahi-t sikerült azonosítanom. Seggemig kapar az ideg, hogy pár hülyeségen kívül nem tudok semmit japánul, Yuri és Shogo egymás közti beszélgetéseinél komoly tekintetet vágok, és sokatmondóan pislogok: kénytelenek kínaira kapcsolni, hogy az illiterált Thomas is szóhoz juthasson. Noha furtonfurt Antonio Baderas 13. harcosának nyelvtanulási technikáját alkalmazom: hogy tanultad meg a nyelvünket? Úgy, hogy figyeltem!

Egészen addig figyeltem, míg egy üveg szaké az asztalunkhoz vágódott az éterből, pontosabban magától az étterem tulajától, rajta sem volt az étlapon, csak az olyan tiszteletre méltó törzsvendégeket illetik ilyennel, mint amilyen példának okáért Shogo. Yuri egy kampai után kiszállt a ringből, ergo szamuráj cimbimmel pusztítottuk el a fiola tartalmát. E ponton józanságom és én még vidáman röhögcséltünk egymás mellett, a status quo-nak viszont ellentmondott a tény, hogy az exkluzív neonkatedrálisok vakító fényáradatából megszeppent sikátorok bús homályába vésző izakayá-jába tévedtünk. Újabb szaké, újabb szaké, újabb szaké. Külcsínt tekintve hidegvérű hangariként hidaltam át a shot-pohárkákban rejlő nehézségeket, agyamban viszont váll támasztva vigadtak sírva az egyre részegebb gondolatok. Közben csoporttársunk, Haruna és barátja is csatlakoztak, meg még pár japán srác, be is mutatkoztam nekik:konnichiwa watashi wa Thomas to imasu aruchu desu, én nem vagyok zsákbamacska. Shite kichatta yabai chotto fura fura...Aztán Shogo eltűnt, majd valamely párhuzamos dimenzión magunk is, a retrospektív töprenkedés e ponton meghanyatlik. Mindenesetre a koleszban ébredtünk, ergo nagy sikerrel hopponáltunk vissza kiindulási koordinátáinkhoz.

Hőség. Aszály.Sivatag. Sakálok. Ez van most Nanjingban, és valami ősi, roppant erő irdatlan karmai feszítik szét koponyámat, én meg csak kapálódzok az elpusztult agysejteimnek kapart fagyos, nihil járta dermedt jégveremben.